Valószínûleg a nagy melegre való tekintettel már korán reggel elindultunk mamival kirándulni. Mindenki a szokott helyén ült a kocsiban, mami abban a székben a karikával szemben, én meg mellette, a hordozóban. Amikor megálltunk, mami letekerte az ablakot, de nem szálltunk ki. Ismerõsek sorakoztak az ablakban, itt volt Kati néni, Péter bácsi, és persze Pocak is.

Pocakról tudni kell azt, hogy õ is görénykislány. Mamiék vadul össze akartak minket barátkoztatni az elején, én még hajlottam volna is rá… De Pocak… Még az utolsó találkozásunkkor is nõi dolgokról csacsogtam neki, õ meg utálkozva sivítozott, hogy legyek szíves hagyjam õt békén, és különben is õ fél tõlem, meg ezek õt nem érdeklik, és hogy vegye fel a mamája. Pedig olyan jó lett volna jóban lenni, valakivel megbeszélni a gondolataimat… Mert ugye mamival sem lehet ám mindenrõl beszélni, hiába tépem a számat.

Másrészt meg féltékeny is voltam rá nagyon, mert õt mindenki csak simizte meg kényeztette, velem meg nem is foglalkoztak! Egyszer volt, hogy végre a figyelem középpontjába kerültem, amikor majdnem megfogtam valami állatot a vízben, erre Pocak dacból beszaladt az erdõbe, és elbújt. Utána persze mindenki az õ nevét kiabálta, és keresték, engem meg behajítottak a hordozóládámba, hogy ne tartsam fel õket! Pocak persze ott vihogott egy közeli bokorban a kétségbeesett keresõkön. Ekkor sértõdtem meg rá végleg. Így esett, hogy amikor bele akartam harapni, véletlenül Kati nénit is elkaptam, ezért azt gondolják rólam, vérmes ragadozó vagyok, és már mindenki fél tõlem! Pedig nem is!

Felálltam a hordozómban, hogy jobban lássam, mit beszélgetnek ezek körülöttem! Mami ekkor megfogta Pocakot, aki megnyalta a kezét, és ettõl persze mami azonnal elalélt! Felháborító viselkedés! És ami még borzasztóbb, Pocak sokkal szebb, mint én! Olyan csodaszép bundája van, és olyan fényes… Dehogy miért? Mert ez még a téli bundája! Nyár közepén! Inkább megpusztulkodik a melegtõl, de akkor sem vetkõzik le! Ó, a hiúság! Legszívesebben a hajam téptem volna a dühtõl, ha lett volna.

Utána persze kivettek engem is, és amikor sétálást imitálva Pocak mellé kerültem, jól beleharaptam! Csakhogy tudja, hogy haragszom! Erre nyekeregni kezdett, és mindenki õt ajnározta! Jaj, annyira dühös lettem! Úgy döntöttem, végigharapdosok mindenkit! Kifigyeltem, hogy Péter bácsin szandál van, amibõl kilógnak a lábujjai! Pont ideális a megtépkedésre! Akkor is ezen dolgoztam éppen, amikor valami fényes, ficánkoló izét lóbált elõttem, ami egy madzagon lógott. De nekem nem lehet ilyen könnyen elterelni a figyelmem ám, tovább ólálkodtam a fincsi lábujjacskák körül. Pocak persze azonnal lenyúlta az a ficánkoló, madzagos izét, és bõszen csámcsogott rajta.

Mami lecipelt a vízhez. Kis köveken kellett lépdelni, hogy ne essünk bele, de amint lehetett, elhúztam õt onnan. Péter bácsi persze ott maradt, és hosszú bottal és cérnával továbbra is ficánkoló izéket emelgetett ki a vízbõl. Tiszta érdekes volt.

Idõvel mi, lányok lehevertünk a fûben… Mami Kati nénivel cseverészett, Pocak az õ autójuk alá mászott be, én meg a miénk alá. Persze mélyen megsértve éreztem magam. Mami hamarosan megszánt, és hazavitt.
(Mami beszámolója: Katival ismét megpróbáltuk a göriket összebarátkoztatni, persze Syd olyan agresszív volt, hogy még most is ég a fejem. Péter fogott neki halat, de Sydneyt nem érdekelte! Pocak bezzeg boldogan megette az egészet, úgy, ahogy volt.)