Fehér M. Jenő irása.

A táltosperek jegyzõkönyveinek teljes értékeléséhez belsõ tartalmuk, külsõ formájuk, valamint a közölt fordításuk szempontjából fontosnak tartom a következõ, elõlegezett magyarázatokat felsorolni.

A.) Tartalom és forma szempontjából: a) a perek lefolyásának ideje sok esetben bizonytalan, mert már eredetileg sem jegyezték fel pontosan, vagy pedig a többszöri másolás alkalmával sikkadt el a szövegbõl. Sokszor csak az elnöklõ ispánok, kúnbírók, comesek stb., tisztségviselésének idejébõl, hozzávetõlegesen számíthatjuk ki a jegyzõkönyv megírásának dátumát. De még így is támadhat nehézség pl. Moys nádor esetében - ezt a nevet és tisztséget apa és fia is viselték több ízben, megszakításokkal. A szereplõ orvosok és királyi "fizikusok" szerepe szintén ad némi tájékoztatást, de ez is bizonytalan, b) A per és tanúkihallgatás színhelye is sokszor okoz nehézséget, mert több esetben a "tetthelyen" folyik 3 vizsgálat és ezek a helyek torzított formában szerepelnek a Hoffmann-féle másolatban, c) Az ítélet szempontjából is marad sokszor kívánni való: többször egyszerûen elhagyják, gyakran pedig a szinte sablonos szöveg jelzi a végzését "contra fidem nihil", ami nem jelenti egyúttal a vádlott teljes felmentését, hiszen a "világi kar" döntése, amely rendszerint anyagi természetû, már nem tartozott a hitvédelmi bizottsághoz. d) A vádlott sámánok faji származása is sokszor bizonytalan, mert az õsi magyar, bessenyõ és kun nevek sokszor szerepelnek együtt és így nehéz megállapítani, hogy az általuk képviselt hiedelemvilág a felsorolt népek melyikének õshitéhez tartozott.

B.) Szövegfordítás szempontjából az eredeti latin jegyzõkönyvek sablonos kérdés-formulái felesleges szóhalmazok állandó ismétlését jelentették volna és ez roppant egyhangúvá tehette volna a magyar szöveget, úgy, hogy a fordításban igyekeztem ezt elkerülni. Ugyanez a helyzet az állandó esküformákkal, a vádak majdnem mindig azonos szövegével is.

LÁTÓD FIA HANIS SÁMÁN ÉS TÁRSAI ELLEN A GYÕR MELLETTI CSANAK FALUBAN FOLYTATOTT ELJÁRÁS JEGYZÕKÖNYVE

1272 OKTÓBER 23.-ÁN

M o y s úr, Sopron ispánja, a kománok bírája, Simon mester a budai Szent Miklós kolostor Domonkos-rendi perjele, Magyarországon a hit-tisztaság védõje és vizsgálóbiztosa szorgos vizsgálatából és inkvizíciójából leírt adatok, amelyeket a király úr kegyes orvos doktorainak és fizikusainak. Albert és Márkus uraknak jelenlétében Látód fia H a n i s mágus és társai ellen felvettek Csanak faluban, a gyõri vár közelében, ahol a vádlottak laknak és vádoltatnak elméjük hamissága miatt, amellyel visszaélnek, énekekkel, himnuszokkal akarják visszaadni a betegek testi erejét a hiszékeny emberek lelkeiben babonát terjesztve. Beszélik hogy a vádlott a falvakban és az említett Gyõr külvárosaiban és telepein társaival együtt sok súlyos betegséggel küszködõt meglátogat, azoknak a vizeletét összegyûjtve, vagy külön-külön megvizsgálja, hasonlóképpen, hogy a betegeknek a testét és tagjait megtapogatja, majd a betegeknek szirupokat ad inni, hogy a gonosz lelkek ellen gyakorolja az ördögûzést, hasonlóképpen, hogy túllép a szeméremérzés határán azzal, hogy a nõi betegeket ágyaiknál meglátogatja, testüket, melleiket, hasukat megérinti, hogy a betegeknek mondta és mondja: "Én téged meggyógyítlak H a k i t nevében, ha hiszel nekem...", hasonlóképpen, hogy a betegek gyógyításáért pénzt fogad el. - Királyi megbízásból és kifejezett parancsból, ha a vádak valónak bizonyulnának és Látód fia Hanis, a vádak valódisága alapján elmarasztaltatna, akkor... örök hallgatásra kényszeríttetik, eszközei, jelvényei, írásai, ha ilyenek vannak, megégettetnek, nehogy a vádlott gyarlósága és merészsége büntetlenül maradjon. Az inkvizíció alatt megnevezett tanúk mindnyájan esküt tettek, hogy sem barátság, sem gyûlölet, sem félelem nem vezeti õket, hanem egyedül az igazság (1).

Elsõ tanú: M ó c s fia Márk, a gyõri püspök íjjásza, megkérdeztetvén, hogy ismeri-e a vádlottat és társait a jelen ügyben, mire õ azt válaszolja, hogy Hanis mágust ismeri, de társait csak látásból. Arra a kérdésre, hogy mit tud a vádlott gyógyításairól, elmondja, hogy a nemrégiben végigszenvedett betegségében, Keresztelõ Szent János születésének napja körül, Hanis sámán meglátogatta õt betegágyánál, megnézte és megvizsgálta vizeletét és oly szorgosan gondozta õt, hogy azt hiszi, ha Isten és az említett sámán nem lettek volna segítségére, az említett betegségbõl nem gyógyult volna ki. A megszûnt betegség szent Vitus (Vid) dühe volt, amelyet veszett kutya harapása okozott. Arra a kérdésre, hogy a gyógyításnak voltak-e jelenlevõ tanúi, azt válaszolta, hogy jelen voltak felesége, fia Marcel, leánya Borbála, valamint Harsán, akit a nép nyelve bács (bachus) néven illet és D u r u, az említett Hanis szolgája. A sámán bére felõl a tanú azt vallja, hogy a vádlott semmiféle pénzrõl nem akart tudni, amit ajánlottak neki. A betegségek fajairól, melyeket a sámán gyógyítani szokott, a tanú nem tudta felsorolni, mert nagyon sokféle azok száma. A vádlott gyógyító mûvészetérõl úgy nyilatkozott, hogy a sámán, aki õt nagyon sokszor meglátogatta a vár melletti házában, jobban gyógyít, mint a városban levõ orvosok. Az ördögûzésrõl nem tud semmit, sem nem hallotta H a k i t szellem nevét és természetét senkitõl sem említeni. Az orvosságok minemûségérõl csak annyit tud, hogy a sámán neki egy italfélét adott, egy világosszínû folyadékot, amelyet népi nyelven somának neveznek. Mielõtt õt megitatták volna, Harsán bács elõzõleg megízlelte azokat. A mágus famulusainak a tennivalóiról a tanú azt mondotta, hogy egyikük litániákat énekelt, míg a másik, Duru nevezetû, a gyógyfû-keveréket készítette el és minden szükséges készség odanyújtásával segédkezett. A gyógyítás költségére vonatkozólag azt vallotta, hogy sem maga az említett Hanis, sem segédei semmiféle pénzt nem akartak elfogadni. Arra a kérdésre, hogy amiket elmondott barátságból, vagy gyûlöletbõl, vagy más valami okból mondotta-e el, azt válaszolta, hogy az esküje szerint csak a való igazságért mondotta.

Második tanú: Lõrinc fia Domonkos a várfalon kívülálló faházban, a sertés vásártérhez közel lakó tanút megidézték, feleskették Szent György katona ünnepéhez közel esõ kedden. A vádlottakat ismeri, mert azok - mint mondotta - mindig jót cselekszenek. A vádlottak gyógyításáról és hitérõl azt mondta, hogy mikor fejfájással és fülbajjal betegen feküdt a rossz kenyér miatt, Hanis meglátogatta õt, miközben Szent György vesszõit osztogatták szét a népnek a szomszéd falvakban, s ez alkalommal megtapintotta érverését, hogy a betegségének az okát megállapíthassa megvizsgálta a vizeletét is, majd hangos szóval hívta segédeit, akikkel együtt olyan gondosan ápolta õt, hogy italaitól hamarosan visszanyerte egészségét. Arra a kérdésre, hogy milyen italokat adtak neki, válasza az volt, hogy Hanis italt adott neki, amelyet Harsán gyógyfüvek fõzetébõl kevert, éneket recitálva s amely három színbõl állott. Az elsõ valami zöldes színû, a második világosabb és a harmadik olyan volt, mint kristálytiszta víz, de hogy mi módon keverték össze õket, nem, tudja, csak azt látta, hogy a füvek nevei nyílra voltak feljegyezve, amelyet a tegezében hordott a sámán. Hogy Hanis és társai szoktak-e betegeket látogatni, igenlõen válaszolt. Megkérdeztetve. hogy ismer-e olyan betegeket, akiket a sámán meggyógyított, felsorolta Sebestyén urat, a püspök vérszerinti testvérét, akit "ydropica" betegségétõl szabadított meg, amikor az említett úr a kórházból visszatérve, Szent Illés bajának mondott nyavalyában szenvedett, hasonlóképp Orbán katonát, a királyi udvarnokok falujából, akit "strumosa" betegségébõl gyógyított meg. A gyógyításait kísérõ szertartásokról azt vallja a tanú, hogy hangos szóval litániákat énekelt, segítségül hívta a szentek neveit, fõképpen H a k i t nevét említette. Hogy ki az a Hakit, a tanú biztonsággal nem tudta ugyan, de hallotta, hogy a sötétség szelleme és nagyon gonosz. Megkérdezték tõle, hogy Hanis pénzszerzés szándékával látogatta-e meg, azt válaszolta, hogy az általa felajánlott pénzt a sámán visszautasította.

Harmadik tanú: Ubad fia Jakab szûcsmester, aki a városban (Gyõr) lakik, a Rába-parthoz közelálló "zarándokok kapuja" helyhez. A tanút elõvezetik, megesketik és kérdezik, hogy mit tud az említett Hanis gyógyításairól, s azt válaszolja, hogy mikor õ a legutóbbi negyvennapi böjt idején kezdõdõ és egészen Keresztelõ Szent János születésének az ünnepéig tartó idõkig súlyos betegségben szenvedett és végtagjait megmozdítani is képtelen volt, meglátogatta õt Bálint mester, az orvosi tudományok doktora és hasonlóképp Gyárfás és Márton "fizikusok" és mindnyájan odaítélték õt a halálnak. Erre õ elvitette magát az említett H a n i s házába, Csanak faluba, ahol rövidebb ideig maradt, s mint mondja, csodatevõ gondossággal és bölcsességgel gyakorolja orvosi mûvészetét és minden látogatóját különbség nélkül gyógyítja. Késõbb az említett Hanis meglátogatta õt a Rába-parti fürdõház mellett, ahol a sámán és segédje, Harsán, akit a nép nyelvén bács-nak neveznek, csináltak neki különféle szirupokat, betegszobájába fürösztötték és "struphakat" (?) alkalmaztak, testét gyakran megkenték kenettel és oly gondosan ápolták, hogy kigyógyult betegségébõl. Hanis tisztességére vonatkozó kérdésekre, hogy vajon nem lépte-e át a szeméremérzés határát, amikor beteg asszonyokat látogatott meg, természet által elrejtett szemérmet szemlélt, amiket férfinek látnia nem szabad, sem azokat megvizsgálni, sem kezeit, melleit, hasát, lábát stb. tapintani, mint õ cselekedte, mire a tanú válasza az, hogy ezelõtt sok asszonyt inkább hagytak meghalni, semhogy betegségeik titkait felfedték volna férfiak elõtt, mindezt az asszonyi nem tisztességének és szemérmének védelmére. Emiatt sok asszony pusztult el, nem akarván, hogy orvosok tudomást szerezzenek rejtett betegségeikrõl, mint errõl Gyõrben már közszájon járó hír volt, hogy egyes dõrék ostobák és a régi sámánok tudományát megvetõ emberek, akik a betegségeket titokban akarták tartani, behurcolták a városba Szent Lázár nyavalyáját, amelyet a nép nyelvén leprának neveznek. A nevezett mágus gyógyításainak hatásáról kérdezve, a tanú válasza az, hogy Hanis nagyon jártas ebben a mûvészetben, éppen azért jobb, ha megengedik neki a praktizálást, semhogy a betegek elhaljanak. Arra a kérdésre, hogy a vádlott abban a reményben látogatta-e meg a betegeket, hogy tõlük pénzt szerezzen, a tanú válasza az, hogy errõl nem tud, de azt tudja, hogy õtõle sok unszolás után fogadta csak el az adományt a következõ szavakkal: "Egyet elfogadok, százat neked adok..." A mágus segédeinek a gyógyítás alatti tevékenységérõl a tanú azt mondotta, hogy az egyik énekelve és zenélve olyan hatást váltott ki tehetségével, hogy a hallgatóságot észveszejtõ izgalomba tudta sodorni, a másik pedig az orvosságok és italok keverésével mûködött közre.

Negyedik tanú: Gergely sarukészítõ, gyõri polgár, aki az itt létezõ prédikátor testvérek kolostora közelében lakik, elõvezetve, felesketve és megkérdeztetve, hogy ismeri-e a vádlottakat, mondja, hogy magát Hanist nagyon jól ismeri, de segédeit csak látásból. A vádlott gyógyításairól a tanú azt vallja, hogy amikor õ veséivel beteg volt és a fizikusok kezébe került, a felesége hallotta, beszélni a piacon a püspök katonáját, Gyárfást, hogy õt és másokat az említett Hanis Isten segítségével meggyógyította betegségeikbõl. Akkor a felesége elhívatta a sámánt az õ házába, aki mikor megérkezett, azonnal megvizsgálta vizeletét, megtapintotta érverését (pulzusát). Míg ezek történtek, csináltatott neki valami folyadékot többféle gyógyfûbõl - mint a "nepita", "ebulo nigra" (?) és más hasonlókból, amelyeket nem ismert fel, - hogy vele megitassák. Amikor az ital készen volt, olyan undort váltott ki belõle, hogy nem akarta azt meginni. Megkérdezték a tanút saját betegségének meggyógyítása felõl, mire õ azt válaszolta, hogy a nevezett Hanis utasítására a felesége tüzet rakott faszénbõl az õ testhossza és szélessége méretére, amely tûzre aztán sokféle gyógyfüvet szórt s mikor az illatos füvek hamuvá oszlottak, elseperték a parázst és a meleg földre fektették õt, amíg bõséges verejték öntötte el egész testét. Ezekután vászonlepedõbe csavarva ágyába fektették, mialatt a sámán segédje élénk hangon énekelt. Megkérdezték tõle, hogy kötött-e megállapodást a sámánnal, hogy õt ápolja betegségében és házában látogassa, mire a kérdezett nemlegesen válaszolt. Tudakolták tõle azt is, hogy szokott-e a sámán és segédje Gyõr városában és a környezõ falvakban betegeket látogatni, mire a tanú azt válaszolta, hogy nagyon sokan hívják õket házaikhoz a betegek, mert szerintük a sámán jártasabb a tudományban, mint az orvos magisterek, vagy a király úr fizikusai.

Ötödik tanú: A Csanak faluban lakozó Orsolya, Dénes özvegye, aki esküje szerint vallva elmondotta, hogy a nemrégiben múlt Szent Kristóf ünnep körül nagy láz öntötte el, betegségében meglátogatták az orvos magisterek, többek között egy fráter a Szent János ispotályosok közül, úgyszintén a boldog emlékû király volt orvosa, Albert mester és még mások, akik azonban nem tudtak rajta segíteni. A betegség annyira hatalmába kerítette, hogy az említett ünnepet követõ szerdán már beszélõképességét is elveszítette és az orvosok már halottnak vélték, így is történt volna, ha az említett H a n i s sámán meg nem jelenik házában, aki mihelyt megérkezett, azonnal megvizsgálta a vizeletét, megtapintotta érverését, majd elõször valami átlátszó folyadékot s utána egy fajta szirupot adott neki inni és ottmaradt alvókamrájában ápolására. Ezekután oly nagy gonddal kezelte õt, hogy Isten segítségével ma egészséges és teljesen elmúlt a láza. A bizottság tudakolta tõle, hogy látta-e, hogy a vádlott sámán és segédje másokat is meglátogatott a városban, vagy a környezõ falvakban gyógyítás céljából, mire a kérdezett azt válaszolta, hogy õ személyesen nem látta, de másoktól hallotta, hogy sokakat gyógyítottak. A gyógyítás lefolyására vonatkozólag még elmondotta, hogy mikor a sámán betegszobájába lépett, botjával a négy égtáj felé ütött, az élelmiszerekre, ruhákra és mindennemû használati szerekre valami folyadékot hintett, a küszöböt ujjaival tisztelettel érintette, élénk szóval énekelt a gonosz szellemek ellen, mondván: "Hakit, Hakit, távozz ebbõl a házból, hogy sem föld felett, sem föld alatt ne legyen semmi hatalmad" és más ehhez hasonlókat. Arra a kérdésre, hogy a vádlott sámán pénzért, vagy más anyagi elõnyökért látogatta-e õt meg, a tanú válasza az volt, hogy a nevezett Hanis nem kért semmit és a neki felkínált pénzt is visszautasította.

Hatodik tanú: Janka, a királyi íjjászok néhai parancsnokának, Jakab mesternek özvegye, aki szintén Csanak faluban lakik, esküje szerint elmondta, hogy nemrégiben vesebántalmai voltak, miért is Esztergomba szállították az ottani Szent Lázár kórházba, hogy ott keresse a gyógyulást. Tizenegy napig feküdt ott súlyos betegen, hogy a Jánosrendiek mestere és fráterei megállapítsák a baj okát, de semmit sem értek el. Mikor a tizenkettedik napon a sikertelenség miatt türelmetlen lett, visszavitette magát házába és miután sokat hallott a sámán gyógyításai felõl beszélni, elhívatta õt magához. Mikor a sámán megérkezett, megnézte õt ágyában, megtapintotta ütõerét, megvizsgálta vizeletét és mihelyt ezzel végzett, azt mondotta, hogy Isten segítségével újra egészséghez juttatja. Ezután több napon át meglátogatta õt és ilyenkor inni adott neki valami csodálatos vízbõl, amely kristálytiszta volt és amelynek erejétõl ma újra egészséges. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, mibõl volt a nevezett folyadék, azt válaszolta, hogy szükségtõl késztetve õ maga is megkérdezte a sámánt egyes gyógyfüvek erejérõl és hatásáról, mire az azt felelte, hogy "jobb ha a füvek nem találhatók mindenütt, mert nem mindenkinek adatott hatalom a természet titkos erõinek keverésére, hanem csak azoknak, akiket az "ioltenrim" kiválasztott és akik soha sem tértek el a küszöb árnyékában élõ régiek szellemétõl". Megkérdezték a tanút, hogy a nevezett sámán a régi pogányok gonoszságait, vagy az elvetemült eretnekek babonáit a betegek között terjeszteni törekedett-e, mire a kérdezett válasza az volt, hogy elõtte a sámán soha hitbéli dolgokat nem említett, sem azt nem vette észre, hogy õt be akarja vonni valamilyen babonába, mert tudja róla, hogy csak mint gyógyító látogatta meg. Ilynemû szándék felõl ugyanis a bizottság szintén érdeklõdött, mire a tanú azt válaszolta, hogy a szándékokról csak Isten mondhat ítéletet. Hogy a sámán megállapodott-e a gyógykezelésre vonatkozólag valamilyen összegben, azt a választ adta, hogy semmit sem fogadott el tõle, csak tejet és kenyeret. Arra a kérdésre, hogy látta-e a sámánt más betegekhez menni, vagy jelen volt-e ilyen esetnél, azt válaszolta, hogy nem, de hallotta többektõl is, akiknek a nevét nem ismeri, hogy H a n i s sok beteget meggyógyított és csodatevõ híre közszájon forog. A meggyógyult betegek nevei között megemlítette Jeremiás zsidó nevét, akit a "gutta" nevû bajból kúrált ki, a patkolókovácsok mesterét is talpra állította, aki már nem tudott járni, ugyancsak meggyógyította Jakab úrnak, a vendéglõsnek unokáját, aki fejbántalmakban gyötrõdött, és a fiatal Demeter katonát, aki szent Vitus-táncában szenvedett és másokat, akiket nem ismer. Feltették neki a kérdést, hogy a sámán csak mint orvos látogatta-e meg híveit, vagy más minõségben is, azt válaszolta, hogy az említett Hanis mágus házasságkötési szertartást végzett a püspök íjjászainak mostani parancsnoka és Orsolya asszony között a vár közelében és hogy Csanak faluban õ vezette a táncmeneteket (choreis) az új-kenyér ünnepén. Megkérdezték afelõl, hogy mit tud H a k i t természetérõl, mint rossz szellemrõl, akinek a nevét a vádlott oly sokszor emlegette, a tanú azt felelte, hogy bizonyosat nem tud, de azt hallotta saját anyjától mesélni, hogy az említett szellem, mihelyt a hold feljön, bizonyos társaival összeállva, meghatározott idõben, meghatározott helyen, amelynek a neve "p a t", összejönnek, amely hely parlagon áll és sem apró, sem lábasjószág rajta meg nem él, emberek jelenléte lehetetlen, mert nincs rajta semmi lehetõség az életre, csak a rablásra és harácsolásra. Itt tartják gyûléseiket a gonosz lelkek, - akiknek a feje Hakit, - férfiak, asszonyok és mindkét nembéli gyermekek ellen, az egész emberi nem elvesztésére. Mikor azonban a Hakit nevét kiáltják, annak el kell tûnnie, mert elveszíti hatalmát, miután ereje ördögi nevében van. Megkérdezték a tanút, hogy hisz-e Hakitban, mire õ nemlegesen válaszolt és igazolásul felkínálja, hogy a keresztény vallás szentségére is felesküszik.

Hetedik tanú: Janka, Márkus csanaki patkolókovács felesége, elõvezetve, felesküdve a következõket vallja: ismeri a Hanisnak nevezett sámánt és segédjeit, jó embereknek tartja õket, akik a betegségben szenvedõket segítik. Megkérdezték tõle, hogy mit tud az említett gyógyításokról, mire elmondotta, hogy Szent Lukács evangélista ünnepe táján férje súlyos beteg lett és sok orvos meglátogatta, többféle orvossággal kísérletezve, de eredményt nem tudtak elérni. Márkus kovács erre a vádlott sámánt hívatta házához, aki amikor megjelent, megtapogatta a beteg érverését és azt mondotta Márkusnak és a tanúnak: "ha hisztek bennem és ha akarjátok, akkor meggyógyítalak". Mire a házastársak egyetértve, kifejezetten megkérték õt erre és elégséges jutalmat ígértek neki. A nevezett Hanis sámán azonban azt mondotta, hogy õ nem pénzt akar, hanem barátságot. Ezek után tizenkét napon keresztül a beteget állandóan látogatta és oly gondossággal ápolta, hogy Isten segítségével meggyógyult. A gyógyítás módjáról a tanú elmondotta, hogy a vádlott személyesen adott a betegnek valami átlátszó, tiszta folyadékot inni és sok "implast?ot rakott mellére, szolgái (segédei) pedig imádságokat énekelve segédkeztek neki. A sámán babonáiról a tanú nem tudott semmit sem mondani. Arra a kérdésre, hogy a jelzett vádlott Csanakon, vagy más helyeken is szokott-e másokhoz, mint betegekhez járni és hogy személyesen volt-e jelen ilyen gyógyításoknál, a tanú nemlegesen válaszolt.

Nyolcadik tanú: Katalin asszony, Márton úr özvegye szintén Csanak faluból, elmondotta, hogy nemrégiben fia, Márk, beteg lett és õ több orvost és fizikust hívott a házhoz és miután, állandó nagy lázban feküdt a beteg, a jelzett orvosok mindent elkövettek, hogy meggyógyítsák, de sikertelenül. Ekkor az anya elküldött a nevezett Hanis sámánért és amikor ez megérkezett, rögtön érverését tapintotta a betegnek és megígérte, hogy meg fogja õt gyógyítani. Ezek után gondosan ápolta és víztiszta, átlátszó folyadékot adott neki napjában többször inni, amelytõl belsõ részei kitisztultak és a láz, amely eddig hatalmában tartotta, megszûnt, visszanyerte egészségét, amit az összes látogató orvosok nem tudtak visszaadni. A kérdésekre, hogy milyen falvakban, vagy városrészekben szokott az említett vádlott betegeket látogatni, hogy ilyen gyógyításon személyesen vett-e részt, látta-e, hogy a betegek vizeletét vizsgálja, tud-e róla, hogy csak úgy ígért gyógyulást betegeinek, ha bért kapott érte, mindenre azt válaszolta, hogy semmit sem tud, csak azt, amit már elõbb elmondott.

Záradék: így folyt le és fejezõdött be elõttünk H a n i s sámán és társai ellen folytatott inkvizíció Szent Lukács evangélista ünnepét követõ szombaton, M o y s gróf mint a törvényszék elnöke és Simon mester, az eretnekségek inkvizitora jelenlétében. A hit ellen nincs panasz. A tömlöctartó õrizete alá utasíttatik, hogy rendelkezésre álljon.

VIZSGÁLAT DEGESD SÁMÁN ELLEN SZENT GYÖRGY-FALVÁN (Zala m.)

M o y s nádor, Sopron comese és a kunok bírája, Simon mester és János fráter a kisebb testvérek rendjébõl, mint királyi orvos, megidézték az elõírások erejével és törvényes formában D e g e s d sámánt azzal vádolván, hogy a zalai Szent György-falván levõ kápolnát lerombolta, megszentségtelenítette, az abban levõ szentek ábrázolásait meggyalázta, betegeket gyógyított, magát csodatevõnek hagyta nevezni és "püspökök módjára szertartásokat végzett". Hasonlóképp megidézték az alább említett tanúkat, akiktõl megkövetelték, hogy a szent evangéliumot testileg is érintve megesküdjenek, hogy sem gyûlölet, sem harag, sem barátság nem vezeti õket a tanúságtételben, hanem csak az igazság.

Az elsõ tanú: Kundi fia Simon szûcsmester, aki tudomása szerint "talán 75 éves", így vallott, ahogy következik: Kisded, gyermek, ifjú és férfi korában mindig Szent György-falván, a makkoltató kondások között élt, neveltetett. Nagyszüleitõl és szüleitõl hallotta, hogy Degesd családja már emberemlékezet elõtti idõkben a faluban élt. Azt is vallotta, hogy a nevezett atyja, molnármester volt és egy halastavat birtokolt, amelyben a tanú gyermekkorában sokszor fürdött. Ennek a tónak a balpartján állott a kápolna, benne egy lovas szentnek fából készült szobrával. Hogy ki építette a kápolnát, senkitõl sem hallotta, de azt biztonsággal tudja és vallja, hogy az emberemlékezet elõtti idõk óta fennállt és a falubeliek és molnárok meséibõl azt is tudja, hogy itt valamikor fehér lovat szoktak áldozni. Biztonsággal hallotta, azt is a "fatens", hogy az öreg mágus a kápolna padlózatába süllyesztett sírkõ angyalainak a szájába köpött és a szenteknek arcára taposott (2). Hallotta a tanú azt is, hogy sok beteget visznek a vádlott házához, még a mai idõkben is, és hogy sokan hívatják betegeikhez, különösen a szülõ asszonyokhoz, akiket a küszöbre ültet a régiek szokása szerint. Hallotta és látta is, hogy lovakat is gyógyít és ha azok nem fogamzanak, akkor farkuk alját varázsfûvel szél irányából megdörzsölte, hogy szüljenek, a teheneknek alfelébe "flauta"-val fújatott, hogy azok megduzzadva több tejet adjanak és hasonló varázslattal élt, a méheknek is énekelvén. Azt is hallotta, hogy a vádlottat "thaumaturgos"-nak (csodatevõ) nevezték, és hogy falujába visszatérve a megégett templomocska romjait látta, de a tûz szerzõjét, vagy okát nem ismeri.

A második tanú: Márkus "subulcus" (makkoltató kondás) 80 év körüli, Szent György falujában élõ öreg, így vallott, ahogy következik: Volt egy nagyon öregkoráig élõ nagyapja, akitõl azt hallotta, mintha a kápolnát valami "remete presbiter" építette volna, vagy legalább is mellette lakott és iskolát tartott a gyermekeknek, amíg a tatárok nyilától meg nem halt. Utána sokáig senki sem látogatta a helyet, amíg az öreg molnármester, a mostani Degesd apja, a helyet meg nem váltotta a halastóval együtt, amelynek a partján van ma is a kápolna. Hallotta nagyapjától azt is, hogy a kápolnában egy szent lovas szobra állott, amelyet a népek nyelvén "zenlow"-nak neveztek és, hogy a falakon sok szokatlan dolog volt festve "harcoló katonák, muzsikáló vadászok, négylábú szörnyetegek kigyó farokkal, halak, négylábú állatok fejeivel és egyéb állatok", a padlón pedig épp úgy, mint Szent Márton monostorában, szenteknek a képei voltak vésve, amelyeken lábbal tapostak az emberek. Hallotta a tanú azt is, hogy a népek "thamaturgos"-nak nevezték az öreget. Arra a kérdésre, hogy a vádlott gyógyított-e betegeket, vagy legalább is megkísérelt-e ilyesmit velük, a tanú igenlõleg válaszolt. Feltették a kérdést, hogy ismer-e személyeket, akiket a sámán kezelt és hogy azokat fel tudná-e sorolni, a "fatens" a következõket mondotta: ismerek ilyeneket, mint az öreg katona, akit Sebestyénnek hívnak és akinek tumorja volt, Degesdhez ment gyógyulást keresni, aki jeleket rajzolt a beteg hasára, amíg a daganatot megtalálta, majd éjjel-nappal tejet itatott vele (3) és a nevezett beteg még ma is él a házában. Egy bizonyos Borbála nevezetû asszonyt Veszprém vidékérõl hoztak hozzá bénasággal (paralisi morbo contracta) és mivel járni nem tudott (carens pedum officiis), faluról falura segítettek vonszolni õt a falvak lakói, épp úgy, mint a tanú is, aki a mocsaras vidéken szolgáival együtt átsegítette a nevezett beteg asszonyt. Negyven napig lakott egyedül, egy kis kamrácskában, ahol csak egy személy látogatta meg övéibõl, hogy étellel-itallal ellássa és a sámán forrázott füveivel a beteg asszony testét naponta háromszor lemosta (herba decocta corpum infirmae abluere). A füvek nevét egy régi botról olvasta le és negyven nap múltán az asszony gyógyultan távozott saját lábán. Ugyancsak hallotta és tudja, hogy Gergely comesnek egy szolgálója (ancilla), aki sokáig vak volt és testvérei szokták vezetgetni, visszanyerte látását a sámántól aki szemérõl "lemosott" egy fátyolt és a mai napig egészen egyedül és vezetõ nélkül megy ahova ura parancsolja (küldi). Arra a kérdésre, hogy tud-e róla, hogy a vádlott elfogadott-e, vagy kért-e valamiféle javadalmazást vagy ajándékot azoktól, akiket kezelt, a tanú azzal válaszolt, hogy nem tudja.

A harmadik tanú: Tar fia Gyárfás, körülbelül ötven éves, úgy vallott, amint következik: Gyermekkorában sokat járt a kápolna melletti házba, amelyet iskolának is neveztek, ünnepeken sok gyermek (fiúk és lányok) gyülekeztek a kápolna körül, ahol az öreg sámán tanította õket énekre és amire a papok szokták tanítani a gyermekeket. Megkérdezték, hogy emlékszik-e, hogy a vádlott szidalmazta volna-e a szenteket, mire a tanú nemlegesen válaszolt, csak annyit említett még, hogy a "lovas szenteket" (4) tisztelte, akiknek ünnepei a kápolnában kiváltságos napok voltak. Nem tudott a tanú semmit sem a templom leégetésének az okáról sem és csak gyengén emlékszik, hogy szörnyetegek és harcoló katonák voltak a falra festve. János fráter kérdésére a gyógyításokra vonatkozólag, ugyanannyit tudott, mint az elõbbi tanú.

A negyedik tanú: Parjadi Jakab, úgy vallott, mint az elsõ tanú, annyit mondott hozzá, hogy nagyon jól tudja és hallotta öregkort élt szüleitõl, hogy a kápolnát valami remete építette, aki ott is lakott a környéken és "az énekes gyermekek iskoláját" igazgatta és ugyanakkor, mint szerpap segédkezett Degesdnek a betegeknél és más szertartásoknál. Hogy honnét tudja, hogy az énekeseket a remete tanította, azt válaszolta, hogy mikor gyerek volt és Szent György napján a "vesszõket" szétosztották a házaknál és énekeltek, akkor õ is járt egy csoportban tizedmagával a kondásokkal. A gyógyításról annyit tudott, hogy Degesd mondotta meg, hogy mikor és hol kell az illatos füveket gyûjteni, mert volt neki egy varázsbotja, amelyre fel voltak róva a titokzatos füvek nevei. Ama kérdésre, hogy a sámánnak járt-e fizetség a gyógyításért vagy az orvosszerekért, a kérdezett azt vallotta, hogy senkitõl sem hallotta, hogy a vádlott valamit is elfogadott volna.

Ötödik tanú: Dominus Marcus de Kemen ugyanúgy vallott, mint az elsõ tanú és még elmondotta, hogy a sámán sok kárt hárított el azzal, hogy az állatokat is kezelte. Az állatállományból ugyanis tavasszal nagyon sok elpusztult, különösen tehenek, amelyeknek a bõrét a sámán lehúzatta, belsõrészeiket vizsgálta és csontjaikat a kápolnához közelálló "százhalomnak nevezett berekben" elásatta. A tanú még megtoldotta vallomását azzal, hogy a sámán "püspök módján" szertartásokat végzett, madártollas ruhába öltözött, lábán madárkörmös lábbelit viselt, süveget hordott és ha betegek házához hívták, sót hintett a küszöbre és a szögletekbe, azokat kitisztítva, vizet loccsantott. A tanú, mikor állatdögvész volt a falujában, magához hívatta a sámánt, aki fenyõgyantával dörzsölte be a beteg állatok orrát, ivóvizükbe faszenet dobott és amely állatot így kezelt, az nem is pusztult el. A bizottság kérdésére, hogy a nevezett vádlott a járványból jutott-e anyagi elõnyökhöz, a tanú azt válaszolta, hogy tudomása szerint csak az elhullott állatok szarvát kérte és fogadta el.

Hatodik tanú: Miskei B e n e d e k, királyi katona a sümegi várból látogatóban lévén Szent György falujában lakozó rokonainál, a bizottság elõtt önkéntes akaratából megjelenve, a, jelenlevõ inkvizició tagjait kérte, hogy Degesd mestertõl cseppeket kérhessen, amelyekkel eddig szemeit hatásosan gyógyította és amiért valójában ily messzire jött házától. Elmondotta, hogy a vádlott sámánt ismeri és rokonai izenetébõl értesült, hogy a nevezett sikeresen gyógyítja a beteg szemeket. Kérdezték tõle, hogy hittel hisz-e, hogy a sámánnak csodálatos gyógyító ereje van, mire a tanú válasza az volt, hogy nemcsak hiszi, hanem sajátmagán tapasztalta is, mert mióta a sámán cseppjeivei gyógyítja szemeit, "visszanyerte látását és a dolgok formái világos fénnyel rajzolódnak ki elõtte" (receptisque visibus formás rerum luce lustrat clarissima). Hogy milyen cseppeket használt a vádlott, a tanú biztosan nem tudta, de hallotta, hogy az egyik rokonasszony a nép nyelvén "zentazonveragh"-nak nevezte. Arra a kérdésre, hogy a vádlott kért-e fizetést a gyógyításért, a tanú nemlegesen válaszolt mondván, hogy a mágus csak "Isten szerelméért" gyógyította.

VIZSGÁLAT CHELE FIA GOGÁN SÁMÁN ELLEN ALMÁS VÁRÁBAN, 1245-BEN

Hegun comes, János szebeni prépost és Wolfgang, Erdély inkvizítora hallgatják ki a megidézett tanúkat Oculi vasárnapját követõ hétfõn.

Daruk Benedek, almási várjobbágy: vallotta, hogy ismeri a sámánt, aki nagyobb ünnepeken megjelenik a várban. Az erdõben bujkáló pogányoknak papja, s áldozatokat mutat be, vannak ruhái, amiket a régi valláson lévõ papok viseltek és sok toll van rajta. Ama kérdésre: kikkel szokott érintkezni, azt felelte, hogy a várba sereglõ szegény nép között társalog. A kérdésre, hogy hol lakik a vádlott, a tanú nem tud választ adni. Hogy a régi pogány szokásokat gyakorolja-e a vádlott, a tanú azt válaszolta, hogy a "nyárõsz ünnepen" (festo Narews), amikor az új kenyeret ünneplik, szokott a várba hozni egyeseknek egy-egy új kenyeret (tortam panis novi). Arra a kérdésre, hogy szokott-e ezért pénzt kérni, azt a választ adta, hogy nem tudja. Hogy a vádlott a köteles papi tizedek ellen beszélt volna, a tanú csak azt hallotta tõle, hogy a szebeni prépost, a kerci apát és a fejérvári püspök is kér tizedet, de legjobb egyiknek sem adni, nem hogy háromnak. A kérdésre, hogy ki elõtt mondotta ezeket, a válasza az volt, hogy sokak elõtt, akik küldöttséget menesztettek a gyulafehérvári püspökhöz, hogy nem tudják kinek kell fizetniök. Arról, hogy mezítelen lányokkal gyûjtet gyógyfüvet az erdõn, nem hallott és nem is tud semmit.

Kérdezték tõle, hogy a vádlott használ-e írott varázsjeleket, mire a tanú azt vallotta, hogy a sámán a régiek írását ismeri és hosszú botocskára írja dolgait. Hogy látott-e a vádlottnál ilyen botokat, a tanú igenlõen válaszolt. Hogy miket tartalmaznak az írott botocskák, a tanú azt válaszolta, hogy nem ismeri az írás mûvészetét. Arra a kérdésre, hogy hova szokta rejteni az írott botokat a vádlott, a tanú válasza az, hogy tegezébe a nyilai mellé. Hogy hallotta-e a vádlottról, hogy részeges és sokszor hányik, a tanú válasza: mikor õ látta és beszélt vele, mindig józan volt.

Ecel Márton tövisi plébános vallja, hogy ismeri a vádlottat, tudja róla, hogy az erdei szegény emberek pogány papja, szertartásaiknál szerepel és hallotta róla, hogy mindenféle pogány cselekményekben része van. Ismeri családját, szüleit és testvéreit is, tudja, hogy a család hetedik gyermekeként született és éppen ezért a pristaldus hozta a keresztelõre a tövisi plébánia templomába. A bizottság feltette a kérdést, hogyan lett mégis újból pogánnyá, sõt a pogányok papjává, mire a tanú elmondotta, hogy a vádlott körülbelül húsz éves korában megszökött a szülõi háztól és amikor pár év múlva visszatért, mindenki tudta róla, hogy sámánná lett, bár figyelmes keresztény nevelést kapott és a szentségeket, melyekkel az egyház a lelkeket igyekszik menteni, õ, a tanú, személyesen szolgáltatta ki neki. A tanú tudott az írásokról is, amelyeket a vádlott mindig magánál hordott és õ, a tanú, egy alkalommal a kezébe is vette ezeket a botocskákat, de nem tudta értelmüket megfejteni, mert a régiek írásával voltak feljegyezve, amelynek betûit nem ismerte. Megkérdezték a tanút, hogy milyen alkalommal kerültek kezébe az írott botocskák, mire elmondotta, hogy a vádlott idõs apja halálos betegségében fia, a sámán is odajött a haldokló ágyához és akkor õ, mint a beteg plébánosa is jelen volt. Ez alkalommal a sámántól elkérte a botocskákat és mikor nem tudta! elolvasni írásukat, kérdezte a vádlottat a jelek tartalma felõl és tudakolta tõle, honnét vette, mire a vádlott azt válaszolta, hogy gyógynövények és orvosságok nevei vannak rajta és hogy egy nagyon öreg embertõl kapta, akit vándorlásában ismert meg. Kérdezték a tanút, hogy tud-e a vádlott esetleges gyógyításairól, mire a tisztelendõ tanú azt válaszolta, hogy tudomása szerint a sámán még nagyon fiatal ahhoz, hogy a gyógyítás mûvészetét elsajátíthatta volna. A vádlott pogány szertartásai felõl vallatva, a tanú válasza az volt, hogy õ csak hallomásból tud róla, aminek nincs nagy értéke. Az egyházi dézsma leadásáról a tanú a következõket mondotta: Az egész környéken zavarban vannak a hívõ keresztények, mert a kerci apát, a fejérvári püspök és a szebeni prépostság követeli magának az évi tizedet és senki sem tudja, kinek adja le. Feltették neki a kérdést, hogy szerinte a három vetélytárs közül melyiknek a követelését tartja jogosnak, mire a tisztelendõ tanú a következõket válaszolta: "A tisztelendõ szebeni prépost jelenlétében errõl lelkiismeretem nem enged válaszolni." Hegun comes tiltakozott ilyen természetû kérdések ellen és õ maga kérdezte, hogy vajon igaz-e, hogy a vádlott részeges és részegségében a keresztény egyház ellen lázítja az embereket? A tisztelendõ tanú vallomása szerint soha sem látta részegen a sámánt, és soha sem hallotta a keresztény egyház ellen beszélni és hogy õt, mint presbitert mindig tiszteletben tartotta és tartja. Ama felszólításra, hogy óhajt-e lelkiismerete szerint még valamit a kérdezettekhez hozzátenni, a tisztelendõ tanú megemlítette, hogy a vidéken nagyon sokan vannak, akik a háromszoros tized miatt inkább a pogánysághoz húznak és a keresztény ünnepeket csak kényszerûségbõl és félelembõl tartják. János prépost kérdésére, kinek óhajtják a környék keresztényei leadni a dézsmákat, a tanú azt válaszolta, sokaktól hallotta, hogy a szász a szásznak, a magyar a magyarnak. Hegun comes ismét tiltakozott és elbocsájtotta a tanút.

B a l k o almási várjobbágy ismeri a vádlottat, elmondja, hogy együtt gyermekeskedtek vele és rokonok is. Megkérdezik, hogy védeni akarja-e, vagy betartja esküjét, mire a tanú megismétli, hogy lelkiismerete szerint csak az igazságot mondja. Megkérdezték tõle, hogy a vádlott valóban az erdei szegény emberek pogány papja-e, mire a tanú azt válaszolta, hogy rokona nem pogány, és csak keresztény kötelességét teljesíti, hogy a szegény erdei emberekkel tart, akik elvonulnak az erdõkbe, mert nem akarnak és nem tudnak három úrnak dézsmát fizetni, hanem inkább a pogány erkölcsökhöz térnek és az ördög zsákmányai lesznek. Megkérdezik a tanút, hogy kinek fizetnének szívesebben a népek, mire azt válaszolta, hogy a fejérvári püspökségnek, mert az a magyarokat védi. Tisztelendõ János prépost kéri, hogy vesszõzzék meg a tanút, de Hegun comes tiltakozik és a tanút elbocsájtják.

A comissió ítélete: a vádlott köteles pogány dolgait elégetni és homlokára a kereszt jelét kell égetni. Ez utóbbi végzés változást szenved, mert az elítélt felesküdött a keresztre ("iuravit ad crucem") saját költségén és élete veszedelmével (5).

UGYANAZON BIZOTTSÁG VIZSGÁLATA DALA FIA

UNDO SÁMÁN ÜGYÉBEN, 1245.

(Feria tertia post Dominicam Oculi.)

Cristianus szászrégeni plébános, aki a vádlottat ismeri, tudja, hogy istentelen szokásokat, pogány erkölcsöket terjeszt és személyesen is hallotta, hogy az egyházi dézsma ellen lázít, buzdítva másokat, hogy a leadásokat megtagadják. Vallotta, hogy a múlt évben, Szent Péter apostol napján, amikor a szászrégeni templomban befejezte a misét, nagy zajt hallott a téren, ahol a nép megtámadta a dézsmaszedõ prokurátort, Bithel Jakabot és két társát, Koncz Pétert és Hummel Gáspárt. A tanú szerint a veszekedés elindítója a vádlott volt, aki istentelen káromkodással illette a keresztény egyházat és fõképp annak papjait, míg társai betörték a prokurátor fejét és két társát is súlyosan bántalmazták. A nevezett sámánról tudja, hogy követõivel ismeretlen helyeken jönnek össze és pogány szertartásokat végeznek. Nem tudott választ adni, hogy honnét tudja és hogy milyen szertartásokat végez a vádlott. Tisztelendõ János prépost kérdésére, hogy vajon adtak-e le neki a vádlott követõi a böjti halászatból tizedet, a tisztelendõ tanú nemlegesen válaszolt. Hegun comes tiltakozik további kérdések ellen, ha a tanúval nem tétetnek esküt. János prépost tiltakozik, hogy egyházi személyrõl van szó, mire a comes felfüggeszti a további kihallgatást. - Feria quarta post Octavam Domini. - Tisztelendõ János prépost távol tartja magát.

Folken Simon szebeni polgár ismeri a vádlottat, aki a nagy veszekedést szervezte a szászrégeni templom elõtt a nagyvásárt követõ Szent Péter apostol ünnepén. Megkérdezték, hogy miként zajlott le a veszekedés, mire a tanú elmondotta, hogy Jakab mester, a prokurátor mondotta egy tövisi embernek: ugy-e, jobb itt lakni, mint az erdõkben? - mire a tövisiek rátámadtak és betörték a fejét, társait pedig megverték. A bizottság kérdezte, hogy gyalázták-e a keresztény egyházat és a papokat, mire a tanú azt válaszolta, hogy az egyházat nem, hanem csak a plébánost, aki a dézsmaszedõk segítségére sietett. Emlékszik a tanú arra is, hogy dulakodás közben a vádlottak azt kiabálták Jakab mester és társainak: "ti három gazda kutyái vagytok és háromszor szeretnétek enni.." Megkérdezték a tanútól, van-e tudomása arról, hogy a vádlott arra tanítaná a népet, hogy a házassági eljárás a bessenyõk, vagyis kutyák módjára is meg van engedve (coitus per modum canis, more besseniorum) Hegun comes tiltakozik ilyen kérdések feltevése ellen és megtiltja a válaszadást, majd felfüggeszti a vizsgálatot.

Ítélet: A vádlottat és 28 társát, akiket a szebeni prépost kérésére fogtak el, szabadon, bocsájtják (6).

CSÖGÜ TATÁR SÁMÁN ELLENI ELJÁRÁS KÁLD KÖZSÉGBEN, 1245 (?)

Letnik és Hermán ispotályos lovagok, János nagyszebeni prépost, fráter Wolfgang az erdélyi részek inkvizitora, segesvári perjel folytatják le a vizsgálatot a Deés melletti Káld községben.

Elsõ tanú: Földvári Lázár (de Feltwar) királyi jobbágy a Szent Evangéliumra megesküdve vallja, hogy ismeri a nevezett C s ö g ü (Chewgu) sámánt, aki a vidéken él, amióta a tatárok elvonultak és, hogy a nevezett vádlott valóban tatár-e, arról csak annyit tud, hogy ezeknek a népeknek a nyelvét beszéli. Arra a kérdésre, hogy honnét tudja, hogy a tatárok nyelvét beszéli a vádlott, elmondja a tanú, hogy õt annakidején a tatárok nem bántották, mert Lázár (bélpoklos) volt és megtanult tõlük valamennyit beszélni és a sámánnal is beszélt már akkor, aki amikor meglátta, hogy a tanú Lázár, felkereste õt faluszéli házában és kenõcsöket adott neki baja, ellen, amely már sebei gyógyulása folytán a kenõcsöktõl elmúlt és ma már nem Lázár. Arra a kérdésre, hogy a vádlott igyekszik-e rábeszélni a népet, hogy az egyházi tizedet ne fizessék meg a papoknak, a tanú nemlegesen válaszolt. Feltették neki azt a kérdést, hogy a vádlott valóban megmérgezte-e a Maros és több patak vizét, hogy az állatok elpusztuljanak, mire a tanú azt válaszolta, hogy hallotta másoktól, de azok gyûlöletbõl beszéltek.

Merse András deési polgár: megesketve a Szent Evangéliumra, azt vallja, hogy ismeri a fogoly vádlottat, akit tatárnak is mondanak, de õ többször beszélt vele és neki azt mondotta, hogy nem tatár, csak azok foglya volt és itthagyták, amikor elmentek. Arra a kérdésre, hogy istentelen szokásokra tanította-e a népet a vádlott: a válasza az, hogy nem hallotta, de tudja, hogy magyarul a sámán nehezen beszél. Hogy tudomása szerint lebeszéli-e a népet az egyházi tized leadásáról, azt válaszolta, hogy a vádlottat hallotta emlegetni, hogy az õ népénél ilyen adót nem kell fizetni, mert ott a papok maguk mennek minden nap a nép közé és koldulnak. Hogy hol vannak ezek a népek, a tanú nem tudta megmondani. Megkérdeztetvén, miszerint a vádlott megmérgezte volna a Körös-menti falvak vizeit, hogy az állatállomány elpusztuljon, a tanú nemlegesen válaszolt.

Balás fia Gáspár deési királyi jobbágy (serviens) rnegesküdve a Szent Evangéliumra, azt vallotta, hogy ismeri a vádlott tatár sámánt, akivel együtt szöktek meg a tatároktól, amikor azok elvonultak. Arra a kérdésre, hogy hallotta-e, hogy istentelen praktikákra tanítja a népet, a válasz az volt, hogy nem tud róla. Megkérdezték tõle, hogy eljár-e betegekhez, vagy azokat fogadja-e, mire a tanú válasza, hogy sokan mennek hozzá, akiknek tatár betegségük, nyílt sebeik vannak és akiket Lázároknak neveznek. Arra a kérdésre, hogy ezt honnét tudja, mondotta, hogy a segesvári Antonius kórház fráterei mondották, akik sok Lázár-beteget ápoltak, hogy a nevezett sámánnak valami csodálatos erejû kenõcse van, amivel a Szent Lázár-rosszát meg lehet gyógyítani. Arra a kérdésre, hogy hallotta-e hogy a nevezett vádlott valami porral megmérgezi a Körös-menti vizeket és ezzel elpusztítja az állatokat, a tanú azt vallotta, hogy ezt a "calumniát" orvosok terjesztik, akik gyûlölettel vannak irányában, mert ingyen és jól gyógyítja a legsúlyosabb betegeket is.

Ersi Eusták somlói székely vallja, hogy ismeri a fogságban tartott vádlottat, mert többször volt a falujában. Arra a kérdésre, hogy tudja-e róla, hogy istentelenségekrõl beszél a népnek, a tanú nemleges választ adott, míg a vádra, hogy a tizedelés ellen beszél, azt vallotta, hogy amennyire megértik a nyelvét, nem annyira a tized ellen beszél, hanem arról, hogy a papoknak szegényeknek kellene lenniök és csak annyit szabadna elfogadniok, amennyit megesznek és hogy a néptõl kellene minden nap alamizsnát kérniök, mint az õ hazájában. Arra a kérdésre, tudja-e a tanú a vádlottól, hogy hol van a hazája, azt válaszolta, úgy hallotta tõle, hogy sok hegyen és folyón kell keresztül menni amíg odáig elér az ember. Megkérdezték, tudja-e, vajon a nevezett keresztény-e, vagy sem, a tanú azt vallotta, hogy a somlói papok megkeresztelték, amikor a tatárok elvonultak. Arra a kérdésre, hogy a nevezett sámán gyógyít-e, a tanú azt válaszolta, hogy tudomása szerint sokakat meggyógyít kenõcsével, amelyet õ maga készít. Hogy milyen természetû betegségeket gyógyít, azt válaszolta, hogy fõképpen Lázárokat, de minden tatárbajt is gyógyít. A folyó vize megmérgezésérõl hasonlóképpen válaszolt, mint a harmadik tanú.

Gata János somlói szabad székely, az Evangéliumra esküdve vallja, hogy ismeri a nevezett sámánt, aki sokszor járt Somlón és a hegyekben, s hogy mindennemû munkát elfogad, amit adnak neki. Arra a kérdésre, hogy beszél-e istentelen dolgokról, vagy a régiek erkölcseit akarná visszavezetni, azt válaszolta, hogy nehéz beszédét megérteni, legtöbben kinevetik, a gyermekek kigúnyolják, de sohasem haragszik. Az egyházi tizedekrõl csak annyit hallott tõle, hogy a mai papok sok gazdagságot gyûjtenek és a népeknek el kell vinni hozzájuk a tizedet, pedig az õ hazájában nagyon szegények és csak annyijuk van, amit aznap megesznek és eledelt mennek kérni a néptõl, amely nagyon tiszteli õket. Arra a kérdésre, hogy hol van a vádlott hazája, azt válaszolta, hogy több ízben hallotta tõle, hogy az õ hazájában nincsenek erdõk, a hegyek sokkal magasabbak és tetejükön mindig hó van. Tudakolják tõle, hogy igaz-e, hogy a vádlott beteget gyógyít és orvosságokat készít, azt válaszolta, hogy valóban sokféle gyógykenõcse van a vádlottnak, amelyeket magával hord és bár nagyon szegény, nem fogad el semmit a gyógyításért. Arra a kérdésre, hogy a vádlott megmérgezte-e a folyók és patakok vizeit, azt válaszolta, hogy ez a szász orvosok rágalma, akik nagyon sokat kérnek a gyógyításokért és a nagyon szegény népek sokszor meghalnak, de nem tudnak hozzájuk menni, a vádlott sámán pedig ingyen is elmegy házaikhoz, ha hívják. Emlékeztetve esküjére, hogy nem elfogult-e a vádlottal szemben, azt felelte, hogy csak lelkiismerete szerint beszélt és hogy a sámán valójában nem is tatár, hanem csak azoknak szerencsétlen foglya volt akit a tatárok idáig hurcoltak és valamiképpen ittfelejtettek.

JEGYZETEK

1. Ez az esküformula alig változó szavakkal, végigkíséri az összes pereket, mint bevezetõ szöveg és még a 15. század végefelé sem sokat változott, legfeljebb hozzáteszi, hogy "a Szent Evangéliumot testileg is érintve"- esküszik.

2. Ildomtalannak, ízléstelennek látszik e kifejezés, hogy "a szájába köpött", de ezzel biztos adatot nyerünk afelõl, hogy a jelzett templomban egy, vagy több, dombormûvekkel díszített sírkõlap volt a padozatba építve és a templom látogatói, természetszerûleg, járásban-kelésben tapodtak rajta. A köpködést pedig talán megbocsájthatjuk, ha pl. megemlítjük, Nagy Péter orosz cár európai körútján a bécsi Hofburg selyembrokát, mennyezetes ágyaiba sarkantyús csizmával együtt feküdt le aludni és ébredéskor az volt a szórakozása, hogy a "plafonra" köpdösött. A magyar sámán és az orosz cár közötti összehasonlítást - fõképp idõben - az olvasóra bízzuk, bár bizonyosak vagyunk az eredmény felõl...

3. A "gyomorfekély" népi kúrája még ma is az általános tejfogyasztás.

4. A "lovasszentek" ábrázolása nagyon kedvelt mûvészi formája középkori miniatúra- és templomfestõinknek, szobrászainknak. Közéjük soroljuk Szent László, György, Márton, sõt Mihály arkangyal alakját is és, hogy hazánkban oly nagy kultusznak örvendenek, éppen "lovas" mivoltuknak köszönhetik. A lovakban is megkülönböztették a fehér lovat: a Képes Krónika festõjét azért tartjuk vitathatatlanul magyarnak, mert még véletlenül sem festett királyaink alá mást, mint fehér lovat.

5. A középkori "votavit crucem" - fogadalmat tett a keresztviselésére, - vagyis csatlakozik a keresztes hadakhoz a Szent Sír felszabadítására, - minden nagyobb bûntényt követõ ítélet alól - kivéve a "crimen laesae maiestatis" - felségsértés - felmentette az elítélteket. A 14. században az Anjou-korban, amikor a zarándoklatok annyira szokásba jöttek, rendszerint Achenbe, vagy Compostellába, vagy még inkább Szent Miklós sírjához, Bariba vándoroltak el gyalogosan a vezeklõk.

6. Az erdélyi szász papság majdnem mindig anyagi természetû motívumokat kevert az inkviziciós perek vádjai közé. A nagyszebeni prépostok különösen sok erõszakosságot követtek el nemcsak a magyar és székely nép rovására, hanem magukat a magyar és székely papokat is állandóan károsították. A székelyudvarhelyi Domonkos-rendi kolostor különösen sok támadásnak volt kitéve, mert ez volt az egyedüli székelyekbõl álló közösség. 1377-ben már maguk a segesvári szász Domonkos-rendiek is megsokallták székely rendtársaik meghurcolását és Rudolf perjel a kalocsai érsektõl kér számukra védelmet, mert a szász részeken egyszerûen lehetetlenné tették a székely barátok számára az átutazást. "Ex Archivo Capituli Atbensis Transsylvaniae". 5. V.

VIZSGÁLATI JEGYZÕKÖNYV KINCSÖR SÁMÁN ELLEN SOMBÉKON 1245 (?)

A pert Kökényesrenholt-nembéli Mikód ispán, Gellért fráter inkvizitor és kolozsvári Domonkos-rendi perjel vezetik Kinchewr (Kincsõr?), népiesen Korpás nevezetû sámán ellen. A per színhelye "Terra siculorum, rivulo Tir" partján, amelyet a nép Sombékának nevez.

Janka asszony, Venaci Jakab özvegye vallja, hogy ez év Szent András vigiliáján gyermeke torokbajban súlyosan megbetegedett és a szomszédok elhívták hozzá a nevezett sámánt, aki a beteget egy éjszaka folyamán kezelte, de a gyermek reggel felé megfulladt. Arra a kérdésre, hogy miképpen kezelte a beteget a vádlott, az özvegy azt vallotta, hogy miután a gyermek nehezen tudott nyelni és nagy lázzal küszködött, meleg kemencébe tette és hogy ebbe õ, mint anya beleegyezett, mert teljes bizalommal volt a sámánhoz, akinek csodás gyógyító híre van. Elmondotta, hogy nem érez sem bosszút, sem gyûlöletet a nevezettel szemben, mert nem benne látja gyermeke halálának okozóját, mert ezekben a napokban, Szent András ünnepe után a szomszédságban is több gyermek meghalt, akikhez a segesvári orvost hívták. Azelõtt a sámánt nem ismerte, csak amikor a gyermekeket öldöklõ fekete angyal megjelent a vidéken, sokan hívták õt házukhoz és õ is, mint szomszédjai, kérték, hogy segítsen rajtuk. Arra a kérdésre, hogy kívánja-e a sámán megbüntetését fia haláláért, a tanú azt válaszolta, hogy nem, mert amikor gyermeke meghalt, a vádlott nagy síránkozást csapott és Istent hívta segítségül.

Berlag Rufus segesvári polgár, városi kapuõr vallja, hogy a vádlottat ismeri, mert a környéken nagy híre van, remete életet él és csak akkor jön az emberek közé, amikor hívják, vagy pedig a régiek erkölcsei szerinti ünnepeket tartják. A vádlott gyógyításairól azt vallja, hogy erdei házában, ahol lakik, sokan felkeresik betegségeikkel és hogy az eltörött csontokat nagyon jól gyógyítja és õt magát is meggyógyította. Elmondta, hogy mikor a segesvári várhoz egy alkalommal többedmagával követ szállított, feldõlt a szekér, õ alatta maradt és mindkét lába eltörött. A hospitálius fráterekhez került, ahol hosszú ideig feküdt bénán és nem tudta tagjait mozdítani, sem lépéseket tenni. Mikor a fráterek hazaküldtek, mint gyógyíthatatlant, szomszédai említették Korpás sámán nagy hírét, erre elvitettet magát lóháton a házához és a sámán újra eltörte a lábát, fábarakva meggyógyította úgy, hogy tud járni és a városnak szolgálni. Arra a kérdésre, hogy mit fizetett a gyógyításért, azt válaszolta, hogy a sámán nem fogadott el semmit. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy a sámán a régiek erkölcseit hirdette és pogány isteneknek áldoz, a tanú azt vallotta, hogy õ szász ember lévén, nem ismeri a régiek szokásait és nem érti beszédeit, valamint, hogy a magyarok közül sokan tartanak olyan ünnepeket, amiket a kereszténység másképpen tart, például Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják. Arra a kérdésre, hogy ezeken az ünnepeken a vádlott részt vett-e, a tanú azt vallotta, hogy azt õ nem tudja, csak azt tudja, hogy ekkor minden régi és idõs ember ünnepelni szokott. A tanú megismételte, hogy esküje szerint csak az igazságot vallotta.

Darlási Péter tövisi várjobbágy ismeri a nevezett Kincsõr sámánt és tudja, hogy "csodaszerei vannak", amelyeket a hegyeken, erdõkön és réteken gyûjtöget össze. Hogy ezeket honnét tudja, azt válaszolta, hogy több ízben meglátogatta õt a remeteségében, ahol egyedül él. A kérdésre, hogy a vádlott szokott-e istentelen és régiek erkölcseit magasztaló beszélgetéseket folytatni, a tanú nemlegesen válaszolt. Tudakozódtak tõle, hogy hallotta-e, hogy a sámán egy gyermeket megölt azzal, hogy rosszul kezelte, mire azt válaszolta, hogy úgy hallotta, hogy egy gyermek meghalt, de azt is tudja, hogy ugyanabban a betegségben a német orvosok és hospitályos fráterek sem tudtak több gyermeket megmenteni, mert a fekete öldöklõ angyal járt a vidéken. Hallotta, hogy a szász orvosok sokszor nem mennek el a szegényebb magyar és székely nemzetségbeli betegekhez és ezek a sámánt hívják, akinek jobb híre van, mint a szász orvosoknak. A tanú vallja, hogy a vádlott õt magát is meggyógyította Isten segítségével, pedig már gyermekei és felesége is a halálát várták ágya körül, amikor háza tetejérõl leesett. Elmondotta, hogy minden végtagját meghúzta, fejét, amely vérzett, bekötözte és valami italt adott neki, amelytõl több napon át aludt és amikor a szász orvos Segesvárról megérkezett, már nem kellett semmit sem tennie. Arra a kérdésre, hogy a gyógyításért mit kért a sámán, a tanú azt válaszolta, hogy családja tagjai kínáltak neki három márkát, de nem fogadta el, míg a szász orvos öt márkát követelt a látogatásért. Hogy esküje ellenére védeni akarja-e a sámánt, vagy sem, azt felelte, hogy nem, de tudja, hogy a sámán remete mindig ingyen segített a betegeken, míg a szász orvos a magyaroktól és szegényektõl mindig többet kért, mint a szászoktól és gazdagoktól.

Musna Jakab tövisi várjobbágy vallja, hogy Korpás sámánt már nagyon régen ismeri, amikor még élt a családja, akikre rászakadt a házuk, amikor földrengés volt sok évvel ezelõtt. Ama vádra, hogy a sámán istentelen és pogány szokásokat akar felújítani és ezekrõl beszél a népeknek, a tanú válasza az, hogy errõl mit sem tud, csak azt tudja, hogy több esetben látta õt a remeteségében egy fa alatt imádkozni- Kérdezték tõle, hogy milyen Istenhez imádkozott a vádlott, a keresztény vagy a pogány Istenhez, mire a tanú azt válaszolta, hogy õ nem ismeri a kettõ között a különbséget és hogyan kell egyikhez vagy másikhoz imádkozni. Minden bizonyossággal tudja, hogy a vádlott keresztény, mert a kerci Apát urak szolgája volt. Arra a kérdésre, hogy mit tud a nevezett sámán gyógyításairól, azt válaszolta, hogy mint öreg ember, aki sok betegségen ment át, sok tapasztalattal gazdagodott és most segít azokon, akik fájdalmaikat enyhíteni akarják. Megismételve a kérdést, a tanú azt vallja, hogy mikor még fiatalabb volt a sámán, akkor többször járt Tövis várában és többeket gyógyított orvosságaival. Megkérdeztetvén a gyógyultak személye felöl, a tanú megnevezte dominus Wolfgangot, dominus plebanus de Apold, Jakab tövisi várkatonát és ennek feleségét három gyermekével és sokakat, akiknek a nevére nem emlékszik. Hogy a felsoroltakat milyen betegségbõl gyógyította meg, a tanú azt válaszolta, hogy dominus Wolfgang lóról esett le, csontjai kijöttek a helyükrõl, azokat helyreigazította. Dominus plebanus de Apold súlyos fejfájásban szenvedett és egész haját elveszítette, de a sámán meggyógyította; Jakab katona és családja romlott ételtõl majdnem meghaltak, a szomszédok elhívták a sámánt és az megmentette õket. Arra a kérdésre, hogy mindezeket kitõl tudja, azt mondotta a tanú, hogy a nevezettek maguk mondották el neki gyógyulásuk történetét. Arra vonatozólag, hogy esküje szerint vallott-e, vagy akarja-e a sámánt menteni, mondotta, hogy esküje szerint vallott és hogy akarja, hogy a sámánnak ne essék büntetése olyan betegségekért, mint a gyermek halála, mert sok gyermek halt meg ott is, ahova nem a sámánt, hanem szász orvosokat hívták.

ELJÁRÁS ABKARAK "TATÁR" SÁMÁN ELLEN ALMÁS VÁRÁBAN, 1245 (?)

Fráter Gellért, kolozsvári perjel és inkvizitor vezetésével az elõbbi bizottság folytatta a vizsgálatot.

Bod János megesketve a Szent Evangéliumra vallja, hogy a vádlott sámánt ismeri, akit a nép "Tewkews tatár"-nak is nevez. Arra a vádra, hogy a nevezett sámán a keresztény egyház ellen beszél, a tanú azt vallja, hogy többször hallotta tõle, hogy a keresztények sokszor gonoszabbak a pogányoknál. Kérdezik tõle; hogy a vádlott milyen istent imád, mire a tanú azt vallja, hogy többször megkérdezte a vádlott sámánt efelõl, de soha sem válaszolt kérdésére. Vallatták, hogy a sámán lázít-e a dézsma ellen, a tanú válasza nemleges volt és, hogy nem hallotta tõle ezt soha. Ugyancsak nemlegesen válaszolt arra a kérdésre is, hogy a vádlott szokott-e gyógyítással foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy a nevezett vádlott a folyók és források vizeit megmérgezi-e, újból nemlegesen válaszolt. Tudakolván tõle, hogy a vádlott hol lakik és mibõl él, a tanú szerint: mindenütt és sehol sem és csak alamizsnából él.

Orendt János szász polgár vallja, hogy a vádlottat ismeri, mert többször megjelent házánál alamizsnát kérni. Feltették neki a kérdést, hogy ilyen alkalommal a sámán szokott-e beszélni a kereszténység ellen, terjeszt-e istentelen erkölcsöket, mire a tanú azt vallja, hogy õ úgy tudta és tudja, hogy a vádlott néma, mert házánál soha egy szót sem szólt h csak kézjelekkel kért valami ennivalót és távozott. Arra a kérdésre, hogy kiknek a társaságában látta, vagy kinek a házában szokott megszállni, a tanú válasza az, hogy mindig egyedül látta õt és ott szállt meg, ahol engedélyt adtak neki. Tudakolják tõle, hogy a sámán szokott-e betegeket gyógyítani, mire a tanú azt válaszolta, hogy többször látta, itmint az asszonyok hozzá viszik gyermekeiket és a vádlott a kicsinyek fejére tette a kezét, de hogy gyógyítani akarta-e, vagy sem, azt nem tudja, sem azt, hogy a gyermekek betegek voltak-e, vagy sem.

Orsolya, Krempes János özvegye vallja, hogy a vádlottat ismeri, mert házánál többször megjelent és eledelt kért. Vallja, hogy nem, tudja, hogy a nevezett sámán valamelyik koldus fraternitáshoz (testvériség, egyesület) tartozik-e vagy sem, mert nem látta mellén a koldusok jelvényét, de egy fatányért szokott magával hordani az ételnemûnek. Arra a kérdésre, hogy a vádlott lázít-e a kereszténység ellen, a tanú azt vallotta, hogy õ sokszor óhajtott társalogni vele, de nem értette beszédét. A gyógyításra vonatkozó kérdésre azt válaszolta a tanú, hogy egy alkalommal, amikor tél idején nagyon beteg volt és szomszédai ápolták, a sámán is megjelent házánál, de csak vizet hozott a forrásból és rozsét a tûzre, egyébbel nem foglalkozott. Arra a kérdésre, hogy kereszténynek tartja-e a vádlottat, a tanú válasza: "Hitében nem tudom, de erkölcseiben biztonsággal tudom, hogy jó keresztény."

Ítélet: Az ispotályos lovagrend birtokába veszi, mint foglyot és megkereszteltetésérõl gondoskodik .