Timaru-Kast Sándor

A Jóanya / Istenanya törzse

Kelta vallás, hagyományok, művészet és világkép

(a kelta mondavilág és magyar párhuzamai)

       A kelta mondák egy olyan (törzs)közösség hitének/vallásának eredménye, amely kimondottan „animisztikus“ világképpel rendelkezett. A kelta tradíció magja egy animisztikus felfogás (vagyis az a hiedelem, hogy minden tárgynak lelke van, illetve a szellemekben való hit). A Másvilág átszövi a halandók birodalmát az élet minden terén: szellemek, lények, tündérek, ősök és istenségek rendszeresen felveszik a kapcsolatot az emberekkel; az elemek ómenje (előjele) meghatározza a növények, állatok és emberek sorsát — olvashatjuk Caitlín és John Matthews ‘A kelta bölcsesség nagy kézikönyve’ című könyvében.  A szerzőpáros majd hozzáfűzi, hogy: Alig kételkedhetünk abban, hogy a korai kelta törzsek egy zömében sámánisztikus kultúrával rendelkezett. A korai ‘hivatásos’ sámánok (FILIDH) helyében idővel egy táltosi kaszt lépet, a druidák (tordák), de az ősi sámáni világkép továbbélt a danosok (AOS DANA költők, regösök) énekeiben, sőt a családokon belül máig fennmaradt (babonák).

A kelta druidák egy „nem-árja papság“ véli Sir John Rhys. Julius Pokorny bécsi nyelvész a Revue Celtic-ben megjelent cikkében (On the Origins of Druidism) a következőket írja: A druidaság egy olyan vallást képvisel, sok olyan jellemvonással bír, amely az indoeurópai hitvilágnak lényegileg idegen. A kelta vallás „heroikus“: a hősök istenek, az istenek hősők. A kelták istenségeiket nem teremtőiknek, hanem őseiknek tekintették, vagyis egy fajta természetfeletti hősöknek.  Ettől függetlenül, a mai kutatások fényében a kelták is egyisten hitűek voltak, akárcsak mi magyarok,  azaz, ahogy az alexandriai Origenes (Kr.u. 185-254), az ottani keresztény iskola vezetője vallotta: a kelta druidák egy Istenhez imádkoztak, még Jézus eljövetele előtt, így a kelták már régen rátermettek a kereszténységre a druidák tanítása alapján, akik az Egyisten hitét hirdették.

A druidák képviselte eszme, ÉISCE a bölcsesség, a tudás, a jóslás és a verselés legmagasabb foka értelmében (IS EARD vm-nek értelme) egy „hármas-világ“ alkotja a hitbeli világegyetemet: a Felső Világ, ahol a „felső“ Isten (DONN) és kísérete (Nap, Hold, Csillagok) lakik, a középső világ, a látható, a halandók világa és egy Alsó Világ, az ősök világa, amit egy „alsó“ isten védelmez. A három világot egy Életfa köti össze, pontosabban, ennek tengelyét alkotja, amelyen a druida (táltos à ír DIAIL) képes a halandók világából fel- és alászállni a felső, isteni világba, illetve az alsó, az ősők birodalmába. A kelta druida (torda) révülésekor (RÁMHAILLE - ejtsd: rávëllyë) mindig egy magas fának (Életfa pótlója) dőlt. A fát egy men-hir („állókő-óriás“) is helyettesíthette.

 A képzelt égigérő „életfa“ (BÍLE) tetején, koronáján lakott a Jóisten (DAGDA).  Dagda egy ilyen hatalmas égigérő tölgyfa tetején lakott még a kisázsiai honban is. Dagda, mai írásmód szerint Daghdha, a Jóisten (DAGH-DHA „isten-jó“ vagy „dicső-atya“) akitől minden ír származott és így az összes írek Atyja, ősibb istenek gyereke volt. Anyja DANU az Anyaisten, a Földanya, apja meg BÁL (BÉL), a halottak országának fejedelme. DANU szó szerint JÓ-ANYÁ-t jelent, DEA-ANU [ejtsd: gyanú~janu] és ANU Anyaisten(nő) egyik másik neve (à Cormac Glosszáriumában: Mater Deorum Hibernensium Írország isteneinek Anyja).

Visszatérve a révüléshez, érdekes, hogy a ‘transz állapotban történő utazás’ szava egy a ‘révészt’ (RÁMHAÍ, ejtsd: ráví) kifejező szó továbbképzése. Tehát a révülésben a táltos druida (torda) „átevezett“ — kívánsága, akarata szerint — az egyik másik világba: RÁMH-AÍ révész à RÁMH-A-IGH evezni à RÁMH-AIL-LE révülés.

Az Életfa („Szentfa“) a táltos („csillogó“) eszű TALIESIN brit-kelta regös mondása szerint egy: „Világtengely ami a Mennyet (NEAMH) a Földdel (FÓD vagy FÓDLA) összeköt.“ Az Életfa mindig a Világközepén áll. A Világközepe felett lakik Isten. A Világközepét átszelő Világtengely pontosan Istenhez vezet. Az Életfát helyettesíteni hivatott, a druida által kiválasztott (hatalmas)fa működéséből adódóan maga a Világtengely. A Világközepe mindig egybeesik a táltos szellemi központjával — ez a ‘bűvöskör’ közepe —, ahol a közép maga a táltos, hátával nekidőlve az Életfának (vagy az ezt jelképező magas fának). Ebben a helyzetben a druida, aki lehetett férfi vagy nő egyaránt (!) — akár a magyar táltosok esetében —, egybefonódott (lényegült) az Életfával. Ebben a helyzetben kezdődhetett a révülés.

Egy fennmaradt középkori költő sorai kirívóan ábrázolják a révülés állapotát:

 „Tarka lazacok ugrálnak ki a fehér tenger öléből,

 amire te tekintesz: igen, borjak ezek, barna bárányok.

 Szelídek, nem gyilkolják ezek meg egymást.

 Habár csak egy csikós mutatja magát

 MELL virágzó mezején,

 sok táltos paripa vágtat végig azon,

 csak te ezeket nem láthatod.“ - saját fordításban-

Mint már említettem a kelta Felső Világban, az égben (UCHEL felső, ák) lakik Isten (vö. AOIS [ejtsd: ÍS] ős, idős, koros + DUINE [ejtsd: DINY] ember, személy) akit egy általános szóval DONN-nak (vö. székely TEN) neveztek. Őt az egyik legrégibb brit-kelta mondában TEEGER-NONOS Nagyságos Király,  talán TE(N)GRI(?) névvel illetik. A név etimológiája feltehetően: TE(N) vagy TI(N) ~ DUINE személy + GER nagy, hatalmas, gar + NON- ~ NEAMH Menny („Mennyei hatalmas személy“).

A kelta Alsó Világ az ősök világa volt. Ott az Életfa alsó ágain, azaz alsó tetején (a mesékben a Fa tövénél) ült az ősök világának királya, őre, egy bölcs és titokzatos alak, akit mindig török- vagy buddha-ülésben ábrázoltak, fején szarvasagancssal. Ő a Zöldember (a Green Man), akit egy falka piros fülhegyű fehér kutya kísér és néha még az emberek világába is be-betör. Ő a vándorok védelmezője és az ősök tudásának őre. Ő engedélyezi az ősök tudásához való hozzájutást. Ő a Világ, talán, legősibb lénye. Magas életkora folytán senki sem tudja megmondani, hogy honnan jött és mikor született. A kelta időkben ő Szarvas-Isten képében jelenik meg. Őt egyesek „Cernunnos“ névvel illetnek, habár ez a név nem több mint egy tudós feltevés (kitaláció) ami egy részben átírt feliraton alapszik. 

 A Szarvas-isten köbe vésett ábrája a rómaikori Galliából maradt ránk és ma Párisban a Museé de Clunyban őrzik. A felírat így hangzik, hogy: ERNUNNOS. Ezt másították meg derék tudósok Cernunnosra (mert nekik a szarvak láttán hiányzott a kezdő ‘k’-betű). Így is lehet történelmet írni. Erre aztán még derekasabb nyelvészek nekiugrottak etimologizálni, és kieszelték, hogy: ‘Cer’ valószínűleg az indoeurópai ‘ker’ nőni gyöknek a megfelelője; ő [Cernunnos] az az isten, aki növekedési erőkkel lehet kapcsolatban, amik a fején szarvakként nyilvánulnak meg. Nem volt elég egy csalás (a név elé egy „C“ betű biggyesztése), indogermanista nyelvészeink még egy egész (dajka)mesét is kitaláltak hozzá. Ez az a tárgyilagos és tudományos történelemírás, amit finnugrászaink oly csodálnak és vakon követnek.

A gall ERNUNNOS azonos a breton AROÚN’ és vels ARAWN-nal, a Másvilág királyával, aki az újjászületés üstjét őrzi, illetve az ír ÚR-DUINE ‘Zöld-Ember’ nevű lénnyel. Az ír ÚRDUINE neve hallatán, bizony nem tévedünk, ha eszünkbe jut URDUN-g („ismeretlen eredetű“) szavunk.

A kelta Alsó Világ központjában volt a tudáskútja (SEGAIS kútja à vels OES, ír AOIS ős + GAOIS okosság), amit Ernunnos, a Zöldember védelmezett. Habár az ősök tudása mérhetetlen mégis egy dióhéjba belefér — állítja az ír hagyomány. A Zöldember mögött mindig ott van a hatalmas Földanya (ANU) alakja, egy hatalmas és hatalmat adó, élő kőből vésett lény. A kútból ered a hét Életfolyó. Ezek az Alsó Világban folynak és szivárványként kiszélesednek a felső világokba. A szivárvány-folyókban helyezkednek el a totem-állatok, a levegő és víz szellemei. A szivárvány-folyók átmenet nélkül folytatódnak a csillagos égbe. Az Alsó Világban ered az ősök tudásának forrása, azoké az ősöké, akik a keltanép bölcsőjénél álltak. kelta totem-állatokkal. Ezek a következők:

AG vagy SAILETHEACH szarvas (ír SAIL ág à SAIL-ET-EACH „ágas“). Fionn fehér, fényes nevű hősnek volt egy másvilágbeli felesége, akit úgy hívtak, hogy SABHA (?> SÁBH szab, vág à SÁIBLE szablya). Ő mindig szarvas képében jelent meg férje előtt. A szarvas fontosságát az is kiemeli, hogy a kelta nyelvekben tíznél is több neve van, ugyanakkor mindig ‘vezérállat’ a Túlvilágba vezető úton is, valamint az egyik ‘honfoglalást’ is ő vezérli. A terjedelmes és gondosan végzett tanulmányaiban, amit a dél-angliai Aveburyben és Silburyben található kőkori emlékművekről folytatott, sikerült Dames angol történésznek bebizonyítani, hogy ugyanúgy ahogy két ezer évvel korábban a sumérok, Dél-Anglia lakosai is Kr.e. 2000 körül a szarvasban az Istenanyát látták  akárcsak mi magyarok is!

 A Silbury Hill az európai újkőkor egyik legmagasabb emberi alkotása, az Anyaistennek szentelt óriáskurgán, mely közepéből szarvasagancs került elő. Abbots Bromley faluban, Staffordshire grófságban, ma is él ez a szarvas-mitósz. Szeptember 4.-én turisták ezreit vonzza a „szarvasok tánca“, amit legények járnak szarvasagancssal a fejükön. Ez a tánc a Nagy Anyához fohászkodás és tulajdonképpen termékenységi tánc, egyben az ősökre való megemlékezés. A keresztény egyház tilalma és kiátkozással való fenyegetőzése ellenére is fennmarad ez az ősi kelta hagyomány.

Zürich óvárosban egy olyan kelta arany tálat ástak ki, amin a Szarvast Nap, Csillag és Hold vesz körül. A szarvasábrázolásokat követhetjük Angliától Magyarországig övcsattokon, vázákon, fazekasműveken. Nincs kizárva – mondja ’A kelta mitológiai lexikon’ –, hogy a magyarországi késő-kelta ‘merev’ szarvasábrázolás a magyar népművészet közismert szarvasmotivumának előfutára volt. LÓTH [lóh] vagy EACH [ax] ló, asza. A lovak központi szerepet játszanak a kelta mondakörben. A kelta mondákban a ‘fehér ló’ ismeri az utat a Másvilágba és „egy megbízható kalauz“. A kelták fehér lovat áldoztak a Jóistennek. Az áldozati ló bőrét lenyúzták és egy magas karóra felakasztották, ezzel jelképezve Istenhez való felszállást. A lovakat megtaláljuk a kelta élet minden terén: a mindennapi munkától a háborúig és a lovastemetkezésig. A lovak akaratlagos bántalmazása vagy megölése a legszörnyebb büntetést vonta maga után.

SEABHAC sólyom (szószerint: „sivítő, sivalgó“). A magasan szálló sólyom Isten jelképe. Sólyom díszítette a kelta vezérek sisakját is – mint ez a csomaközi kelta leleten is látható –, mert ő a Hadúr képe, aki a harca megsegít. A sólyom (Isten maga) meséli el Fintan druidának a világ történetét, a kezdet kezdetétől.

IOLAR [ejtsd: ílër] sas (ülü). Ismeretes Artúr király beszélgetése a sassal, aki tulajdonképpen unokaöccse Ewilod, aki mesél neki a Túlvilágról. Ez a jelenet akarva-akaratlanul Gilgames beszélgetését Enkiduval jutatja eszünkbe. Továbbá, egy másik mondában a Cilgwry-i sas ismeri az utat Mabon (Fiú-)Istenhez. Maelduin utazásaiban megismerkedünk egy sassal, amely megfürödve egy tó vizében megfiatalodik.

MACHA emse. Az anyadisznót a 10. században íródott Cormac Glosszáriuma Ceridwen, a harc istenasszonyával (Hadúrnő) hozza kapcsolatba. Írország Honfoglalásának Könyve szerint ő a negyedik ANU, és Nemed felesége. Terhesen részt kell vegyen egy lóversenyen, és belehal. Halála előtt ikreket szül. Emain Macha nevű kurgánban van eltemetve. Az Armagh-i protestáns templomban őriznek egy sugarakkal körbevett Napisten mellett egy nehezen keltezhető erős, nagykeblű női alakot, harcosnak öltözve, kimondottan ló fülekkel ábrázolva. A helybeliek örökidőktől Macha/Emsé-nek nevezik. MACHA ~ EM(E)SE a nagy Istenanya egyik megjelenése: a szakrális királyság, a harc és a termékenység hármassága.

BRIONN-FHIONN fehér-pér (a pisztránggal rokon halfajta). Jellemzi a tudásszerzés és a bölcsesség, hisz állandóan lenyeli az ősi tudást raktározó dióhéjat. Abban a tóban él melyik partján a Tudás kilenc dió- vagy mogyorófája nő. Fionn Mac Cumhail regős úgy nyerte el összes tudását, hogy ebből a halból evett azon a lakomán, amin Fintan főzött a druidáknak.

DRUID-DUBH fekete-rigó, RIGANTONA istennő madarának is nevezik. Dalával az embereket elaltatja, elringatja, elbódítja. Ő énekelt Gwales szigetén is, ahol Bran (lásd lejjebb) másik hét társával 72 évet töltött révülésben; ez idő alatt nem öregedtek és nem is szereztek tudomást az idő múlásáról. Így képes a feketerigó mély titkokat a Másvilágból hallgatóinak átadni, a Túlvilágból üzenetet hozni mikor is alkonyatkór rázendít varázsénekére.

CARÓG (ír) és BRAN (vels) varjú (breton FRAO) szerencsétlenséget hozó jós-madár. A kelta ‘istenek’ egyik legnagyobb hőse volt egy Bran nevezetű, aki hősi halált halt egyik csatában. Bran hősmondájában azt olvashatjuk, hogy súlyosan megsebesülve beavatja társait, akik elől addig eltitkolta ‘isteni’ voltát, és arra kéri őket, hogy vágják le fejét és temessék el London (Luan-Dún Lugh isten Tanyája) elé, a White Hill nevű kurgánba (ma ezen helyen áll a londoni Tower), hogy így őrködjön London felett, örökre megvédje bármilyen külső támadástól. Ma is olyan monda járja, hogy ha egyszer a varjak (Bran) elhagyják a Towert, akkor összeomlik az angol birodalom. Ma London előtt, a Tower-rel szemben egy cirkáló védelmezi képletesen a brit(-kelta) fővárost. Bran kürtje a brit-kelták egyik legszentebb ereklyéje.

CÚ kutya és ABACH eb. CRUA-CHÚ vörös-kutya (vö. CRÓ vér à CRUA vörös) a Másvilág őre. A kelta hős, CUCHULAINN nevében is a ‘kutya’ szerepel („Culainn-Kutyája“). A mesében a még gyerek Setanta megöli(?) Culann nevű kovács (táltos !) házőrző kutyáját. A gyilkosság egy elég fura válfajával állunk szemben, mert Setanta úgy ‘végez’ a kutyával, hogy labdáját belerúgja a kutya kitátott szájába. Ekkor ellenben átveszi a kutya szerepét és nevét is megváltoztatja, férfineve Cú-Culainn lesz, azaz Culann-Kutyája. Itt nyílván a gyerek Setanta ‘egyesül’ a Kutyával (a törzsi totem-állattal), hogy férfiúvá válhassék és a kutyának az ereje megvédje és megsegítse őt (à beavatás). Ellenben a középkori szerzetes, aki a mondát lejegyezte (vagy másolta) már nem értette a monda lényegét — hisz az idealizmus sohasem volt a római indítatásu keresztény egyháznak az erőssége. Az iombas forosna nevű jóslási szertartás eszköze éppen a kutyakoponya.

Mint látható volt nagyon sok kelta emlék máig él a Brit-szigeteken. Ugyancsak egy ősi kelta motívum képezi Szent-Kolumbán mondájának lényegét. Itt a szent életű térítő egy templomot kezd építeni Jona szigetén. De minden, amit nappal felépítettek éjjel összeomlott. Egy napon Szent-Kolumbán egy ‘biast’-ot észlel a parton. Ez egy félig nő és félig halalakú lény, amely kijőve a partra megrázza pikkelyeit, és egész Jona szigete megremeg. Ugyanakkor olyan hangot ad ki magából mintha cserepeket kongatnának. Ekkor megkérdezi a szerzetes a külön-leges teremtménytől, ha ő okozza-e az épülő templom falainak összeomlását. A ‘biast’ természetesen igennel válaszol, de ugyanakkor megtanítja Kolumbánt, hogy mit kéne ellene tennie. Az ellenszer roppant egyszerű, a kínai Nagyfaltól a magas Dévaváráig (a szittya vidék teljes széltében-hosszában) ismerték: másnap reggel meg kell kérdezze az építőmunkásokat, ki hajlandó magát élve befalaztatni. A magyar-kelta mondavilág párhuzamai, közös motívumai az Attila—Artúr-legendakörben is példamutatóan jelentkeznek (à Isten kardja). Ezzel itt most nem fogok külön foglalkozni. Mint érdekességet megemlítem, hogy Artúr király halálát megörökítő angol festő E. Burne-Jones a ravatalon fekvő kelta Artúr mellé a földre a magyar Szent Koronát festette (az Artúr tulajdonát képező szent ereklye, a Grál, helyett). A kép címe: „The Last Sleep of Arthur in Avalon“ (Artúr elszenderülése Avalonban). Attila és Artúr kortársak voltak.

A kelta mondakör egyik külön fejezete az ún. Honfoglalás témája. Az ír mondák több keletről jövő honfoglalásról beszélnek. A későbbi keresztény krónikás a honfoglalások főszereplőinek bibliai ősöket adományozott, így elűzte az ősökre való emlékezést egy új keletű szellemi hagyománnyal. Megszületett a ‘Lebor Gabála Érenn’ (Írország Honfoglalásának Könyve). Megbízhatatlan másolók a szöveget különböző beavatkozásokkal tarkították és ezzel az eredeti egyértelmű történetet homályossá tették – hogy ugyan ez történt a magyar Ősgesztával is, az nyilvánvaló, a kérdés csak az, hogy ezek a ‘beavatkozások’ akaratlagosak, irányítottak volta-e vagy sem. Ne keress rosszindulatot ott ahol az ostobaság is elégséges magyarázat — állítja Murphy egyik törvénye. Hát ne keressünk...

 A Honfoglalás fogalma Európában csak a magyaroknál és az íreknél él, a honalapítás a magyar meg az ír krónikákban egy „Honfoglalás“ (Gabála). 

A Honfoglalás(ok)ról három ír monda emlékszik meg: az egyikben Míl-népének honfoglalásáról kapunk hírt, a másikban Tuan történetével ismerkedünk meg, a harmadikban Fintan elmeséli Írország valódi történetét.

A milék Honfoglalása

Miléknek nevezik a történészek MÍL vezér népét, az utolsó Honfoglalás (Gabála megkapás, megkaparintás) végrehajtóit. Míl 36 hajóval indult Ibériából, hogy ‘megkaparintsa’ Írországot. Sevilla-i Isidor krónikája (Kr.u. 6. század) szerint Írországnak ‘Hibernia’ latin neve Ibéria nevéből származik. Míl vezérről ‘A kelta mitológia lexikonja’ a következőket írja: Míl Bíle fia, teljes nevén Míl Espaine (spanyol katona), más írásokban GALAM a ‘valódi’ neve; népét a BREOGAIN (pisztráng fiai) törzsének nevezi. A név spanyol katona-ként való magyarázása csak krónikási okoskodás. Indítéka a Míl à (latin) ‘miles’ szavak összecsengése, és a krónikákat író szerzetesek folytonos magyarázkodási vágya, ami a magyar krónikákban is oly sokat elrontott és félremagyarázott.

A Honfoglalás Könyve szerint Míl hét (késöbb nyolc) ‘fiúnak’ az apja. Míl népe hét törzs szövetsége és ő e törzsszövetségnek a vezére. Megválasztásakor —kelta szokás szerint— pajzsra emelték. Nem ismerjük Míl népe vezéreinek nevét, de a Honfoglalás krónikája megörökítette ezek feleségéinek nevét: Tea, Fial, Fás, Liben, Odba, Scota és Scéne. Amairgin druida (a milék tordája) felsorolja versében az asszonyok nevét és a vezérek nevét is megemlíti. Ezek szerint Tea Éremón a lovas felesége, Fial a harcosnő Luigaid-é, Fás Unmac Uicce-jé, Scéne meg maga Amairgin hitvese, Liben Fuad vezér asszonya, Odbá-nak férjét nem említi, Scota meg özvegy, mert ő Míl felesége volt. A későbbiekben Scota Skóciába költözött. Scota nevét a krónikások (“a tudós kompilálók”) a Fekete-tenger északi partján élő szkíták nevéből származtatják.  Bizony előfordulhat, hogy a „tudós kompilálók“(?) most nem tévedtek. Tömérdek földrajzi név őrzi máig a vezérasszonyok nevét szétszórtan Írország egész területén (Scota Skóciába vitte nevét).

Mílnek valójában két fia volt: Éber és Éremón. A krónikakutatók szerint nevük ugyanolyan alliteráció módszerrel képzett (ugyanannak a hangnak egymást követő szavak elején, esetleg belsejében való ismétlődése, összecsengése) mint a világ más táján is fellelhető ‘honfoglalások’ meséjében szereplő testvérpár neve (vö. Hunor—Magor).

Míl maga a Honfoglalást nem érhette meg, mert még mielőtt lába érinthette volna Írország földjét, meghalt. Így a Honfoglalás valós végrehajtói a Míl-fiuk. Honfoglalás körüli harcokról a krónika nem tudósít. A Tuatha Dé Dannan (Danu Istenanya törzse) varázzsal (druidák) próbált ellenállni, és sikeresen meggátolta milék partra-szállását. Így a támadók cselhez folyamodtak, éspedig visszahúzódást színleltek a kilencedik hullám mögé, ahová már nem hatott a Tuathe Dé Dannan druidáinak varázsigéje, azonban váratlanul és egyszerre két helyen, északon és délen partraszálltak, és a Tailtiu-i csatában Istenanya-népe alulmaradt. Ezt követően Tuatha Dé Dannan-ék „visszahúzódnak a sídhekbe“ (sírhalmokba). Éber és Éremón testvérpár testvériesen kettéossza Írországot, egy déli és egy északi félre.  Nincs testvérgyilkosság.

Tuan Mac Carill (vagy Cairell) Mac Muredach története

A főhős TUAN, Cairell fia. Tuan az öreg harcos, aki Partholón egyik unokaöccse, elmeséli történetét Szent-Finniannak (Kr.u. 579 körül élt). A monda szerint Tuan Írország legidősebb embere, mivel ő átélte különböző állatok képében mind az öt honfoglalást. Mindig mikor új ‘nép’ jelent meg az ír szigeten Tuan újabb állat képét vette magára. Az átváltozás előtt Tuan mindig visszahúzódott házába Cuige Ulaidh — Öled vezér vidéke (Ulster) nevű tartományba, azaz az „Előd-honba“. Tuan Partholónnal érkezett Írországba, és Partholón testvérének fia volt. PARTHOLÓN állítólag egyszeműnek született, és emiatt őshazájában (Szicíliában vagy valahol a „görögök földjén“) nem lehetett király. Ezért felkerekedik népével egy új haza felkutatása végett. Tuan az első (partholóni) Honfoglalást a következőképpen meséli el: 312 évvel az özönvíz után Partholón, aki Sera fia, 24 párral indult útjára. Letelepedésük után, törzsük hamarosan 5000 emberre szaporodott. A fomoriaktól elszenvedett vesztes csata után, amit mérhetetlen pusztítás, mészárlás követett, mindegyikük meghalt, egy kivételével. Tuan maradt egyedül életben. Ezután 22 évig Írország „üres“ maradt.

Ekkor jött Nemed népe. NEMED, Argoman fia, nevének jelentése: szent, nemes. Nemed népe eleinte másfél évet bolyongott a Káspi-tóban, majd 34 csónakkal és 30 emberrel minden csónakban, sok viszontagságok után, megérkezett Írországba. Nemed megérkezésekor Tuan álmában észlelte, hogy szarvassá változik. Szarvas képében várta Nemed népének megérkezését. A partraszállás után, ezek a keletről jövő bátor harcosok — Tuan versbe foglalt szavai szerint: Ezek a keletről jött férfiak, kopjákkal, melyek célt sohasem tévednek  — vadászatra indulnak, de mikor Nemed ‘fiai’ a Szarvast (Tuan-t) üldözőbe vennék, neki hatalmas agancsai nőnek, és szíve is megfiatalodik. Így Nemed fiai nem ejthetik el a táltos szarvast, ez ellenben elvezeti őket letelepedésük (honfoglalásuk) helyére. Az ír mondában is felfedezhető a magyar Csodaszarvas motívuma. Röviddel a Csodaszarvas vezérelte letelepedésük után Nemed népe 4030 párra szaporodik. Nemed három csatában legyőzi a fomoriakat, két királyukat is megöli. Nemed uralkodása alatt tizenkét mezőt megműveltek és négy (halas)tóval gazdagították Írországot, sőt két királyi erődöt is építettek. Mikor mindez megvalósult Nemed súlyosan beteg lett és hamarosan meghalt. Vezér nélkül maradt népét a fomoriak leigázzák, és mérhetetlen adókkal sújtják: át kellet adniuk a gabona, a tejtermés és a gyermekek kétharmadát. Emiatt Nemed fiai fellázzadtak, de leverik és lemészárolják őket, csak egy hajónyi ember menekülhet meg. A menekültek utódai mint Fir Bolg és majd mint Tautha Dé Dannan nevű ‘népek’ visszatérnek visszaszerezni nemedi jussukat (à Honvisszafoglalás).

Nemed felesége Macha az Em(e)se volt, akit áldott állapota ellenére az ellenség arra kényszerít, hogy egy lóversenyen részt vegyen, amibe belehal. Halála előtt még életet ad két fiúnak (à Hunor és Magor). Macha az „Eme(e)se“ öléből születik Nemed két fia, aki majd a két nemed-utódnépnek lesz fejedelme. Az elmenekült nemedi utódok, megsokasodva és felerősödve, mint a harcias Fir Bolg (Hunor-ág) és mint a táltosi Tuatha Dé Dannan (Magor-ág) visszatér, és fegyverrel visszaszerzi örökségét.

Nemed népének pusztulása után Tuan ismét behúzódik barlangjába/házába, hogy elrejtőzzék a „farkasok“ elől. Egyik napon észrevette, hogy teste ismét megváltozik, és egyben megfiatalodik. Tudta, hogy Nemed utódai visszatértek. Tuan most vadkanná változott. Megérkezetek Fir Bolg, a „hólyag vagy zsák“(-nadrágú) férfiak. Ők addig lakták Írországot, míg ez lakható volt. Delgas öt fiai, a Fir Bolg nép vezérei (fejedelmei), az ír szigetet elosztják egymás közt (az ötös felosztás máig megmaradt) és bevezetik a királyságot, mint új államformát (vö. CEANN fejedelem ó KÁN). Az első királyuk a krónika szerint Eochaid mac Erc volt, aki mindenben megfelelt királyi mivoltának. A Fir Bolg neve egyes tudósok szerint a bőgatya, bő nadrág viseletükből származik. Mások ellenben azt vallják, amit a 17. században fogalmazott meg O’Flaherty, hogy a Fir Bolg neve a Kr.e. 100 körül Belgiumból áttelepült keltákkal állhat kapcsolatban. Belgium neve a Fir Bolg törzs nevéből származott.

A negyedik honfoglalási hullámmal a Tuathe Dé Dannan népe érkezett, még a Fir Bolg népe uralmának idején. Danu/Anu istennő népe Írország mondabeli honfoglalásai utolsó előttiének a végrehajtója, amiről az Írország Honfoglalásának Könyve beszámol.  TUATHA törzse (népe) DÉ isteni DANA-AN Jóanyá-nak a monda szerint egy teljesen ismeretlen helyről érkezett az ír szigetre, és „eredetükről senki sem tud semmit, még a tudósok sem, de feltehetően az Égből jöttek, mert annyira okosak, annyira bölcsek és olyan sokat tudnak“ — írja a krónikás. Bejövetelükkor Tuan a sólyom képét ölti magára, mivel a Tuatha Dé Dannan a „Sólyom“ (Isten) népe. Jóanya-Törzse átveszi a szigeten a hatalmat a Fir Bolg népe kezéből és bevezeti a „Táltos-királyságot“. A nép által megválasztott táltoskirály csak akkor foglalhatta el trónját, ha testileg és szellemileg is megfelelt szerepkörének. Különböző (királyválasztási-)próbát is ki kellett állnia. A Tuatha Dé Dannan népe a druidizmus (táltosság) megalkotója. A druidák (tordák) négy igen fontos ereklyével rendelkeztek, ezek: Fál köve, Lugh téveszthetetlen kopjája, Nuadu félelmetes kardja és Daghdha örökké teli üstje. Jóanya/Anyaisten népe adta a kelta mondavilág összes ‘modern’ istenségét: Dagda a Jóisten, Goibniu a Kovács, Ogma az Égisten, Lug a Legényisten, Birgit a Pirkadatistennő, Macha az Emse, Morrígan a gyógyforrások (borvizek) istennője, a gall Borvo isten megfelelője, stb. A Fir Bolg népe nem mondott le könnyen elsőbbségéről és sajnos fegyveres összecsapásra is sor került a két testvérnép között. A Mag Tuired-i („szárazmezei“) csatát Fir Bolg népe elveszíti, habár sikerült Tuatha Dé Dannan királyának, Nuadu-nak a jobbkarját levágni. Ezt később a király kovácsai egy ezüstből készült karral pótolják (hisz jobbkar nélkül nem maradhatott meg királynak). Isten törzse nevéhez fűződik a griffes-indás művészet megjelenése a Brit-szigeteken.

Az ötödik Honfoglalás a Míl népének honfoglalása. Ezt a korszakot Tuan egy pisztráng (pér) vagy lazac képében éli meg (à BREOGAIN törzs). Tuan ismét emberré vált mikor Szent Patrik (Naomh=Nemes Padraig) a hitet behozta Írországba.

Fintan története

A harmadik monda, amely megemlíti az ír honfoglalásokat Fintan meséjéhez fűződik. A fejezet címe: „Tara háza felosztásának története“. Diarmauid Mac Cerball nagykirály fel akarta osztani országát alattvalói között. Az igazságos végrehajtáshoz ellenben senki sem értett az udvarban. Ezért a király felkutatja országa legidősebb emberét, Fintan Mac Bóchrát, aki a mondában Noé egyik unokája, hogy elmesélje Írország „valódi történetét“. Ezt a Lencan-i Sárga Könyvbe (The Yellow Book of Lencan) jegyezték föl. Fintan hét honfoglalásra emlékszik.

Először ám elmeséli Írország földjének első felosztását. Ui Neill-ék egyszer gyűlést (szert) tartottak Magh Bregh („Pusztamező“)-nél. Itt az egybegyűltek megegyeztek abban, hogy Tara, a főváros, helyzete nem előnyős, mert habár egy síkságon fekszik és innen hét irányba lehet látni, nincs rajta egy méltó udvarház sem, ami háromévenként megvendégelhetné Írország összes férfiát és asszonyát.

A krónikás a következőképpen írja le azon bizonyos ‘Pusztaszeren’ történő Írország felosztását: Minden egyes vezérnek kijelölték birtokát (BRIOD) és minden egyes tartománynak kijelöltek egy hegyláncot (BARR bérc) és egy dűlőt (TULAN), egy nagyobb folyót (AUB) és egy hágót (BRÍO à vö. VER-ecke, BER-eck), egy mezőt (MAGH) és egy legelőt (FÉARACH füves) és egy partot (PORT). Meghatározták TARA (királyi szék) helyét. ÚISNECH (ejtsd: úsnyeh) dombja lett Írország szent helye, a druidák központja. Úisnechben minden vidék számára kijelöltek egy-egy FORRACH-t (azaz FORRÁS-t). Ez egy bölcs felosztás volt - mondja Fintan szavaival a krónikás —, az utak által kijelölt határokkal ötödrészekre sikerült Írország felosztása.  Mindegyik vidék csúcsa Úisnech irányába mutatott, ahol ötfelé szeltek minden követ is.

Fintan előadja majd a honfoglalásokról szóló emlékeit.

Az egyik változat szerint az első Honfoglalást Cessair asszony vezeti, aki Noé fiának, Bithnek a leánya (neve a Bibliában nem szerepel). Cessair úrnő hét évig tartó vándorlás után megérkezik népével az ír szigetre. Cessair férje maga Fintan volt, aki a BREHON (BÍRÓ) címet viselte. Ebben a tisztségében Patrik eljöveteléig Írország sok kormányát megélte, és mint (fő)bíró, mindenkinek kijelölte birtokát Cessair asszonynak és Fintannak volt egy ILLAN nevű fia is. Az első honfoglalásnak van egy másik változata is miszerint CESSAIR vezér férfi volt és keletről jött. Kíséretét felesége, Bith leánya, valamint az 50 leányuk és még három férfi alkotta. Egy napon nagy áradás támadt, és csak Fintannak sikerült megmenekülnie, úgy, hogy „az özönvizet Tul Tuinde-nál a víz alatt vészelte át“.

Majd felsorolja a már ismertetett honfoglalásokat, az egyiket – a FIR BOLG honfoglalását – megduplázva, hogy kijöjjön a bűvös hetes szám.

Ezek után Fintan egy eredettörténetet is elmesél, hogy: Nimród tornyának megépítése és a nyelvek összezavarása után a Fáraó meghívására Egyiptomba mentünk. Fintan meséje szerint, kijőve Egyiptomból, a kelták északra (vissza-)vándoroltak a Kaukázusba, majd áthajózva „az ottani Káspinak nevezett tengeren Szkitiába és Indiába jutottak“, később a Malus maeotis (à Palus maeotis meotiszi mocsár, öböl)-ba költöznek.

Ha figyelembe vesszük a Honfoglalásokról szóló krónikarészeket is, megállapíthatjuk, hogy: A kelta „őshazát“ feltehetően a Kaukázus déli előterében kell keresni. Még az Egyiptomba való költözés előtt egy (ős)kelta törzs levált és Cessair (asszony/férfi) vezér vezetésével elhagyta a Kaukázust és letelepedett az ír szigeten. Kérdés, hogy a latin Hibernia a „spanyol“ Ibéria nevéből származik-e, vagy esetleg egy másik, a kaukázusi Ibéria a valódi névadó?

Egyiptomból való kijövetelük után az őskelták visszaköltöztek az „őshon“ vidékére, a Kaukázusba. Innen nem folytatták útjukat a hegyeken át, hanem hajóra szálltak és átkelve a Káspi-tengeren letelepedtek ennek keleti partjára. Egy harci cselekmény, egy hirtelen támadás okozhatta ezt a továbbvándorlást (?). A kelták egy része (törzse) feltehetően itt is leszakadt és Anatóliába került. Partholón vezér népe innen a „görögök földjéről“ indult hontfoglani. Ismét egy vesztes háború, esetleg Trója eleste az elvándorlás előidézője?

A Káspi-tó keleti partján megtelepedett kelták (akik elérték Szkítiát és Indiát) egy idő után ismét felkerekedtek és a Meotiszban találtak szállásra. Innen a „nemes“ Nemed, sok kalandozás után, letelepíti népét Írországba. Ne felejtsük: Nemed törzse a „Szarvas“ népe. Nemed, hirtelen halálát követően, népének a fomoriak pusztítása után megmaradt része egy hajóval elmenekült (Európába?). Itt az új hazában, Nemed halála után megszületett fiait a menekültek fejedelmükké választják. Így ők, Nemed és az Em(e)se fiai, két uralkodóház, a Nemed-házból származó fejedelmi családok megalapozói lesznek. Az egyik ágon uralkodnak a Fir Bolg fejedelmei, a másikon a Tuatha Dé Dannan-é.

Egyes történészek szerint a Fir Bolg-nak nevezett nép Belgiumból telepedett át Kr.e. 100 körül. Őket követi Tuatha Dé Dannan és majd ezután jönnek Ibériából Míl fiai. Mint ismeretes Kr.e. 100 körül indultak el Róma hódító háborúi is, és Kr.e. 45-ig a rómaiak elérték Ibéria legdélibb csücskét. Valamikor ekkortájra tehető Míl keltáinak elvándorlása Írországba. Ha a történészek által feltételezett menete az ír honfoglalásoknak igaz, akkor alig 100(-150) év alatt lezajlott az utolsó három ír honfoglalás: Fir Bolg — Tuatha Dé Dannan — Míl fiai.

A Honfoglalás Könyve szerint az első (vagy a második) honfoglalók, azaz Partholón népe, az özönvíz után 312 évvel érkezett. Valószínűleg egy Írországot sújtó hatalmas áradásról lehet szó (amiben elpusztult Cessair népe). Partholón népe addig élt az ír szigeten, míg 24 párról 5000 emberre szaporodott (kb. 800 évig). A népesség elpusztulása után 22 év telik el, míg ismét “lakottá” válik a Sziget, azaz megérkezik a nemes Nemed népével. Nemed 34 hajóval és minden hajóban 30 emberrel érkezett Írországba, majd népe 4030 párra felszaporodott. Nemed halála és az ezt követő fomoriak pusztításai után, a megmaradt nép elmenekül és a Sziget ismét “üres” lesz (de legfeljebb csak 150-200 évet, hisz Fir Bolg és Tuatha Dé Dannan még Nemed-utód tudattal foglalja vissza a fomoriaktól ősi jussát). Ez a számítás azt eredményezi, hogy Partholón Kr.e. 1250 körül érkezhetett Írországba. Ezek szerint Kr.e. 1500 körül hatalmas árvíz (özönvíz) sújtotta az ír szigetet, ami Cessair telepeseit elpusztította. Ilyen természeti csapásról nincsen tudomásunk, de éghajlati változásokról igen. Cessair népe, tehát valamikor Kr.e. 2000 és 1500 között egy ismeretlen keleti tartományból érkezve telepedett meg az ír szigeten. Britanniában ugyanekkor épűl fel Stonehenge. Cessair népéknek pusztulása után, az addig ismeretlen „fomoriak“ uralják a vidéket. Partholón emberei a „görögök földjéről“ tehát Kr.e. 1250 körül érkezhettek Írországba. Bizonyára legyőzik a fomoriakat, és birtokba veszik a Szigetet. Ekkor, a Kr.e. második évezred második felében, “mykenei” befolyás alá kerül Magyarország és Írország egyidőben, holott Európa más tájain ez a befolyásolás nem észlelhető.  Feltehetően ők azok a krónikákban Európa-szerte emlegetett trójai háború menekültjeinek egy része. A menekültek másik, nagyobbik része Pannóniában keres menedéket (à Képes krónika).  Itt a Kárpát- vagy Dunamedencében alakult ki DANU Anyaisten(nő) azon kultusza, ami majd később Írországban is megjelenik. Danuról nevezték el a Dunát, a druidák „szent“ folyóját.

Visszakanyarodva az ír Honfoglaláshoz, röviddel Partholón népének pusztulása után, Kr.e. 500 körül újabb honfoglalók érkeznek Nemed vezetésével valahonnan a Kaukázus vidékéről vagy a Káspi-tó keleti partjáról (à kimmerek? ó vö. Wales vels neve: Cymru). Az ír krónikák szerint Partholón és Nemed Magog fiai voltak. Nemed erős országot épít, de ‘birodalma’ rövid életű, mivel túlságosan önmagára, a vezér személyére épült, hisz hirtelen halálával szét is hull. A mészárlások elől Nemed népe egy hajóval elmenekült, de majd mint Fir Bolg illetve Tuatha Dé Dannan (aki Danu Ősanyát „nem tudta magával vinni“ és ott kellett hagynia az Annún- vagy Bannúnban, az Anyahonban vagy másik nevén az „Asszony országában“ — azaz Pannóniában, a Boldogasszony országában) [visszatér. A Honvisszafoglalás legkésőbben 150-200 évvel (4-5 generációval) Nemed halála után történhetett és nem később, mivel mindkét „nép“ (a „Bőgagyások“ és az „Isten törzse“) még elevenen élő Nemed-utód tudattal érkezik Írországba és visszaköveteli, illetve fegyverrel visszafoglalja atyai birtokát. Ugyanúgy az „avarok“ is, mint a magyarok is Attila birtokára térnek vissza. Az avarokat Anonymus egyszerűen hunoknak („kunoknak“) nevezi.

Írországban a Fir Bolg és a Tuatha Dé Dannan nemedi leszármazottak hon(vissza)foglalását a történészek Kr.e. 100 körülre teszik és a Fir Bolg-ot Belgiumból érkező telepeseknek tekintik. A Tuatha Dé Dannan származási helyéről nem tudnak semmit. Előfordulhat, hogy Danu/Anu Istenanya népe éppen hazánk területéről indult útjára, fájdalmasan hátrahagyva az Ősanyát (lásd feljebb). Danu nevét ellenben továbbéltették DON-nak keresztelt folyóikban (Írországban, Skóciában, Angliában, de még Galliában is). Ők voltak a „druidák (tordák) népe“ és a „griffes-indás“ művészet megalkotója. Ők, a bölcsek, akik olyan hatalmas tudással rendelkeztek, hogy „talán egyenesen az Égből jöttek“ az ír szigetre, akik a Duna partján keresték és elérték a tudás, a bölcsesség, a jóslás és a költészet legmagasabb fokát, az ÉICSE-t (azaz az ÉSZ-t). Ez a honfoglaló hullám lehetet az, amely az ír nyelv fejlődését is nagymértékben meghatározta. A magyar nyelvvel kapcsolatban ugyanez elképzelhető a „griffes-indás“ telepesekről is, akik Magyarországon mindennek nevet adtak és meghatározták a Kárpát-medence, az Árpád vezette “magyarnak” nevezett Honfoglalás előtti időkből származó, földrajzi (hegy- és vízrajzi), valamint helységnevek zömében magyar jellegét. Hasonló kép tárul elénk a Tuatha Dé Dannan, Jóanya-népe, letelepedése után Írországban. Ők megalkotják a sámánisztikus alapokon álló druidizmust és az ír griffes-indás művészetet, a mai ír népművészet alapját. Míl fiai ebbe a már létező ír jellegbe egyszerűen csak beleolvadtak. Álmos fiai a Kárpát-medencében már létező magyar közegbe olvadtak bele, hisz a magyar nyelv már előttük itt volt, a szkíta/szaka-hun eredetű székelyek révén is.

Ez volt tehát, az ír és a magyar, ősi szájhagyományok alapján, a krónikákban lejegyzett események, adatok összevetése és fellelhető párhuzamai felvázolásának kísérlete.

Senki se lepődjön meg, ha – néha – az az érzése mintha mindez ismerősnek tűnik, hogy mintha a magyar mondavilág meséit vagy a magyar honfoglalás történetét olvasná. Mindketten, kelták és magyarok, ugyanazon közös turáni (szkíta) szellemi hagyaték örökösei vagyunk.

Természetesen, mint minden összehasonlítás ez is sántít(hat). Sántíthat, mert azt a látszatot kelti, hogy én olyan eseményeket igyekszek egymás mellé tenni, melyek két teljesen különböző korszak történetei. Én nem a két nép (esetleg) valós történelmét, azaz a valóban megtörtént eseményeket vetem össze — amit, valljuk be őszintén, senki sem ismer —, hanem a két nép, az ír és a magyar, krónikáiban felvázolt és hagyományaiban élő emlékeket hasonlítottam össze és kerestem ezek párhuzamait.