Összefoglaljuk a cikket

Röviden a cikkről (amelyet ide kattintva teljes terjedelmében elolvashattok): a szerző, miután elmesélte NFS 3 élményeit, nekilát az MW élveboncolásának. A rendőri jelenlétet két irányból támadja, egyrészt nem tekinti újdonságnak, másrészt ügyefogyottnak érzi az egyenruhásokat. Nem megy el szó nélkül a játék története mellett sem, amelyet a következőképpen titulál: „arra jó, hogy legyen okuk beletenni a játékba a career módot és a jó nőket”. A játékot a „steril” jelzővel illeti, hiányolja a járókelőket és alacsony rendőri jelenlétet állapít meg, majd némi pozitívumként megemlíti a Speedtrap versenymódot, amelyet az „ötletes” szó jellemez. A rendőrök megjelenését örömmel fogadó, a régebbi verziókkal nem játszó fiatal korosztály „birka népként” való emlegetése és egy bugyuta hozzászólásban való megalázása után megtudjuk, hogy a rendőrök nem jelentenek újítást, illetve, hogy a „birka játékosoknak” most milyen jó, hogy vannak egyenruhások. Jogos kritika éri a valóságtól némileg elrugaszkodó NFS-technikát, mely szerint egy Golf is eséllyel indul egy Lamborghini ellen, a megállapítást gunyoros megjegyzések követik az autók letaszíthatatlanságát illetően. A törés és a belső nézet hiánya immár évekre nyúlik vissza, a szerző azonban ismét kesereg rajta egyet. Váltási hibáit „bugnak” nevezi (ezen sorok írójánál kézi váltásnál még nem fordult elő hiba, tán a billentyűzet mérsékeltebb igénybevétele teszi), illetve megemlíti, hogy esetenként kifagy az alkalmazás. Végezetül 5,7 pontot szán az alkotásnak, aláírás: C64-en jobb játékok készültek.

Úgy érezzük, hogy a cikk egyoldalú, kötözködő és sok esetben valótlan érveken alapul. Válaszunkban idézetekre reflektálva szeretnénk megismertetni olvasóinkkal – és a Gamekapocs Chocho nicken publikáló munkatársával – a mi álláspontunkat a felvetésekkel kapcsolatban, némi elfogultságunkkal tán ellensúlyozva az NFS sorozatból 6 éve kiábrándult szerző lesújtó megjegyzéseit.

A régebbi verziókról

„Ha egy szóval kellene jellemeznem az NFS3-at, talán a „tökéletes” lenne a megfelelő választás”
Minden tiszteletünk a korábbi NFS verzióké, nem tagadjuk, hogy kezeink között is megfordult megjelenésének korábban a Hot Pursuit. A „tökéletes” jelzőt ráerőltetni azonban bárgyúság, és nem csak azért, mert kritikusról van szó. A Hot Pursuit bőven rendelkezett hibákkal, sebességérzetet nem igen adott, a rendőrök lerázása pár napos játék után rutinmunkává vált, a fél körre előre bejelentett spike stripek (amelyek több esetben csak az útpálya negyedét fedték le), az elénk lassítva beálló rendőrök, a lámpák fokozatlansága mind-mind hibája volt a 3-as verziónak. Szerettük, sokat játszottunk vele, de nem volt tökéletes.

„Az Underground, bár tény, hogy nem volt rossz, eléggé egyszerű receptet követett, és az azt követő második rész botrányos pénzszagát már a hatalmas, szabadon bejárható város sem tudta elfeledtetni.”
Az Underground az NFS sorozatok új generációját indította el. A poshadtságba fulladt Hot Pursuit 2 után egy teljesen új látvány- és élményvilág várta az autózni kívánókat, az autóépítés során kapott szabadkéz, az éjszakai hangulat, a 40 körüli választható, az utcán is megcsodálható autó hozzájárult az Underground hatalmas sikeréhez. Az NFSU2-ben kiábrándult játékosok hada nyúzza máig az Undergroundot, amely új fejezetet nyitott az NFS történelemkönyvében. A második rész pont az első kultusza miatt nem tudott elég hatást kiváltani, a kissé túlcsicsázott tuning, a néha valóban randa textúrák és a helyesen említett ocsmány városi autók kirívó hibáknak számítanak.

„A játék néhány kör után olyan unalmas volt, hogy szinte ülve elaludtam előtte. Ráadásul egy idő elteltével már az sem érdekelt, hogy egyre jobb tuningfelszereléseket oldhatok fel.” (Underground)
A szerző hozzáállását jellemzi, hogy egy játékot mennyire talál unalmasnak, játszhatónak, mennyire viseltet érdeklődéssel iránta. Személyes véleménye alapján nem lenne feltétlen szükséges rögtön ítéletet hoznia. Egy kritikus nem attól lesz jó kritikus, hogy negatív dolgokat ír le, hanem attól, hogy objektíven vizsgál. A saját tapasztalatai alapján hiba begépelésre szánt következtetéseket levonni a játékról.

Újdonság, nem újdonság

„...a Most Wanted-et már „hatalmas újítással”, a derék fakabátok szerepeltetésével kezdte orrba szájba reklámozni. Itt is felvetül a kérdés, hogy „miért is?”. A harmadik és negyedik részben anno természetes volt, hogy voltak benne zsaruk, akkor itt most miért akkora szám ez?”
Újítás annyiban, hogy az elmúlt 2 részben egyáltalán nem kaptak helyet benne a rendőrök, legutóbb az atomos hordókat ledobáló Hot Pursuit 2 bevetési egységeit csodálhattuk. Az EA egy nyereségorientált cég, termékeinek értékesítéséhez pedig szlogenekre van szüksége, olyan mondatokra, jelenségekre, amelyek bevésik magukat az emberek fejébe. Az, hogy a Most Wantedben ismét szerepel a rendőrség, az utóbbi 2 év állapotához képest újdonság. Az MW, mint jubileumi, 10 éves epizód, az eddig megjelent részek erényeiből igyekszik minél többet összegyűjteni.

„Persze nem kell itt egy Nobel díjas alkotásban gondolkodni, az egész felhajtás csak arra jó, hogy legyen okuk beletenni a játékba a carrier módot és a jó nőket.”
A Need for Speed: Most Wanted eredetileg nem a mozivászonra készült, s gyanítható, hogy megmarad a gamerek társadalmának. A MW a száguldozásról, a mérsékelt, átgodnolt tuningról szól, kétlem, hogy 2 előzés alatt arra gondolnánk, hogy micsoda intróval vezette be a versenyt az EA. Mellesleg hozzátesszük, hogy a játékmenet igen eredeti, egy interaktív, hosszú bevezető videóval kezdődik a játék, amely alapján még a „birka nép” 12-13 évesek is lázba jönnek.

„...sterilek. Egyébként ez a szó illik rá talán leginkább a játékra. Az utcák hót kihaltak, járókelők egyáltalán nincsenek, holott mindig nappal van, és a rendőrség sem felügyel olyan erőkkel, mint kellene.”
A cikk ezen részénél cérnaszakadó-fázisba érkezünk, hiszen két, egymástól független és felesleges problémát vet fel Chocho. Amennyiben gyalogosokat szeretne az utcán sétálgatva látni, akkor figyelmébe kell ajánljuk a Carmageddon című játékot, ott bőven találhat majd magának sikítozó helyieket. A rendőri jelenlét pedig amellett, hogy nem erős, mindenképpen elfogadható mértékű. Sok olyan „birka” van, aki nem arra utazik, hogy menüből kiválasztva a versenyeket 2 délután alatt elnyerje az M3-at, hanem elautózik a tetthelyekig, s ekkor bizony kellemetlen egy utunkba akadó rendőr, aki keresztbe húzza versenyzési szándékainkat.

Gyorsan akart végezni vele

„Ezzel így kétféle végigjátszási taktika került a játékba. Az első, hogy veszünk egy autót, és azt tuningoljuk a végsőgik. Nem rossz megoldás, így legalább az eredetiségünket megőrizzük. A másik az, hogy az ellenfelek autóit sorra elnyerve mindig felhúzzuk picit, és ezen tendenciát követve jutunk el a Valhallát jelentő M3-asunkig. Bevallom, én az utóbbi módszert követtem, és tény, hogy így sosem lehetett igazán egyedi kocsim, mégis gyorsabban befejezhettem a játékot.”
Chocho személyes álláspontja az idézet előtti mondatban felhozott kérdőjelekről szent, ahhoz hozzáfűzni valónk nincs, nem is lehetne. A fenti idézetben az utolsó mondattal akadt egyedül problémánk, és itt is tán csak egy kis megjegyzést tennénk. Ugyan ő kritikus, tehát neki feladata volt az, hogy hamar végezzen a játékkal, sok NFS gamernek nem ez a célja – mint ahogy azt már fentebb is említettük. Az elnyert autókkal ugyanakkor nem csak gyorsabb lesz a játék, hanem változatosabb is, tapasztalatokat lehet szerezni, bele lehet mélyedni az egyes autók – valóban! – különböző fizikai modellezésére.

Akinek tetszik, birka

„Szinte már látom magam előtt, hogy az újdonsült Most Wanted rajongó a haját tépve ordít az édesanyámat emlegetve, hogy „MIIIIIJAZ HOGY NINCS ÚJÍTÁÁÁS??? HÁÁ HOL ÉL EZ A F***??? ÉS A ZSARUK???? HÁÁÁ??? NA ERRE MIT MONDASZ, VAZZEEE???!!???”.”
Nagy kár, hogy a magyar kritikus társadalom arra a pontra érkezett el, ahol a játékok felhasználóit – ergo azokat, akikből az az ipar, amelyről ők cikkeznek, fenntartja magát – a fent olvasható értelmi szinten és intelligenciával ábrázolja. Chocho véleménye is szabad, de a játékosé, olvasóé is, és ha ő úgy vélekedik, hogy a rendőrök újdonságok, mert ő még nem találkozott a korábbi részekkel (senkitől sem várhatjuk, hogy csak azért, hogy megértse a foci szabályait, megnézze a világon eddig lejátszott összes mérkőzést), akkor engedjünk teret rajongásának és ne degradáljuk őket makktúró szintre.

„Tisztelt rendőreink ugyanis olyan hülyék, hogy reped tőlük a beton. Az átlagos játékos simán kicselezi a nuku A.I.-t, és jót röhög a markában a vezetni nem tudó, össze vissza farolgató zsaruk tömkelegén. Azaz hogy csak röhögne. Hogy miért is? Nos, csupán azért, mert amit a fejlesztők nem tudtak mesterséges intelligenciával nyújtani, azt bőven pótolták csalással és mennyiséggel.”
A Most Wanted továbbra sem egy szimulátor, továbbra sem film és továbbra sem a valóság. Igyekszünk a szerző segítségére sietve megfogalmazni, hogy az MW milyen céllal és milyen célcsoportnak is született. A száguldásra, csillogásra, izgalomra, gyorsaságra, villódzásra vágyó fiatalnak-idősnek, aki nem azon kezd kiakadni, hogy milyen színű és milyen mennyiségű rendőrautó jön, nem is azon, hogy egy ledőlő fánk állítja meg a szirénásokat, hanem azon, hogy egyesek teljesen félreértik már magát a játékot is. Nem kell majmolni a valósághűséget; a Return to Castle Wolfensteinben az összes történelmi hűség kimerül a fegyverarzenálban (amíg meg nem jelennek az elektromos fegyverek), mégis jó kis játék, el lehet vele lövöldözni. Szórakoztató ipar.

„Sőt! Ha lehet mondani, a csalások és marhaságok még jobban kiütköznek ellenfeleinken, mint a rendőrökön.”
A mondandó ismét csak annyi, hogy ez egy versenyjáték. Amennyire csalás az, hogy a gép hamar beéri a komoly előnyt felhalmozó usereket tény az is, hogy ugyanezt mi is meg tudjuk tenni. Végre egy 0-ra való fallal való találkozás nem vonz egyből Restartot, van értelme a mezőny után eredve visszaküzdeni magunkat az élre.

Carmageddon TDR 2005

„Úgy mennek, mint a papírdobozok, de ennek némileg ellentmond az ellenfelek stabilitása. Nem vagyok autószakértő, így nem tudom, miből gyártják ezeket a kocsikat, de a Most Wanted járművei bizonyára valami szupernehéz fémből készültek, ugyanis letaszítani őket semmilyen módszerrel nem lehet.”
Ismét kénytelenek vagyunk figyelmeztetni a szerzőt, hogy egy autós játékban nem letaszítani, hanem megelőzni szokás az ellenfeleket, nem a Carmageddon tuningolós változatát kapta a kezei közé.

„Tudom-tudom, nem kell elismételni még többször, hogy a márkagyárak nem akarják péppézúzva látni az autóikat…de ez engem, mint kritikust, mint játékost, miért kell, hogy érdekeljen? (...) Mert azt én valahogy nagyon rosszul viselem, ha 350-es tempónál minden következmény nélkül a falba lehet rohanni.”
A törés már igen régóta sokunknak hiányzik. A TCM sincs ezzel másképp, a játék – számunkra – nagyszerű játékélménye tovább javulna, ha realisztikus karcolások, törések lennének a játékban. Ám hiba lenne a Most Wantedet a valósághoz ennyire közel vinni. Mivel ez egy arcade játék és a látványra alapul, igen sok ütközést, koccanást kell átélnünk, sokszor elkerülni sem lehet a városlakókat vagy a falat. Tény, hogy az NFS MW nem kötődik túl szorosan a valósághoz (figyelem: játékélményben), ám pl. ennek is köszönhető, hogy be tudunk venni 250-el egy kanyart és nem kell 80-ra visszalassítanunk. A hiányérzettel egyet tudunk érteni, ám hibaként nem rójuk fel az EA-nek.

„...de a bugok tömkelegéről még nem is beszéltem. A legrosszabb ezek közül a sebességváltó bug. Ha manuálisan akarunk váltani, készüljünk fel az igen érdekes reakciókra.”
Amellett, hogy nem zárjuk ki, hogy Chochonál tényleg jelentkeztek bizonyos váltás-hibák, ezen sorok írójánál ez nem igen fordult még elő. Gúny nélküli jó tanácsként javasoljuk, hogy próbálja ki a játékot egy friss, nem használt, nem tesztelések alatt elpusztult billentyűzettel, hátha csak az adott egyed elhasználtsága okozta a jelenséget.

Idézetek nélkül említjük meg, hogy a grafikáról és a hangokról Chocho pozitív hangnemben ítélkezett, megállapításai megegyeznek a TCM véleményével.

Hóhérakasztás

Védelmünkbe kell vegyük a koholt vádak alapján megtámadott NFS-t, amelyet a fenti kritika egy siralmas, játszhatatlan és unalmas játékként ír le. Firtatja a valósághűség-kérdést, amelyet, úgy érezzük, nincs értelme. Aki akar, száguldozzon a 4 életnyi fizetésből megvásárolt Lamborghinijével 300-al az M7-esen, versenyezzen dugókban és adja el a házát, hogy a letört visszapillantó helyett újat vehessen magának. Az NFS egy játék, cikkünkben már előkerült a szó: szórakoztatóipar. Kicsit személyesre véve a figurát, velem már többször előfordult, hogy egy 2-3 órás NFS száguldozás után beleültem az autómba, elmentem ide, oda majd amoda, végül visszaértem a géphez és versenyeztem tovább. A kettőnek játékélményben nem sok köze kell legyen egymáshoz, hiszen ha a monitoron a valóság köszöntene ránk vissza az igen nagy probléma lenne, a játékok ugyanis képtelenek lennének újdonságot nyújtani. „Make sure you do all the races in the game, on the streets drive safety and responsible” – szól a szlogen, amely magyarázatot ad sok dologra.

Nem a játék lett kritikán aluli, hanem maga a kritika. Amikor a kritikus képtelen elvonatkoztatni saját prekoncepcióitól, amikor egy játékot az alapján ítél meg, hogy ő mit várt, akkor onnantól kezdve nincs értelme billentyűzetet ragadni. Az pedig, hogy „Magyarország egyik legolvasottabb PC-s magazinja 93%-ra értékelte” a játékot, Chocho pedig 57%-ra, nem feltétlen jelenti azt, hogy az első magazin értékelt rosszul. A jó kritikus munkája nem abban merül ki, hogy ellentmond a környező véleményeknek, hanem ragaszkodik a sajátjához. Attól, hogy rosszat állít a játékról a többiek pozitív gondolatai ellenére nem hiteles és eredeti lesz, hanem téves.

Az autós ül a kocsiban és hallgatja a rádiót. A hírek utáni közlekedési információkban a bemondó hölgy felolvassa, hogy egy őrült autós a forgalommal szemben hajt az M7-esen. Mire egy dühödt autós felkiált:
- Még hogy 1?! Mind!

TCM Site
giornalista