Career mode - bemutató
Most Wanted Leírások 2005.11.20. 19:26
A Challenge Series után ejtsünk pár szót a játék gerincét alkotó Career módról, amely az egész Most Wanted elsőszámú mozgatórugója. A játék közvetlen kezdetéről már írtunk, a gonosz Razor ellen elveszítjük BMW-nket, így földönfutóként kezdhetjük felépíteni karakterünk, hogy 14 versenyző testén átgázolva megmérkőzhessünk a csalás útján nyerő krapekkal. A helyzet tehát adott, a Black Listen egyre előkelőbb helyen lévő alvilági arcokkal szemben kell bizonyítanunk, akik feltételhez kötik a verseny időpontját. Hogy kihívhassuk őket, teljesítenünk kell az általuk megszabott limiteket.
A kezdetek kezdetén 3 vagy 4 autó közül választhatunk, rendelkezésre áll egy Lexus (27.000-ért), egy FIAT Punto (27.000 szintén), egy Chevrolet Cobalt (26.000 pénzért) és bizonyos szerencséseknek a Golf GTI (35.000) is. A „bizonyos szerencsések” kategóriába azok tartoznak bele, akiknek fel van telepítve az Underground 2, ráadásul mentett állásuk is van benne. A Most Wanted ezt érzékeli, így rögtön unlockolt lesz a Golf is. Ahogy erről már korábban beszámoltunk, az EA így kívánja jutalmazni a derék felhasználókat.
Miután megvan első autónk, vegyük célba az egyetlen boltot a környéken. A Most Wantedben összesen 1 fajta bolt van, itt találunk meg mindent, teljesítmény- és optikai tuning is ezekben kapott helyet. Érdemes áttekinteni, hogy milyen tuning eszközökkel is láthatjuk majd el autóinkat.
|
|
Parts Autónk karosszériáját módosító lehetőségek. Szemmel látható a készítők azon célja, hogy az MW ne elsősorban a tuningról, hanem a száguldozásról szóljon, ennek jegyében pl. eltűntek a külön választható autós részegységek. Az MW-ben nincs lehetőségünk külön első lökhárítót, hátsó szoknyát és oldalszegélyt venni, csupán body kiteket, amikből egyrészt kevés van, másrészt jó részük csúnya. Típustól függően 4-5 body kit érhető el az autókhoz. A spoilerek száma viszont egész szép, 56 szárny közül választhatunk, és felnikből is rendesen el vagyunk látva. Motorháztetőből 31 jutott, amelyek között rengeteg a szép darab, ráadásul felfedezhetők újdonságok, az előző részekhez képest új termékek is. A tetőszellőzők az NFSU2-ben sem voltak a nagy kedvenceink, 61 db. azért belekerült ebbe is, megkaphatjuk őket egyesével-féloldalasan-párban, illetve ugyanilyen variációkban karbonból is.
Performance A lényegi változás annyi, hogy bizonyos egységekből az eddigi 3 helyett 4 szintet vezetett be az EA. Ezek közé tartozik a motor, a váltó illetve a fékek, míg a turbó, a felfüggesztés, az N2O és a gumik rendszere nem változott.
Visual A paint szekcióban autónk átfestésével foglalatoskodhatunk, rengeteg szemet gyönyörködtető színből választhatjuk ki a számunkra is megfelelőt, érdemes bíbelődni vele. A vynilek száma és minősége megrázó módon lecsökkent. Csupán szettek vásárlásában érdemes gondolkodni, az egyes részegységekkel ügyeskedni nem lehet. Layerek sincsenek, csupán 1 darab vynil mászhat fel a kocsinkra, ráadásul ebben benne vannak a bodyk is. Designer legyen a lábán, aki ezekből a kellékekből is egyedi és igényes autót tud összedobni!
|
|
Versenyek No, ha az EA versenyt akar, akkor versenyezzünk. Sok régi versenymód maradt meg (sprint, circuit, drag), ezekre nem vesztegetnénk a szót, a Tollbooth-ról a Challenge Series leírásban olvashattok, a Speed trap móddal azonban csak most szembesülhetünk. A verseny mottója: „Nem az a győztes, aki először halad át a célvonalon”, és ezzel gyakorlatilag mindent el is mondtunk róla. A sprint alapú pálya bizonyos (megjelölt) pontjain radarállomásokat helyeztek el, a célunk pedig az, hogy azokon minél gyorsabban haladjunk át.
A verseny befejeztével részsebességeink összeadódnak, ugyanígy a többieké is, s eldől, ki volt összességében a leggyorsabb. Nem kell elsőnek beérni hát ahhoz, hogy abszolváljuk a futamot, nem árt megjegyezni azonban, hogy téves az az információ, mely szerint nem is számít a beérkezési sorrend. A célvonalnál mindenkitől levonnak bizonyos mennyiségű „büntetősebességet”, az elsőtől a legkevesebbet, az utolsótól a legtöbbet.
|
|
Black List folyamat Szó volt már a Black List karakterek szigorúságáról, akik feltételeket szabnak a kihívásukhoz. Ezek jellemezően kimerülnek a megnyert futamok, az elért Milestonok és az összegyűjtött Bounty pontok egyvelegében, így nincs nehéz dolgunk a gyors átfutáskor. A garázsunkban (Safe House; zöld ikon a térképen; Escape gomb – Jump to Safe House) a Black List ikonra kattintva előkerülnek a bűvös számok, mit kíván ellenfelünk. Pár másodperces várakozás után a számok azt fogják mutatni, hogy eddig mennyit sikerült az elvárásokból teljesítenünk. Játék közben az (alapértelmezés szerint) L gomb lenyomásával ugyanez a képernyő kerül elénk.
A versenyek megnyerése elég egyértelmű, nincs rajta mit vacakolni. Minimum annyi futamot kell hoznunk, amennyit az ipse megkíván, ám érdemes fölé menni a limitnek. Egyrészt a győzelmekért jó pénzt kapunk, ami a későbbiekben megkönnyíti a dolgunk, másrészt minél több percet töltünk a volán mögött, annál gyorsabban fogunk fejlődni, harmadrészt pedig így hosszabbra nyúlik a játékmenet is. A Milestone Events feladatai megegyeznek a Challenge Series mód versenyeivel, ott részletesen megtalálhatod mindegyik leírását. A Bounty pedig a Milestone prezentációk teljesítéséért kapható pontokat jelenti, amihez hozzácsapódnak az üldözések közben végzett mutatványokért neked ítéltek is. Tán ez utóbbit a legegyszerűbb megcsinálni, hiszen egy hosszabb chase után akár 50-60.000 Bounty is ütheti a markunk. A Safe House-ből a „Rap Sheet” ikonra kattintva a rendőrségi adatbázisba kerülünk, ahol megnézhetjük, mit tartanak rólunk számon odabent.
|
|
Végezetül pedig a Black List tagok legyőzése utáni teendőkről – feltételezhető, hogy előbb-utóbb mindegyik Black List tagot sikerül a földbe gyepálni. A Defeated képernyő megjelenése után 6 ikon közül választhatunk 2-t, a szimpatikusakra kell rákattintani. Hiba lenne azonban, ha csak a szimpátia döntené el, hogy a 3 kérdőjel és a 3 piktogram közül melyeket választjuk. A kérdőjelekkel nagy nyereményeket szakíthatunk: ellenfelünk autóját, komoly pénzösszeget tehetünk magunkévá, de szerezhetünk olyan jegyeket is, amelyeket esetleges rendőri elkapásunk esetén használhatunk fel. A másik 3 variáció (a piktogramok) pedig egyszerűbb, de annál hasznosabb upgradeket kínál: part, performance és visual szinten nyerhetünk tárgyakat – pl. felniket, fékeket, vinyleket.
Pár tanács a versenyekhez illetve az üldözésekhez: - Csak akkor ugrálj, ha muszáj; a becsapódás igencsak lelassítja az autót, nem érdemes sokat szórakozni vele. Kivételt képeznek természetesen a szerpentineket levágó finomságok, ott, ha csak lehetőséged van rá, ugrass át a házakon!
- Próbálj az aszfalton maradni; ez is relatív, hiszen rengeteg kanyart lehet a füvön levágni, amit természetesen minden egyes esetben javaslunk is megtenni. Ám néha hátrány lekerülni a fűre, hiszen a tapadás sokkal kisebb, kipörög a kerék, megcsúszik az autó, a fékhatás sem érvényesül annyira. Üldözéskor is nehezebb fűről elindulni, ezért nem is javasoljuk a rendőrök golfpályára való becsalogatását.
- Óvatosan a Pursuit Breakerekkel; csak akkor használd őket, ha tényleg muszáj, viccből ne. Több olyan rendőrös küldetés is van, ahol az a cél, hogy minél tovább magad mögött tartsd őket. Ilyenkor nagyon rosszul tud esni az embernek, ha felborítja az egyetlen mögötte kolbászoló yardot, majd az eliszkolás után nem jön senki – ergo mission failed, hiszen nem volt meg a minimális X perc, a minimális X roadblock, stb. Másrészt ha hamar elhasználod őket, akkor a menekülés perceiben nem állnak majd a rendelkezésedre, nehéz dolgod lesz, ha le akarod rázni őket.
|
|
|