Érdekes dolog. Bennem most megszakadt minden. Eljöttem a fullról, pedig régen nagyon sokat jelentett a lap számomra. Már régóta terveztem, hogy lelépek, de valahogy nem vett rá a lélek. Most igen. Jó ez így. Legalábbis azt hiszem.

Átmentem a dunára végelegesen. Sokkal nyugodtabb lap, kellemes a környezet és a szabályok is igen egyszerűek. Gyorsan alkalmazkodik az ember, és valahogy nem lóg ki a sorból, legalábbis azt hiszem. Csendre, békére és főként nyugalomra van szükségem. Úgy érzem megtaláltam.

...mégis egy kicsit üresnek érezem magam, mert állítólag voltak a másik lapon barátok és valahogy most azok nem vesznek körül. Azt sem tudják, hogy eljöttem. Észre sem veszik. Végül is nem baj. A csendesség mindig jobb, mint a végtelen zaj. Magamban is rendezni kell sok-sok gondolatot, és tudom, hogy jól döntöttem. Máskor, ha el akartam hagyni azt az oldalt, elsírtam magam, hogy vajon mi lesz velem a full nélkül, vajon, hogyan fogok más lapon esetleg boldogulni? Sosem találtam a helyem. Most viszont mosolyogva, és önként távoztam. Én nem várom meg, hogy kizárjanak. Nem. Attól büszkébb vagyok, inkább magam lépek le, és hagyom el a süllyedő hajót, ahogy a kapitányok, mert azok lépnek le utoljára, mégha bele is halnak. Nem igaz?  Bár, azért én nem haltam bele. Néha kell a változás. Most ezt tettem. Nincs bennem harag, dac, semmi...már csak mosolygok a történteken és haladok egy másik élet, egy jelöletlen út felé, ahol talán rám is várnak egy kósza kilóméterkövön, ahol talán a lelkem lángoló tűzben ég...