...a szél erősen belekapott a szúnyoghálóba, majd a fák reszkető lombjait tépte. Az eső szinte függőlegesen csapdosta a poros betonjárdát. Játszótéren pompásan illatozó olajfa még jobban  földig hajolt a rázúduló hideg cseppektől.

Trolik már régen nyugovóra tértek, talán minden csendes lett volna, ha éppen egy magnó fel nem vonyít a fák között. Hangos nevetés és éneklés párosult hozzá. Az éjji utcalámpák szinte megrészegültek a tompa puffogástól.

...azt hittem csak álmodom, de a hang egyre jobban erősödött...képtelen voltam az alvásra koncentrálni, pedig a szobában jótékony sötét vette át az uralkodó szerepet és a szél is csendesebben fújdogált, míg az esőcseppek is óvatosabban koppantak ablak üvegére. Felébredtem.

...összeszűkült szemem sarkából láttam, hogy talán hat kapucnis felsőben lévő fiatal zajong az utcán. Magamelé motyogtam. Mit keresnek ezek a tizenéves gyerekek az utcán hajnali háromkor? Normálisak? Nem hiányoznak senkinek? Hol vannak a szüleik?...még be sem fejeztem a gondolatmenetem egy rendőrautó szirénája hasított a sötét, viharos éjbe...a srácok gyorsan továbbindultak egy új lépcsőház felé...

...egy ideig meredten néztem a plafont, majd átöleltem időközben a vihartól megijedő gyerkőcöm meleg kis testét...újra nyugalom lett az utcán, csak a vihar játszadozott a fák testével...

2008. május 20.