Tekintete kicsit bágyadt, miközben a kezét tördelve ismét megszólalt: - Nos, John....a kutyus meg fog gyógyulni. - mondta mosolyogva, majd dr. Logan felé fordult. - Jack, nem találtak kiskutyákat? - meg sem várta a választ úgy folytatta - mert nagyon úgy néz ki, hogy kb. két hónapja adhatott életet két-vagy három kölyöknek. - Nem néztünk körbe, de visszamehetünk. - Rendben, az jó lenne. Köszönöm. - ezzel sarkonfordult és már indult is vissza az örző irányába. - Gyere John, nézzünk szét a környéken, hátha ráakadunk a kölykökre. - majd kézenfogta a fiát, és elindultak a kijárat felé. Az utcán hővös, novemberi szél fújt. Néha felkapta a fák lehullott sárgás-barnás  leveleit, néha meg csak úgy továbbsöpörte. Sétálva haladtak a kanyargós úton, melyet tölgy- és platánfák szegélyeztek. Szegények már kopaszodtak, készültek a télre. Itt-ott lehullott száraz gallyakba ütköztek, lábaik alatt reccsenve törtek szét. Benéztek a borostyán- és csipkebogyóbokrok alá is, de nem találtak kiskutyákat. Még véletlenül sem hallottak apró nyüszítéseket, hangokat. Eljutottak oda, ahol a kutyát elütötték. Lassan áthaladtak az út túloldalára. Ott is körbenéztek, hiszen arról jött a kutyus, hátha ráakadnak a kölykökre. De sehol semmi. Már legalább egy órája kóboroltak a környéken, úgy gondolták, hogy éppen ideje visszaindulni az orvosi rendelőbe - megnézni a kutyust -, mikor halk nyüszítésre lettek figyelmesek. Követték a hang útját. - Apu! Itt vannak! Megtaláltuk! - kacagva fordult apja felé John. - Igen, megtaláltuk, egy vadrózsabokor tövében.  - Vigyük gyorsan dr. Meyer rendelőjébe. - Nagyon fáznak. Szerintem előbb kellene hozni egy plédet és abba beletenni, nehogy még jobban megfázzanak. Te maradj itt, én visszamegyek az autóhoz. - Jó, jó......- de már nem is hallotta az utolsó szavakat annyira elbűvölte a három fekete kiskutyus. Apja nem olyan sokára visszajött egy barna kockás pléddel, melybe becsomagolták a kis vacogó szőrgombócokat. Beléptek az ajtón, ahol látták, hogy dr. Meyer rendelőjében  a kis páciensek már megfogyatkoztak. Shelly az asszisztensnő az információs pultál állt, éppen telefonált. Megálltak előtte, majd vártak. - Segíthetek valamiben dr. Logan? - kérdezte érdeklődő zöld szemeivel Shelly. - Igen. Elütöttünk egy kutyust, és most megtaláltuk a kölyköket is. - és már nyújtotta is feléje a plédbe csomagolt kutyusokat. Shelly átvette a csomagot, majd elindult az vizsgáló irányába, ahol a doktor tartózkodott. Lassan, óvatosan letette az asztalra. dr. Meyer kibontotta a plédet, megvizsgálta a kutyusokat, majd melegítőpárnára helyezte.  - Köszönöm Shelly. Mondja meg dr. Logannek, hogy mostmár jó kezekben vannak a kutyusok, ha az anyjuk felébred odaviszem hozzá. Az asszisztensnő átadta az üzenetet, közben John arcocskáját figyelte, és egy hirtelen mozdulattal megsimogatta. - Majd megnézheted őket, csak gyógyuljanak meg. - De, én szereték a gazdájuk lenni. - Erről még beszélünk. - szólt közbe az apja, majd kézen fogta kisfiát és kivezette a rendelőből. Eltelt egy hónap a baleset óta. dr. Logan háza azóta zajosabb lett. A hátsó kertben kényelmes kutyaház állt, és előtte Desie és a három kiskölyök játszott a frissen lehullott hóban. Végül teljesült Jonh álma. A kutyus is boldog volt, hiszen szerető otthonra talált.

2006. október 22.