Egy szép napsütéses júniusi vasárnap anyukám a konyhában készítette az ebédet. Jó szokásomhoz híven a marosi homok kellős közepén várat építettem, természetesen kellett hozzá egy kis víz, amit az udvari slagból hoztam. Ettől klasszul összeállt a homok és könnyen lehetett formázni, alakítani. Miután a várammal készen lettem, úgy gondoltam, hogy kell egy asztal is, ezért szépen elegyengettem az orgonabokor alatti homokréteget és ott lassan elkeztem az étkeket felpakolni, ami ugyebár nem volt más, mint homoktorta szitanyomással a tetején (klassz kockás lett), különböző alakú pogácsaformák. Mindennek olyan homokszíne volt, ezért úgy gondoltam, hogy jöhet egy kis díszítés. A szőlőlugasból szedtem a fürtökről pár szem szőlőszemet, és anyuhoz beszaladván elcsentem pár zöldséghulladékot (répa, zeller, zöldség vagy krumplihéj), hiszen ezek a díszek jól mutattak a homokasztalon lévő homoksütiken. Meg voltam elégedve önmagammal. Bátran mentem be ebédelni, természetesen anyukám étele sokkal finomabb volt, mint a homokételek. Ebéd után nővérem segített anyunak a konyhában én meg mehettem vissza a homokkupacba. Anyukám úgy döntött, hogy éppen időszerű átültetni a begóniát, mert hullott a levele, ezért visszavágta, hátha erőre kap és nem lesz vele semmi gond. Én érdeklődve figyelmet és segítettem neki. Láttam, amint a begónia tövét, és a szárából is egy részt lávágja, egyenesen a szép színes szemeteshez viszi. A szemeteshordó azért volt olyan színes, mert apukám festő lévén kimosta az ecseteit a diófa mellett, így a hordó és a diófa törzse szép színekben pompázott. Volt ott: arany, ezüst, kék, zöld és egyéb színek, mindig a csodájára jártam, mert tetszettek a színek, hamar megtanultam, hogy mit mivel kell összekeverni, hogy olyan színt kapjak, amire gondoltam, de továbbra is a begónia szára vonzott, mert úgy nézett ki, mint az uborka. Mivel én nagyon szerettem az uborkát, úgy gondoltam, hogy kiveszem a tövet és játákból készítek uborkasalátát. Arra viszont nem gondoltam, hogy valami lehet a virág tövén. Kicsi kezembe fogtam a földes tövet és kész, már szaladtam is a tiltott zsákmánnyal a homokózóban kialakított kiskonyhám felé. Nem értettem, hogy mi az ami szúr, de valahogy nagyon fájt, elsírtam magam és gyorsan eldobtam a tövet. Szaladtam egyenesen anyukámhoz, aki megnézte és megállapította, hogy úgy néz ki megcsípett valami. Gyorsan megmosta hidegvízzel a kezem és ecetes vizesruhát helyezett a szúrás nyomára. Közben nagyapám visszadobta a szemetesbe a begónia tövét, melynek gyökeres részén ott virított egy édes kis csíkoshátú darázs, tehát megkerült a csípés okozója is. Bánatára leesett a gyökérről és nagyapám megtaposta a darazsat, amit én elégedett kisírt, vörös szemekkel konstatáltam. Többé nem nyúltam bele a szemetesbe, maradtam a konyhai hulladékoknál és persze a kertben is volt egy-két növény, melynek a levelét vagy elszáradt virágait fel lehett használni. 2006. április 12.