Mintha elfelejtettük volna azt a velünk született képességet, hogy egységben lássuk a világot. Mai világnézetünk gátakat épít ősi gondolkodásunk elé, és sürget az idő, hogy újraépítsük a biztos alapot, amelyben egészséges lelki, szellemi életünk kiteljesedhet. Ezt a célt tűzték maguk elé az Életfa Alapítvány tagjai és azok a népművészettel foglalkozó kutatók, szakemberek, akik a Pesti Vigadóban a tizenegyedik találkozót tartották a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatásával. Koszecz Sándor tanár, az Életfa Alapítvány vezetője és a tanácskozások szervezője fejtette ki gondolatait és tapasztalatait.

SZILÁNKOKRA TÖRT ÜVEGGÖMB?

A mai emberek általában naiv, gyerekeknek szóló történetecskéknek gondolják a meséket. Pedig már a múlt században, a mesekutatás kezdetekor figyelmeztetnek rá a Grimm testvérek: itt nem egyszerű történetecskékről van szó. Sokkal komolyabb üzeneteket rejtenek a népmesék, mint gondolnánk. A mese olyan, mint egy hajdanvolt gyönyörű szép üveggömb, mely az idők folyamán összetört, és cserepei, ennek a valamikori egységes dolognak részei, egy réten szerteszét hevernek. Ez a gondolat 1822-ben fogalmazódott meg - emlékeztet Koszecz Sándor 1922-ben pedig Solymossy Sándor leírja egyik tanulmányában, hogy mára megdőlt az a balhit, hogy a mesék kitalált, szeszélyes fantasztikumok halmazai lennének, sőt bebizonyosodott, hogy a mesei motívumok ősvallási elemek törmelékét rejtik magukban.
Solymossy tanulmánya után eltelt jó néhány évtized, s most nem az a kérdés, hogy tud-e erről a szakkutatói vonal vagy sem, hanem valóban az: hogyhogy nem tud erről a közvélemény!? "Nem a mese lett törmelékes - kockáztatja meg a kijelentést Koszecz Sándor -, hanem a szemüveg, amin keresztül nézték és nézzük. Vagyis a mese ma is egy egységes és egylényegű világképről tudósít, csak mi kiestünk ebből a természetes rendből. Ez az oka annak, hogy tudunk ugyan a szimbólumokról, melyek csak "lógnak a levegőben, de nem tudjuk mindezeket hétköznapi életünkhöz kapcsolni."

EGYSÉGES MÚLT, FÖLSZELETELT JELEN

Manapság olyan mesterséges világot építünk magunk körül, ami a felszínét tekintve gyönyörű, csillog-villog, viszont nincs belső tartása. A mai világban különböző részekre bomlanak a dolgok. Mert ha üzletileg hatékonyan szeretnének működni, akkor minél kisebb szeletekre vágják az egységes egészet, annál pontosabban tehet megcélozni a rétegeket. "A szellemi zűrzavar stíluspluralizmusában, vagyis káoszában felnövekvő videoklip-nemzedék percenkénti váltásban válik fogyasztójává különböző típusú műveltségmorzsáknak. Így az éppen aktuális divatdiktátumnak megfelelően nő ki eredendő világából" - állítja a szakértő. S ha az érdekorientált üzleti világot tekintjük, ami körülvesz bennünket, láthatjuk, hogy ennek nem feltétlenül érdeke eredeti műveltségünk közvetítése. Nekünk pedig nem hadakozni kell ez ellen, hanem az a dolgunk, hogy az értéket felmutassuk. Amikor a hagyományos műveltségünk szemléletmódját szeretnénk megismerni, akkor ezen az egységen belül, a mesének szellemiségén keresztül vizsgáljuk, mit is mond a mese önmagáról. Olyan világkép bontakozik ki belőle, ami egy jóval természetesebb műveltségnek az eredménye. Csakhogy éppen abból a gondolkodásmódból estünk ki; amely gyakorlatilag ezeket a meséket életre hívta. Érdemes megvizsgálni, mi az a belső kényszer, ami miatt ezek a több évszázados, sőt évezredes mesék idáig fönnmaradtak. Nyilván életbevágóan fontosak, különben elfelejtődtek volna. Ez az ősvallási elemeket, sőt teljes gondolati rendszert magában rejtő természetes műveltség egylényegű, egységes, nincs felszeletelve. Alapja a természeti változásrend. A nappal és éjszaka, fény és árnyék, az évszakok rendje. Ezeken keresztül modellezi az ember a világot.

A SZÜKSÉGSZERŰ SÁRKÁNY

Bár vannak, akik kapiskálják az ősi szimbólumok jelentését, általánosan azonban mégis bizonytalanul értelmezzük őket. A mélyebb üzenetek kibontásához meg kell tanulni ismét képekben gondolkodni, és a szavak mögött megtalálni a lényeget mondja Koszecz Sándor, és rögtön a Hajnal című meséből vett példával folytatja. Hajnalt a testvérei átküldik a másik világba. Ott legyőzi a sárkányt, kiszabadítja a királylányt. Amikor ,a királylány észreveszi Hajnalt, összecsapja a kezét: "Jaj, lelkem, Hajnalom, hogy jöttél ide?" Ezen a felkiáltáson továbbsiklunk, nem vesszük komolyan. Pedig miről van szó? Amikor Hajnalnak hívnak valakit, tudjuk, ez azt jelenti, fölkel a nap. Tehát a fény, a világosság kerül erőbe a világunkban, ami nemcsak fizikai, hanem erkölcsi minőség is. Az a kérdés, mi történik ekkor a királylány lelkében. Az biztos, hogy ha valakit a sárkányok elrabolnak, van valami gubanc a lelkivilágában. A sárkány pedig úgy rabolja el a királylányokat, hogy egy feneketlen tóból bukkan elő, és oda viszi le őket. Ez fontos. A feneketlen tó az alsó világnak a szimbóluma. Hétköznapi életünkben vannak kísértő erők körülöttünk. Itt az érzéki ösztönvilágnak arról a lehúzó erejéről van szó, amely nem hagyja kibontakozni a személyiséget. Amikor viszont megjelenik a fény, s ezt tapasztalja telkében, ennek felismeréseként csapja össze a kezét. Hajnal ekkor azt mondja neki: "Gyere velem!" A királylány pedig azt válaszolja: "Nem mehetek, mert a sárkány tart fogva." Egyetlen kérdése van Hajnalnak: "Mit eszik, mit iszik a sárkány?" Érdekes a válasz, és ne feledjük, ősvallási elemekről van szó: "Nem eszik az egyebet egy kenyérnél, nem iszik az egyebet egy icce bornál." Ha nem is konkrét vallásalakulat alapján értelmezzük, amelyben ezek nyilvánvalóan kristálytiszta jelképek, tudhatjuk, hogy mindkettő olyan táplálék, amelyben a Nap ereje döntő: az aranysárga búza és a szőlő a Naptól érlelődik. Ekkor kezdődik a küzdelem. Megérkezik a sárkány, Hajnal pedig fogja buzogányát, és fejbe teremti őt. Erre a sárkány kiadja gonosz lelkét. Ne gondoljuk, hogy ez horror! Mert hiszen egyáltalán nem erőszakról van itt szó. A buzogány egy gömb, melyből tüskék állnak ki - ez Nap- vagy csillagjelkép. Nem úgy fogalmaz a mese, hogy megöli a sárkányt, hanem fejbe teremti. Tehát a fejen, a szellemiség területén végrehajtott teremtő műveletről van szó. Ha ezt a Nap vagy a fény által tesszük, akkor az eredmény: megvilágosodott gondolkodás. Ha idáig el lehet juttatni a sárkányt, ne csodálkozzunk, hogy megszűnik a sárkánysága. Ebben semmiféle idegen hókuszpókusz nincs. Ezt a mese bontja ki önmagából - magyarázza Koszecz Sándor. Valójában ezek azok az elemek és tanulságok, melyek a hétköznapi életünkbe átemelhetők. A próbára tevő erőt nem megsemmisíteni kell, hanem átminősíteni. Segíteni kell egy másféle tudatállapotra ébreszteni. Amíg erőszakra csak erőszakkal tudunk válaszolni, mindannyian elveszünk.

ÜZENETEK A MINDENNAPOKRA

Manapság gyakran előfordul, hogy a mai meseváltozatokban a bennük előforduló erőszakot meg akarják szelídíteni, és elhagyják ezeket az elemeket.
Ez veszélyes, mert valójában kilúgozzák a mesét. Ha a királylány kezének megszerzésének az az ára, hogy a sárkányt le kell győzni; csak így lesz a királyfi király, akkor ez próbatétet. Ha előre kiirtjuk a meséből a sárkányt, ezzel azokat a próbahelyzeteket, megpróbáltatásokat irtjuk ki, melyekre a gyerekeket föl kell készíteni. Ha nem tudnak a próbákon megfelelni, akkor ezektől a helyzetektől menekülni fognak. Nagyon sok narkós gyereknek az életében ott van a probléma, amit képtelen megoldani és menekül. Ha ezekkel a tanulságokkal közelítünk a meséhez, a gyerekeink nem azt érzik, hogy kinőttek már a meséből. Egy műveltségből nem lehet kinőni, csak kiesni.
A szülők, akik talán maguk sem értik a mesék mélyebb rétegeit, a nagyobb gyerekeknek viszont már nem mesélnek. Pedig régen a mesét nem csak a gyerekeknek mondták, mert az öregekig, mindenki jelen volt, és ennek terepe a kisközösség, a család volt. Természetesen nem elemezték, hanem mondták őket. De ami régen természetes és érthető volt, ma magyarázatra szorul. Ma racionális nyelvezetre fordítjuk át, ha érteni szeretnénk. "Személyes tapasztalatom, hogy a kamaszok természetesen lázadnak, a felnőttekkel szemben is - mondja Koszecz Sándor. - Amikor népművészetet tanítok, látom, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a középiskolás fiatal a saját konkrét életére kap megoldást a mesén keresztül, akkor számára már nem kérdés, hogy fontos-e vagy sem. A mesében rejlő szimbólumok, tanulságok pedig végtelenül egyszerűek. Amikor tanítványaimmal a mesékről beszélgetünk, én csak kérdezek, és ők maguktól jönnek rá a mélyebb jelentésekre."
Fölmerül ilyenkor a kérdés, vajon hol van annyi pedagógus, aki ilyen mélységben tudja átadni ezeket a tartalmakat, hogy a gyerekek ténylegesen magukra tudják, vonatkoztatni a létfontosságú üzeneteket. Így nem csak valami homályos megtanulni való, majd elfelejtendő ismeret lehet.
Koszecz Sándor felismerte, hogy erre az oktatásra égetően szükség volna a jelenlegi pedagógusképzésben. Kidolgozott egy 60 órás továbbképzési anyagot Népmesék és népköltészet címmel, melyet néhány hónapja akkreditált a minisztérium. Tehát a kötelező pedagógus-továbbképzés keretein belül a Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ által elérhetővé és választhatóvá válik ez a kurzus az. érdeklődő tanítóknak, tanároknak.

A BÉKÁT NEM KELL MEGCSÓKOLNI!

"Nekünk az a feladatunk, hogy felszínre hozzuk gyerekeinkben ezt a magunkban hordozott őstudást - vallja a szerző. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a királyfi vagy a szegénylegény soha nem készen kapja a megoldásokat. El kell indulnia egy úton. Ennek állomásai vannak, ahol próbatételek várják, és a megoldásuk után lehet továbbépítkezni."
A mesetanácskozáson Boldizsár Ildikó mesekutató is részt vett, Miért aludt Csipkerózsika száz évig? címmel tartott előadást, melyben a mesékben Lévő férfi- s női szerepeket boncolgatta. Míg a többi előadásban a népművészeti gyökerekből induló szimbolikai értelmezés volt jellemző, ez inkább pszichológiai megközelítés. A mai ember számára talán a pszichoanalitikus mesekutatók aktualizálják kézzelfoghatóan a régi meséket - mondja a kutató. Marie-Louise von Franz svájci jungiánus pszichiáter a női mesealakokat a jellegzetes női magatartásformák szerint vizsgálta. Azt állítja, hogy a mesehősöket "ideálisan működő, példás énként" értelmezhetjük, a történetük pedig segít megoldani vissza-visszatérő életproblémáinkat. Régen éppen ez volt a mesélés célja azért mondták a mesemondók az ősi történeteket, hogy a felnőtt nőket és férfiakat eligazítsák az élet nehézségeiben. Jellegzetes különbség van a férfi és a női hősök között, mint ahogyan a természetben is mások a férfi- és a női szerepek. A nőknek nem bátorságukat, hősiességüket kell bizonyítaniuk, hanem az eltűnt vagy rejtett értékeket kell megóvniuk, vagy vissza kell hozniuk a világba, hogy megteremtsék és fenntartsák a harmóniát, és vigyázzanak a létezés csíráira. És nagyon fontos, hogy nem szolgalelkűen és önmaguk feladásával kell mindezt tenniük. Mindig vállalni kell az érzelmeket, és őszintén kifejezni figyelmeztet Boldizsár Ildikó, majd elmesél egy valós történetet, amivel egyúttal egy alapvető tévhitet is eloszlat: "Mi, magyar nők évtizedeken keresztül úgy tudtuk, hogy a békakirályfik úgy nyerik vissza emberi alakjukat, ha megcsókoljuk őket. Tévedés áldozatai vagyunk. Az eredeti Grimm-mesében a béka visszaviszi a királylány aranylabdáját a kútból, és azt kéri tőle cserébe, hogy etesse meg a tányérjából, itassa meg a poharából. Amikor azonban a béka azt mondja, hogy fáradt vagyok, ott akarok aludni, ahol te, emelj magadhoz vagy megmondalak az apádnak, úgy dühbe gurut a királylány, hogy teljes erejéből falhoz vágja. Ezt a csapást magyarította csóknak a fordító, aki természetesen férfi volt. Pedig éppen a falhoz csapás következtében változik a béka szép szemű, nyájas királyfivá. Nem mindegy tehát, hogy valaki azzal a tudattal nő föl, hogy azt is meg kell csókolnia, akitől undorodik, vagy pedig azt tanulja meg, hogy nyíltan kifejezheti érzelmeit, még az ellenszenvét is, ha valaki nem kedves a szívének."