A fenti kutatási vonalat követjük már abban is, hogy föltesszük: 1) ebben a mesében is fontos szerepet játszik a beavatás, melyen a hõsnek kell átesnie; 2) e beavatás során a hõs olyan utat jár be, mely térben és idõben is túlmegy a mindennapi tapasztalás határán, például helyszíne a csillagos ég. Ezt az utat gyakran összekeverjük a képzeletbeli utazással, és az egész ügyet a mesélõk dús fantáziájának tulajdonítjuk. Sokkal többrõl és másról van szó, és legfõbb ideje végre megtenni azokat a szellemi erõfeszítéseket, melyek e két jellegzetesség megértéséhez szükségesek. Jelen elemzésünkben inkább ennek az útnak a tényleges térbeli-égbeli állomásait igyekszünk megkeresni.
        Hõsünk beavatása alighanem a vásáron kezdõdik, hiszen nem mindennapi cserébe egyezik bele: tehenét adja egy szem babért. Ismerjük az öregember, öreg koldus jelentõségét népmeséinkbõl: a vele való találkozás sorsfordító jelentõségû a hõs szempontjából. Pusztán "kereskedelmi" szempontból rendkívül elõnytelenek e találkozások, az öregtõl vagy "csak" jó szóval, vagy értéktelennek látszó tárggyal kell beérni. Nagy hitnek és bizalomnak kell a kisfiúban lennie, ha belemegy ilyen cserébe. Emellett nagyon fontos, hogy ezeknek az öreg embereknek a tanácsát pontosan meg kell fogadni, s a kisfiú így is jár el. Már itt nyilvánvaló: tudja, hogy valamilyen feladatra kiválasztódott, és ennek meg is akar felelni. Ekkor válik fontossá ér szavunk jelentésköre: az égig érõ paszuly egyúttal fel is ér az éggel, vagyis egyenértékû vele, amennyiben a segítségével égbe jutó hõs birtokba veheti az ott található és csak az embert megilletõ javakat.
        Érdemes egy kis kitérõt tenni paszuly szavunk irányában, hiszen gondolhatni, hogy nem véletlenül választódott ki éppen a bab nevû növény arra a célra, hogy hõsünket az égbe vezérelje. Nemcsak alakjánál fogva idézi meg a vesét (a vese minden leírásban "bab alakú szerv"), hanem nyelvjárási vázsó neve által is. Hosszabb levezetésekkel kimutatható, hogy nyelvünkben a vese szó egyaránt köthetõ a szívhez (VeSe megfordítva SzíV) és a FeJhez (a Fõ - FeJ - FeJlik ~ FeSlik ~ PeZSeg ~ BuZog sor révén). Ez meglepõ párhuzamot mutat a kínai orvoslás egyes alaptételeivel: a vese az egyéni FeJlõdésért felelõs, mivel ura a csontoknak és tartalmuknak, tehát az agyVeLõnek is (dr. Eõry Ajándok szíves szóbeli közlése), és érdemes idézni egy szakkönyvbõl: "a vesék tárolják az õsi energiát, a Yuan Qit; ebbõl adódik, hogy a >>tehetség és ügyesség onnan sugároznak szét.<< A tehetség és az ügyesség azt jelképezik, ami az egyén legmélyérõl fakad, ami a legalapvetõbb, a legszemélyesebb vonatkozása, amit õseitõl örököl."2 Továbbá "a vesék a fülbe nyílnak", és a vese meg a szív ugyanazon a meridiánon helyezkednek el.
        A kisfiúnak bizony szüksége van tehetségre és ügyességre, hogy világ körüli útját véghez vigye. Mert hogy itt nem a mi kis földi világunkról van szó, ez rögtön kiderül, amikor feljutva az égbe, bekéredzkedik a házikóba, és az asszonytól megtudja, hogy az õ ura a hétfejû sárkány. De hát a hõs most nem az asszony megszabadítására érkezik, mint más mesékben. Csakugyan: miért megy föl az égbe? Útjának ilyen értelemben nincsen elõzménye, nem raboltak el senkit és semmit, akit vagy amit vissza kellene szereznie. Erre már csak koránál fogva sem alkalmas. Kisfiúról van szó, tehát a nõsülés szóba sem kerülhet, megszabadítandó királykisasszonyok itt nem szerepelhetnek. De - szintén koránál fogva - arról sem lehet szó, hogy õ már a földi világban megszerezhetõ tudást birtokolja, s ennél magasabb szintû tudás birtoklásáért mászik föl az égbe. Éretlen, süldõ legényke, akinek még érnie kell, ezért is szükséges az égig érõ paszuly. És hogy õ még ugyancsak sületlen, sõt keletlen, mutatja az, hogy a sárkány segítõkész felesége dagasztóteknõbe (angol változatban: sütõbe) bújtatja el éjszakára. A dagasztóteknõ - ugyanúgy, mint például a kotlós leborítására szolgáló kas - igen alkalmas arra, hogy bontakozó csírák, életjelenségek megérlelõdjenek.
        A Csodakút ismerõi talán már türelmetlenül kérdezik: milyen közegben játszódik a történet? Alapszabályként tekinthetõ, hogy a cselekményt megpróbáljuk elhelyezni az Állatöv valamelyik pontján, a 12 tulajdonságcsoport egyikében. Föltehetjük, hogy történetünkben meghatározó a Bika közege lesz: végig evésrõl, gazdagságról és - természetesen a mûvészet sem maradhat el - muzsikáról van szó. Hiszen azzal kezdõdik a történet, hogy ennivalót kell szerezni, és azzal végzõdik, hogy végre szert tettek a gazdagságra, szép ruhákra és egyebekre. Az étkezés, a vacsora annyira fontos, hogy még a sárkánytól való rettegést is háttérbe szorítja egy idõre.
        Itt mindjárt fölmerülhet egy úgynevezett "erkölcsi" kérdés: volt-e joga ily módon a kisfiúnak elhozni a sárkánytól az aranytojást tojó tyúkot és a muzsikát? Hiszen más meséktõl eltérõen itt nem az történt, hogy a sárkány ellopott volna bármit is a földi világból, s azt most vissza kell szerezni. Tehát akkor a kisfiú - tolvaj lenne? Mert ellopott valamit, amihez nincs jogcíme? Ez az erkölcsi kérdés rendkívüli módon nyugtalanította az egyik angol változat átköltõjét: úgy gondolta, mindenáron igazolnia kell a kisfiú "tolvajlásait". Ezért kitalált egy elõzményt a meséhez, mely szerint a sárkány (az angol változatban: óriás) elõzõleg a földön élt, s megirigyelvén a kisfiú apjának gazdagságát és jóságát, tervet eszelt ki, hogy kirabolja és megölje, s e tervet végre is hajtja. Megjelenik egy jó tündér is, aki az apa õrzõangyala volt, de nem volt képes feladatát betölteni, mert õ is erkölcsi kihágást (!) követett el és büntetésbõl felfüggesztették, mi több, az óriás õt is meglopta: elorozta csodatyúkját és muzsikáját. A tündér kötelezi a kisfiút, hogy álljon bosszút apjáért, és szerezze vissza az ellopott kincseket, különben õ is bûnhõdni fog. Ezzel az úgynevezett racionális gondolkodás szempontjából minden a helyére kerül, ennek pedig ára van: egy túlírt, rosszul szerkesztett, borzalmas tanmese.3
        Bátran kimondhatjuk: a teremtmények közül egyedül az ember a teljesség birtokosa, tehát eleve jussa van mindenhez, ami az ég alatt és felett található. Ha ez utóbbiakról elfeledkezne, vagy a bátorság hiányzik hozzá, jön egy öreg koldus, és figyelmeztet rá: neked van egy utad fölfelé. Megértél rá, tehát meg kell tenned, és meg is kapod hozzá a szükséges segítséget. De akkor élj vele! És amire ott szert tettél, elnyertél, azt le kell ide hoznod, és a többiek javára kamatoztatnod. Le kell hoznia azt, amit ott talál. Nem azért kapta a babszemet, hogy aztán az égig növõ paszulyszárat csak nézegesse, esetleg kirándulásokat, turistautakat és városnézõ sétákat tegyen az égbe, gyönyörködjön a látnivalókban fényképezõgépet kattintgatva, hogy aztán majd itthon esetleg vetített képes elõadásokon számoljon be a látottakról. Egyetlen út jöhet szóba, s ennek sikerrel kell járnia, nincs több esély.
        Tudjuk-e azonosítani az égi helyszínt? Legalábbis kísérletet tehetünk erre. Mit keresünk? Vannak jól azonosítható "tételeink": sárkány, tyúk, muzsika, ráadásul úgy, hogy a Bika se maradjon ki a dologból. Amint a kisfiú átbújik az égbe nyíló ajtón, megpillantja a sárkány házát. Nos, az égbolton éppenséggel található egy sárkány, a Draco csillagkép, a ß Draconis-nak pedig magyar neve is van a népi csillagnevek között: Sárkány koronája. Ha föltesszük, hogy hõsünk ezen a tájon érkezik föl az égbe, a közelben meg kell találnunk a két kulcsfontosságú tételt, amelyeket majd magával visz le a földre. Ha a Hevelius féle csillagtérképet nézegetjük, meglepetésünkre meg is találjuk a muzsikát, méghozzá igen különös keretben: egy madár testébe illesztve! A Lant csillagképrõl (Lyra) van szó, mely az ábrázolásban keselyûféle madárnak tûnik, kiterjesztett szárnyai között a hasán jól látható egy húros hangszer, a lant. A madár tartása kissé emlékeztet a nagyszentmiklósi kincs égbe ragadási jelenetére. Említésre méltó, hogy e csillagkép egyik csillaga, a Vega, az égbolt legfényesebb csillagai közé tartozik, magyar népi neve pedig Csõsz. De vajon miért íródik egybe a kettõ? Gondoljunk csak vissza a mesére: "...hóna alá fogta a fekete tyúkot, a másik kezébe a muzsikát, s gyerünk, szaladt vele ki a házból... gyorsan leeresztette magát a szál paszulyon." Ha egyik kezében a tyúk van, másikkal a lantot (hárfát stb.) szorongatja, akkor mivel kapaszkodott lefelé menet? Tudunk olyan változatról is, melyben a kisfiú többször megteszi az égi utat, és egyenként hozza le a javakat, de most a föntebb közölt változatot szeretnénk értelmezni.
        Mondhatnánk, félsiker, hiszen a muzsikát sikerült elég pontosan azonosítani - népünk nyelvén a muzsika elsõsorban húros hangszert jelent, fõleg hegedût, amely ugyancsak pengethetõ. A tyúk viszont még nincs meg, igaz, hogy a keselyû is madár, és esetleg tojhat aranytojást is, de mégis messze áll a tyúktól (vajon jelent-e segítséget, hogy van ilyen népdalunk: "Hármat tojott a fekete kánya"?). Felfigyelünk arra, hogy a Sárkányhoz szintén nagyon közel esõ Hattyú csillagkép egyik régebbi angol neve tyúk, legfényesebb csillagjának neve pedig - Deneb - teljes arab alakjában a tyúk faroktollazata jelentésû. Maga a magyar Hattyú név hangtanilag szintén nem áll túl messze tyúk szavunktól, tekinthetõ annak megfordításaként. Ugyanakkor felrémlik, hogy valahol ténylegesen tyúk is van az égbolton, és ha újra végigolvassuk a Toroczkai-könyvben4 található jegyzéket a népi csillagnevekrõl, találkozunk egy különös névvel: Kottafijas=Plejádok, vagy közönséges nevén a Fiastyúk. Találkoztam én már ezzel a névvel, de átsiklottam rajta mint nehezen értelmezhetõ tételen. Most azonban váratlanul olyan "szövegkörnyezetbe" került, ahol kezd érthetõvé válni. Népi mûveltségünk egyik igen jellegzetes vonása jelenik meg elõttünk: az, hogy a különféle mûfajok egy nyelven beszélnek, egymást magyarázzák, teljesítik ki a képjelek: egyszer a hímzés ábrája a néptánc valamely részletét, másszor a fába karcolt jelenet a népdalt, most a népi csillagnév a népmesét.
        Érdemes kicsit megállni, mert több szempontból is kulcsfontosságú tételhez érkeztünk. A csillagképi oldalt tekintve a Fiastyúk (egyéb nevei: Csürkecsillag, Kaptárhúggya, Hetevén) a Bika csillagképben található, ezzel megerõsíti feltételezésünket, miszerint az egész történet az érzéki javak megszerzése körül forog: gazdagság és mûvészet. A Kottafijas elnevezés ennek volna összetett képjele. Vegyük észre, hogy itt csibék helyett aranytojások vannak, amelyek nagyon szépek lehetnek, de az életet nem viszik tovább. A mese végén látható, hogy Bika õurasága leragad saját élvezetei körébe, ahonnan nincs továbblépés, legalábbis a maga erejébõl nem tud továbblépni.
        Következhet a Kottafijas név nyelvi kiaknázása. Korábban valószínûleg elintéztük volna azzal, hogy egyszerû hangutánzó, illetve állathívogató szóval állunk szemben: egyfelõl a kot-kot, kotkodál, kotyog, másfelõl a gazdasszony kotlóst hívogató kotá-kotá-kotáfijas kiáltása. Csakhogy itt megkettõzõdik a t hang (Kibédrõl adatolja az Új magyar tájszótár), és ezzel már zenei képzetek kerülnek elõ. Ma a tyúkot általában nem tartjuk énekes madárnak5, illetve hangját zenei szempontból értékelhetõnek (a hattyúnak is csak egyik fajtáját), de például az angolban a fönt már említett hen 'tyúk' és swan 'hattyú' szavakat egyaránt egy olyan tõre vezetik vissza, melynek jelentése 'énekes madár'. De nemcsak a dallam jöhet szóba, hanem az ütem is. Idézett szótárunk olyan példamondatai, mint kottára illeszti a lábát vagy A gerebjílís kóutára ment a tánclépés és a munka ütemességére utalnak. Megfigyeltük-e már, milyen ütemérzékkel kotyog a kotlós a csibéinek? Mintha óra lenne beleépítve! Ezzel lehetne kiegészíteni egyik múlt századi szótárunk6 magyarázatát, melyben elutasítja kotta szavunk latin eredeztetését; sajnos mára ez lett kizárólagos, holott nehéz megérteni, hogyan lett a latin quot 'hány? mennyi?' jelentésû kérdõszóból nálunk - hangjegy. A magyar kot gyökbõl ugyanis nemcsak a kotyog, kotkodál vezethetõ le, hanem kattog, kótog 'kopácsol', kótis 'harang nyelve, mozsár törõje stb.' is. Továbbá kotta a népnyelvben a citera húrját is jelenti, márpedig onnan indultunk ki, hogy lant és muzsika egyaránt húros hangszerekre utaló szavak. Ehhez már csak annyit kell hozzátenni, hogy nálunk a lant - kolompra is vonatkozhat, a kolomp pedig tekinthetõ a harang hangalaki változatának (természetesen nem az akadémikus hangtanon belül, hanem a magyar szerves mûveltségen belül most kidolgozás alatt álló, ahhoz teljes mértékben igazodó nyelvi elemzés keretein belül). Ekkor már meg tudunk magyarázni legalább két nyelvi sajátosságot: 1) a magyarban azt, hogy a kotyog~ketyeg nemcsak hangrendi párt jelöl, hanem itt mélyebb tartalmi összefüggés van a két szó között; 2) az angolban a kotlóstyúk furcsa clock-hen 'óra-tyúk' nevét, melynek elsõ elemét a legtekintélyesebb angol szótár7 csakis hangutánzóként fogja fel (cluck 'kotkodál'), és élesen elválasztja az óra jelentésû clock fõnévtõl, melynek eredeti jelentése: harang (lásd német Glocke 'harang, csengõ').
        Térjünk most vissza madarunkhoz és a hasán lévõ lanthoz, mert a lantnak, illetve lantszerû hangszereknek érdekes neveik vannak nyelvünkben. Bátran föltehetjük, hogy e nevek jó része vonatkoztatható mesénkre, ezzel ellentmondva - ahogy eddig is tettük - a mai nyelvészet azon alaptételének, hogy a nyelvi jel önkényes és megegyezésszerû, közte és a valóság darabjai között rendszerszerû megfelelés nem lehet, ha mégis, akkor az csak a véletlen mûve. Egyik ilyen név a koboz, mely nyelvünkben lantszerû hangszert és bõgõt egyaránt jelenthet. A koboz szócikkében jeles múlt századi szótárunk magyarázatképpen két latin szót említ meg zárójelben: pandura és lyra. Az utóbbival semmi gondunk nincsen, hiszen ez a szóban forgó csillagkép ma is használatos latin neve (emellett a költészet jelképe stb.), de a pandura alapos okot ad a rácsodálkozásra. Kis szótári kutatással kideríthetõ, hogy nyelvi rokonságban áll több különféle húros, pengetett hangszer nevével, köztük a mandolin, bandura, bendzsó és még néhány, talán még a tambura is (B~T illetve P~D hangátvetéssel, vagy az elsõ elem - tamb - megfordításával) idesorolható. De nem is ezen csodálkozik el a magyar anyanyelvû ember, hanem azon, hogy e hangszert jelölõ szó gyakorlatilag egyetlen végsõ és elhagyható magánhangzóban különbözik pandúr szavunktól (meg az u hang hosszúságában), amelyet viszont egészen más jelentésben ismerünk.
        A "korszerû gondolkodású" és európai szinten mûvelt ember (fõleg ha bölcsész is) ilyenkor szokott diadalmasan fölkiáltani: "Na látják, ez is mutatja, mennyire logikátlan és ésszerûtlen a nyelv, mennyi benne a kiszámíthatatlan önkényesség és gyermeteg képzelõerõ! Mert hiszen ugyan mi köze lehet egymáshoz a pengetõs hangszernek és a >>rendfenntartó fegyveres alakulat tagjának<<
        Lássuk a bizonyítékokat! Az elfogultság vádját kikerülendõ, elõbb a nagytekintélyû The Oxford English Dictionary két idevonatkozó szócikkét nézzük meg: "1. pandour, pandoor (pandur alakban is)... szerb-horvát pandur, 'rendõr, törvényszolga, altiszt; lovasrendõr, illetve a közbiztonság õre; a szántóföldek és szõlõskertek felügyelõje'... (saját kiemelésem - V. J.) ...valószínûleg összefügg a latin banderius 'valamely zászló alatt gyülekezõ' szóval (vö. magyar bandérium - V. J.), melynek elsõ jelentése 'búzaföldek és szõlõskertek õre' (saját kiemelésem - V. J.) ...nem származhat a magyarországi Pandúrpuszta nevébõl..." - "2. pandora, pandore (pandur alakban is)... görögbõl, de ott ismeretlen eredetû... hangszer, melynek feltalálását Pán istennek tulajdonították8... az eredeti görög és római pandura voltaképpen háromhúrú lant... a névnek és hangszernek is számtalan módosulata van..."
        Nézzük most meg, mi a pandúr a Czuczor-Fogarasi féle szótár szerint? "Aki a köz bátorságra felügyel." És hogy hívjuk ma a "búzaföldek és szõlõskertek õrét"? Ugye csõsznek? "Aki a határban a tilosokra felügyel" ugyanezen szótár szerint. És a Lant (melynek mint hangszernek más nevei a koboz és pandura) csillagképbeli fényes Vega csillagnak mi is volt a Toroczkai által közölt népi neve? Ugye Csõsz? Lehet, hogy ezek mind véletlenek. De akkor nem sok egy kicsit a véletlenekbõl? A pandúr szócikkében Czuczor-Fogarasi a következõ jelentéseket közli: "megyekatona, hadnagy, csetnek (Bácskában), látó, latinosan persecutor (elemére nézve a banda, bandíta, Banner 'zászló' szavakkal van rokonságban)." Tehát nemcsak anyanyelvünkben rajzolódik ki ily módon egy korábban talán is nem sejtett összefüggésrendszer, ez esetben a mese belsõ, mögöttes "nyelvi erõtere" és a magyar csillagos ég között, de még az angolban szétesett elemeket is értelmezni tudjuk.
        Hõsünk személyével is érdemes még foglalkozni. Mint mondottuk, kislegényrõl, süldõ fiúról van szó, akinek még érnie kell, akit még be kell tenni a dagasztó- vagy sütõteknõbe. Bár a süldõ szó nem szerepel a mesében, a fiú koránál fogva mégis nyugodtan ideérthetjük, már amennyiben a mese nyelvi-mitikus rendszerében helye van. Márpedig nagyon is van, hiszen az egész történet Bika hangulatú, a Süldõk pedig nem más mint a Hyades néven ismert csillagcsoport a Bika csillagkép fejében. Ennek legfényesebb csillaga az Aldebaran (Bujdosók lámpása), melyet a Bika szemével azonosítanak, és szembajokkal is kapcsolatba hozzák horoszkópokban. Ezt a magyarázatot a nagy oxfordi szótár is megerõsíti, amennyiben a Hyades nevet köti a latin suculae 'malacok' alakhoz is. A magyar Süldõk elnevezés azért is fontos, mert újabb adatot szolgáltat a Bika ~ Disznó megfeleléshez a nyugati és kínai-török állatövi rendszer között. Úgy látszik, múlt századi nagyszótárunknak megvoltak a saját forrásai csillagnevek dolgában, mert a Hyades e nevét még Toroczkai sem ismerte (õ a Kikelethírmondó és Méhkas neveket közli). Az ilyen korú legénykék törekvéseirõl pedig érdemes szó szerint idézni Az esztendõ köre9 címû hézagpótló kiadványból: "BIKA: 10 és fél éves kortól 14 éves korig: Öngyarapító: az anyag értékeiben az önérdekét szolgáló erõket találja meg. Az öröm-elv vezérli. Önös: megkapja a figyelmeztetést: ön õs, tehát erõit önmaga, ön-magja testi-lelki-szellemi táplálására fordítja...." (20. old.)
        Láttuk fentebb, hogy a pandúr két jelentése közötti kapcsolat az angol nyelvbõl nem, a magyarból viszont tökéletesen magyarázható (de természetesen csakis ennek a mesének és népi csillagneveinknek köszönhetõen). Ha itt rendszerrõl van szó, akkor feltételezhetjük, hogy ugyanez a párhuzam, vagy hozzá nagyon hasonló még akad. Ilyet találunk koboz szavunkban, ugyanis ennek szintén két jelentése ismert a mai köznyelvben, és ha eddig úgy gondoltuk, hogy a pengetõs hangszernek meg ingóságok (hatósági) lefoglalásának, azaz elkobzásának aztán már tényleg nem lehet semmi köze egymáshoz, akkor itt az ideje, hogy felülbíráljuk e borúlátó és kishitû vélekedésünket. Az ilyen vélekedések - amellett, hogy velük elzárjuk az utat saját hagyományunk megismerése és megértése elõtt - a (nyelvi) jel önkényességét hirdetõ úgynevezett "modern tudomány" malmára hajtják a vizet; hagyjuk mi azt a malmot, hadd forogjon magának. Ugyanis gondoljuk meg, mi történik mesénkben a kobozzal? Hát pontosan az, hogy elkobozzák! Mert mit jelent "elkobozni"? Azt, hogy el- vagy visszavenni valamit attól, akit az a tárgy törvényesen nem illet meg, aki annak birtoklására nem jogosult. Sárkányt pedig nem illet meg se koboz, se fekete tyúk.
        Ellene lehet vetni azt, hogy olyan szavakkal foglalkozunk, amelyek így nem szerepelnek a mesében: süldõ és koboz. Ezt csak az indokolhatja, ha e szavak tartalmi-fogalmi szempontból helyet kérhetnek maguknak a mese nyelvi erõterében. Ezt a süldõ esetében talán már sikerült igazolni, de a koboz csak akkor maradhat meg, ha legalább még egy szálon tudjuk kötni az eddigi fejtegetésekhez. A mesétõl, de más népmûvészeti alkotástól se várjuk el, hogy értelmezze saját magát; az a mi dolgunk. Az értelmezés a mi dolgunk, ennek elmulasztását hanyagság és lustaság nem menti, de az arra való hivatkozás sem, hogy a Nyugat-Európából kölcsönkapott - és büszkén fitogtatott - szerszámosládában nincs kulcs a mi hagyományunkhoz (érdekes módon ebbõl sokak számára e hagyomány lesajnálása vagy agyonhallgatása következik, nem pedig a kulcs megkeresése). Az odaát elvesztett kulcsot nekik kell megkeresni, mi legföljebb segíthetjük õket ebben (ez elõl viszont nem szabad elzárkózni). A magyar nyelv szerencsére most sem hagyja cserben az elemzõt, már amennyiben hisz benne és rá meri bízni magát. Érdemes szó szerint idézni tájszótárunkból:
        koboz2 fn. 1. szalmából v. gyékénybõl font gömbölyû kosár 2. a lopótök kivájt belû és megszárított termésébõl készült tojástartó.
        kóbor (szalmából v. fûzfavesszõbõl font) nagy kosár gabona, tyúkok, kotlós tartására.
        kopoz1 ige... (baromfit) kopaszt... tollat foszt... (babot hüvelyébõl) kifejt... (ÚMTESZ)
        Látnivaló, hogy koboz szavunk nem is két, hanem a tájejtést is figyelembe véve három jelentésû, melyek látszólag teljesen különböznek, de mi most már nem hiszünk a bennünk berzenkedõ kisördögnek, aki nagyon szeretné a teljes nyelvi önkényesség megcsillagozott példájaként felmutatni e háromszoros "homonimát". Mert mit tartanak ebben a 'kosár' jelentésû kobozban, vagy kóborban (koboz szavunk új hangtani változata)? Éppen azt a két dolgot, melyek oly fontos szerepet játszottak mesénkben, illetve az eddigi elemzésben: gabonát (lásd dagasztó- vagy sütõteknõ) és (tojó vagy kotlós) tyúkot meg a tojásokat. A kopoz igét pedig mintha csak a hézagok kitöltése kedvéért hozta volna létre nyelvünk: a tyúk mellett itt már a paszuly is szerepel, ami pedig a kopasztást illeti, a tyúk és a koboz elkobzásával a kisfiú bizony alaposan meg is kopasztja sárkányunkat.
        Legalább még néhány további párhuzamra érdemes felfigyelni. 1. A pengetõs hangszerekkel foglalkozó szócikkeiben nagyszótárunk rendre megemlít egy különös népnyelvi szólást, mely e hangszereket (egész pontosan a kobozt és tamburát) mácsikszedõnek nevezi. A mai köznyelv ezt a konyhai eszközt 'laskaszedõ' vagy 'tésztaszûrõ' néven ismeri, és a hangszer népi elnevezésének oka az eszköznek a hangszeréhez hasonló nyele és öblössége. Mindenesetre érdekes, hogy hangalaki fedés van a MuZSiKa és MáCSiK között (e név valószínûleg a csíkmák, mákos csík alakokból jött létre). Másfelõl pedig idevonható a MaCSuKa szó, mely furkósbotot jelent, a macsukás pedig hajdút, poroszlót, tehát jelentésben közel áll a pandúrhoz. 2. A pand-úr hangalakjában benne van - hangrendi váltással - a pend-ít, pend-ül, sõt a pang is, melyet éppen a legtudományosabbnak tekinthetõ mai szótárunk10 hangutánzással magyaráz, mégpedig a harangzúgásra utaló kong ige mintájára (például olyan szólásokban, mint a kong az ürességtõl, illetve a kissé argóízû pangás minden vonalon). Mellesleg a kong és cseng igéknek egyaránt van bong párjuk, és megfontolandó, hogy nyelvünkben nemcsak a húr, hanem az érc is peng (innen penge fõnevünk). 3. Lehet mosolyogni azon a magyarázaton, melyet múlt századi nagyszótárunk a csõsz eredetére ad: "csõsznek hívják, mert csõvel (puskával) szokott járni". De emlékezzünk vissza a pandúr szócikkében egyik jelentésként szereplõ látó kifejezésre, és kössük ezt össze a Hyades legfényesebb csillagával, a vöröses Aldebarannal, mely éppen a Bika szeme. A csõsznél lévõ csõ nemcsak puska, hanem messzelátó is lehet, márpedig erre az eszközre (illetve képességre) a mezõõrnek nagy szüksége van.11
        A nyelvi búvárlatok elvonták figyelmünket a Lant csillagkép külsõ képétõl, ahogyan õt Hevelius csillagtérképén látjuk. A madár törzse a hangszer, de nagyon hasonlít címerpajzshoz is, melyet mintegy páncélként, vértként tart maga elõtt. Valóban, sok ilyen ábrán a madár testét országcímer tölti ki, s ilyenkor gyakran kétfejû a madár. Ez az a griff, mely a Kos képjeleként kazettás mennyezeteinken is megjelenik, s két fejével (illetve egyetlen, de hol jobbra, hol balra hajló fejével) a Kos-Mérleg közötti napéjegyenlõségi tengelyt idézi meg. Pajzshoz való hasonlósága azért is érdekes, mert görög hitregék szerint Hermész teknõsbékapajzsból készítette az elsõ lantot, a Hevelius-féle térkép szerint pedig régen egyenesen teknõsbékaként (emlékszünk még a teknõ korábbi elõfordulására) ábrázolták, mivel igen lassan mozog az égen, ami nem csoda, hiszen a Sárkányt (és természetesen a Kisgöncölt) leszámítva a Sarkcsillaghoz legközelebb esõ csillagképek közé tartozik. Páncél szavunk (különösen páncér alakban) újra megidézi a pandúrt; hangtani párhuzamként gondoljunk olyan szóbokrokra mint pindur - picur, pénz - pendül - pengõ. Ha még pánt szavunkat12 is hozzávesszük, akkor a mozgás lassúsága, a nehézkesség mellett a megfogó-lekötõ erõk mûködésére is felfigyelhetünk. Ezek az erõk legteljesebben azonban magában a Sárkányban összpontosulnak, hiszen õ még lassúbb mozgású, mint a Lant, a Heveliustól átvett képen jól látható csavart farkával pedig a Bakot idézi meg az Állatövbõl mint a lefogó-korlátozó erõk legfõbb képviselõjét. (A harmadik "földes" jegyet, a Szüzet bizonyára a Sárkány feleségében találjuk meg.)
        Talán az utolsó szál elvarrására készülve kérdezzük meg: az igazán sajátos Kottafijas népi csillagnéven kívül van-e más, nem nyelvi kapcsolat tyúk és zene között? Úgy tûnik, van, és itt szeretnénk megköszönni Berecz Andrásnak, hogy erre felhívta figyelmünket két észrevételében. 1. Gergely András türei énekes, készülõdve az énekléshez, tüzet rak az erdõszélen, s ezt mondja: "Olyan tüzet teszek, hogy annál még a Fiastyúk is megmelegszik!" 2. Lõrincz László egyik könyvében elmondja azt az esetet, amikor is a mongol pásztor nem volt hajlandó énekelni a kivonult népzenekutatóknak, amíg föl nem kelt a Fiastyúk. Végül két érdekes angol idézet a nagy oxfordi szótárból: 1. "Csillagzene érkezett le hozzám a Plejádokból" (a siderean szócikkében). 2. "Ausztrália õslakói a Plejádokban leányok csoportját látják, akik zenekíséretet szolgáltatnak táncos összejövetelhez" (a corroboree szócikkében). Ne nagyon törjük magunkat annak bizonyításával, hogy a türei, mongol és ausztrál énekesek titokban jártasságot szereztek görög mitológiában, ez utóbbi szerint ugyanis leányok vagy galambok a Plejádok, de zenéhez nincs közük.
        E rövid írásban célunk a népmese néhány kimondott - és néhány ki nem mondott - kulcsszavának nyelvi elemzése volt, illetve a kapott nyelvi adatok megfeleltetése a történetnek és szereplõinek. Láttuk, hogy a csillagos ég és nyelvünk jelenségei, szókincsünk belsõ összefüggései között miféle párhuzamok találhatók, s ezek milyen rendkívüli kölcsönös magyarázó erõvel bírnak. Ezek után érthetõ, miért nem tudunk mit kezdeni olyan - fõleg csillagászkörökben hallható - vélekedésekkel, miszerint csillagképek csak képzeletünkben léteznek, nem a valóságban, és igazán ideje volna leszámolni az efféle ósdi babonákkal. Az itt közölt és ehhez hasonló elemzések, felismerések birtokában magunk inkább úgy véljük, kevés valóságosabb dolog van a csillagképeknél, és aki ósdi babonának tartja õket, ne nagyon számítson arra, hogy lényegi felismerésekre juthat nyelvünkrõl és mûveltségünkrõl, sajátos - tehát a görög-latin, nyugat-európai, ázsiai stb. kultúrákból le nem vezethetõ - szellemi hagyományunk belsõ szerkezetérõl és irányvonalairól. Természetesen az is lehetséges, hogy az így vélekedõk nem is vágynak efféle felismerésekre.
        Végül jelezni szeretnénk, mivel kellene még foglalkozni egy komolyabb elemzésben: a) a Nap úgynevezett apexpontja a Vega (Csõsz) közelében van, vagyis napunk és az egész naprendszer forgása közben ebben az irányban halad; b) a Nap hátráló mozgása miatt a sarkcsillag is "cserélõdik", és egy korábbi világkorszakban a Vega töltötte be ezt a szerepet; c) a csillagfejtésben a Lant csillagkép másik neve (például az angol nyelvben) az "alászálló keselyû" (Vega arabul "lebukó") szemben a Sassal, mely "felszálló keselyû" (Atair nevû fõcsillaga arabul "repülõ" jelentésû). Ezeket, és még egyéb, itt föl sem vetett körülményeket okvetlenül figyelembe kell majd venni, sõt alaposan vizsgálni. Lehetséges, hogy erre a vizsgálatra nem fenti mesénk, hanem valamely más népmese vagy népmûvészetünk más alkotása fog alkalmat szolgáltatni.