A NÉPMESE, MINT NEVELÉSTÖRTÉNETI FORRÁS

   Annak,   hogy   a  mesét  neveléstörténeti  forrásként  tételezzem,  erõs
gyakorlati  és  elméleti  okai  vannak.  A  tanítás  során  fokozatosan vált
számomra  nyilvánvalóvá, hogy az iskolában a mesék hagyományos megközelítése
alapvetõen  téves.  Tanítványaim  valóságos  igényeit sem a válogatás, sem a
tanítási forma, sem a metodika nem szolgálta. Ezért örömmel vettem részt egy
helyi  kezdeményezésként  indult  Komplex Mûvészeti Nevelés címû programban,
melynek   keretében   tantervet   és   munkáltató  tankönyvet  készíthettem.
Lehetõségem nyílt a mese mûfajának új szemléletû tanítására.

   Késõbb   a   neveléstörténeti  kurzuson  hívták  fel  figyelmemet  a  nem
intézményesült  nevelés  hatásmechanizmusaira.  Új  források  feltárására és
elemzésére  bíztattak.  Azt  a  meggyõzõdésemet  erõsítették,  hogy a mese e
tudomány   felõl  is  megközelíthetõ.  A  meseszövegek  elemzése  eszköz  és
munkahipotézis  lehet  ahhoz,  hogy a mûfajt neveléstörténeti szempontból is
értelmezzük.  Az  ilyen  feltárás nem csak a múlt megismerését és megértését
segíti,  de  gátat  szabhat  annak  a folyamatnak is, mely a mesét jövõnkbõl
kiselejtezi.

   A  neveléstörténeti megközelítés a megszokottól eltérõ és újszerû, de nem
elõzmények  nélküli.  A  múlt  század óta számtalan meseértelmezési kísérlet
született,  melyek  során  a  kutatók különbözõ szempontokat és tudományokat
vontak  be  a  vizsgálódásba.  Az,  hogy  ki  melyik "észjárást" és módszert
választja   az  elemzés  során,  érdeklõdésétõl,  ismereteitõl  is  függ.  A
következõképpen   fogalmazta  meg  ezt  Szántai  Lajos:  "A  magyar  népmese
tulajdonsága,    hogy    teljes   tisztaságában   tükrözi   az   õsi   tudás
áthagyományozott  egyetemességét.  A  mesének, az egész elvébõl következõen,
nincs  egyetlenegy  értelmezési  lehetõsége.  Bármilyen tetszõleges irányból
megközelíthetõ..."

   A  mese  a  történelmi kezdetetektõl az ember kísérõje. Permanens léte és
aktualitása nem vitatható. Feltehetõen már mese szavunk is finnugor eredetû.
A   "beszélni"   fõnévi   igenévbõl   alakult   ki.  A  megnevezés  a  mûfaj
sajátosságaira  is  fényt  vet.  A mese - miként minden beszéd - szimbólumok
rendszere,  mely  fejlõdésében évezredes utat járt be. Hátterébe beleérezzük
az  emberi  kultúra  ezernyi  emlékképét,  ezért  tarthatjuk a mesét, "örök"
mûfajnak.

   A  mesék elemzésekor izgalmas problémákkal és nehézségekkel szembesültem.
Egyrészt  a  nem  intézményesített nevelés kevésbé hangsúlyos, kidolgozatlan
területe  a neveléstörténetnek. Másrészt a mese olyan egyetemes és organikus
tudást  közvetít,  melynek felfedéséhez, megértéséhez szinte polihisztorokra
lenne  szükség.  Ezért az ismertetés itt és most természetesen csak vázlatos
lehet. Inkább a gondolatfelvetések, mint az elemzések szintjén marad.


                            A választott mesérõl

   A  forráselemzésre  kiválasztott  mese mindenki számára közismert, hiszen
általános  iskolai  tananyagként  találkozhattunk  vele.  A Fehérlófia egyik
legõsibb  elemeket  mutató  tündérmesénk,  melynek több lejegyzett változata
ismert.   A   szöveget   Arany   László:   Magyar  népmesék  címû  kötetébõl
választottam.

   Bár a régmúlt idõkbõl tudatosan feljegyzett népmese-változatunk nincsen -
így  a népmese õsi létezésérõl, mivoltáról sem lehetnek pontos és megbízható
ismereteink   -   a   gyûjtõ  által  rögzített,  hagyományozott  alak  mégis
segítségünkre  lehet a neveléstörténeti elemzésben. "Bejárhatjuk" általa azt
a tárgyi és pszichikus vidéket, ahol és amiben õseink éltek.

   Az  alkotórészekre bontás csak azokat a meseelemeket, motívumokat érinti,
amelyek  bizonyíthatóan  megvoltak  a  kereszténység elõtti pogány magyarság
körében.  Azt  a  gondolkodást  rekonstruálja,  melyet  a  nomád magyarság a
környezõ  természetrõl,  a  világról,  a  kozmikus  jelenségekrõl, önmagáról
lelkében  táplált,  amit  a  hiedelmekben  magával  hozott  s amit átadásra,
megõrzésre érdemesnek tartott.


                          A mese, mint kerek egész

   A  mese olyan kerek egész alkotás, mely szerves kultúrát feltételez. Ahol
megszületett,  ott  értették  és hagyományozták. Az õsi közösségek emberei a
dolgok  többrétegûségét  organikus  egységbe  tudták  foglalni.  Tudásukat a
következõ  generációknak,  a  gyerekeknek  -  a nekik megfelelõ formában - a
mesében  adták  tovább.  A  gyermek akkor vált felnõtté, ha már megértette a
felnõttek  "virágnyelvét",  tudta,  hogy mit beszélnek körülötte és miért. A
népmese  nem  az elmondót, hanem a közösséget jellemzi, így nemzeti jelleget
is ölt. Léte tehát nem annyira irodalmi, inkább lélektani kérdés.

   A  mesének  társadalmi funkciója volt az archaikus kultúrákban nem csak a
gyermekek,  de  a  felnõttek körében is. A történeteket kis változtatásokkal
számtalanszor   hallották  a  szülõktõl,  nagyszülõktõl,  tiszteletre  méltó
öregektõl.  A  mesei hagyomány univerzális tudásanyagot hordozott, melyben -
ha  elemi  szinten  is  -  minden  fontos ismeret, szükséglet helyet kapott,
együtt  élt.  A gyermekek nemzedékrõl nemzedékre ebbe az öröklõdõ tradícióba
születtek bele.

   Az   ember   számára  a  mesék  óriási  segítséget  jelentettek.  Modellt
szolgáltattak  az  élet  eseményeihez,  a  világ  megértéséhez,  ahhoz, hogy
megtalálják helyüket a világban. A mese azonban nem valóság, hanem a valóság
lényegének  megragadása.  Ezen  a  hétköznapi  szinten  tehát  modell,  mely
világunk értelmezését hagyta (hagyja) gyermekeinkre.

   A  mesei  történetek a közösségi és a családi élet illetve nevelés belsõ,
bizalmas  emlékeit is õrzik, melyekbõl több életben maradt, mint azt az elsõ
látásra  vélnénk.  Ezen emlékképek és jelképek megfejtése nem könnyû, de nem
is esetleges feladat.


                  A mese, mint az õsi társadalom leképzése

   A   Fehérlófia  címû  mese  abból  az  õspogány  típusból  való,  mely  a
honfoglalás elõtti korokból fennmaradva él folklórunkban. A finnugorság és a
türk   népek  mesetermékeit  magában  foglaló  nyugat-ázsiai  meseterülethez
tartozik.

   Jelképrendszere  a  pusztai  nomád társadalom rendjét tükrözi. A történet
szereplõi  és  a  cselekményelemek  szimbolikus  jelentést hordoznak. A mese
modellálja   a  társadalmi  makrokörnyezetet  és  indirekt  viszonyulásokat,
véleményeket alakít ki hozzá.

   A fõhõs neve (lótól ellett!) is a pusztai lovas eredetre utal. Mint ahogy
már  Makai László is rámutatott, a szereplõk közül Fehérlófia a hódító nomád
életmódot  folytatókat,  Fanyûvõ az erdõlakó népet, Kõmorzsoló a földtúrókat
(földmûvelõket),   Vasgyúró   az   iparral   foglalkozó  népeket  jelképezi.
Kapcsolatuk  a  sztyeppei  népcsoportok  szigorú rangsorát tükrözi. Mesebeli
szerepük életmódjukat, harcmodorukat és viselkedésüket példázza.

   A  cimborák rangsorát, a harci rendet ismerve nem csodálkozhatunk például
azon, hogy Fanyûvõ elsõ szóra átadja a kását Kaponyányimonyóknak. Kõmorzsoló
ugyan  szembeszáll  vele,  de végül megfutamodik, így a törpe a hátáról eszi
meg  a  kását.  Vasgyúró  a  legbátrabb  hármójuk  közül, keményen ellenáll,
szembefordul  az ellenséggel, ezért a hasa bánja a kásaevést. Gyõzni azonban
csak Fehérlófia tud, még az alvilágba is követi a manót, hogy leigázza.


                  A mese, mint elõdeink világképének tükre

   Ôseink mitikus, naiv világképe a tudományos gondolkodás elterjedése elõtt
az  ember  kozmológiai  ismereteinek  foglalata  volt.  Ezt  tükrözi  a mese
jelképekben,  analógiákban  megfogalmazott  jelrendszere.  A rendszer a maga
idejében  egyetemes  volt ugyan, de a mai elvont fogalmakban gondolkodó elme
számára  érthetetlen.  E  tény  azonban nem zárhatja ki az értelmezést, mely
megkönnyítheti,  hogy elõdeink bõrébe bújjunk és az õ szemükkel lássunk. (Az
értelmezésben  az antropológiai iskolák "primitív" népeket kutató irányzatai
is segítségünkre lehetnek.)

   A  Fehérlófia  legõsibb  tündérmesénk egyikeként a kozmikus világérzés, a
természetközelség,  egy  õsibb, még ki nem kezdett világlátását õrzi. Eleink
"prelogikus   gondolkodásmódja"   sejthetõ   benne.  A  mágikus-animisztikus
gondolkodásban benne rejlett a világ birtoklásának határtalan lehetõsége. Ez
a naiv hiedelem a mesei optimizmus lényege és forrása.

   Ôseink  a  világot  és  önmagukat  egységnek gondolva égi és földi dolgok
között  szoros  összefüggéseket  tételeztek  fel.  A  választott  mese  is a
kozmikus  erõktõl  -  csillagoktól  és  planétáktól  -  való  függés érzetét
tükrözi,  kozmoszt  leképzõ  jelrendszer lelhetõ fel benne. Ez a rendszer, a
"szemantikai  univerzum", megfelel a valóságos univerzumnak. A mesekutatások
ismeretében    mitikus    világképét    a   naprendszerképzet   elõfutárának
tekinthetjük.  A  misztikus  jelentésû  meseszámok, valamint a mese körkörös
idõfelfogása, ciklikus jellege szintén ennek az õsi világlátásnak "erméke".


          A mese, mint a magyar hiedelemvilág és õsvallás rendszere

   A mesei világot meghatározza a hiedelemvilág. Már Róheim Géza rámutatott,
hogy  a mesékbõl sokkal inkább rekonstruálni lehet az õsi hiedelemrendszert,
a  magyar  õsvallást,  mint  az elszórtan és egymással kapcsolatban nem lévõ
hiedelemcsökevényekbõl,  melyeket  ma  már csupán a passzív hiedelemvilágból
gyûjthetünk.

   A   Fehérlófia   is  õrzi  a  magyar  hiedelem  és  õsvallás  szimbolikai
rendszerét,  melynek  számtalan eleme fellelhetõ a történetben: így az ember
és állat közös származásának hite, az õstisztelet, a fõzés és együttevés õsi
mágikus jelentése, a reinkarnáció emlékezete stb. A példák szinte vég nélkül
folytathatók.

   Az õsvallás, a hiedelemrendszer nemcsak az élet minõségét és milyenségét,
de a kultúrába való belenevelõdést is erõsen meghatározta.


                A mese, mint a táltosbeavatás jelképrendszere

   A  századok  során több magyar népmesébe bekerült a táltosi tevékenységek
szimbolikája.  Rejtve  õrizték  ezek a népi alkotások a táltos tevékenységek
pozitív  emlékeit. A Fehérlófia is bemutatja a táltos szerepét: a társadalom
jótevõjét, aki az emberekért küzd és sikerrel jár a földöntúli világ erõivel
szemben.   Különösen  kidomborítja  a  táltos  hõs  emberfeletti  erejét  és
tehetségét, melyekre a feladatok végrehajtásában nagy szüksége van.

   A  mese  szerkezete,  gyönyörû  rejtjelezett  nyelve  a révülés különbözõ
szintjeit írja le. Nézzük ezeket vázlatosan:

       A hõs emberfeletti erõvel  születik  lóanyától -, tehát valójában
    táltos.
       A hõs erõs ellenfelekkel találkozik és párviadalban legyõzi õket.
    - Az õsi hitvilág szerint a táltosnak állatalakban többször meg kell
    küzdenie az ellentétes erõkkel.
       A  hõs az elrabolt királylány kiszabadítására indul az alvilágba.
    -  A  táltos  az elrabolt lelket megpróbálja visszahozni a szellemek
    földöntúli világából.
       A  hõs  megmenti  a  királylányt  és  legyõzi  az  alvilág  rabló
    szellemszörnyét,  a  sárkányt.  -  A  táltos  révülése során szintén
    megmenti az elrabolt lelket.
       A  hõs  visszaküldi  a  királylányt  a  felvilágba,  de õ maga az
    alvilágban reked. - Itt a táltosrévülés veszélyei mutatkoznak meg, a
    révülés  komoly  lélektani  veszélyekkel  és baleseti lehetõségekkel
    járhat.
       A  griffmadár  felviszi  a  hõst az alvilágból  a felvilágba. - A
    táltos segítõszelleme révén sikerrel járja meg a révülés útját.
       Útközben  a  hõs saját levágott végtagjaival eteti a madarat. - A
    mese itt a táltosbeavatás fontos mozzanatára utal: a jövendõ táltost
    a szellemek szétdarabolják és megeszik.
       A  griffmadár  a hõs végtagjait visszaforrasztja, ettõl a hõs még
    nagyobb  erõt  nyer. - A beavatandó táltost a szellemek újjáélesztik
    és megadják neki a táltoserõt.
       A hõs feleségül veszi a királylányt, s õ maga is király lesz. - A
    jelölt elnyerte beavatottságát és valódi táltos lett belõle.


               A mese, mint a módosult tudatállapot lenyomata

   Az   "archaikus",   "primitív"   ember  pszichéjében  az  álmoknak  és  a
látomásoknak  központi  szerepe volt. Az egyéni élményeket a kollektív tudat
kategóriáinak   megfelelõen   kellett   értelmezni,  leírni.  Az  elbeszélés
hagyományos   motívumok,   toposzok  ismeretében,  "a  kulturális  környezet
nyújtotta  referenciakeret  felhasználásával  történt".  Ilyen  a Fehérlófia
címû, vízió-elbeszélésként is felfogható mesénk.

   A    közös,    általános,    emberi   pszichében   gyökerezõ   érzékelési
transztechnikák   nemzedékrõl   nemzedékre  öröklõdnek.  A  nevelési  modell
felvázolásakor  érdemes figyelmet fordítanunk a magyar kultúrában jelen volt
pszichokulturális     formációkra.     Az     átörökített    transztechnikák
számbavételében a mese szimbolikus jelrendszere segít.

   Már  a  sámántevékenységhez kapcsolódó magyar révülés, rejtezés elnevezés
is  a  hétköznapi  világból való kiszakadásra, a tetszhalott-szerû állapotra
utal.  A  transzállapotba  jutás  számtalan  eszközét  ábrázolja a történet.
Például  mesénk is koncentrációval, meditációval, "belenézéssel" kezdõdik. A
kútba   való   leszállás,   a   víztükörbe   nézés  önszuggesztiót  elõidézõ
néphagyományát õrzi.

   A mesében megfigyelhetõk a halál elõtti állapotok, a halálközeli élmények
és  látomások  archetipikus  motívumai. Eliade fenomenológiai archetípusaira
támaszkodva   felvázolható   a   magyar   sámánizmus   mesénkben   megjelenõ
"ideáltípusa":   elõkészület,   eksztázis,   testen  kívüliség,  lélekutazás
(repülés), akadályok, nehéz átkelés, egy más tér- és idõdimenziójú világ, új
személyiség születése, tudatvisszatérés.


                           A mese, mint iniciáció

   Egy  másik  aspektusból  a mese beavatási mítoszok és rítusok "egyszerûbb
mása"-ként   funkcionál.  Eliade  szerint  a  tündérmesék  hallgatói  akarva
akaratlanul részt vesznek egy beavatási szertartásban, mely a primitív népek
rítusaira emlékeztet.

   Vizsgált  mesénk  is  irodalmi  megfogalmazása  az  emberi felnõtté válás
folyamatának.  Az  egyéni  fejlõdés  és  a  szocializáció  alapvetõ  megrázó
epizódját  írja  le.  A  nagykorúvá  válás  folyamatán  belül  a ritualizált
serdülõkor  témája hangsúlyozódik. A fejlõdés lépései, akadályai képszerûek,
mégis kézenfekvõek a történetben.

   A  mese  a  felnövekedés  rémségeirõl  és  megpróbáltatásairól, a felnõtt
valósághoz  való  alkalmazkodás  lehetõségeirõl  beszél. Modellje valamennyi
hiteles  szertartási formának. A mesében olyan "tipikus" beavatási programot
rekonstruálhatunk, amely sok primitív tradícióban megtalálható.

   A  történet  ilyen szempontú elemzése a következõ rituális "forgatókönyv"
szerint végezhetõ el:

                      (A) Elkülönítés
                      (B) Átmenet
                      (C) Újraegyesítés és újjászületés

   A  mese  Fehérlófia  születését  és gyermekkorát követõ gyors szimbolikus
átalakulási  mozzanattal  kezdõdik  (7*7 éves szoptatás), majd a leghosszabb
szerkezeti  rész  következik:  Fehérlófia  elkülönítése  az alvilágban, ahol
különféle  megpróbáltatásokon megy keresztül. A történet zárása hirtelen jut
el  a  végkifejlethez (a griff véletlen megjelenése), a "jó katasztrófához",
vagyis a halálból való újraéledéshez.

   Természetesen  e  gondolatmenettel  nem  a  mese rituális eredete mellett
érvelek.  Nem  gondolom,  hogy  a  történet  egy  tényleges  beavatási rítus
átköltése  lenne.  Nincs  olyan szertartás, melyet történelmileg azonosítani
lehetne vele. Úgy vélem, inkább a beavatás elképzelt folyamata a lényeges.


            A mese, mint a "lelki készülék" mûködésének modellje

   A  mese neveléstörténeti modelljének felvázolásakor elkerülhetetlen, hogy
a  pszichológia  területeire  kalandozzunk.  A  psziché és a mese "mûködése"
között feltárható kapcsolat van.

   Már  Bettelheim  rámutatott,  hogy  a  tündérmesék  képekre  és  akciókra
fordítják le az ember belsõ folyamatait. A mesei narratíva a lelki apparátus
modellje; a lélek belsõ folyamatainak leképzõdése.

   Jól  tudjuk,  a  mû  természete  kettõs: a felszínen egy pszichológiailag
teljesen  világos  dráma zajlik, mely az emberi szenvedélyek bemutatója, míg
ez alatt egy, a lélek mélyrétegeibe nyúló archetipális váz található.

   A  károkozók  például  a  "kollektív tudattalan" szereposztási problémáit
jelenítik  meg.  Tetteiket  nem  motiválja  a  mese.  A  károkozó  tehát nem
karakter,   hanem   az   emberi   lélek  általános  "strukturális  elemeinek
kapcsolata",  mely  örökölhetõ és ekként az "objektív psziché" folyamatainak
transzperszonális terméke. Szellemi gyökereinkkel való kapcsolatra utalnak a
károkozók   mesei  ellenfelei,  a  segítõk  is.  Történetünkben  a  griff  a
szellemerõ kivetítõdése.


                   A mese, mint pszichoanalitikus rejtjel

   A   pszichoanalitika   módszerét   szem   elõtt   tartva   új  szempontok
bekapcsolásával  értelmezhetjük  a  mese  kódrendszerét. Bár e hermeneutikai
aktus  nem  lehet  sémaszerû  és  kizárólagos,  mégis segíthet megtalálni az
elveszett  kapcsolatot  a szimbolikus tartalom és a megoldandó életproblémák
között.

   A    mesei    történetet   a   libidinális   újjászületés,   a   serdülés
megjelenítéseként  is  felfoghatjuk. Így tekintve az akadályokkal kikövezett
út nem más, mint a pubertás-kori szorongások útja.

   Az   ábrázolt   cselekedetek   indítékai  a  kisgyermekkori  viszonyokban
gyökereznek  és  olyan gondolatokat is kifejeznek, melyek még soha nem érték
el  a  tudatosság küszöbét A fantázia és a szimbolika révén a korai fejlõdés
pszichés  színterei, az én-védõ mechanizmusok alakulása és ezek legfontosabb
artikulációs  terepei,  lenyomatai  ábrázolódnak  benne.  A  szorongás és az
agresszió,  a  gyermeki  szadizmus  természetes reakciók ebben a helyzetben,
melyet a mese története gyönyörûen ábrázol.

   A  történet  alapvetõ  mintát  kínált  a  gyermeknek  a  szeparációra,  a
távollétre,   a   frusztrációra   adható  válaszra.  Segítséget  nyújtott  a
tudattalan   megmunkálásához,  a  tudattalan  tendenciáinak  felismeréséhez.
Másként  fogalmazva  szimbólumrendszerén  keresztül  a  tudatba  "engedte" a
tudattalant,  energiáit  megmunkálta,  így  annak  erejét  a gyermek pozitív
célokra tudta fordítani.


      A mese, mint a félelem leküzdésére szolgáló mediátor kódrendszer

   Mint tudjuk, a gyermek igen komoly egzisztenciális félelmekkel küszködik.
A  neki  szóló  mesében  ezért kaptak fontos szerepet a fenyegetések, melyek
egyaránt   irányultak   fizikai   és   erkölcsi  létre.  A  "lemerülés"  nem
veszélytelen:  a  hõs  és  -  a vele való azonosuláson keresztül - a gyermek
számára   kérdõjeleket   vet   fel.   Ôseink   azonban   paradox   módon  az
"alámerüléssel"  létezésük  megszokott  horizontját  emelték  magassággá. Az
alámerülés valamiféle felemelkedéssé vált, melyet a mesében a griff repülése
szimbolizál.

   A  mese  mediátor  kódrendszerével segítséget adott az egyénnek a félelem
leküzdésére,  bevezetve  õt az erre vonatkozó tudásba. Felszabadította, hisz
önmagából   kivetítve   s  reflektáltan  szemlélhette  fölnevelt  szörnyeit.
Feloldási és megoldási módokat kínált. Megtanított a félelemre, mégsem adott
egészen át neki.

   A  múlandóság  tudatával  ajándékozta  meg  hallgatóit.  Szembesített  az
alapvetõ  emberi  létfeltételekkel. A létezés ideiglenességét, a betelõ idõt
húzta  alá. Ugyanakkor bátorított, hisz aki nem ismerhette a félelmet, annak
a  bátorságról  sem  lehetett  fogalma.  (Milyen  kár, hogy a mai mesék ezen
funkcióknak kevéssé tudnak megfelelni!)


                    A mese, mint mentálhigiénés technika

   A  mese tudattalant megérintõ szimbólumrendszerével a psziché torzulásait
és  hiányosságait kompenzálta. A történet hallgatása közben a gyermek magába
szívhatta az õt foglalkoztató problémákra adható válaszokat. Újabb problémák
felmerülésekor újabb mesékhez fordult.

   A  mese  az  "emberi  öntudat  önobjektivációjaként"  nemcsak  a  negatív
ösztönök  elfojtását,  szublimálását,  hanem  elsõsorban  a pozitív ösztönök
átvitelét,   generalizálását   jelentette.  Végsõ  soron  védett  a  negatív
tendenciákkal  szemben. A boldogság középpontba állítása volt a legsúlyosabb
érv e küzdelemben.

   Az optimista fantáziák - álmainkhoz hasonlóan - gyógyító hatást fejtettek
ki  az  egyén  számára a társadalmi létezés szintjén. Keleti hagyományaiknak
megfelelõen    õseink    a    meséket    a   lelki   konfliktusok   "spontán
pszichoterápiája"-ként alkalmazták. A mesemondó legtöbbször éppen a gyógyító
sámán volt.

   A  mese  a  különféle  funkciókon  keresztül  -  tükör,  modellközvetítõ,
raktárhatás,  hagyományközvetítõ,  transzkulturális, regresszív, ellenminta,
álláspont  változtató  - érvényesítette medicinális, biblioterápiás hatását.
Didaxis  és  nevelési  eszközökkel való terheltség nélkül kínált fogódzókat.
Leszámolt  a  konfliktusok, problémák el- és megkerülésével. Elfogadtatta az
élet problematikusságát, modellt kínált a nehézségek legyõzésére.

   Az  egyén  életvezetésének  sikerét  leginkább  elõmozdító magatartás- és
tevékenységformákat  õrzött  és  mutatott  fel.  A  küzdelem  az emberi élet
elválaszthatatlan részeként értékelõdött benne. Azt a hitet erõsítette, hogy
segítségével  az  ember még az igazságtalan megpróbáltatásokból is gyõztesen
kerülhet  ki.  Polcz  Aline  gondolatait  idézve:  "a szépség szuggesztióján
keresztül   egy   magasabb  rendû  lelki  harmónia,  egy  teljesebb  ön-  és
világismeret lehetõségét" csillantotta meg hallgatója számára.


                     A mese, mint a sikeres énfejlõdés,
                     az identitás megtalálásának kulcsa

   A   mesei   történet  az  identitás  megtalálását,  énünk  felfedezésének
kockázatos,  de  eredményt  ígérõ  útját  is  mutatja.  Az  énfejlõdés  és a
realitáshoz  való  viszony  kialakulásában  döntõ  fontosságú, hogy az egyén
miként tudja eltûrni a szorongáskeltõ helyzeteket, ezekre pedig a mese bõven
kínál példát.

   A  gyermek  minden  tárgyban  saját szervezetét és annak mûködését fedezi
fel.   Szimbolikus   azonosulásai   során  válnak  e  dolgok  cselekvése  és
érdeklõdése  libidinális  forrásává. Jövõre orientáltságával a mese - tudata
és  tudattalanja  számára  egyaránt érthetõ nyelven - vezette rá a gyermeket
arra,  hogy  lemondjon  infantilis  függõségi  vágyairól.  Ösztönözte,  hogy
önálló, független életet alakítson ki, lerövidítve a "moratórium" idõszakát.
A történet ekként a gyermeki attitûd változásának rajzaként is értelmezhetõ.

   Az  azonosság  megélése,  a "mi tudat" kialakulása, a valakikhez tartozás
érzése  nemcsak  a  törzs, a nemzet fennmaradása, de az egyén mentálhigiénés
érzése  szempontjából  is  rendkívül fontos volt. Mindenkinek egy családhoz,
közösséghez,   nemzetséghez,   végsõ   soron  pedig  egy  nemzethez  kellett
tartoznia.  A  mese  a nemzeti identitás kialakításának mással nem pótolható
eszközeként funkcionált eleink életében.


                    A mese, mint a szocializáció eszköze

   Régen  a  mesélõk,  sámánok  nem  csak  a  tanítás,  a segítség érdekében
meséltek,  hanem  a  közös  örömélmény  átélése  miatt.  (Mindez  a  népmese
mûalkotás   mivoltából   következett.)   A  verbalitás  együttes  élményével
kialakíthattak egy jó interperszonális kapcsolatrendszert.

   A  mese  sikeres  interpretációja  maga  is  interperszonális  cselekvést
jelentett.   A   szöveg   transzformálásával  megragadhatóvá  vált  a  benne
megjelenített  világról  és  a  benne  lévõ  személyközi  viszonyokról  való
tapasztalat.  A  gyermek  szélsõséges jellemekkel találkozott a történetben,
melyek  leegyszerûsített  formájukban segítségére voltak az eligazodásban, a
viszonyulások kialakításában.

   A mese a fantázia segítségével utánzási, szereptanulási és identifikációs
alkalmat  jelentett  hallgatója számára. A gyermek, aki a mese által képessé
vált  saját  érzéseinek megértésére és feldolgozására, a másik ember érzelmi
közléseit is könnyebben és pontosabban érzékelte, és késztetést érezhetett a
változtatásra.

   A  mese  "másik  anyanyelv"-ként  segítette  a  belenevelõdést a közösség
kultúrájába,   normarendszerébe,   ekként  a  szocializációnak  is  hatékony
eszközévé vált.


                     A mese, mint az önmegvalósítás útja

   Meséink  jelentõsebb  és  õsibb  része  a transzcendens Én felébresztését
célozza,  és mély bölcsessége révén szoros párhuzamba állítható az archaikus
tradíciók  nagy  tanításaival.  Fehérlófiának alvilági utazása - mint minden
utazás  -  egy  fontosabb, lényegibb, belül megtett útnak külsõ megjelenése.
Minden  vallás,  minden kultúra tud errõl az igazi belsõ útról. A mesében az
errõl  szóló megfigyelés és tudás egy meditációs jelképrendszer segítségével
hagyományozódik.

   A   sárkánnyal   vívott   küzdelemben   a   hõs  a  planetáris,  kozmikus
influenciákat  gyõzi  le,  miután  leszáll  egy kútba. A próbákat teljesítve
mágikus  processzusokat  bonyolít  le  a lélek rejtett világában. A szörnyek
fejét  lemetszve  magához  ragadja  a  mélyebb  tudatosságot. Kiszabadítja a
királykisasszony  által megszemélyesített magasabb megismerés fényét, a szûz
Sophiát.

   A  mesehõs életét felfoghatjuk úgy is, mint tudatos törekvést nem a földi
javak, hanem a szellemi emelkedettség felé. Útja példázata lehet annak, hogy
a  szellemi út lehetõségét választva, a tudást megszerezve, beavatottként az
emberek   kiválasztottak  lehetnek.  A  mese  ebbõl  a  megközelítésbõl  egy
"spirituális felfedezõ út" térképét adta õseink kezébe.


                         A mese, mint erkölcsi példa

   Az  õsi  közösségek  gyermekei  -  a  tudásanyag  és világlátás mellett -
erkölcsi     erényeket    is    elsajátítottak    a    mesékbõl.    Példaadó
viselkedésmódokkal,  erkölcsjobbító történetekkel ismerkedtek meg általuk. A
szövegek kellõ és jól idõzített megerõsítéssel kondicionálták a megfelelõnek
tartott  viselkedést,  így  segítették  a szokássá válást. A mesei emlékezet
magatartásformáló  szelektív  hatásrendszerével  "megerõsítõ"  és  "leépítõ"
szerepet  vállalt,  a  közösség,  a nemzet értékítéletét tükrözte. Az általa
megfogalmazott  és  megõrzött  nevelési értékek közösségre orientált morális
normákat erõsítettek.

   A  primitív  közösségek  életében  az  összetartozást kifejezõ erények, a
közösség  érdekében  végrehajtott  tettek  álltak  mindenek  fölött. A mesei
történet   is   a  legfontosabbnak  tartott  és  legáltalánosabban  elismert
közösségi  magatartás- és tevékenységformákat közvetítette. Az összetartozás
érzése  magas rendû etikai potenciával rendelkezett. A varázserejû, másokért
bolyongó, másokat szabadító hõs legfõbb erénye éppen ezért az együttérzés, a
szolidaritás, a humanitás, a karitativitás és az ehhez való bátorság.

   A   mese  a  hõs  emberi  szenvedésein  keresztül  a  rendkívülinek  -  a
hõsiességnek,  a hõsinek - szolgáltat igazságot. Fehérlófia kiválasztottként
erejét mindig jóra fordítja: rendet tesz, visszaállítja a világ egyensúlyát.
Mindezt  kötelességének  érzi,  mintegy  "Világügyelõ"  szerepet  vállal.  A
társakért,  a  társadalomért,  sõt  a  világ  egészének  rendjéért  lép fel.
Olyannyira  a  világ  rendje  a  tét, hogy ez a rend kozmikus összefüggésben
részletesen  és  hitelesen kifejthetõ a mesébõl! A történet tehát a kozmikus
együvé tartozás õstapasztalását is hagyományozta.

   Mesénk - akár más tündérmese - keletkezésekor sorskérdéseket feszegetett.
Megfogalmazta  az  emberek  lehetetlent  nem  ismerõ, az istenig feltolakodó
vágyát,  korlátlan  szabadságának  és  uralmának  álmát.  A  benne  ábrázolt
küzdelem az emberiség próbája, mely a félelem és halál leküzdésével az ember
csodálatos  lehetõségeinek  történetévé  vált.  Azt  sugallta, hogy az ember
reménykedhet  a boldogság elérésében, a teljesség megragadásában, ha hallgat
saját szellemére és az istenek megnyilatkozásaira.


                                   
   A  mese  maradványa  egy  valaha  létezett  archaikus  nyelvnek,  melynek
segítségével  egykor  sokat  lehetett  mondani.  A szövegben megjelenõ és az
általa    közvetített    szemlélet,    tudás,    világkép,   viszonyrendszer
elfeledettségében is vonz minket. Jelentést tulajdonítunk neki, megfejtésére
törekszünk, miközben talán éppen az elemezgetéssel temetjük el komplexitását
végleg.

   A  forráselemzés  végsõ  tanulsága  az lehet, hogy a mesék számos szinten
üzennek. Az olvasásukkor keletkezõ asszociációkat azonban megszabja az ember
általános  szellemi horizontja és sajátos érdeklõdése. Éppen ezért a mese az
értelmezések  enciklopédiáját nyújtja. Minél több értelmezési megközelítést,
vizsgálódási aspektust használunk, annál inkább beláthatjuk ennek igazságát.

   A mesék jelentésének - így vizsgált mesénknek is - túlságosan sok szintje
van ahhoz, hogy teljes mértékben feltárhassuk, értelmezhessük A történetek -
a  szimbólumok  sokaságán  keresztül  -  az  erkölcsieken túl pszichológiai,
társadalmi,   hiedelmi,   vallási  tartalmakat  is  közvetítenek.  A  bennük
kirajzolódó  nevelési  modell  lényegérõl  csak  egy  megközelítõleg komplex
szemlélettel  -  a  morfológia,  az  antropológia,  az  irodalomtudomány,  a
pedagógia,  a  szociálpszichológia,  a  lélektan  illetve  a mesék történeti
hátterét   kutató   irányzatok  együttes  eredményeinek  felhasználásával  -
mondhatunk valamit.

   A    mesék   által   megõrzött   nyelvi   és   néphagyományi   emlékekben
csodálatraméltó  régiségek  lappanganak. Ezek fokozatos feltárása és egykori
jelentésük  kihüvelyezése neveléstörténeti szempontból érdekes és tanulságos
lehet.

   A  felvázolt  elemzõ  munka  természetesen  tovább  bõvíthetõ illetve más
mesékre  transzformálható.  A  szövegek  -  a  történet, motívumok, elemek -
lépésrõl   lépésre   való   végigkövetése,  mélyreható  elemzése  eszköz  és
munkahipotézis   lehet  ahhoz,  hogy  a  mesét  neveléstörténeti  forrásként
értelmezzük.