– Azt kapta a Primera Divisióntól, amire számított? Nem kevés az eddigi öt mérkőzés?
– Nem ért meglepetés. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű beverekedni magam a csapatba, és körülbelül ennyi meccsel számoltam. Hol pályára léptem, hol nem. Gyűjtögettem az információkat, és tudtam, hogy itt éjjel-nappal cserélgetik a játékosokat. Minden így is alakult.

– Hogy lehet ilyen helyzetre felkészülni?
– Természetesen nem arra készültem, hogy hol játszom, hol nem. Inkább arra figyeltem végig, hogy ha lehetőséget kapok, jól teljesítsek. A szerda-szombat ritmusban nem is lehet folyamatos, állandó szerepet elvárni. Az edző úgy gondolkodik, hogy egyszer ez a csapat szerepel, egyszer a másik, így pihentebbek a futballisták. Ez néha az én rovásomra megy, néha másokéra. Ha azt nézzük, hogy a holland bajnokságból, a spanyolnál gyengébből jöttem, akkor jól formálódnak a dolgaim. Persze alakulhatnának még jobban, játszhattam volna minden meccsen, rúghattam volna több gólt, de ez az álom kategóriája. Az élet viszont nem olyan egyszerű, hogy minden egyből sikerüljön.

– Jót tett önnek a trénerváltás, hogy José Ángel Ziganda helyett már José Antonio Camacho irányít?
– Nem az edzőn múlt elsősorban, hogy mennyit játszottam. Augusztus végén jöttem ide, eleinte inkább tanultam, és amikor Ziganda úgy érezte, hogy eljött az időm, a Valencia ellen bevetett. Egy héttel később kezdtem, úgy tűnt, minden épülget, amikor a vezetők a válogatott meccsek miatti szünetben váltottak. Megértettem őket, nem volt sok pontunk…

– Hány Vadócz-fiesztára számíthatunk még?
– Fogalmam sincs. Minél több kellene. De én már akkor is nagyon elégedett vagyok, ha jól produkálok. A gól még jobb lenne, ám azzal is simán kiegyezek, ha sorozatban kezdőként játszom a mérkőzéseket.