NŐKRŐL-NŐKNEK, NEKED SZÓL

  

FŐMENŰ

BOLDOG NÉVNAPOT

NÉVNAPKERESŐ

  

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT

MAI NAPON

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
ZENE
 
*SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-10-19
 

   

 

  SMINKSULI


Nemcsak profi maszkmester tud tökéletes sminket készíteni. A make-up alapjai megtanulhatók, és ha már eléggé gyakorlott, szépen kikészítheti arcát nap mint nap. A sminkelés viszont az arc és a bőr megismerésével kezdődik.

A bőr típusát és színét is pontosan diagnosztizálni kell, ehhez kérje kozmetikusa segítségét. Festetlenül álljon a tükör elé és tanulmányozza az arcát. Nézze meg, mi az, ami tetszik rajta, és mi az, ami nem. Ha már tudja, milyen szabálytalanságok vannak az arcán és a bőrén, mit szeretne eltüntetni, és mi az, ami szép, sőt kiemelendő – akkor hozzáláthat a sminkelésnek.

A jó smink elkendőzi a szabálytalanságokat és kiemeli, hangsúlyossá teszi a szép részeket. A tökéletes make-up szinte nem is látszik, de segítségével még jobban érvényesül a nő természetes szépsége. Szerezze be a bőrtípusának, színeinek megfelelő termékeket. Ma már nagyon széles a választék, minden bőrtípusra kaphatók alapozók, a színeknek pedig csak a képzelet szabhat határt. Jó, ha követi a trendet, de vegye figyelembe haja és szeme színét, öltözködési stílusát és a ruhatára meghatározó színeit. Ezekhez válassza a festékeket.

 

1. ALAPOZÁS

A tökéletes alap láthatatlan. Pontosan illeszkedik a bőr színéhez. Az alapozót nappali fénynél, festetlenül kell kipróbálni. Ha túl sötét, akkor maszkszerűvé válik a smink, ha túl világos, akkor meg lárvaszerű lesz az arc. Az árnyalat egyezzen a bőre színével, idősebbek választhatnak egy árnyalattal világosabbat, hiszen az fiatalít.

A haladók dolgozhatnak kétféle árnyalatú alapozóval is: amit kisebbíteni kell, oda jön a sötétebb, amit optikailag nagyítani, oda világos kerüljön. Az alapozót legkönnyebben nedves szivaccsal lehet eloszlatni, így nem lesz foltos, és egyenletesen fed. Az arc öt pontjára kell elhelyezni: az orra, az állra, a két orcára és a homlokra.

2. KORRIGÁLÁS

Először a bőr színéhez illő korrektorral fedje be a bőr hibáit: pattanás, foltok stb. A korrektort kis ecsettel tegye fel, mert különben még jobban elfertőzi a gyulladt területeket.

Fontos: a meleg bőrtónust (kreol bőr) sárga árnyalatokkal kendőzze, míg a hideg arcszínt (fehér bőr) rózsaszínnel. A korrektor felvitele előtt alkalmazhat gyulladáscsökkentő termékeket (tonik stb.), ezzel fertőtleníti az adott területet, a bőr ennek segítségével a festék alatt is gyógyul. Ha nagyon problémás a bőre, használja a kimondottan zsíros-pattanásos bőrre való korrektort, ami önmagában is tartalmaz gyulladáscsökkentő anyagokat.

3. PUDER

A porpúderrel sokkal könnyebb dolgozni, mint a kompakt púderekkel. Mattá teszi a zsíros arcot, tartósítja a sminket és hidratál. Mindig nagy ecsettel vigyük fel. A felesleget könnyen leszedhetjük az arcról egy tiszta ecsettel vagy egy törlőkendővel. A világos árnyalatok minden bőrtípuson jól mutatnak.

Vigyázzunk azonban a csillogó púderrel, mert ez csak a makulátlan bőrön előnyös. Akinek száraz a bőre, csak olyan púdert válasszon, mely ápoló, nedvességet adó hatóanyagokat is tartalmaz, de akár el is hagyhajta a púderozást, nehogy még jobban kiszárítsa a bőrét.

 ECSETLEXIKON

A púderecset nagy alakú, lekerekített és tömött  Mókusszőrből készül. Finoman eloszlatja a színes port az arcon.

Az arcpírecset kicsi, dús és tömött. Cobolyszőrből készül. A keményebb szálakkal jól irányíthatja a színezést, hogy pontosan oda kerüljön, ahova kell. Az arcpirosító golyók nem egyforma színűek, finom eloszlásúak. A láthatatlan sminknél előnyös.
Szemöldökre, szempillára szintetikus anyagból készült kefét használjunk. Szétválasztja a pillákat, és formázza a szemöldököt.
A szájecset keskeny és lapos. A merev szálakkal a rúzst egyenletesen kenheti fel ajkára. A tokba húzhatóvan.
Szemhéjra olyan ecsetet válasszunk, mellyel az egész szemhéjat be tudjuk kenni, ugyanakkor satírozáshoz, finomításhoz is alkalmas. A szemkihúzó ecset vékony és hegyes. Használata nagy gyakorlatot igényel. A  ecset praktikus, elfér a kézitáskában, mindig kéznél festékes ecsettel vékony, egyenletes vonalat húzhat vele a szempilla alsó és felső tövében.Korrigálásra: egészen kicsit kerek ecsetet használjunk.


Nemcsak profi maszkmester tud tökéletes sminket készíteni. A make-up alapjai megtanulhatók, és ha már eléggé gyakorlott, szépen kikészítheti arcát nap mint nap. A sminkelés viszont az arc és a bőr megismerésével kezdődik.

 

 


 

4. SZEMÖLDÖK

A szemöldök az arc legmozgékonyabb része, nagyon fontos szerepet játszik a mimikában. És keretet ad az arcnak. Fontos, hogy vonala tökéletes legyen: a szemöldökceruza segítségével alakíthatja ki a természetes vonalát, leplezheti ritkaságát, hiányát.

A cél mindig a természetesség. Ne legyen túl vékony, de túl vastag se. Kiszedni csak alul szabad, felül soha. A formára szedett szemöldököt fésülje át szemöldökfésűvel, és kevés hajlakkal rögzítse. Így egész nap formás marad. A világos szemöldököt szemöldökpúderrel, ceruzával vagy matt szájkontúrceruzával is áthúzhatja.

5. SZEMHÉJ

A szemhéj kontúrozása igényel némi gyakorlatot. A szemhéj festésekor két színt – világosat és sötétet – használjunk, ettől dinamikusabb, élénkebb lesz a tekintet. Tökéletes vonalat akkor kapunk, ha két fázisban rajzoljuk meg: kezdjük a szemhéj közepén, és haladjunk a külső sarok felé, majd visszatérve a középponthoz folytassuk a vonalat a szem belső sarkáig.

A szemhéjpúdert könnyebb használni, mint a krémes állagút. Ne essen túlzásokba, ne tegyen fel túl sok szemhéjfestéket, mert ijesztő lesz a hatás. Inkább kenje át kétszer, szépen dolgozza el, mossa össze a színeket.

SMINK A SZEMHEZ

- Kerek és kiugró: a világosabb színt egész szemhéjunkra vigyük fel, a sötétebb színt szemünk sarkától indulva befelé satírozzuk.
- Mélyen ülő: a világosabb színnel fessük ki szemünket, majd külső sarkát árnyékoljuk a másikkal.
- Közel ülő: a szemzugoknál használjunk sok világos púdert, a sötét színt szemünk külső sarkától indítva húzzuk befelé. Egyre halványítsuk, az átmenet minél finomabb legyen. A szem külső sarkát még szemceruzával is erősítsük meg.
- Távol ülő: a sötétebb árnyalatú púdert szemünk belső sarkától indulva kifelé vigyük fel. A világosabbat szemhéjunk közepétől kifelé haladva fessük fel. Húzzuk meg a szemkontúrt is
.

 

6. SZEMPILLA

A pillák festésekor a szebb hatás érdekében jobbra és balra is mozgassuk az ecsetet. Pilláink hibáit ma már könnyű korrigálni, léteznek hosszabbító, dúsító, göndörítő szempillaspirálok. Ki-ki megtalálhatja az egyéniségéhez illőt. A sötétbarna és a fekete mindenkinek jól áll.

Aki nem elég gyakorlott, ne fesse ki az alsó szempillákat, mert ott könnyen elkenődhet a festék, és így karikásnak, fáradtnak tűnik majd a szem. A felső szemhéj pilláinak festéséhez a spirált vízszintesen a pillák tövéhez illesztjük, könnyedén ide-oda mozgatjuk mindaddig, míg az összes pilla a spirál szálai közé nem kerül.

7. PIROSÍTÁS

A pirosító elengedhetetlen része a sminknek, alkalmazásával azonban óvatosan kell bánni. Az arcpír akkor néz ki a legjobban, ha az arcot észrevétlen, természetes módon élénkíti.

Kis mennyiségben élettelivé teszi és formálja arcunkat, túlzott alkalmazásával viszont nevetségessé válhatunk. Felviteléhez lekerekített végű, nagy ecsetet használjunk. Természetes lesz a hatás, ha felvitelkor nevetünk, és így visszük fel a színt az arcra felfelé és oldalirányban.

8. SZÁJ

A teljes sminkhez hozzátartozik, aki mégis idegenkedik tőle, használjon natúr színeket vagy divatos áttetsző szájfényt. A rúzs tartósabb lesz, ha egy kevés alapozót eldolgozunk a szájon, ezután kontúrceruzával rajzoljuk körbe.

Ne egy vonással rajzoljuk meg a kontúrt: kezdjük az alsó ajak közepén balra, majd jobbra. A felső ajak ún. szívformája határozott legyen. Teltebb, érzékibb ajkakat kapunk, ha a kontúrceruza egy árnyalattal sötétebb a rúzs színénél

TÖKÉLETES SMINKET SZERETNE?

Nem árt, ha megismerkedik néhány fortéllyal, praktikával. Megmutatjuk, mit szabad, és mi az, amit mindenképpen kerüljön.

Tilos: Ne rúzzsal pirosítsuk az orcát
- Szabad: Ahelyett, hogy rúzzsal, pirosítóval egy csíkot húznánk az orcára, ecsettel dolgozzuk el a pirosító port. A smink színeihez igazodva ez lehet barnás vagy rózsaszínes árnyalatú.

Tilos: Ne kicsinyítsük festékkel a szemünket
- Szabad: A szemhéj sminkje mindig igazodjon a szem formájához. A szemhéjtust, illetve a púdert ne húzzuk ki egészen a szem széléig, mert könnyen túlfuthat a festék, és ilyenkor kisebbnek tűnik a szem.

Tilos: Világos csík a szemhéjon
Szabad: A redőkhöz, hajlatba tegyen sötétebb festéket. A világos szín ugyanis jobban felhívja a figyelmet a hibákra, ráncokra.

 

  

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!