Animánia a Millenárison
2005.10.01. 09:14
|
2004. második felétől a
Stúdió Baestarts szervezi a Budapesti Animációs Filmklub névre keresztelt
rendezvényt, a Magyar Iparművészeti Egyetem segítségével. 2005 őszén - egy kis
időre szakítva a rövidfilmekkel - a programot egészestés művészfilmek alkotják
majd. |
|
Az elmúlt években a hosszú animációk
reneszánszukat élik, ugyanakkor a hazánkban bemutatott filmek jelentős része -
egy-két kivételtől eltekintve - a nagy amerikai stúdiókból került ki. A BAF
célja, hogy a nem az aktuális "mainstream" vonalba tartozó filmek, technikák és
képi világok is eljussanak az emberekhez. Ezért olyan filmek kerülnek majd
vetítésre, melyek hazánkban kevéssé ismertek, melyek ez idáig nem kerültek hazai
forgalmazásba, de mindenképpen az elmúlt évek mestermunkái közé
tartoznak.
Az ingyenes vetítéseknek - melyekre szeptember 21-től
kéthetenként kerül majd sor - továbbra is a Millenáris Fogadó nyújt otthont,
ahova az animációt szerető közönség szinte már hazajár.
Az őszi évad
nyitásaként Nick Park: Wallace & Gromit sorozatának három darabját láthatják
majd az érdeklődők. Aki még nem ismerné Wallace-t és Gromitot, a mozifilmre való
"felkészülésként" - hiszen október 27-től hazánkban is látható lesz a népszerű
páros első egészestés mozifilmje a Wallace és Gromit és az Elvetemült
Veteménylény - az megismerkedhet velük az Oscar-díjra jelölt Wallace &
Gromit: A Grand Day Out, valamint az Oscart nyert Wallace & Gromit: A Close
Shave és Wallace & Gromit: The Wrong Trousers című rövidfilmekből.
A
vetítés ingyenes, pontos helyszíne és időpontja:
Millenáris Park Fogadó,
2005. szeptember 21. szerda, 20 óra.
Mindenkit szeretettel vár Erkel
András (Studio Baestrats) és Fülöp József (Magyar Iparművészeti Egyetem) az est
házigazdái!
A félév további tervezett programja:
október 5.: My
life as McDull (Rendező: Toe Yuen)
október 19.: Allegro Non Troppo
(Rendező: Bruno Bozetto)
november 2.: The secret adventures of Tom Thumb
(Rendező: Dave Borthwick)
november 16.: Fritz the Cat (Rendező: Ralph
Bakshi)
november 30.: Alice (Rendező: Jan Svankmajer)
december
14.: Fantasia (Rendezők: James Algar, Samuel Armstrong Ford Beebe, Norman
Ferguson, Jim Handley, T. Hee, Bill Roberts, Paul Satterfield, Hamilton Luske,
Wilfred Jackson | |
|