|
Az olajnövények hasznosítása
2004.07.12. 20:57
A
növényi eredetű olajok és zsírok az emberi szervezet számára
nélkülözhetetlenek. Szerepük elsődlegesen energiaszolgáltatás, de
fontosak a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E és K) biztosítása
tekintetében is. A hasznosított növényi olajok mennyisége évről évre
nő, s egyes statisztikai adatok szerint ma a világon körülbelül
négyszer annyi növényi eredetű olajat/zsiradékot fogyasztanak el, mint
állatit. A prognózisok szerint ez az arány a jövőben még inkább a
növényi eredetű zsiradékok növekedésének irányában fog eltolódni. A
hazai fogyasztói szokások inkább az állati eredetű zsiradékokat
helyezik előtérbe, azonban az újabban tapasztalható felvilágosító
munkák eredményeként már e téren is tapasztalható kedvező fordulat az
egészségesebb táplálkozás biztosítása végett. A növényi és állati
eredetű zsiradékok túlzott fogyasztása ugyanis elhízáshoz vezet, ami
párosulva egyéb betegségekkel (cukorbaj, magas vérnyomás) összességében
a rizikófaktorok növekedéshez vezet, csökkentve ezáltal a lakosság
életben maradásának esélyeit.
Az
sem mindegy, hogy milyen összetételű zsírsavat tartalmazó zsiradékot
fogyasztunk. E téren ismertek a telített és telítetlen zsírsavak. Az
előbbiek jellemzői, hogy viszonylag stabilak. Főként a
haszonállatainkból készült termékek tartalmaznak ilyen összetételű
zsiradékot. A túlzott mértékű telített zsírsavösszetételű (palmitinsav,
sztearinsav) táplálékok fogyasztásának hatására növekedhet a vér
koleszterin-szintje, fokozódhat a vérerek rugalmatlansága. A növényi
eredetű zsiradékok - az olajok, főleg többszörösen telítetlen
zsírsavakat (linolsav, linolénsav) tartalmaznak, jellemző rájuk az
alacsony olvadáspont, a gyors lebomlás, az oxidálódás. Az emberi
szervezet képtelen ezeket előállítani, így ezeket esszenciális
zsírsavaknak is nevezzük. Ilyenek például a linolsav és az
alfa-linolénsav. Nagyobb mértékű fogyasztásuk következtében csökkenhet
a vér koleszterin-szintje. Egyes humán-élettani vizsgálatok alapján a
napi energiaszükséglet maximum 30%-át célszerű különféle eredetű
zsiradékokkal a szervezetbe juttatni, azon belül azonban a telített
zsírsavak mennyisége legfeljebb 10% legyen, az egyszeresen telítetlen
zsírsavaké 12-14%, a többszörösen telítetleneké 5-8% között változzon.
A növényi olajok zsírsavösszetétele fajonként, de azon belül a
hasznosítási irányoknak megfelelően fajtánként is nagyon változhat. A
legfontosabb hazai olajat adó növényfajok zsírsavösszetételét az 1.
táblázatban mutatjuk be. Az egyszeresen telítetlen zsírsavak (pl.
olajsav) mennyisége a nálunk is forgalmazott olivaolajokban a
legnagyobb, megközelíti a 80%-ot, a telített zsírsavak mennyisége e
terméknél 10-14% között változik. A növényfajok olajsavalkotóiról
bővebb adatokat a 2. táblázat tartalmaz.
| 1. táblázat |
| A különbözõ
növényfajokból származó olajok telített és telítetlen zsírsavösszetétele |
| Megnevezés |
Telített zsírsavak
mennyisége% |
Egyszeresen telítetlen zsírsavak
mennyisége% |
Többszörösen telítetlen zsírsavak
mennyisége% |
| Napraforgó |
11 |
20 |
69 |
| Repce |
6 |
58 |
36 |
| Szója |
16 |
23 |
61 |
| Mák |
13 |
14 |
73 |
| 2. táblázat |
| A különbözõ
növényfajokból származó olajok zsírsavainak %-os összetétele |
Megnevezés
|
Átlagos zsírsavösszetételû napraforgó |
Nagy olajsav-tartalmú napraforgó |
Nagy erukasav-tartalmú
repcék |
Dupla-nullás
repcék |
Szója
|
| Palmitinsav (16:0) |
6 |
5 |
3 |
6 |
9 |
| Sztearinsav (18:0) |
4 |
4 |
2 |
2 |
4 |
| Olajsav (18:1) |
20 |
82 |
10 |
54 |
27 |
| Linolsav (18:2) |
68 |
6 |
12 |
25 |
50 |
| Linolénsav (18:3) |
|
|
11 |
11 |
7 |
| Erukasav (22:1) |
|
|
53 |
0 |
|
| Egyéb zsírsavak |
2 |
3 |
2 |
2 |
3 |
Az
olivaolajok 70% egyszeresen telítetlen, 16% többszörösen telítetlen és
mintegy 14% telített zsírsavat tartalmaznak. A földimogyoróból nyert
olaj zsírsavösszetele hasonló sorrendben 48-34-18%; a pálmaolajé
39-10-51%; a kukoricaolajé 25-62-13%; a gyapoté 19-54-27%; a sáfrányos
szeklicéé 13-79-8%; a kókuszdióé 6-2-92%. A len 38-40% olajtartalmú
magja magas linol- és linolénsavtartalmú.
A táblázatok, valamint
a felsorolt növényfajok adatai alapján a kívánt zsírsavösszetételű
tápanyagot - az egyoldalú táplálkozás elkerülése érdekében is - csak a
különböző növényi és állati eredetű tápanyagok harmonikus arányával
lehet megfelelő szinten biztosítani.
Az emberiség létszámának
folyamatos növekedése a mezőgazdasági eredetű termékek előállítását és
feldolgozottsági szintjének folyamatos növelését követeli meg. Emiatt a
növényi olajat szolgáltató növények vetésterülete és a kész olajak
világkereskedelme - ha évjáratonként eltérő mértékben is, de folytonos
növekedést mutat.
Minden kontinensnek megvan a maga olajat adó
növénye, ugyanis az eltérő klimatikus viszonyok más és más
növénykultúrák termeszthetőségét teszik lehetővé. A világon a legtöbb
növényi olajat szójából (20,8 millió t) állítják elő, melyet sorrendben
a pálmaolaj, a repce (17,2 millió t) és napraforgóolaj (11,7 millió t)
követ. Kisebb, de egyes kontinenseken nem elhanyagolható a
földimogyoróból, a gyapotmagból, a kókuszpálma terméséből, az
olivabogyóból, valamint a ricinusból és lenből (0,5 millió t) készült
olajak mennyisége. A len világtermelési adataiból kitűnik, hogy a
legnagyobb vetésterülete Kanadában van, ezt követi India. Távlatilag a
legnagyobb arányú növekedést az étkezési célra kiválóan használható
pálmaolaj/zsír termelésének bővülésében látják egyes prognózisok. Az EU
jelenlegi határain belül a legfontosabb olajnövény a szója, részaránya
eléri a 60%-ot. A repcetermesztés részesedése 21%, a napraforgóé 19%.
Repceolaj kivételével az EU a növényi olajok belső forgalmát illetően
nem önellátó.
Az egyes növényfajok biológiai alapjai
tekintetében is nagyon nagy arányú fajtaváltás tanúi lehetünk. A
célirányos és céltudatos fajtahasználat szükségességét támasztja alá az
államilag elismert fajták, illetve hibridek fajonkénti nagy száma is.
Ezek használat szerinti csoportosítását, valamint a minősített fajták
számát a 3. táblázat ismerteti.
| 3. táblázat |
| Az olajos növények
államilag elismert fajtáinak/hibridjeinek csoportosítása és száma
(Forrás: Nemzeti fajtajegyzék, 2003) |
| Növényfaj |
Fajtacsoport |
Fajták/hibridek száma |
| Õszi káposztarepce |
összes: 72 |
|
| nagy erukasav-tartalmú |
szabadelvirágzású korai érésû |
2 |
| |
kompozit hibrid |
1 |
| kis erukasav-tartalmú |
korai érésû fajták |
6 |
| |
korai érésû hibridek |
1 |
| |
takarmány |
1 |
| |
középérésû fajták |
46 |
| |
középérésû hibridek |
12 |
| |
kompozit hibrid |
2 |
| |
vetõmag exportra |
1 |
| Tavaszi káposztarepce |
összes: 4 |
|
| nagy erukasav-tartalmú |
olajipari célú hasznosításra |
4 |
| Õszi réparepce |
|
2 |
| Napraforgó |
összes: 116 |
|
| magas olajtartalmú |
szabadelvirágzású |
1 |
| |
igen korai érésû hibrid |
12 |
| |
korai érésû hibrid |
69 |
| |
középérésû hibrid |
25 |
| |
magas olajsavtartalmú |
1 |
| étkezési |
hibrid |
5 |
| |
szabadelvirágzású |
2 |
| |
vetõmag exportra |
1 |
| Szója |
összes: 42 |
|
| |
igen korai érésû |
1 |
| |
korai érésû |
13 |
| |
középérésû |
23 |
| |
késõi érésû |
5 |
| Len |
olajlen |
9 |
| Földimogyoró |
1 |
| Mák |
13 |
| Sáfrányos szeklice |
3 |
| Fehér mustár |
7 |
| Szareptai mustár |
2 |
| Ricinus |
1 |
| Olajtök |
7 |
| |
Mindösszesen: |
279 |
A
nemesítés újabb biotechnológiai módszerei - pl. a génmanipuláció - e
növényfajok között is újabb fajták/hibridek megjelenését vetítik előre.
A szója fajták között az USA-ban már több, mint 2 millió ha-on történik
gyomirtószer-rezisztens fajták termesztése, az elismert napraforgó
hibridek között módosított növényeket már nálunk is minősítettek.
A
repcefélék közül a hazai olajipar szempontjából a káposztarepce és a
réparepce a legfontosabb. A káposztarepce nagyobb területen díszlik,
őszi és tavaszi változatai ismeretesek. Nálunk elsősorban az őszieket
termesztik, a tavasziaknak csak a téliek pótlásában, esetleg
zöldtrágyanövényként van jelentőségük. A tavaszi vetésű repcék termése
bizonytalanabb, bár korai vetéssel 1,5-1,8 t/ha-os termésszint azért
elérhető velük. A magas erukasavtartalmú repcék csak energetikai, vagy
zöldtrágyázási célra használhatók. A repcetermesztés statisztikai
mutatói szerint e növényt a XIX. század 70-es éveiben 400-550 ezer
ha-on termesztették, ami az összes szántóterületből 4,0-5,5%-os
részarányát jelentette. A termőterület 1993-ra esett vissza a legjobban
- ekkor csak 22 ezer ha volt. Az elmúlt évek közül az 1998/1999-es
gazdálkodási ciklusban a vetésterület már 182 ezer hektárra növekedett,
elérve a kívánatosnak tartott 4%-os szintet. Az utóbbi években 110-158
ezer ha között változott a repcével bevetett terület, azonban a
jelentős mértékű téli kipusztulások következtében a betakarított
terület már jóval kisebb lett. A régiónkénti adatok alapján a repce
termesztése elsősorban a csapadékosabb Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb,
termesztése azonban a dél-alföldi megyékben is egyre terjed.
Az
újabban köztermesztésbe kerülő repce hibridek nagyüzemi szinten akár 5
t/ha-os magtermésre is képesek, s ha figyelembe vesszük, hogy a fajták,
illetve hibridek olajtartalma 40% körüli, akkor megfelelő
agrotechnikával és kedvező ökológiai körülmények között 1500-2000
l/ha-os olajtermés is elérhető. Az évenkénti átlagos terméshozamok
ettől a szinttől még jócskán elmaradnak, hiszen a maghozam 1,00 és 2,06
t/ha között változott az elmúlt időszakban.
A napraforgó
vetésterülete 1999-ben volt a legtöbb, amikoris elérte az 521 ezer
ha-t. Azt megelőzően, de azt követően is évenként meglehetősen nagy
területingadozással vetették. Az utóbbi 40 év adatai közül a legkisebb
vetésterületen (77,7 ezer ha) 1968-ban díszlett, míg az 1999-es
legnagyobb vetésterület után 2000-ben csak 298 ezer, 2001-ben 338 ezer
hektáron termesztették. A kaszattermések ingadozása az egyes
évjáratoknak megfelelően meglehetősen széles határok közötti - 0,82
t/ha (1965) és 2,06 t/ha (1983). A hibridek fajtakísérleti
kaszattermései az országos átlagértékeknél jóval nagyobb értékeket
mutatnak (3,2-3,7 t/ha), ami egyúttal azt is jelzi, hogy a
termesztéstechnológiai ajánlásokból a gyakorló gazdáknak van még mit
betartani. A napraforgó hibridek átlagos olajtartalma 48-55%,
fehérjetartalma 16-18% között változik. Az olajat adó hibridek
héjtartalma 25-30%, szemben az étkezési napraforgókéval, ahol ez az
érték elérheti akár az 50%-ot is.
Hazánkban a szóját
olajnyerésre ma csak legfeljebb igen kis mértékben termesztik.
Vetésterülete 15-66 000 ha között változott az utóbbi 15 évben. Nálunk
inkább fehérjenövényként ismert, hiszen fehérjetartalma 40% körüli, míg
a magjából előállítható olajmennyiség csak 20% - átlagosan. Országos
termésmennyisége 2 tonna körül változott az elmúlt közel 20 év alatt,
ami alapján a belőle előállítható olajmennyiség hektáronként legfeljebb
400 l lehet. Ezek az átlagértékek azonban nagyfokú területi és
fajtánkénti szóródás következtében alakultak így ki. A fajták
maghozamát a tenyészidejük hossza is nagymértékben befolyásolja azonos
termesztési körülmények között ugyanis a legkorábban és legkésőbben érő
fajták között akár 100%-os termésbeli eltérés lehet. A szója vízigényes
növény, s optimális vízellátás mellett a kései fajták 3,5-4,0 t/ha-os
magtermésre is képesek. Öntözéses termesztés esetén a fajták
magtermésének növekedése mellett minden esetben a fehérjetartalom
csökkenését mutattuk ki az olajtartalom minimális mértékű csökkenése
mellett.
Az olajtöktermesztés hazai területe 2-3 000 ha, a
hektáronként elérhető magtermés mennyisége 300-400 kg. A rendkívül kézi
munkaerőigényes betakarítása miatt nagyobbrészt kisebb egységekben
termesztik. A magvak olajtartalma 28-50%, az olajat leginkább a hideg
sajtolást követően közvetlen étkezési célra használják fel.
Az
étkezési mákot termő terület nagysága az utóbbi években 2-3 000 ha
között változott. A nagyobbrészt őszi vetésű fajták magtermése 560-620
kg között mozgott. A mustár vetésterülete 11-23 ezer ha volt 1996 és
1998 között, magtermése 810-900 kg/ha között ingadozott. Ugyanebben az
időszakban 3-4 ezer ha-on folyt olajretek termesztés, aminek maghozama
620-730 kg/ha szintet ért el.
Az elsődlegesen olajat termő
növényeken túlmenően más szántóföldi kultúrákból is lehet étkezési
célra olajat nyerni. Ilyen pl. a kukorica is, melynek csírája 30-35%
olajat tartalmaz.
A 3. táblázat adataiból az is nyilvánvaló
válhat, hogy a hasznosítási irányoknak megfelelő fajtaszortiment
termesztési feltételrendszereinél a fajták és hibridek egyéb értékmérő
tulajdonságait is érdemes figyelembe venni. A fajtarendszertan emiatt
is külön-külön csoportosítja az egyes növényfajok fajtáit pl. az
érésidő szerint is. A tenyészidő hossza ugyanis meghatározza a
vethetőséget (a rövidebb tenyészidejű fajtákat inkább az ország
északibb, vagy csapadékosabb tájegységein érdemes vetni), vagy esetleg
a másodtermesztés lehetőségét is. Egyben arra is utal, hogy a különböző
tenyészidejű fajták betakaríthatóságát a hosszabb távú
növénytermesztési tervek figyelembe vétele mellett lehessen tervezni és
megvalósítani. A tenyészidő hossza szoros összefüggésben van ugyanakkor
a termések mennyiségével, a hosszabb tenyészidejű fajták
általánosságban véve nagyobb hektáronkénti hozamokra képesek. A
tenyészidőigény egyúttal befolyásolja a vetendő csíraszámot, ami kihat
a vetéskori tőtávolság meghatározására.
Az OMMI által az utóbbi
években rendszeresen kiadásra kerülő „Leíró fajtajegyzék”-ek az egyes
növényfajok államilag elismert fajtáinak különböző tájegységekben
történő teljesítményvizsgálati eredményeit tartalmazzák. Ezek a
kiadványok a fajonkénti specifikációnak megfelelően részletesen
ismertetik a fajták/hibridek legfontosabb agronómiai tulajdonságait is.
Ilyenek például a napraforgónál a kísérleti helyenként mért
kaszattermések, az olaj- és fehérjetartalom, az olaj- és fehérjetermés,
az ezerkaszattömeg, a tenyészidőhosszúság, a dőlt- és kidőlt tövek
aránya, a növénymagasság, valamint a legfontosabb kórokozókkal szembeni
érzékenységvizsgálati eredmények, bonitálási értékek (pl. Diaporthe
helianthi, Sclerotinia sclerotiorum, Plasmopara halstedii). A
repcefüzetek a legfontosabb termésadatok (mag-, olaj-) mellett
ismertetik a fajták kezdeti fejlődésének erősségével és a téli
kipusztulással összefüggő bonitálási adatokat, a növénymagasságra, az
állóképességre és a pergési hajlamra vonatkozó értékeket. A fajták
jellemzői közül ismertetésre kerülnek az erukasav- és
glükozinolát-tartalommal összefüggő vizsgálati adatsorok, illetve a
fehérjetartalom és -termés mennyiségek.
Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens
Győri Tibor tudományos munkatárs
Gráczol Eszter laborvezető
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
Mosonmagyaróvár
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
