Hogyan ismerkedtetek meg?

A Nyomorultak című musical próbáin kerültünk közelebb egymáshoz. Akkor én harmadéves főiskolás voltam. A darabban Dóri volt az, aki a reménytelen szerelmest játszotta. Nagyon sok jelenésünk és szünetünk volt együtt, amikor csak vártunk az újabb jelenetekre. Minden próbával közelebb kerültünk egymáshoz, és a végére szerelmesek lettünk egymásba.

Mit gondoltál Dóráról, amikor először megpillantottad?

Szinte semmire sem emlékszem, mert arra koncentráltam legfőképpen, hogy a saját nevemet helyesen mondjam el. Inkább képek villannak be ebből az időszakból. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy fekete, hosszú ruhát viselt. Nem is gondoltam rá, hogy ebből az ismeretségből kialakulhat bármi is, hiszen nekem – de biztosan sokaknak is – Szinetár Dóra egy fogalom. Attól a pillanattól kezdve, hogy megveszed az első lemezét, vagy megnézed színdarabokban, csak az juthat eszedbe, hogy igen, ő egy tündérarcú lány, akit csak csodálni lehet. Ezek a benyomások rakódtak rám folyamatosan. Persze az ember próbál úgy viselkedni, hogy nem mutassa, zavarban van attól, hogy ez a csodálatos lány ott tartózkodik a közelében.

Mindezek tudatában nem lehetett könnyű megtenni az első lépéseket…

Abban az időben már nem céltalanul jártam a színházba, hanem folyamatosan kerestem valakit.  Igazából akkor nyugodtam meg, amikor megláttam őt. Ekkor jöttem rá, hogy ez több, mint munkakapcsolat.

Elkezdődött valami. Hogyan folytatódott tovább?

Furcsa érzések kavarogtak bennünk. Mikor rádöbbentünk, hogy szinte csak egymást keressük a próbákon, elkezdtünk küzdeni a vonzalom ellen. A feszültségtől, az idegességtől le is betegedtem egy hétre, és ekkor már éreztem, hogy nagyon hiányzik. Amikor meggyógyultam, már rajta is láttam, hogy borzasztóan örül nekem. Szerencsére mindketten szókimondó, őszinte emberek vagyunk, és hamar tisztáztuk, hányadán állunk egymással. Dóri ekkor még férjnél volt, így abszurdnak tűnt a helyzet, egyáltalán belemenjünk-e ebbe a kapcsolatba. Úgy döntöttem, ha Dóra kilép előző kapcsolatából, akkor tudok rá várni. Másfelől pedig tudtam, hogy – ha kell – képes vagyok lezárni magamban a vonzalmunkat, és ki tudom mondani, hogy nincs tovább.

Mikor jött el az a pillanat, amikor nyílvánvalóvá vált, hogy már nincs visszaút?

Elég hamar világossá vált mindkettőnk számára, hogy szinte kizárólag egymás miatt járunk a próbákra, így eljött az idő, amikor színt kellett vallanunk. Szinte egyik napról a másikra elkezdtem kerülni Dórit, és ezt ő rögtön észrevette; bántotta a hirtelen jött „ridegségem”. Én pedig úgy éreztem, nem lenne tisztességes, ha egy férjezett asszonyt „csábítanék el”, akinek ráadásul még gyermeke is van. Lelkiismeret-furdalást éreztem azért, amit még gyakorlatilag meg sem tettem, és igyekeztem kikényszeríteni Dórából az elutasító választ.   Hivatásunkból adódóan nem kell kimondanunk mindent, amit érzünk, s még így is tudjuk, hol van az a pont, ahol már nem a szavak számítanak.

Boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek. Nem bántott soha, hogy nem Te vagy a reflektorfényben, hanem Dóri – hogy az ő „árnyékában” élsz?

Erre csak annyit tudok mondani, hogy két éve végeztem a főiskolán, és már a hatodik főszerepemet játszom különböző budapesti színházakban. Nem érzem magam kevésbé sikeresnek. Az, hogy Dóri ismertebb, több dolognak is köszönhető. Egyrészt a szülői háttere is sokat számított, na és persze az is, hogy fiatalon szinte berobbant egy gyakorlatilag üres felvevőpiacra, s mint egy szivacs, szinte magába szívta a tehetségét.  Ma már sokkal nehezebb lenne ugyanazt a sikert, és népszerűséget elérni, ami akkor sikerült neki. De mindennek megvolt az előnye is! A figyelem, ami akkor kijutott Dórinak, a mai napig reflektorfényben tartja. Bármit is tesz, azonnal odafigyelnek rá. Nekem ennél azért jóval nehezebb a dolgom. Hiszen rólam – sajnos – csak akkor kezdtek el igazán cikkezni, amikor napvilágra került a kapcsolatunk. Azóta ugyanis elkerülhetetlenül összefonódott a nevem a kedvesemével. Játszhatom én a Kabaré Cliffjét, vagy a West Side Storyban Tonyt, mindez soha nem kaphat akkora publicitást, mint az, hogy én Szinetár Dórával élek együtt. Erről rengeteget beszélgettünk Dórival. Ugyanis a dolognak kezdett olya színezete lenni, mintha a színészi ranglétrán a párom hátán kapaszkodtam volna föl. Nagyon nehéz egy ilyenfajta előítélet súlyát magammal cipelni nap mint nap! Hiszen valahol – valljuk be – mindannyian azért is választottuk ezt a pályát, mert vágyunk a népszerűségre, az ismeretségre. Hát, ezt most megkaptam… Csak nem egészen úgy, ahogy azt annak idején elképzeltem…