*Szent László a középkori lovag eszménye, templomok építésében, püspökségek, apátságok alapításában az elsô szent király művének betetôzôje, egyben *Szűz Mária választott vitéze is, a középkori Regnum Marianum másik jelentôs királyi személye.

A magyar középkori máriás kultusz szempontjából felemlíthetô a szabolcsi zsinat, amely a Szent Szűz tiszteletére három ünnepet rendelt, Gyertyaszentelôt, Nagyboldogasszonyt, Kisasszony napját, amelyet *Fulbert, chartresi püspök, *Szent István kortársa terjesztett el a nyugati országokban. *Géza, *Szent László és *Kálmán királyok ideje még a clunyi reform behatását észlelteti. Kálmán kora a máriás történelem során azért is bír különös jelentôséggel, mert a Hartvik-féle legenda e korban íródott és lett *Szent István Mária-tiszteletének kikerekített leírása, amelyre a késôbbi idôk folyamán oly gyakran történt hivatkozás.”

…Az országfelajánlást tehát a barokk katolikus világ jogi ténynek, szerzôdésnek fogta fel, amelyben a szerzôdô felek az Istenanya, illetôleg a magyarság. A nemzetet *Szent István képviselte. Az elgondolás szerint mindegyik szerzôdô félre jogok és kötelességek hárultak. Amikor *Szent István országát, ifjú keresztény nemzetét és Koronáját Máriának felajánlotta, a Koronával együtt átadott minden uralkodói jogot, amelyet a Szent Korona e kor elgondolása szerint magában egyesített. A Boldogságos Szent Szűz valóságos királynô, sôt több lett mint királynô a hívô magyar szemében. Jogot nyert a magyarság minden ügyének intézésére, még a király személyének megválasztására is, amint késôbb látni fogjuk. A nagyhatalmú Szűz, akit szent Fia megdicsôített és maga mellé trónra helyezett, oly hatalommal rendelkezett, hogy képes volt országát kormányozni.”^{336/a – 223-230.}

*Szekfű Gyula az ötkötetes Magyar Történetben elsorolja a Regnum Marianum öt jogi alapelvét, úgy mint

– a király csak katholikus lehet,

– a király a fôurak tanácsa segítségével uralkodjék,

– a király az országban tartózkodjék,

– a király az országot szabadságban tartsa meg,

– a király esküt tegyen az alkotmányra.^{195 – IV. kötet-376.}

Ez a magyar történelem optimista, öntudatot adó szemlélete. “A királyi hatalmat is elismerô rendi szellem, vallásos érzés, s a mai ideáloknak a múltba való visszavetítése… teszik együttvéve a Regnum Marianum országának közjogi tartalmát.” ^{195 – IV. kötet-374.}

Ez a tan a királyi hatalom mérséklését, a nyugaton már meglévô abszolutizmus elhárítását is szolgálta a *Szent Ágoston-i Civitas Dei felélesztésével, felújításával hirdetve olyan körülményeket, amelyek közepette a Ci­vi­tas Dei (Isten országa) polgárai könnyen elérhetik az örök boldogságot.

Nem feledkezhetünk meg a Regnum Marianum népérôl, amelyet a jogi vonatkozások nemigen foglalkoztattak, hiszen a jobbágyságnak nem voltak jogai a rendi állam irányításában.

A vallásos népi lélek, a maga alacsonyabb gyermeki műveltségével és sajátos világlátásával átélt egy sajátos Mária élményt, a máriás ország eszmevilágát. Ezt a világlátást erôsítette a török pusztítás tragikus vesztesége és a járványok okozta halálfélelem.

“A búcsújáró helyek jelentôsége tehát a Regnum Marianum szempontjából a nép nemzeti öntudatának emelésében is megnyilvánul. Általánossá lett a meggyôzôdés, hogy a földön nincs más olyan ország, ahol Mária annyiszor és oly sok helyen mutatta volna meg csodás hatalmát, mint hazánk.”^336/a A hívôk külföldrôl is felkeresik a “magyar” Máriát. A sümegi csodás Mária az elsô csodát egy bécsi asszony könyörgésére művelte. (Sas­vár, Sümeg, Boldogasszony, Máriavölgy voltak az ismert Máriás helyek.)

*Bálint Sándor, a szakrális néprajz kiváló tudósa művébôl is következtethetünk a népi vallásosság ôsi gyökereire: “Az Emese-szimbólum (ide tehetjük: a csodaszarvas szimbólum, az életfa stb.) érteti meg velünk *Szent Istvánnak és az Árpád-háznak feltűnô Boldogasszony kultuszát, az országnak az ô oltalmába ajánlását, mintegy a pogány matriarchális világkép továbbélését, szublimációját is… Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az elsô országgyűlés mondai színhelyén monostort.” “*Boldogasszony” *Bálint Sándor szerint feltehetôleg ôsi asszonyistenség neve, ahogyan azt *Kálmány Lajos már a múlt században megírta. Ebbôl is következik a Boldogasszony kultusz régmúltba nyúló folytonossága, sajátosan magyar jellege.^{41 – 228.}

A Nagyasszony, a *Boldogasszony tiszteletét ôstörténetünk egyik nehezen vitatható tényének kell tekintenünk. Ôsi, szkítakori nem keresztény, nem is egyszerűen pogány, hanem “ôs-kinyilatkoztatásból” jövô hagyomány birtokosai vagyunk, amint azt *Badiny Jós is mondja.

*Szent Gellért legendájának Toldy-féle múlt századi fordításából egyértelmű, hogy a szent férfiú egyenesen tanácsolta, miszerint Szűz Máriát hívják Magyarországon “Boldog-Asszonynak” vagy “ez világnak nagy asszonyának”. Ez a népi hagyomány felhasználása *Szűz Mária elfogadtatására.

Olvassuk el ezután *Molnárfi Tibor néhány mondatos Regnum Ma­ria­num összefoglalását:

“A REGNUM MARIANUM NÉHÁNY MONDATBAN

A Szentkorona-eszme és ANNAK FÖLAJÁNLÁSA A SZENTKORONA ÁLTAL A NAGYASSZONYNAK (gondolatilag beleértve azt is, hogy Ô azt elfogadta) Magyarországot mint KÖZÖSSÉGET részelteti abból a föladatból, ami az Istenszülô feladata, az EMBERISÉG TERMÉSZETES ÉS (FÔLEG) TERMÉSZETFÖLÖTTI, GONDVISELÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉLETÉBEN. Népünknek ez a rendeltetése. Sorsunk és minden konkrét történelmi feladatunk (évszázadok során valamennyi ütközésünk) ehhez kapcsolódik. Ezért irányul felénk az erkölcsi élet legmagasabb fórumainak – nem egyszer – megrendült tisztelete, bizonyos szellemi áramlatok és történelmi mozgalmak gyakran esztelen, izzó és indokolatlan gyűlölete, napi senkik ártó, életünkre kártékony és fájdalmas romboló igyekezete. De ezzel függ össze összetöréseink, áldozataink és vereségeink ellenére is legyôzhetetlenségünk, halhatatlanságunk is. Kétségtelen, hogy a “metafizikai történelemszemlélet” modern világunkban nem általános. De ennek ellenére hatékony és igaz. *Mindszenty József Emlékirataim c. könyvében ezt írja: “A magyarság a történelem folyamán, mint nemzet is találkozott Máriával *Szent István országfelajánlása révén… kitörölhetetlenül bele volt vésve a magyar köztudatba, hogy Magyarország Mária országa. Ez a kapcsolat nem üres szólam, nem jelentôség nélküli képzelgés”. A lényeget pedig így summázza: “A sajátosan magyar Reg­num Marianum-eszme azt jelenti, hogy Mária védi országát, mi pedig hűen követve a krisztusi hitet, érvényre juttatjuk állami és társadalmi életünkben az evangélium tanítását.” Történelmi sorsunkat ebben a vonatkozásban így látta: “A szent király fölajánlását történelmünkre kiható természetfölötti tényezônek fogtam föl… A Mária országa-eszme mintegy kulcs volt a kezemben a magyar történelem hullámhegyei és hullámvölgyei, a nemzeti nagyság és a nemzeti tragédiák megfejtéséhez”. Hasonlóképpen vélekedett a történelemtudós is. *Szekfű Gyula írta: Mária apostoli országának, a Regnum Mariano-Apostolicumnak már alapításakor is isteni kegyelem működött közre, nagyobb mértékben, mint más európai államoknál. Más keresztény államoknak Isten a protektora, de Magyarországnak ô az alapítója, conditora is. Ezért Magyarország kezdettôl fogva nem egyszerű világi, profán állam, hanem sacrosancta respublica, amelynek alapítása két vallásos momentumból tevôdik össze: az egyik a Szent Koronának Szilveszter pápától küldése, a másik a KORONÁNAK A FELAJÁNLÁSA… SZŰZ MÁRIÁNAK.”

Az ismertetett Eszme testet ölt könyvekben, festményekben, szobrokban, templomokban, oltárképeikben stb. Ott találjuk ezernyi magyar templomban, templom elnevezésben, fô- és mellékoltár képben. Közismert, hogy Máriát csak általános koronával szabad ábrázolni. Ez alól csak a magyar Szent Koronával való ábrázolás a kivétel. A magyar Szent Koronával ábrázolt Nagyasszony nemcsak hazánk templomainak ékessége, de ott van Rómában, az altemplomban is *Szent Péter sírjától néhány méternyire. Megtalálható Jeruzsálemben, Názáretben stb., Csíksomlyóban is mint Babba Mária, mint litániánk “Szép Szűz Máriája”- Ott van a magyar nép eredetmondájában, népmeséiben, életstílusában, népdalaiban. De ott van a politikai, diplomáciai, államközi kapcsolatokban is.

A Szentkorona-elmélet a Szent Korona tagságot NYELVTÔL, VALLÁSTÓL, FAJTÓL, NEMZETISÉGTÔL függetlenül a SZENT KORONA TERÜLETÉN élô népekhez kapcsolja. Ma is a Szent Korona tagja (lehet) az, aki elismeri a Nagyasszony fôségét, aki kinyilvánítja, hogy a Szent Koronához tartozik: része annak, legyen horvát, szlovák, román stb. Ezzel a Szentkorona-tagság univerzális eszméjének érvényessége a népek közötti egyenjogúságnak megalapozója, az emberi nem egységének is hirdetôje. Ez az egység tehát megnyilvánulhat egyetlen államban, de lehet külön-külön szervezett részek Szentkorona tagsága is, mint volt nyolcszáz éven át Horvátország és Magyarország esetében. Ha a történelem fejlôdése az autonómiák egységét tűzi napirendre, akkor a Szent Korona tagjainak “magyar” hivatása “a *Boldogasszony népének hivatása lesz”, mint volt a politikai fogalomként használt “hungarus” tagság idején. Ôk is a Gondviselés választottjaiként teljesítik a Gondviselés tervét, amit a világtörténelem irányítója kijelöl a Szent Korona tagjának a világ végéig.”^{322 –26–27.}

Mindazonáltal hiba lenne, ha a Szent Korona tagságot a Nagyasszony fôségének elismeréséhez kötnénk, mert ezen eszme katolikus – és nem vallástól független – jellegű. Ezt *Mindszenty hercegprímás is elismerte. A Szent Koronához tartozás, mint közjogi viszony, nem függ sem nyelvtôl, sem vallástól. Ennek megállapítása akkor is nélkülözhetetlen, ha a Boldogasszony tisztelet túllép a római katolikus vallás keretein.

Mindezeket egybevetve: látjuk, hogy a Regnum Marianumban valóban egy különleges, történelemhordozó eszmerendszert tanulmányozhatunk, amelynek ismerete nélkülözhetetlen a magyar közjog történetének megértéséhez, s amely méltán érdemel nagy figyelmet a mai katolikus teológiában, a magyar eszmetörténet múltjában és jelenében. Ha egy nép azonos a saját történetével, akkor elválaszthatatlan tôle a Regnum Marianum gondolata. A Szent Korona misztériuma azonban nem azonos a Szentkorona-tannal. Mint jogon túli elemnek, mint a kollektív tudattalanhoz kapcsolódó, abból táplálkozó ideának, a vallási tanítás mellett nagy jelentôsége van a szentkoronás Mária-kultusznak. A Szentkorona-tan és a *Regnum Maria­num­ mégis két elmélet, minden szoros összefüggésüket és idôleges egybefonódásukat elismerve, amint a Boldogasszony Anyánk gyönyörű éneke és a Himnusz is két szöveg és két dallam. Ahogy a két dallam azonos lelkiséget fejez ki, úgy a Regnum Marianum sugározza a Szent Korona misztériumát, rejtélyét, mérhetetlen szellemi mélységét, gondviselés küldte erôt adva a Szent Korona tanának.

A Regnum Marianum alapjául szolgáló *Boldogasszony imádás sajátosan magyar jellegét, hazafiságát, karizmáját, bizakodást sugárzó erejét mu­tatja a XVIII. században elsô himnuszunknak tett ének:

Boldogasszony anyánk,

Régi nagy Pátrónánk!

Nagy ínségben lévén,

Így szólít meg hazánk:

Egyetérthetünk *Mindszenty hercegprímás 1947. augusztus 15-én, a Boldogasszony Év megnyitásán mondott szavaival: “A múltnak tanulságai útmutatói a jövendônek. Egyént, családot, nemzetet nem engedünk testünktôl, lelkünktôl idegen gondolatokba beöltöztetni. Ragaszkodunk tépett hazánknak a múltból örökölt, a jövôben híven örvendô, kipróbált nagy történelmi alapjaihoz, s akár titokban, akár nyíltan, ápolni fogjuk fenntartó erôinket.” ³¹⁰

III. *

A Szentkorona-eszme a középkortól a XIX. Századig*

“A magyarok nem olyanok, mint a többi népek, melyek egy vereség után le vannak gyôzve.”

(Bölcs Leó, bizánci császár: Haditaktika, 904 után.)

A Szent Koronához jelképes jelentéstartalom is fűzôdik. Ez az uralkodó személyétôl elvonatkoztatott, megkülönböztetett, szükség esetén kivételesen szembeállított, a magyar állam hatalmának teljességét kifejezô jelentés a XV. században már közjogilag elsôbbséget élvez a magyar Szent Korona, mint szakrális jelentôségű tárgy, a király személyét és hatalmát megtestesítô fogalmához képest.

Ez a Szentkorona-eszme és a Szent Korona elválaszthatatlan kettôsége, a corona regni (az ország koronája) és a corona regia (királyi korona) megkülönböztetésének megfelelôen. A Szent Korona elsôdlegesen az ország koronáját jelenti a történetileg kialakult szóhasználat szerint.

A Szentkorona-tanban az ország koronájának kifejezôdése, alkotmányos nézetrendszerré válása van jelen, folyamatot és állapotot megtestesítve.

A középkorban elterjedt felfogás – az ókor görög, majd római filozófusai , mint Cicero, a híres köztársaságpárti politikus, majd *Pál apostol tanításai, *Aquinói Szent Tamás XIII. századbeli nézetei és követôik nyomán – az egyházat, illetve az államot élô – organikus – emberi szervezetként szem­lélte és írta le.

Szent Tamás szerint “az összes emberek, akik egy közülethez tartoznak, testnek tekintetnek, és az egész közület embernek”. Az egyháznak és az államnak ilyen organikus felfogása már a XIII. század végén ismert volt hazánkban, s a XV. századi felfogás azokat tekintette az ország tagjainak, akik az ország ügyeinek intézésében részt vettek.^{83 – 68-74.}

Ebben az értelemben a Szent Koronához tartoztak az országot irányító személyek, a XV. század végén a rendek, mint a Szent Korona tagjai, míg más tekintetben az ország testét alkották a “Magyar Szent Koronaház tartozó” területek, amelyen belül tagok voltak az egyes tartományok, országrészek, mint Horvátország, Dalmácia, Szlavónia, Erdély és más területek, mint pl. Raguza. Az ország, tehát egyúttal a Szent Korona tagja minden nemes, a városok és más közületek.

Az egész magyar birodalom egy hatalmas test, amelynek feje az anyaország, de ugyanígy feje a király a rendi “testnek”, amit nem területi értelemben kell felfogni.

Így a corpus mysticum Christi, *Krisztus titokzatos teste, mely *Krisztust fejként, a hívôket a test tagjaiként tekintô katolikus egyházi felfogásban ismert, s oda is korábbi világi nézetek felhasználásával került, mintaként, de legalábbis értelmezést könnyítô hasonló megoldásként tekinthetô az állami élet organikus szemlélete számára. A szerzôk jelentôs része – különösen *Eck­hart Ferenc 1931 és 1941-es munkáiban – vallja, hogy az organikus államfelfogás Werbôczynél már jelen van a fenti értelmezésekben, míg mások tagadják ezt.

A következôkben a Szentkorona-eszme alakulásának sarkalatos pontjait igyekszünk megvilágítani, számtalan – jogtörténeti tanulmányból, különösen Eckhart igen részletes 1941-es könyvébôl jól megismerhetô, vagy általunk már ismertetett – részletre nem térve ki.

*Szent István királyunk Imre herceghez intézett, a forráskutatók többsége szerint valóban Imre herceg életében született Intelmei az elsô ismert magyar államelméleti alapvetést testesítik meg, a kor színvonalával egybevetve kiváló megfogalmazásban. Noha *Eckhart csupán az általános egyházi szemlélet megjelenését látja benne ugyanúgy, mint a koronát említô *Szent István legendákban és a Gesta Hungarorumban.

Az újabb kutatások – elsôsorban a kor kiváló kutatója, az 1988-ban elhunyt *Szűcs Jenô írásai – szerint az Intelmek méltán tekinthetô magyar államelméleti műnek, amelynek szövegezésében *Szent István részt vehetett, és valószínűleg részt is vett, ha nem ôtôle származik a szöveg.

Többrôl van itt szó, mint általános keresztény tételek hangoztatásáról, hiszen már az is határozott célt fejez ki, hogy mely tételeket tartotta fontosnak felvenni az Intelmek írója. Jól foglalja össze *Bartoniek a korona méltóságát, tisztességét, becsületét megóvni szándékozó, mintegy a jó kormányzás tízparancsolatát adó sorokat:

“Sok szó esik a király koronájáról, (ekkor még nem nevezik szentnek) a korona méltóságáról, tisztességérôl, becsületérôl. A király itt ismételten arra inti fiát, hogy tartsa meg a katolikus hitet, ha a királyi koronát tiszteletben akarja tartani, mert hit nélkül sem itt e földön nem kormányozhat tisztességgel, sem az örök birodalomból vagy »koronából« nem részesülhet. Gyarapítsa az egyházat, hogy koronáját dicsérjék, védje az egyházi rendet, mert ezzel felmagasztalja dicsôséges koronáját, bíráskodjék igazságosan, mert ez a korona (ötödik) ékessége, és ítélkezzék könyörületesen, mert akkor koronája ékes és dicséretes lesz: pártolja az idegeneket, s akkor koronáját mindenki fenségesnek fogja tartani, kövesse ôsei példáját, s engedelmeskedjék nekik, – itt *Szent István nyilván saját magára gondol – mert az engedetlenség lehelete szétszórja a korona leveleit. Az erények ékítik, teljessé teszik a koronát, mondja végül *Szent István, s Intelmeit azzal fejezi be, hogy az azokban vallott elvek alkotják a királyi koronát.

*Szent István tehát az intelmekben egy képzeletbeli koronát állít fia elé, mely felöleli a király kötelességeit, azokat a tulajdonságokat, melyekkel birnia s azokat a kormányzási elveket, melyeket követnie kell Szent Imrének s utána mindenkinek, ki Magyarország felett uralkodik.”^40–67.

Az Intelmek végén ez a mondat olvasható: “Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Amen!” Az egész királyi hatalmat, s amivel egyenlô: magát a korabeli magyar államot és feladatait, erkölcsi elveit látjuk itt. Ahogy növekszik az alattvalók társadalmi, politikai szerepe, úgy jelennek meg változások, eltolódások, lesz a corona regia-ból corona regnum. Az Intelmek tükrözik nemcsak *Szent István erkölcsi-politikai elveit, hanem az akkori hatalmi viszonyokat is, a magyarországi alkotmányosság akkori állapotát.

Így “A KATOLIKUS HIT MEGÔRZÉSÉRÔL” szólva a példamutatás és a jócselekedetek jelentôségét a “csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd” parancsát közvetíti.

“AZ EGYHÁZI REND BECSBEN TARTÁSÁRÓL” elmélkedve rámutat a tunyaság, restség és hanyagság veszélyeire az új hit megôrzéséért folyó munkálkodás során, nemkülönben az egyház nélküli kormányzás lehetetlenségére, ami a kor “politológiai” alapkövetelménye volt. “*Krisztus testének” csonkításáról mint veszélyrôl beszélve, a szerves (organikus) államszemléletet vetíti elôre egyházi keretben (az egyház = *Krisztus teste).

“A FÔPAPOKNAK KIJÁRÓ TISZTELETRÔL” beszélve rámutat, hogy a kárhoztatásra méltó vétekbe esô fôpapot “figyelmeztesd háromszor, négyszer is négyszemközt az evangélium tanítása szerint. Ha akkor intelmeidet nem hallgatja meg, nyilvánosan kell megfeddni a következôk alapján: Ha rád nem hallgat, jelentsd az Egyháznak.”

“Vezetéslélektani” és politológiai tanács ez, hiszen miért vállaljon a király olyan összeütközést, “leszámolást”, amit az egyház kialakult szervezete jobban kezel ill. végez, míg “saját hatáskörében” eljárva, az egész egyházzal kerülhet összeütközésbe.

“A FÔEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRÔL” szólva mondja: “Az uralom negyedik dísze a fôemberek, ispánok, vitézek hűsége, erôssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ôk országod védôfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ôk, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gôg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gôg és a gyűlölség.”

Nem elég ebbôl az evangélium üzenetének egyszerű tolmácsolását kiolvasnunk, hiszen másról is szó van, amikor így ír: “…hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak”.

Itt a “hatalomgyakorlók” “mi” tudatának a hatalomból való tudatos részesedésének, annak fenntartásában való érdekeltté tételének gondolatát, a “diszfunkcionális”, “működést rontó” eljárási módok elhárításának, végül is a hatalom “legitimitásának”, elfogadottságának és hatékonyságának elérését, mint célt fedezzük fel.

Amikor pedig “AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL” értekezik, ily módon idézve a bibliából: “Ítéletedet, Isten, bízd a királyra”; “Király vagy, az igazságosságot szereted” – az uralkodás és az ítélkezés jogát, az igaz ítélet kötelességét jelenti olvasatunkban.

Olvasva ezeket a szavakat: “Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlô ügy kerül eléd vagy valamely fôbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erôsködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ô megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.”^{17 – 58.}