folytatás... 8. rész
Zománcképei tanúsága szerint a Szent Koronát valószínűleg a *Krisztus utáni IV. században állították össze, egy kaukázusi keresztény hun uralkodónak, megrendelôje Katter hun király lehetett. A *Geobitzász-kép kaukázusi volta, Csomor szerint, bizonyítja, hogy koronánk a VI. században *Gordás kaukázusi hun király birtokában volt. …Így a magyar Szent Korona a keresztény csodaszarvas, Isten küldötte és Isten földi képviselôje. Mint ilyen, szorosan kapcsolódik a magyarság történelmi szerepéhez és kárpát-medencei küldetéséhez, küldetéstudatához – mintegy megtestesítôje mindezeknek”. Végezetül tézisszerűen is közli Csomor, hogy koronánkon eredetileg *Szűz Máriának, valamint Raffael és Uriel arkangyaloknak a képe állott. “*Szűz Mária képe egyben a Szent Lélek ábrázolása is volt, és ezen felül volt a magyar Szent Koronán egy olyan »liliomos kereszt« is, amely kifejezetten a Szent Lélek jelképe. Ezzel tehát a magyar Szent Korona a Szentháromságot is megjelenítette, mivel a felsô *Pantokrátor-kép az Atyát, az oromzati *Krisztus-kép pedig a Fiút ábrázolja.”58 – 46-56.
Számtalan bíráló és megbélyegzô észrevételt vontak fejükre ezek a szerzôk. Lássunk néhány szemelvényt!
“Amint az 1978 utáni legújabb hipotézisekbôl láthattuk, a korona létrejöttét legkorábbra, az ezredforduló elé datáló, az egész korona *Szent Istvánhoz kötését lehetségesnek tartó szerzôk felfogása szerint az összeillesztés problémája fel sem merül, hiszen – szerintük – koronánkat (esetleg néhány zománckép kivételével) rögtön mai alakjában alkották meg. Mint azonban *Váczy Péter rámutatott, az aranymetszés követelményeinek való megfelelés önmagában még nem bizonyítéka az egész korona egységes, egyszerre való megtervezésének, megalkotásának. Minthogy az aranymetszés szabályát a középkor ismerte és gyakorolta, vérében lehetett annak az ötvösmesternek is, aki a korona felsô, latin részét összeillesztette az alsó, görög résszel. Váczy szerint a görög koronarész három uralkodóalakja – az aranyművesek ismertetett felfogásával szemben – beletartozik az alsó koronaabroncson ábrázolt többi zománclemez sorába. *Konstantin zománcképének a kerete is ugyanabból az anyagból készült, mint a többi, négyzetes görög kép. Foglalata, a piros betűk formája is tökéletesen azonos a fekete színű feliratokéval. A Géza-kép kopottsága, zománc- és aranyszíne sem tér el lényegesen a görög sorozatképek jellemzô tulajdonságaitól. Végül Dukász Mihály képe is beilleszthetô a görög korona alakjainak sorába. *Váczy Péter nem alaptalanul hivatkozik arra, hogy ha a korona egyszerre, meghatározott terv szerint készült volna, magyarázatlan maradna a rajta alkalmazott csúnya szegecselési eljárás. De – a feliratok nyelvén kívül – különbözik a latin korona a görögtôl a díszítések alkalmazási módját, elhelyezését tekintve is. Így a korona egységes egészként való, korai datálását – miként számos más, a koronával kapcsolatos feltételezést – távolról sem lehet bizonyítottnak tekinteni.” 58 – 57.
“A mérnökök kozmológiai elmélete, a szakrális célokat szolgáló korona egyfajta csillagászati eszközként, naptárként való felfogása, e sorok írója szerint aligha képzelhetô el.”
“A tudományos… szakirodalom külföldön és hazánkban egyaránt el szokta utasítani az olyan próbálkozásokat, hogy különbözô kronológiai, mitikus elemeket vonjanak be az egyes konkrét szakmai kérdések megoldásába… idegenkednek a kutatók a számmisztikától, hiszen a számokat többféleképpen lehet csoportosítani, szorozni, osztani,…”
“Amennyire helyeselni lehet új műszerek (szemfenékvizsgáló tükör, gégetükör) bevezetését a kutatásokba, s így egyes, korábban nem létezett részletek ötvösszemmel való megfigyelését, annál inkább ’övön alulinak’ kell tekinteni… a személyeskedô hangvételű támadásokat, amelyekkel a nézeteit el nem fogadó művészettörténészeket a sajtó hasábjain Csomor illette.” 58 – 57.
*Marosi Ernô, *Kovács Éva és *Lovag Zsuzsa 1986-ban a “Művészettörténeti Értesítô”-ben *Csomor Lajos érvelésének ellenérveit foglalta össze.
*Marosi Ernô, követve az érdemes *Bogyai Tamást, barokk szóvirágnak tartja *Révay Péter koronaôr 1613-as leírását, amelyben a korona hátoldalán Szűz Máriát írja le, amibôl a korona bizonyos képeinek késôbbi kicserélése és ezáltal kormeghatározásra való alkalmatlansága következne.
*Lovag Zsuzsa a fizikusokat bírálja, mondván: a földtengely hajlásszögével nem lehet olyan korban operálni, amikor a tudomány nem ismerte a föld-tengely fogalmát. Rámutat, hogy a corona Graeca valamennyi zománcképe azonos színű, tehát egyazon műhelybôl került ki, vagyis nem cserélték ki ôket.
*Kovács Éva leírása szerint a korona alkotórészei eredeti formájukat ôrzik, ezeket nem hajlították, zománcaikat nem cserélték.
1989-ben *Bogyay Tamás a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség 1989-es konferenciáján, majd a *Mojzer Miklós emlékkönyvben érvelt a koronaabroncs és a keresztpánt utólagos összeillesztése mellett – a Csomor féle egyszerre való összeállítás ellen –, hivatkozva a két koronarész gyöngysorainak eltérô típusára és elôállítási módjára.
*Péri József ötvös a Korona Bizottságban folytatott technikai vizsgálatai nyomán a Szent Koronában nem egységesen megtervezett és elkészített koronát ír le.
Nem folytatjuk a latin és a görög korona összeillesztésével és az összeillesztés idôpontjának meghatározásával foglalkozó terjedelmes irodalom taglalását, csupán arra utalunk, hogy *Mátyás király (így a Thúróczy krónika) elôtt *Szent István elsô pénzein jelenik meg az ábrázolásokon a zárt magyar királyi korona.322 – 61
Nem szabad, hogy *Csomor Lajos és *Ferencz Csaba eredményei ellenhatásként a régi nézeteket meg merevítsék, hanem inkább gerjesztô, élesztô erejükre és szerepükre van nagy szükség. Bízzunk ebben! Bízzunk a szemléleti kalodáktól megszabaduló, elôítélettôl mentes új nemzedékben, amint bizakodnunk kell a Szent Korona megújuló szerepében és hivatásában.
Szent Koronánk titka megfejthetetlen maradt mindmáig, s nagy valószínűséggel nem lesz ez másként a jövôben sem. Hivatásának betöltéséhez, misztériumához hozzátartozik a titok. Hiszen amirôl szó van: arany és drágakô, gyöngy és zománckép, de nemcsak arany és drágakô, gyöngy és zománckép, hanem sokkal több: Magyarország Szent Koronája.
Miért Szent?*
Szólnunk kell a Szent Korona és a koronázási jelvények közjogilag kifogástalan elnevezésérôl.
A Szent Korona 1978-as hazatérte után *Bölöny József lényegretörôen és pontosan írta meg véleményét a Sacra regni corona című cikkében (nemhiába volt külön rovata a Történelmi Szemlében a különbözô közjogi és terminusbeli, szóhasználati, idôpont-megjelölési hibák helyesbítésére). Lássuk írásának idevágó részét:
“A Szent Korona
A közlemények általában “a magyar korona” hazaérkezésérôl, átadásáról, történelmi és műtörténeti múltjáról számolnak be, “a magyar királyi koronáról” beszélne*k. Csak *Nemeskürty István nevezi szent koronának (id. cikk) és *Szuhay-Havas Ervin a Népszabadság karácsonyi számában.
*Szent István koronájának ezt a “szent” jelzôjét azonban semmi okunk sincsen mellôzni, még akkor sem, vagy talán akkor a legkevésbé, ha ezt pusztán epitheton ornansnak, díszítô jelzônek tekintjük. Ezt a díszítô jelzôt ti. évezredes hagyomány fűzi a koronához, amely ezzel a jelzôvel vált “az ezeréves magyar államiság szimbólumává”.
Mit is jelent koronánknak ez a “szent” jelzôje? A magyar “szent”, a német “heilige”, az angol “holy”, a francia “sainte” jelzô kevés támpontot nyújt ennek tisztázásához. Nem kell azonban idegenben keresnünk a kérdés eldöntését, mert a múlt század derekáig hivatalosan használt hazai latin nyelvünk világosan különböztet ebben a kérdésben.
Nem a magyar “szent” és az idegen nyelvek hasonló jelzôinek elsôsorban megfelelô értelem szerint nevezi ti. koronánkat, nem “sancta corona” néven, hanem sacra coronának. Szentnek (sanctus, -a) nevezi az Istent, a katolikus egyház szentjeit, az Istennek tetszô személyeket és személyi fogalmakat. Sacer (sacra) jelzôt fűzött a szent, megszentelt tárgyakhoz, dolgokhoz. Ez a “szent” jelzô jóval tágabb körű amannál. Nem függ szentté avatástól, még csak vallási értelemben vett szentségtôl, Istennek tetszéstôl sem. A Szentatya (pápa) megszólítása Sancte Pater, az apostoli Szentszék (pápaság, római Curia) latin neve Sacra Sedes (Apostolica). A régebben “Ô szent felségének” is nevezett királyoknak ez a jelzôje latinul Sua Sacratissima Maiestas, mert sanctus (sanctissimus) csak kettô volt közülük: *Szent István és *Szent László.
A sacra corona nem egy szentnek nyilvánított, vallási fogalom, hanem a katolikus egyház által szentté avatott s a magyar nép által szentekként tisztelt nagy Árpád-házi királyainkon kívül a többi nagy királyunk által is viselt, általuk mintegy megszentelt, a hagyomány által szentnek (sacra) tekintett évezredes jelvénye a magyar államiságnak (az 1836: II. tc. “az ország szentséges koronájának ôrjeirôl” rendelkezik), nem az uralkodó (rex), hanem az ország (regnum), a magyar állam folyamatos fennállásának a jelképe. Nem sacra regum corona, hanem sacra regni corona.
Szentnek tekintik és nevezik már a XIII. század közepétôl (*IV. Béla többek között 1256-ban) a koronát, amely a király személyét is megszenteli. 1388-ban már a dalmáciai városok is “Magyarország szent koronája” iránti hűségüknek adnak kifejezést.
“A szent korona” ôrzésérôl rendelkezik már az 1464: II. tc. “az ország szent koronájának” ôrzésérôl az 1492: III. tc., az 1498: XXV. tc., az 1500: XXIII. tc., “Magyarország koronájáról” és a “Szent Koronáról” szól *Perényi Péter 1527. november 11-én elhangzott koronaôri esküje. Az 1655: XLV. tc. úgy rendelkezik, hogy a koronaôrök közül “legalább egyikük állandóan a szent korona mellett maradjon”, az 1715: XXXVIII. tc. az ország szent koronája ôrzésének helyérôl és ôrei megválasztásáról szól, az 1790: VI. tc. arról, hogy az ország szent koronája Budán ôriztessék, az 1867: VI. tc. “az ország szent koronája ôreinek megválasztásáról” stb.
A szent koronát tárgyalják természetesen a legújabban idegen nyelven megjelent munkák is, így *Patrick J. Kelleher: The Holy Crown of Hungary címmel (Róma, 1951), *Deér József: Die heilige Krone Ungarns címmel (Bécs, 1966), *Radvánszky Antal: Das Amt des Kronhüters in Staatsrecht und Geschichte Ungarns címmel (Mainz, 1972), *Bárányné Oberschall Magda: Die Sankt Stephans-Krone címmel (Bécs, 1974).
Anélkül, hogy ennek különösebb jelentôséget tulajdonítanánk, inkább csak az elnevezés megszakítatlan folytonosságának jellemzésére említjük meg, hogy az Új Magyar Lexikon 1961-ben megjelent 4. kötetének korona szócikke is a szent koronára utal és az 1962-ben kiadott 6. kötete tartalmazza a Szent Korona szócikket, amely szerint “Szent Korona: a magyar királyi korona neve *I. István szentté avatása (1083) óta.”
A koronázási jelvények
Amint a koronát ôsidôktôl – ha talán nem is éppen István király szentté avatásától – szent koronának nevezték, úgy nevezik 1928-ig úgyszólván kizárólag, és azóta is koronázási jelvényeknek – az 1928: XXV. tc. erôsen kifogásolható utólagos szóhasználatával – “a hozzátartozó drágaságokat”, bár még a miniszteri indokolása is azt állapítja meg, hogy “A korona és a többi koronázási jelvények (kiemelés tôlem B. J.) gondviselésére elsôsorban az ország koronaôrei hivatottak.” A “drágaságok” a latin szövegekben elôforduló “clenodia” szolgai fordítása. A javaslat eredeti helyes szóhasználatával szemben csak a képviselôházi bizottság javasolta, hogy a törvényjavaslat címének és egész szövegének “koronázási jelvények” kifejezései helyébe “a hozzátartozó drágaságok” szavak tétessenek.
Még inkább kifogásolható az a szóhasználat, mellyel a koronázási jelvényeket a szent korona mostan történt átadásával kapcsolatban is többnyire “koronázási ékszereknek” vagy “koronaékszereknek” nevezik. “*Szent István koronáját és a koronázási ékszereket” említi a magyar-amerikai közös közlemény 1977. december 15-én, kijavítás helyett átvette a hibát *Bertényi Iván a Magyar Hírlap december 18-i számában közölt Koronázási ékszereink című cikkének már a címében is. Melyiket nevezhetjük vajon ékszernek a koronázási jelvények közül? A királyi palást ruhadarab (kisebb hibáit a koronázás elôtt a királyné szokta kijavítani); *Szent István kardja fegyver; a királyi pálca (a különleges alakú és hosszúságú jogar helyesebb neve) épp oly kevéssé ékszer, mint ahogy nem az pl. a marsallbot; az országalma lenne ékszer, melyet csak kézben lehet tartani?
Koronaékszerekrôl és koronázási ékszerekrôl beszélnek pedig többnyire a január 6-i ismertetések, vezércikkek, hivatalos közlemények, az ünnepség alkalmával maga *Cyrus Vance és *Apró Antal.
A koronázási jelvények egyike sem ékszer, hanem a királyi hatalom jelvényei, melyekkel a nemzet övezte fel a megkoronázott és ezzel teljes jogúvá vált királyát. Ezért latinul clenodia regni néven is nevezték ôket, ami nyilvánvalóan az ország jelvényeit jelenti, nem pedig “az ország ékszereit”.
A koronázási jelvényekhez sorolható távolabbról még az esztergomi kincstárban ôrzött három kereszt: a kettôs kereszt, az eskükereszt és a kiskereszt, az ún. pax vagy pacificale.
A koronázási jelvényviselôk az alábbi sorrendben következtek:
1. a fôkamarásmester az eskükereszttel;
2. a fôpohárnokmester *Szent István kardjával;
3. a tárnokmester a paxszal, vagyis kiskereszttel;
4. a horvát bán az országalmával;
5. az országbíró a jogarral;
6. a nádor, illetôleg az országgyűlésnek a nádori teendôkkel megbízott választottja a szent koronával.
Távolabbról: a nádort, illetve nádorhelyettest követô király elôtt oldalvást haladt jobbról
a rangban legfiatalabb püspök a kettôs kereszttel (apostoli kereszttel), balról a fôlovászmester az ország kivont kardjával.
A koronázási ünnepélyeken az országgyűlés mindkét házának vegyes küldöttsége által készített és mint hiteles leírást, jegyzôkönyvileg az országgyűlés elé terjesztett leírásai országos jelvényeknek is nevezték a koronázási jelvényeket, a korábbi clenodia regni szóhasználatnak megfelelôen.
Az 1608. évi koronázás elôtti IV. tc. az ország koronájáról “és ennek a régi jelvényeirôl” (a latin szövegben: clenodia) rendelkezik; a koronázás utáni XVI. tc. a koronáról “a lajstromba foglalt összes jelvényekkel együtt”; az 1715: XXXVIII. tc. azt határozza, hogy az ország szent koronája a hozzá tartozókkal együtt (cum suis accessoriis) Magyarországon ôriztessék.”87 – 356-357.
Ezek a sorok magukért beszélnek, egyesítve a jogászi szakszerűséget és pontosságot a történelmi szemlélettel és módszerrel.
Mária Országa*
“Regnum Marianum (a.m. Mária Országa), Magyarországnak *Szent László óta szokásos katolikus megjelölése; kiinduló pontja *Szent István király országfelajánlása Szűz Máriának, halála elôtt. A királyság elsô századaiban meglévô tisztelet (Máriás pénzek, zászlók, templomok, költemények, legendák) a barokk-korszakban a jezsuiták vezetésével érte el tetôpontját a nevelésben, ekkor alakultak az elsô Mária-kongregációk” (katolikus hitbuzgalmi egyesületek. A szerzô megjegyzése.) Így szól az 1941-ben megjelent Új Idôk lexikona, míg a század elején megjelent legjobb magyar tárgyú lexikonnak, a Pallasnak nincsen ilyen címszava.
A komunista önkényuralom korszakának 1961-es ismerettára, az Új Magyar Lexikon pedig így említi: “Az ellenreformáció idején (fôleg a 18. sz.-ban) a jezsuiták által kidolgozott állameszme, amely szerint Magyarországot I. István Szűz Máriának ajánlotta fel, aki így az ország védnöke, sôt tulajdonképpeni uralkodója lett. Erre alapították egyrészt a katolikus vallás egyeduralmi igényét, másrészt a királyi hatalom természetfelettiségét. A ~ eszméjében az ellenreformációs Habsburg abszolutizmus és a magyar feudális uralkodó osztály szövetsége jutott kifejezésre. Az ellenforradalmi Horthy-rendszer idején újból felelevenítették.”
Már ennyibôl is látható, mennyire más-más nézôpontból vizsgálható, világnézeti beállítottságtól függôen különbözôképpen megítélhetô eszmérôl van szó. Némi történelmi és közjogi érzékkel azonnal tudható: kivételesen jelentôs ez a tanítás mind vallási, mind nemzeti szempontból.
A Regnum Marianum, mint kifejlett eszme, a XVII. században jelenik meg *Istvánffy, *Pázmány, *Kopcsányi, *Inchoffer műveiben, támaszkodva a magyar király külsô hatalmaktól, de a rendektôl való függetlenségét kifejezô Patrona Hungariae eszme tételeire, amely szerint a magyar királyok és az ország az istenanya különös védelmét élvezik, mióta *Szent István felajánlotta országát a Szent Szűznek.
A kérdés tanulmányozásának kulcsa *dr. Máriás István 1943-ban megjelent “Nagyasszonyunk, hazánk reménye. A szentistváni állameszme koronája” című műve308; *Németh László: A Regnum Marianum állameszme című tanulmánya 1940-bôl336/a; és *Waczulik Margit: A magyar barokk vallásos nemzeti öntudatának kialakulása című írása 1942-bôl451.
Eredeti, hivatkozásokban igen gazdag, katolikus szemléletű tanulmányok *Molnárfi Tibor írásai (“A korona”, vagy “Alkotmányozás a Szentkorona-Tan (-Elmélet) függvényében” című a kilencvenes évekbôl).323,324
*Németh László, aki nem azonos a “Minôség forradalma” írójával, részletes tanulmányában rámutat, egyetértve más szerzôkkel: “a magyarság megtérésekor az ôsi istenasszony kultusza elôsegítette a keresztény értelemben vett Istenanya, a Boldogságos Szűz kiválasztását”. “A magyar katolikus megújulás Máriatisztelete a magyar lélek idôszerű igényeinek megfelelôen sajátos, normatív jelleget öltött. Néha más népeknél is találunk a Máriatiszteletben nemzeti színt, de ez nem szilárdult ki olyan formában, mint a magyar Regnum Marianum.”
Megemlíti a legendát, ahol a Szent Szűz tervében “*Géza fejedelem születendô gyermeke viszi majd a fôszerepet. A legenda… szerint a Szent Szűz megjelenik Gézának, és figyelmezteti a születendô gyermek hivatására.”
A protestáns *Heltai Gáspárnál *Szűz Mária helyébe – a *Hartvik-legendát követô *Bonfini szövegének magyar fordításában – maga az Isten lépett.
Hazánk és nemzetünk “természetjogon” a Szent Szűz oltalma alatt állott minden idôben, mondja a szerzô, majd így folytatja: “… az országfelajánlás lett a végsô és legjelentôségesebb, mondhatnók, jogi szerzôdés a Boldogasszony és a magyarság között”.
A Németh által idézett *Szekfű szerint Heltainál így beszél *Szent István fôembereihez: “Én Magyarországot ajánlottam már régen az *Szűz Mária Asszonyunknak, és azt választottam patrónának az magyarnak és az ô nevére verettem az magyaroknak pénzét. Ez okáért állhatatos szóval szolgáljatok mindnyájan asszonyunknak. És ha valami veszedelem akarna jönni rátok, Ô az palástjával befedezi és megoltalmazza Magyarországot, mert Ô Patrona Hungariae”.
Említi Németh – a katolikus-protestáns ellentét jellemzésére – *Magyari István könyvét, amely 1602-ben a pápistákat újítóknak nevezi, akik bevezették többek közt “az Boldogasszony és több Szentek ünnepe ülését”. Kimondja a bálványozás bűnét, amelyért az Úristen ostorozza a magyarságot.
Lássuk, hogyan ír a szerzô:
“A Mária-tisztelet *Szent István lelki életét és kormányzó tevékenységét egyaránt áthatotta. Legrégibb élettörténete, a Legenda Maior elbeszéli, hogy a szent király a lázadó *Koppány ellen a Szent Szűz nevében kélt harcra, Konrád támadása ellen is Máriához folyamodott segítségért, de éppenígy a Szent Szűz nevében bocsátott meg a személyét ért bántalmakért. Kitetszik *Mária-tisztelete az Isten anyjának ajánlott egyházmegyék
és monostorok nagy számából is. Hogy a keresztény magyarság nagy családját Mária személyéhez kapcsolja, népét haereditas Mariae, familia Mariana kifejezésekkel, a Szent Szűz házanépének és örökségének szerette nevezni.
Ez a törekvése különösen akkor nyilatkozott meg magasztos formában, amikor a kereszténység zsenge palántáját és a magyar királyságot *Szent Imre váratlan halála folytán megfelelô utód nélkül kellett elhagynia. A bizonytalanság hullámai közt mint egyedül biztos menedékhez, a Boldogságos Szűzhöz folyamodott: “Egek Királynéja, – esdekel fel hozzá – a Te pártfogásodra bízom utolsó imámmal a szent Egyház püspökeit és papságát, a királyság fôembereit és a népet”.
A magyarság és a Szent Szűz között fennálló bensôséges viszonynak elsô letéteményese tehát *Szent István király. A késôbbi idôk folyamán is mint az elsô rex Marianus szerepelt a magyarság kegyeletében. Éppen azért, mert mélységes hitével, államférfiúi bölcsességével, népe lelkének ismeretével, a helyzet világos átlátásával oly eszményi és szilárd államot hozott létre, továbbá államát a külsô és belsô ellenséggel szemben hadvezéri rátermettségével meg tudta védeni, a következô századok folyamán eszményképként állt utódai elôtt. Az eszményi állama a Boldogságos Szűz különös védelme alatt álló magyar királyság volt, melynek kötelékében a keresztény magyar nép az erkölcsi tökéletesedés útján haladva érheti el a földi jólét és az égi boldogság jutalmát. Ez az ideál, amely elôbb mint jámbor elgondolás, majd mint állameszme jelentkezett, gyökerét alkotja a századok folyamán kialakult *Regnum Marianumnak. Középkori királyaink, amint egyebekben, úgy ebben is *Szent Istvánt állították eszményként maguk elé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
