folytatás...                                                                                                             6. rész

Nem nélkülözi az érdekességet az sem, hogy mindkét koronaôr tagja volt a felsôház elnökségének – Perényi mint elnök, Radvánszky mint elsô alelnök –, amely az eskütétel elôtti napon, november 3-án tüntetôleg lemondott testületileg, úgyhogy az eskütétel napján a felsôház már csak korelnök vezetésével működhetett.

Mikor és milyen körülmények között hagyták el ezután az országot a történelmünkben leghosszabb ideig tartó és legmesszebb vezetô útjukra a korona, és a jelvények közül a jogar, az országalma és a koronázási kard?

Erre a kérdésre szintén az 1963-ban Budapesten elhunyt utolsó koronaôr, *Radvánszky Albert báró feljegyzései és szóbeli közlései nyújtják a leghitelesebb választ. Az elôbbieket vázlatosan ismerteti Komjáthy Miklós az Országos Levéltárban található, 1945. december 20-án készült gépelt példány nyomán (Élet és Tudomány, 1978. jan. 6.), úgyszintén a néhai koronaôr unokaöccse, *Radvánszky Antal a jelenleg – közlése szerint – az Országos Levéltárban P 56675, fasc. 4. szám alatt elhelyezett feljegyzésekrôl még a koronaôr életében készített kézírásos kivonat és nagybátyjának személyes közlése alapján (id. m.)

November 6-ról feljegyzi a koronaôr, hogy a koronaôrség Veszprémbe vitte a koronát a Magyar Nemzeti Bank óvóhelyére. Ez a koronaôrök és a Szálasi-kormány egyetértésével történt. A vasládát a koronaôrök lepecsételték, mielôtt átadták elszállítás végett a koronaôrség parancsnokának. November közepén a koronaôrök ösztönzésére a koronázási palástot a pannonhalmi bencés fôapátságra vitték és *Kelemen Krizosztom fôapátnak adták át megôrzésre és oltalomra. (A tokjában üveg alatt kifeszített palástot falra akasztva ôrizték Pannonhalmán egy nehéz függöny mögött.) *Szôllôsi miniszterelnök-helyettes is elkísérte a palástot Pannonhalmára. Ezt az alkalmat felhasználták a koronaôrök, hogy nyomatékosan közöljék vele azt a kívánságukat, hogy a szent koronát és a többi koronázási jelvényt is átszállítsák Pannonhalmára. *Mindszenty József veszprémi püspök erôteljesen támogatta kívánságukat és átadta Szôllôsinek *Serédi bíboros-hercegprímásnak e tárgyban hozzá intézett levelét. Szôllôsinek egy mellékesen elejtett megjegyzésébôl következtettek arra a koronaôrök, hogy a nyilaskeresztes kormány a katolikus magas klérus legitimista beállítottsága miatt ellenezte a korona pannonhalmi megôrzését. A koronaôrök azért akarták ezt a megoldást elfogadtatni a kormánnyal, mert a fômonostor a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állott és ôk, a koronaôrök, esküjükhöz híven “meg akarták tartani a koronát az országnak”. A fejlemények teljes mértékben igazolták a koronaôrök álláspontjának helyességét.

December 6-án a nyilaskeresztes kormány a már az 1715: XXXVIII. törvénycikknek a »fenyegetô veszély vagy szükség esetére« utaló szakasza alapján a szent koronát a koronaôrök tudta és beleegyezése nélkül az osztrák határ mellett fekvô Kôszegre vitette. Említésre érdemes, hogy még a nyilaskeresztesek de facto kormánya is súlyt helyezett legalább a jogosság látszatának a megôrzésére ennél a cselekedeténél, ezért utólag írásban értesítette a koronaôröket, akik ezt december 8-án kapták meg. Már másnap elindultak gépkocsin Kôszegre a korona után. Útközben megálltak Sopronban, ahol akkor a Szálasi-kormány tartózkodott, hogy újból megkíséreljék rábírni a kormányt a koronának Pannonhalmára vitelére. A kormány megtagadta ezt és »hatalmi eszközei alkalmazásának terhe alatt megakadályozta a koronaôröket a továbbutazásban«. Szóbelileg azonban megígérte nekik Szôllôsi miniszterelnök-helyettes, hogy a koronát Kôszegen elássák; errôl azonban ismételt szorgalmazásuk ellenére sem adott írásbeli közlést. Így csak 1945 tavaszán tudták meg a koronaôrök, hogy a koronát külföldre vitték.

*Radvánszky Antal a szent korona misztikus erejének kissé groteszk példájaként említi meg ezzel összefüggésben azt a szélesebb körben ismeretlen tényt, hogy Ausztria amerikai megszállási övezetébôl Szálasi “külügyminisztere” a menekült kormány nevében »jegyzéket« intézett az amerikai külügyminisztériumhoz 1945 június elején vagy május végén, amelyben azt indítványozta, hogy a menekült Szálasi-kormánnyal tárgyaljanak Magyarország sorsáról, mert ez még »a száműzetésben« is gyakorolja a teljes állami szuverenitást, mert birtokában van most is *Szent István koronájának. Nevetve mutatta neki ezt az írásművet 1945 nyarán Svájcban Mr. Tyler, aki 1938-ig népszövetségi pénzügyi fôbiztos volt Magyarországon és akinek, mint a magyar ügyek szakértôjének adták át ezt véleményezésre az ausztriai USA megszálló hatóságok.

A korona és a koronázási jelvények további sorsáról összefoglaló áttekintést nyújt *Zsiday Csaba Budától Augsburgig című cikkében (Magyarország, 1978. jan. 8.). Megszólaltatja a *Pajtás Ernô ezredes, parancsnok vezetésével amerikai fogságba esésükig a koronát kísérô és már 8, késôbb 6 fôre olvadt koronaôrségnek szerinte utolsó élô tagját, *Bunda Józsefet is, akinek közlése szerint december 11-én vitték egy ponyvás teherautón a koronaládát Veszprémbôl Kôszegre; 18-án lépték át az osztrák határt és a Salzburg melletti Mattsee községbe mentek. Itt a nyilasok erôszakos fellépése és a front közeledése miatt a korona és a jelvények elásása mellett döntöttek, ami május 5-én meg is történt a tóparton. Az egykori augsburgi kihallgató-csoport vezetôjének emlékiratai szerint az amerikaiak felkutatták az elásott koronát, »amelynek belseje, bélése – a szövetrész – már teljesen el volt rothadva, ki is kellett szedni belôle«.

Ehhez a most idézett közléshez meg kell jegyezni, hogy ezzel természetesen semmiféle károsodás sem érte a koronát, mert abba minden koronázás elôtt a megkoronázandó király feje méreteinek megfelelô bélést készítettek. A korona kerülete 72 cm, tehát mintegy 10–20 centiméterrel meghaladja a férfi fejméretet. Ennek áthidalására szolgált a süvegszerű, különleges bélés, az ún. koppa, melyet a legutóbbi két koronázásra 1867-ben és 1916-ban a Váci utcai Pórfi-féle kalapüzlet tulajdonosa készített. A tönkrement és kiszedett bélés tehát csak az 1916-os koronázásra készült.

A 7. hadsereg parancsnoka megengedte Pajtás ezredesnek, a koronaôrség parancsnokának, hogy a koronát elkísérje, amikor beszállították Frankfurtba. 1956. augusztus 22-én az Actio Catholica egy magyar-német feliratú emléktáblát helyezett el Mattsee-ben a plébánia falán ezzel a szöveggel: »Itt ôrizték 1945-ben a Magyar Szent Koronát«.

A Hétfôi Hírek 1978. január 16-i számában a tévé által készített filmrôl beszámoló cikk azzal egészíti ki a fenti közlést, hogy a 22 tagú koronaôrségnek Bunda József mellett még két tagja van életben: a filmen szintén szereplô Kocsis József, és Borbély János.

Bertényi Iván szerint »az amerikai kormány 1951-ben különleges jogállású tárgynak nyilvánította« a koronát (id. cikk). A State Departement 1965 évi hivatalos nyilatkozata szerint a koronát »úgy kezelik, mint a magyar nép speciális státusban lévô tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben«. Hazahozatala elôtt a koronázási jelvényekkel együtt a történelmi amerikai erôdítménybôl, a Kentucky állambeli Fort Knoxból szállították Washingtonba és a különgép a Washington melletti Andrews katonai légitámaszpontról indult velük haza az óceánon át. Vance külügyminiszter idézte beszédében Carter elnöknek Losonczi Pálhoz, az elnöki tanács elnökéhez intézett levelét, amely szerint büszkeséggel adja vissza “Magyarország népének ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet megóvni a második világháború szörnyű pusztítása óta az Egyesült Államok számára megtiszteltetés volt”.^{87 – 359-361.}

Jelképes epizódja a Szent Korona sorsának a Csehszlovák kormány 1946. április 10-én a nagyhatalmaknak átadott jegyzéke, amelyben a trianoni határ megváltoztathatatlanságának elismerését, a magyar nemzetiségűek Csehszlovákiából való áttelepítését, a pozsonyi hídfô átadását és – mint ki nem mondott garanciát – “*Szent István koronájának, a revizionizmus jelképének” az Egyesült Nemzetek Szervezetének Múzeumába való elhelyezését követeli. A magyar nemzet megalázását így kötötték össze a Szent Korona megalázásának kísérletével. Aki láncot akar tenni a magyar nemzetre, fogságba veti a koronát!²⁰⁰

A korona sorsa – hazaérkezése után is – a magyar történelemhez hasonlóan alakult. A Nemzeti Múzeum dísztermébôl csakhamar egy földszinti terembe került, nem kapva közjogi jelentôségének megfelelô elhelyezést és ôrzést.

Az 1990–94-es országgyűlés sem foglalkozott a Szent Korona ôrzésével, bár egyes országgyűlési képviselôk, mint ismereteink szerint *Sándorfi György, *Szilasy György, *Pap András éltek ilyen kezdeményezéssel a kormány tagjainál.

*Maczó Ágnes, az országgyűlés mostani kisgazdapárti alelnöke pedig alkotmánytervezetében foglalkozik a Szent Korona szerepével. Tervezetének 5. §-a szerint “A szuverenitás teljességét a magyar Szent Korona testesíti meg, amely állandó jelleggel az Országházban kerül elhelyezésre”. Másutt szól a Szent Koronára tett eskürôl, és a tervezet indoklásában ezt mondja: “Mind a szocialista, mind az átmeneti alkotmányból teljesen hiányzott a magyar Szent Korona említése. A szuverenitás teljességét ezen alkotmány szerint a magyar Szent Korona testesíti meg. A magyar közjog az állami fôhatalmat szimbolizáló Szent Koronának közjogi funkciókat tulajdonított. A koronát nem egyedül a királyi méltóság világi, egyházi megjelenítésének tekintette, hanem olyan közjogi fogalommá vált, amely a szuverenitás teljességének a kifejezôje. A korona önálló, a király személyétôl független szerepe már a XIII. században megjelent. Ezt követôen a XIV. századtól kifejezte a rendek hatalmát. Még azzal a lehetôséggel is élt, hogy a király személyével szemben jelenítse meg a rendeket. Werbôczy Hármaskönyve már a korona részének tekinti a köznemeseket is. Organikus egységet alkotott a nemesség s a megkoronázott király, amely egységet a Szent Korona fejezte ki, s egyben ez volt minden jog forrása. A magyar korona szuverenitás teljességeként történô megjelenítése az új alkotmányban – történelmi hagyományainkra alapozva – újra régi szerepéhez juttatja a magyar közjogban a koronát. Állandó jelleggel az Országházban kerül elhelyezésre. Természetesen ezzel nem szűnik meg láthatósága, az Országházban történô kiállítása lehetôséget ad arra, hogy a látogatók – megfelelô ôrzés mellett – folyamatosan, az Országgyűlés munkájának zavarása nélkül megtekinthessék nemzeti kincsünket, mely ezáltal nemcsak történelmi emlék marad, hanem a magyar közjog élô részévé válik. A köztársaság elnöke, a kormány s az országgyűlési képviselôk esküjüket a magyar Szent Korona elôtt teszik le. Ezen alkalmakkor a koronát az Országgyűlés üléstermébe viszik át, ahol ünnepélyes keretek között a magyar történelem jogfolytonosságát jelképezve van jelen.”^{289 – 100-101.}

Az eddigiekbôl megbizonyosodhattunk arról, hogy a Szent Korona jelentésének és szerepének, mibenlétének kérdésköre mennyire összetett, történelmileg és jelentéstanilag többrétegű. Érvényes ez a Szent Korona, mint tárgy történetére és sorsára, eredetére és szerkezetére, példázva a Szent Korona népének és országának sorsát.

A Szent Korona eredete*

Közkeletű felfogás szerint “mai Szentkoronánk két részbôl van összeillesztve, mégpedig elég primitív módon: a felsô, szentistvánkori rész 1.5 mm vastag aranyszögekkel van hozzászögezve az *I. Géza-féle bizánci alsó koronához”.^{40 – 61.}

A Szent Korona eredetérôl a vele kapcsolatos eseménytörténet és a tárgy leírása kapcsán is sokat tudhattunk meg, amint az elôzôekben ez látható volt.

Ugyanakkor kiterebélyesedôben van egy új quasi tudomány, amely művészettörténeti, ötvösművészeti, fizikai, teológiai eszközök igénybevételével törekszik a magyar Korona eredetének és szerkezetének feltárására. Ennek nagy lökést adott a Korona hazahozatala az Amerikai Egyesült Államokból 1978-ban. Újra a magyar államra hárult a koronázási jelvények méltó ôrzésének, megóvásának, esetleges helyreállításának kötelessége. Ekkor nyílt meg a kutatás lehetôsége a magyarországi tudósok elôtt.

A koronázási jelvények tudományos igényű kutatásának összehangolására, a helyreállítás teendôinek meghatározására a művelôdési miniszter történészekbôl, művészettörténészekbôl és restaurátorokból álló szakértô és tanácsadó bizottságot létesített. E “koronabizottság” sürgetô feladata lett a foszladozó koronapalást megmentésérôl való gondoskodás. A korona romlásával fenyegetô 1867-es cin forrasztások megbolygatását elhalasztották addig, amíg változás nem észlelhetô, a palástot pedig kivonták a kiállított koronázási jelvények közül, helyreállításáig, a további romlás lassítása végett sötétben elhelyezve.

Legalább ennyire fontos döntés volt egy nemzetközi tudományos ülésszak megrendezése a Magyar Nemzeti Múzeumban 1981. szeptember 22–24. között a korona és a többi koronázási jelvény kérdéskörérôl.

Milyen elôzményekre támaszkodhatott a koronakutatás ebben az idôben?

Ennek tárgyilagos, torzítás nélküli leírása könyvtárnyi irodalom összefoglalását igényelné egy vaskos kötetben. Az érdekelt kutatók saját eredményeik köré csoportosítják az eddigi adatokat, saját felfogásuknak megfelelôen értékelve és rangsorolva ezeket. Az ilyen értékelô ismertetéseket akkor fogadhatnánk el minden tekintetben jónak, ha az ismertetô szerzô eredményeit igaznak, nézôpontját ebbôl eredôen kifogástalannak tekintenénk. Elôfeltevés nélküli, zárt logikai láncba illeszkedô, s minden tekintetben megdönthetetlen okirati és tárgyi bizonyítékokkal körülbástyázott elmélet a korona keletkezésének idejérôl, módjáról, szerkezete kialakulásáról nem létezik. Vannak viszont a valószínűség különbözô fokán álló elméletek.

A legnagyobb számban képviselt nézet szerint a Szent Korona két részbôl, az alsó, görög koronából és a felsô latin koronából való egyesítéssel jött létre a X–XIII. században, s a két rész közül a latin korona lehetett a régebbi alkotás, amely nagy valószínűséggel kapcsolatot hordoz *Szent István királyunkkal. Koronánk vitathatatlanul kifejezi az uralkodói hatalom Istentôl való eredetét, és egyértelműen utal a bizánci császársággal való szoros kapcsolatra.

A vázlatos teljességre és elemzésre való törekvés igénye nélkül felsorolunk néhány felfogást.

*Révay Péter koronaôr 1613-ban, majd 1659-ben megjelent könyvében a klasszikus felfogást képviseli, amely szerint a teljes koronát *II. Szilveszter pápa adományozta *Szent Istvánnak. A koronát Nagy *Konstantin császár a IV. század elsô harmadában ajándékozta I. Szilveszter pápának. (Ez az ún. konstantini hamisítvány, majd a hamisított, ún. Szilveszter bulla valódinak elfogadásán alapul.) Révay leírása szerint *Szűz Mária zománcképe látható volt a koronán.

1790-ben *Weszprémi István, a nagynevű debreceni orvos-tudós – miután megtekintette a Bécsbôl hazahozott, Budán kiállított koronát – nem látta tarthatónak a teljes korona *Szent István-i eredetét, figyelemmel a görög korona uralkodó képeire.

*Katona István a XVIII–XIX. század fordulóján határozottan állította, hogy a felsô koronarészt *Szent István Rómából kapta, s *Koller József pécsi kanonok a két korona összeillesztését *III. Béla uralkodásának idejére (1172–1186) tette.

*Franz Bock, korának szaktekintélye, német műtörténész 1857-ben a bécsi udvar megbízásából vizsgálta a koronát. Vallotta a két korona összeillesztését, s állította, hogy a latin korona 1000 elôtti római munka.

A kiegyezés után a Magyar Tudományos Akadémia bizottságot küldött ki *Ipolyi Arnold püspök vezetésével, amely királyi engedéllyel vizsgálta a koronát 1880-ban. Ipolyi jelentést tett, és 1886-ban könyvet jelentetett meg a koronáról és a koronázási jelvényekrôl. A latin korona római eredetét vallotta, nem titkolva bizonyos kétségeit. Készített egy koronarekonstrukciót elsô királyunk koronájáról, elhelyezve rajta a mai koronáról hiányzó négy apostol képet, ezzel mintát adva számos szobornak, az említett Szilveszter bullát valódinak fogadva el.

Az 1740 óta vitatott eredetű és valódiságú Szilveszter bullát *Karácsonyi János 1891-es tanulmánya XVII. századi hamisítványnak állította, bizonyítékokkal alátámasztva véleményét. Ugyanezt tette a *Hartvik-legenda koronaküldésre vonatkozó részével, 1150 körüli utólagos betoldásnak minôsítve azt.

*Hampel József, a magyar régészet késôbbi kiválósága, 1880-ban néhány órán át tanulmányozta a koronát. Kérdéseit a sajtóban tette fel, mintegy megadva a modern kutatás feladatait, eltérve *Ipolyi Arnold véleményétôl:

A korona-pánton (felsô koronarészen) miért van nyolc apostol a tizenkettô helyett? Ha a korona felsô lemezei eredetileg is koronának készültek, miért kellett a felsô-középsô lemezt, *Krisztus képét durván áttörni a tetôkereszt megerôsítésére? Miért kellett a *Szent István koronájának tartott felsôrészt megcsonkítani, zománctábláit megrongálni csupán azért, hogy összetoldozzák a jóval fiatalabb görög koronával?

*Pauler Gyula szerint a korona nyomtalanul eltűnt, miután *III. Henrik azt visszaküldte Rómába a ménfôi csata után. A korona felsô része kapcsolatban lehetett *Szent Istvánnal, bár más változat is lehetséges.

Az orosz *Kondakov, elismert zománcművészeti kutató szerint egy aranyabroncsból és egy (eredetileg szentelt kenyér beborítására használatos ortodox) bizánci “csillag”-ból van összetéve a korona, amelynek keletkezése XI. századvégi, vagy XII. századeleji.

*Czobor Béla az 1896-ban három napra kiállított koronát megtekintve állította Kondakovval szemben, hogy az aranypánt XIII. századi, noha annak zománcképei *Szent István korára utalnak.

1907-ben *Jean de Bonne Fon a magyar királyi koronát különféle korú elemekbôl álló hamisítványnak mondta, míg *Frankhauser karlsruhei német levéltáros, a latin koronát *VII. Gergely pápa fennhatósági törekvését képviselô papi körök hamisítványának tartotta.

1916-ban *Varju Elemér, a Magyar Nemzeti Múzeum történeti gyűjteményének igazgatója kiáll a latin korona *Szent István-i eredete, eleve korona jellege mellett. Álláspontját késôbb tévesnek minôsítették.

*Otto von Falke, nemzetközi hírű német zománcművészeti szakértô 1928-ban nem mondott ellent a latin korona *Szent István-kori eredetének, sôt annak zománcképeit egy 1000 táján működô milánói műhelyhez kötötte.

Ezért az 1938-as *Szent István év idején már általános volt a nézet: a latin korona *Szent Istvánhoz és *II. Szilveszter pápához kötôdik.

Epizódszerűen említhetjük *Percy Ernst Schramm kutatásait, aki állította, hogy *III. Ottó német császár és *II. Szilveszter pápa kapcsolatában a császár volt a meghatározó. A kor német történésze *Thietmar merseburgi püspök feljegyzésére hivatkozva állították, hogy *Szent István a császártól fogadott el koronát. Györffy szerint a szövegbôl csak a koronázás császári támogatása, de nem császári koronaküldés következik.

*Tóth Zoltán a latin koronát *Szent István fejdíszének tartva, a koronát császári adományként elemzi, megállapítva, hogy a mi zárt (pántos) koronánk a latin-germán koronafejlôdésnek felel meg. Nagy apparátussal bizonyítja, hogy a *Hartvik-legenda koronaküldési története *Hartvik püspök kitalálása.

Az eddigiek a latin koronával foglalkozó elméletek. Jóval kisebb a görög korona korábbi irodalma.

A XVIII. század egyetlen komoly vitáját a magyarországi származású *Schwarz Gottfried keltette azáltal, hogy az egész korona eredetét a bizánci udvarba helyezte, tagadva a pápával vagy *Szent Istvánnal való kapcsolatot. Ez a vélemény egyházi oldalról, de a katolikus történetírók részérôl is teljes elutasítást kapott.

A kutatók többsége ma is elfogadja *Weszprémi István véleményét az ezerhétszázas évek végérôl, miszerint az alsó koronarész görög betűkkel jelölt uralkodói: *Dukász Mihály, *Konstantin trónörökös és *I. Géza magyar király. Megállapítják a Dukász Mihályt ábrázoló lemez fölösleges átfúrását, ebbôl következtetve arra, hogy a bizánci koronarész sem teljes egészében maradt ránk.

Egyes kutatók – *Darkó Jenô és mások – az 1930-as évektôl állították, hogy a *Konstantin kép nem Dukász Mihály fiát, hanem testvérét ábrázolja. Ezt *Moravcsik Gyula elvetette.

*Mathilde Uhlirz osztrák kutatónô 1951-ben megkísérli bizonyítani a magyar királyság német császári gyámság alatti kialakulását.

1945 után (wiesbadeni) vizsgálatai alapján *Patrick J. Kelleher amerikai tudós 1951-ben publikálja eredményeit. A latin korona pántjai eredetileg nem készültek koronának, azaz *Szent István nem viselhette a latin koronát – állítja. Ugyanakkor a koronapántokat egy *Szent István birtokában volt evangéliumos könyv borítótáblájának részeiként mutatja be. Szerinte a latin korona zománcképei a korabeli regensburgi művészet stílusát mutatják.

*Alfred Boeckler német művészettörténész 1956-ban jelenteti meg tanulmányát e kérdésrôl. Szembefordul Kelleher és az ôt nagy vonalakban követô *Bárány Istvánné Oberschall Magda magyar kutató véleményével. Következtetése szerint a latin korona sohasem illette *Szent István fejét. Ez a tény – mondja – nem kisebbíti a nemzeti ereklye értékét és becsét. Az ugyanis a XII. századi magyar aranyművesség értékes, kiváló alkotása.

*Deér József vitatkozik a *Gerevich és követôi által vallott ír származtatással, és a latin koronát a XIII. század elsô vagy második negyedébôl, magyarországi műhelybôl származtatja.

*Vajay Szabolcs, neves svájci magyar heraldikus és történész, Oberschall Magdához hasonlóan vitatja ezt a késôi eredetet, lehetségesnek tartja a *Szent István koriságot, valószínűnek tekinti a korona XII. század eleji keletkezését. Állítja és valószínűsíti a latin korona Aquitania-i vagy Szentföld-i eredetét. Felveti azt a gondolatot, hogy a korona keresztje III. Béla idején helyet cserélt az országalma latin keresztjével, amely viszont *Szent István idejébôl való.

*Polner Ödön már 1943-ban, majd nyomában *Grexa Gyula, s a némileg hasonló gondolatokat hangoztató László Gyula nyomán honosodott meg a feltételezés: a latin korona *Szent István ereklyetartójának teteje.

Nyomatékosan említjük Györffy György történeti tényként állított véleményét, miszerint István *II. Szilveszter pápától koronát kapott. Utal rá, hogy *Szent István koronája és a mai korona összekapcsolását a művészettörténészek nem tartják igazolhatónak és valószínűnek. Ugyanakkor elképzelhetônek véli valaminek a beépítését, ami elsô királyunké volt. A görög koronát *Oberschall nôi koronának (*I. Géza felesége, a bizánci Szünadéné jelvényének), míg *Györffy György Géza herceg koronájának, ugyanakkor *Boekler 1956-os művében késô középkori, legkésôbb 1440-ben készült tárgynak tartja, kivéve a zománcképeket, tagadva a nôi korona-elméletet.