folytatás...                                                                                                            4. rész

1918-ban, amikor az ôszirózsás forradalom megszüntette a királyság államformáját, és kikiáltották a köztársaságot – ami a történeti alkotmány tükrében alkotmányellenesen az erre hivatott alkotmányos tényezôk mellôzésével történt –, az 1919. évi XXXI. néptörvény megszüntette a koronaôri tisztséget, és az ôrzést a miniszterelnök és a belügyminiszter kötelességévé tette.

Noha már 1918-ban, a köztársaság kikiáltása után terjesztettek a korona megsemmisítésére buzdító röplapot, a koronát a forradalmak és a kommunisták diktatúra idején nem érte támadás.

Az 1918–19-es forradalmak idején, még a Károlyi-féle “Népköztársaság” alatt feloszlatták a koronaôrséget, és megszüntették a koronaôri intézményt.

A kor viszonyait jól jellemzik *Ambrózy Gyula gróf, koronaôr feljegyzései:

“E napok egyikén egy orvosnövendék keresett fel, aki mint mondotta, annyira szívén viseli a korona sorsát, hogy a nyugtalanság kergette hozzám. Elômutatott egy röpiratot, »Mi történjék a magyar szent koronával?« cím alatt. Ebben az író a legképtelenebb ízetlenségek után oda konkludált, hogy a koronát el kell pusztítani, hogy vele a királyság symboluma is örökre megsemmisüljön. Látogatóm arra ajánlkozott, hogy ha a koronát biztosabb helyre kívánnám vinni, néhány társával szívesen segédkezik. Nagyon megköszöntem hazafias felajánlkozását, de mai napig sem tudom, vajjon az illetô tényleg a korona egy fanatikus rajongója volt-e, vagy pedig *Károlyi Mihály egyik felbérelt alakja, aki csak tôrbe akart csalni. Pár nap múlva ugyanis újra megjelent és még energikusabban ajánlotta fel szolgálatait. Jobb kezét beszélgetésünk egész ideje alatt kabátja zsebében tartotta s így minden pillanatban el voltam rá készülve, hogy tôrt, vagy revolvert ránt ki onnan. Egymás kölcsönös, gondos megfigyelésén kívül azonban nem történt semmi, távozott s azóta sem hallottam róla.

Károlyinak azt ajánlottam fel, hogy *Vix-et, a francia megszálló csapatok parancsnokát kérem meg arra, hogy a királyi vár ôrizetét vállalja el, mert így a nemzetközi csapatok védelme alatt, a várban elhelyezett korona is nagyobb védelemben részesülne. Minthogy Károlyi ezt az ajánlatomat sem tartotta teljesíthetônek, nem maradt más hátra, mint arra kérni, intézkedjék, hogy a megbízható csapatok valamelyike oly utasítást kapjon, hogy adandó esetben azonnal az ôrség segítéségre siessen. Károlyi megígérte, hogy sógorával, *Festetich Sándorral, az új hadügyminiszterrel beszélni fog errôl, de kért, hogy lépjünk magunk is érintkezésbe vele. Távozáskor a kapuban találkoztunk *Festetich Sándorral, kitôl aziránt érdeklôdtem, vajjon van-e oly megbízható csapata, amelyre mindenképpen számítani lehet. Azt válaszolta, hogy addig, amíg ô a hadügyminiszter, egy vadászezred neki teljesen megbízható. Arra kértem tehát, hogy ezt az ezredet vagy annak megfelelô részét utasítsa, hogy szükség esetén elsôsorban a korona védelmére siessen. »Hogyne, nagyon szívesen fogok intézkedni, de természetesen elsôsorban a mi személyünket kell nekik megvédeni!« volt az akkori hadügyminiszter, nem tudom nem-e meggondolatlan vagy megzavarodott válasza! Apponyi gróffal összenéztünk és továbbmentünk. Eszerint tehát a Károlyi-féle miniszterek személye elôbbre való az 1000 éves magyar szent koronánál is? A hadügyminiszter ezen válaszát, nehogy feledésbe menjen, azonnal papírra vetettem.

Július 26-ika táján *Patay Tibor a Berlinben megjelenô »Vossische Zeitung« július 21-iki 199. számát hozta magával. Ebben »Die Stefans Krone unter den Hammer« címmel nagy megdöbbenésünkre egy közleményt találtunk, mely szerint egy müncheni ószeres hiteles okmánnyal bizonyítja, hogy a magyar szent korona elárverezésérôl *Kun Bélával tárgyalt s megbízást is kapott arra, hogy a koronát 100.000 frankért eladhassa. Az összeg csekély volta eleinte kissé valószínűtlenné tette a dolgot, de késôbb gondolkozván afelett, hogy félig-meddig tisztességes ember egy országtól lopott koronát nem vásárolhat meg anélkül, hogy nyilvánvaló orgazdaságot ne kövessen el, kezdett a hír elfogadhatónak látszani, annyival is inkább, mert a koronán levô kövek a mai fogalmak szerint kevés értékűek s így a korona legfeljebb csak mint nyersarany értékesíthetô. – Ha nem tévedek, az 1867. évi becslés szerint nyers arannyal együtt csupán 30.000 forintra lett értékelve.”^{8 – 19-20.}

A közfelfogás a Szent Koronában a magyar államiság jelké-pét látta. Ez a közmeggyôzôdés lehetett a korona legnagyobb védelmezôje.

Amikor 1920. március 22-én a hercegprímásból, az országbíróból, a nemzetgyűlés elnökébôl, a miniszterelnökbôl és *Ambrózy Gyula gróf koronaôrbôl álló bizottság, Horthy jelenlétében felnyitotta a korona ôrzésére szolgáló páncélkamrát, mindent rendbenlévônek talált.

Érdemes idézni a “Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok gondviselésérôl” szóló 1928. évi XXV. tc. indokolását és szövegét, amely részletesen, a Szent Korona közjogi jelentôségének teljesen megfelelô módon szabályozta a korona körüli teendôket és hatásköröket, az 1867 óta követett gyakorlatot kodifikálva.

“Az 1927. évi május hó 27-én a Felsôházban gróf *Ambróczy Gyula koronaôr egy interpelláció keretében adott kifejezést azoknak a hazafias gyötrô aggodalmaknak, amelyeket ô a lezajlott szomorú emlékű két forradalom alatt a Szent Korona biztonsága tekintetében elszenvedett és interpellációjában elmondotta, hogy a forradalmak alatt átszenvedett gyötrô aggodalmai érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy a legelsô adandó alkalmat meg fogja ragadni arra, hogy erre a nagyfontosságú és alkotmányos jelentôséggel bíró kérdésre – a rendezés érdekében – ráterelje a törvényhozás figyelmét.

A koronaôr akkoriban szíves volt rámutatni a rendezés szempontjából nagy jelentôséggel bíró kulcstartás kérdésére és annak megfelelô, megnyugtató rendezését sürgette.

A miniszterelnök az interpellációra adott válaszában ismertette a Szent Korona gondviselése körül az idôk rendjén kifejlôdött gyakorlatot és a rendezést a maga részérôl is szükségesnek találván, kilátásba helyezte egy, a koronaôr bevonásával és vele egyetértésben kidolgozandó szabályzatnak a törvényhozás elé való terjesztését.

Ilyen elôzmények után keletkezett a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat.

Általánosságban a törvényjavaslat az idôk rendjén kialakult és immár 1867 óta fennálló törvényes és tényleges gyakorlatot tartalmazza és azzal szemben lényeges eltérést nem mutat.

Amidôn a törvényjavaslat a magyar királyi kormány alkotmányos felelôsségét és befolyását a Magyar Szent Korona ôrzése és gondviselése körüli teendôkre is kiterjeszti, ezzel a koronaôri intézményt megnyugtató összehangban tartja az 1848. évi törvényben lefektetett alkotmányos miniszteri felelôsség elvével.

Azzal az intézkedésével, hogy a koronaôr és a magyar királyi miniszterelnök közötti netáni ellentétek eldöntését az országgyűlésnek tartja fenn, amelynek döntéséig a vitás kérdésben a végrehajtás függôben tartandó, a Szent Korona biztonsága tekintetében messzemenô alkotmányos garanciát statuál.

Az egyesített bizottság azon a véleményen van, hogy amikor a Szent Korona ôrzése tekintetében legilletékesebb férfiú, a Szent Koronának ma már egyedül élô törvényes ôre, koronaôri esküjére való hivatkozással egy, a kulcstartás körül felmerült incidensbôl kifolyólag a törvényhozás elôtt feltárta azokat a súlyos aggodalmakat, amelyek ôt a lezajlott két forradalom alatt a gondjaira bízott Szent Korona biztonsága tekintetében eltöltötték és a törvényhozástól a kérdés intézményes rendezését kérte, sürgette, a miniszterelnök felelôssége tudatában és helyesen járt el akkor, amidôn a koronaôr kezdeményezésére a vele egyetértésben és összhangban kidolgozott törvényjavaslattal a törvényhozás elé lépett.” (Részlet a miniszteri indokolásból)

A Törvény így szól:

“I. Fejezet. Az országos koronaôrök hivatala.

1. §. A Szent Koronának és a hozzátartozó drágaságoknak (7.§) gondviselését, hivatali esküjükben fogadott hűséggel és szorgossággal, az ország törvényesen megválasztott és hivatalukba beiktatott koronaôrei végzik.

A magyar királyi minisztérium hatósága és felelôssége a Szent Koronának és a hozzátartozó drágaságoknak gondviselése tekintetében is fennállván, az ország koronaôrei e hivataluk ellátása körében ôket megilletô jogaikat és kötelességeiket a törvényesen kinevezett magyar királyi minisztériummal egyetértésben, a jelen törvény rendelkezései szerint, gyakorolják.

A minisztérium hatóságát a magyar királyi miniszterelnök érvényesíti.

2. §. Ha a miniszterelnök a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságoknak helyes gondviselése és törvényszerű magasztos rendeltetésük betöltésének biztosítása érdekében az ország koronaôrei által tett intézkedésen és eljáráson felül még intézkedést vagy eljárást tartana szükségesnek, a koronaôröket a szükséges tennivalókra felhívja, amennyiben pedig a felhívás veszélyes késedelemmel járna, a halaszthatatlan intézkedéseket maga foganatosítja.

A miniszterelnök közvetlenül tett intézkedései csupán az indokolt szükség tartamára maradnak hatályukban és azokról – megtételükkel egy­idô­ben – a koronaôröket értesíteni kell.

A koronaôrök – amennyiben nem a 3. §-ban írt módon kellene eljárniok – a miniszterelnök felhívásait teljesítik, esetleg közvetlenül tett intézkedéseihez pedig alkalmazkodnak és azok hatályosságát elômozdítják.

A miniszterelnök a jelen §. alapján tett intézkedéseirôl az országgyűlésnek haladéktalanul jelentést tesz.

3. §. Ha az ország koronaôreinek a miniszterelnök felhívása vagy intézkedése ellen olyan súlyos aggályaik volnának, hogy a felhívás teljesítését és az intézkedés hatályosulásának elômozdítását lelkiismeretükkel össze nem férônek vagy koronaôri esküjükben ütközônek tartanák, a felhívás vagy intézkedés ellen – aggályaik és javaslataik elôterjesztése mellett – felszólalnak.

Amennyiben az ellentétek eloszlatása ezen az úton nem sikerülne, vagy pedig a felszólalás veszélyes halogatással járna, a koronaôrök az országgyűlésnek azonnal jelentést tenni és jelentésük egy példányát – ugyanakkor – a miniszterelnökhöz is eljuttatni kötelesek.

Az országgyűlés határozatáig a vitás kérdésben a végrehajtást függôben kell tartani, kivévén, ha a függôben tartásból magára a Szent Koronára helyrehozhatatlan kár vagy közvetlen veszély származnék.

4. §. A koronaôri állás megüresedése esetében annak betöltése és a megválasztott koronaôr beiktatása iránt, a törvényes vagy törvényesen szokásba vett rendelkezéseknek megfelelve, haladéktalanul kell intézkedni.

5. §. Az ország koronaôrei tennivalóinak ellátása tekintetében egymás között szabadon állapodnak meg.

6. §. Az országos koronaôr lakóhelyének minden változását, valamint – lakóhelyétôl való tartósabb távollét esetében – tartózkodási helyét és annak változását a miniszterelnöknek bejelenti.

Az ország koronaôreinek az 1715: XXXVIII. törvénycikkben említett fenyegetô veszély vagy szükség esetében, avagy, ha a miniszterelnök a koronaôröket erre egyéb esetben felhívja, az indokolt idôtartam alatt állandóan a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok ôrzési helyének (8.§) közigazgatási területén kell tartózkodniok.

II. Fejezet. A koronaôrök gondviselésének tárgyai.

7. §. Az országos koronaôrök különös gondviselésének tárgyai: a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok, vagyis a királyi pálca, az országalma, a koronázási palást és koronázási kard.

Gondját viselik továbbá a koronaôrök a nekik számbaadott és a páncélkamarában (8. §. elsô bek.) elhelyezett többi tárgyaknak, amíg azok ott ôriz­tetnek és kiterjed még gondjuk magára a páncélkamarára, valamint az ahhoz csatlakozó ôrszobára, illetôleg azok kellô biztosságot nyújtó állapotára.

A koronaôrök a páncélkamarában elhelyezett többi tárgyak számbavételét az ezekrôl a tárgyakról készített leltárnak ilyértelmű záradékolásával, keltezésével és aláírásával ismerik el.

A leltározási eljárásnak részletes szabályait az országos koronaôrök meghallgatása után a minisztérium állapítja meg és gondoskodik arról, hogy az eddig feleslegesen koronaôri gondozás alatt álló tárgyak más helyen nyerjenek megfelelô elhelyezést.