folytatás..                           2. rész (részlet)

Bár nyomós érv szól amellett, hogy cenzusos választójog esetén az országgyűlés csak a választásra jogosultakat képviseli, helyesebb – a népszuverenitás akkor már elfogadott elvére tekintettel –, ha azzal a fikcióval élünk, hogy a választásra jogosultak az egész nemzet érdekében kapták jogukat, mint a nemzet reprezentánsai. S a választójoggal sajnálatosan nem bíró tömegek a nemzet részének tekintendôk. Ellenkezô esetben tagadnánk az 1848-as törvényhozás döntéseinek egyenlôségelvűségét. Az állampolgári jogegyenlôség nem volt teljes, de a szabadság és tulajdon mindenkit megilletett a törvények szerint, így téves lenne jogfosztott (s így a nemzethez nem tartozó) és jogokkal bíró (a nemzethez tartozó) polgárokról szólni. Ebben az értelemben sikeres volt a reformkori követelés a népnek “az alkotmány sáncaiba való beemelésérôl”. A különbség, az esélyegyenlôség hiánya akkor már a vagyoni-gazdasági-tulajdoni viszonyok körében és nem az állampolgári alapjogok tekintetében volt drámai.

Ez a politikai nemzet a polgári kor Szentkorona-tanában a Szent Korona tagjainak összessége.

Helyesen írja Mikó Imre 1944-ben megjelent könyvében:

“Deák meghatározása a rendi korszak közjogi nemzetfogalmában, a populus Werbôczy­anusban és a natio Hungaricában gyökerezik, amelyek szintén magukban foglalták a magyarok és a nemzetiségek közül is mindazokat, akik rendi kiváltságokkal rendelkeztek s mindezek maguk között, az una eademque nobilitas kebelében egyenlô jogokat élveztek. De tovább fejlesztette ezt a nemzetfogalmat Deák, amikor a szabadság, egyenlôség és testvériség szellemében a magyar nemzet fogalma alá vonta a nemzetiségekhez tartozó állampolgárokat is, amiképpen a 48-as alkotmányreform alkalmával a magyar alkotmány sáncaiba bevették nemzetiségre való tekintet nélkül a hon valamennyi lakóját. A magyar politikai nemzet Deák által alkotott fogalma tehát horizontális irányban magába foglalta a hon valamennyi polgárát társadalmi állásra, vagyoni helyzetre és foglalkozásra való tekintet nélkül, vertikális irányban pedig szintén a hon összes polgárait, tekintet nélkül arra, hogy melyik nemzetiséghez tartoznak. Deák ezáltal tulajdonképpen nem teremtett új fogalmat, hanem amint maga mondja “az alkotmány alapelvei szerint” járt el, amikor meghatározta a 48-ban megreformált történelmi alkotmányunk elveibôl önként következô magyar nemzetfogalmat, amelyet ô politikai nemzetnek nevezett.” ^{309 – 329.}

Íme a Szentkorona-tan, mint a nemzetiségi kérdés közjogi kulcsa, ahogyan egy soknemzetiségű birodalom alapelvéhez illik. Összecsengenek ezzel a kisebbségi sorból jött Kocsis István szavai: “a Szent Korona a mindenkori politikai nemzet számára, a Szent Korona tagjai számára elsôsorban a szabadságjogokat, a méltányosságot, illetve a jogbiztonságot jelentette, a Szent Korona országainak szabad polgárai természetszerűen övezték hálával, szeretettel, tisztelettel. Tisztelve szerették mindazok, akik a törvények, az alkotmány megtartását nem érezték terhesnek, félve tisztelték azok, akik a törvényeket csak kényszerűségbôl tartották meg. Ne feledjük: a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelô ember a Szent Korona országaiban, mert a Szent Korona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma meghatározta felelôsségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erôsítette; mert az országlakosi magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elô.” ^{253 – 288.}

Könyvünkben a Szentkorona-eszme kapcsán ilyen kérdésekre keressük a választ:

Hogyan látjuk ma a Szentkorona-tant?

Hatályos és élô, mostani életviszonyainkban élô és éltetô tanítással van-e dolgunk?

Van-e közjogi jelentôsége és jellege?

Milyen jellegzetes állomásai vannak a Szentkorona-tan kialakulásának?

Milyen állandó és változó elemei vannak?

Milyen jelentésmódosulásokon ment át?

Melyek a szükségképpen meglévô fogalmi elemek, s melyek hordoznak hangsúlyváltozásokat?

Melyek a fogalomból következô vagy vele szorosan összefüggô elvek?

Mi a Szent Korona tana és a történelmi magyar alkotmány kapcsolata?

A Szentkorona-tan, a jogfolytonosság és a legitimitás között milyen kapcsolat van?

A Szentkorona-tagság és nemzettagság, a Szentkorona-tagság és magyar állampolgárság, nemzettagság és országgyűlési képviselet, második kamara és elszakított nemzetrészek, a Szent Korona és az ország területi integritása egyaránt tárgya vizsgálódásunknak. Megkíséreljük a válaszadást ezekre a kérdésekre is.

Elöljáró szavainkban igyekeztünk részletesebb vázlatot nyújtani a Szent­korona-eszme történetérôl, tartalmáról és jelentôségérôl. Mindazonáltal újra meg újra visszatérünk tárgyunk egy-egy részletéhez, vállalva a legszükségesebb ismétléseket azért, hogy a sokszínű és fénytörésű drágakôhöz hasonlatos Tant több oldalról világíthassuk meg.

Számtalan szebbnél szebb, értékes szöveggel találkozhatunk a magyar közjog, politika és művészettörténet Szent Koronával foglalkozó lapjain. Ezeket tudatosan és sűrűn közöljük, helyenként breviárium, szemelvénygyűjtemény jelleget adva írásunknak (arab számmal közölve, hogy milyen sorszámon található a forrás az irodalomjegyzékben), vállalva a lényegesnek, feltétlenül közlendônek tartott szövegek megkülönböztetését másoktól, elviselve a kerülni kívánt önkényesség és méltánytalanság esetleges vádját.

Másutt bôvebben szólalunk meg. A Szent Korona tanának “mai értelmérôl”, jelentésérôl, arról, hogy egyes mostani elképzelések – mint amilyen a külföldön élô magyarok állampolgársága, az országgyűlés második kamarája vagy a magyarság választójoga határokra való tekintet nélkül – mennyire vezethetôk le a Tanból, vagy vissza a Tanra (“Tan”-nak rövidítve a Szentkorona-eszmét), nemigen található irodalom. Itt nagyobb teret kell adnunk saját gondolatmenetünknek, ügyelve a túlzott és erôltetett kapcsolatok, analógiák kerülésére, mégis látva és érezve a Tan megközelítésének széles lehetôségeit a földtôl a végtelen egekig.

Hungariam esse Salvandam!

Isten óvja Magyarországot!

II.
A Szent Korona története
és a Szentkorona-tan
közjogon kívüli elemei*

Ki vagy te, fényes csillag az ó világ

Sötét ködében? Századok éjjele

Nyugszik terajtad: mégis égô

Arculatod közibénk sugárzik.

(*Berzsenyi Dániel: *Nagy Lajos és *Hunyadi Mátyás című költeményének elsô strófája, 1800.)

A Szent Koronának misztériuma van. A korona tisztelete nem csak és kizárólag ésszerű megfontolásokat tükröz, amint semmilyen hagyomány és nagy tiszteletnek örvendô érték, szokás vagy magatartási szabály nem épülhet kizárólag észbeli, belátáson alapuló építôkövekre. A tisztelet egyfelôl vallási, másfelôl világi, a magas műveltségbe beépülô, vagyis a népmesék, népi vallásosság körébe tartozó elemekbôl tevôdik össze.

A közösség kollektív tudattalanja, elfelejtett emlékei és élményei, vágyai és érzései ugyanúgy benne vannak, mint a mindennapi politikai és érdek-küzdelmek által meghatározott cselekvési, viselkedési módok, emberi-politikai játszmák. A görögben a misztérium egyaránt jelent titokzatos szertartást, bizonyos ihletszerű lelkiállapotot és egy megtisztult kedélyt, a “belsô valónak betelését”.

A Szent Korona valóban titokzatos eredetű, jelképes szertartáson fôszerepet játszó tárgy, az országos közügyekben eligazodást meghatározó, rendezô közjogi tan és eszme, az országtagok számára a közügyek rendben­va­ló­ságának érzése és tudata, maga a legitimitás.

A Szent Korona misztériumának, azaz nem mítoszának, hanem mítoszai rendszerének, titkainak legalább két, alapjában jogon kívüli, azon túli (metajurisztikus) területe van. Az egyik maga a Szent Korona, mint tárgy, a másik a Regnum Marianum. Mindkét összefüggés mítoszokat is jelent. Ezek nélkül nem érthetjük meg, nem élhetjük át a Szentkorona-tant, amelynek megértéséhez átélésre, érzelmi érintettségre, rokonlelkűségre van szükség. Aki nem akarja, vagy nem tudja rokonlelkűen megközelíteni a Tant, az nem fogja megérteni. Valahol itt is kereshetô a viták és nézeteltérések nyitja.

Mi a Szent Korona?*

A Szentkorona-tan és története egybefonódik a Magyar Szent Korona, mint megbecsült, s mi több: szent tárgy történetével, mégis úgy, hogy világosan látjuk, nem azonos a kettô.

Lássuk a Magyar Szent Korona rövid élettörténetét.

Könyvtárnyi mű foglalkozik ezzel a kérdéssel. Megkímélendô az olvasó türelmét, csak kevés szerzôtôl idézünk tárgyunk által megkívánt terjedelemben. A korona legfrissebb leírása Bertényi Ivántól, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professzorától olvasható 1996-os bôvített kiadású könyvében, “A magyar korona leírása, képeinek szimbolikája” című fejezetben. Ezt idézzük:

“… aranyból készült, rekeszzománc képekkel. Két részbôl áll. Felsô fele sötétebb, tisztább aranyból kimunkált négy keresztpánt, a pántok 51–52 mm szélesek. Ezt a felsô koronarészt ábráinak latin nyelvű magyarázatai után a régebbi szakirodalom latin koronának (corona Latina) nevezte el. A négy pánt aranyabroncson nyugszik. Ez vastagabb, halványabb, nagyobb ezüsttartalmú, rekeszzománc képeit görög nyelvű magyarázatok kísérik. Ezért lett a neve görög korona (corona Graeca), de minthogy megtalálható rajta a bizánci birodalom uralkodójának és fiának a képe, nevezik bizánci koronának is. A korona magassága – a tetején található, ferdén álló latin kereszt nélkül – 127 mm. Az alsó koronarész nagyobb átmérôje 216 mm, a kisebb 204 mm, az abroncs tehát nem szabályos kör alakú. Kerülete: 720 mm. Két oldalán négy-négy, 10–13 cm hosszú lecsüngô aranylánc látható, amelyeknek mindegyike lóhere formában csoportosuló drágakövekben végzôdik. Hátul, középen, egy hasonló lánc csüng alá.

A görög és a latin koronarész alakjai egyaránt a középkor vallásos világába vezetnek bennünket. A görög korona maga is két részre oszlik: egy alsóra és egy felsôre. A felsô részen elöl jobbról-balról fültôl fülig háromszög alakú és félköríves oromzatok váltakoznak. Minden oromzat csúcsán 1–1 színes (vörös, kék, fehér) drágakô ül. Az oromzatok zöldes mintázatai olyan zománceljárással készültek, amely a világosság felé fordítva az üveghez hasonlóan átlátszik (translucid). Ez azért lehetséges, mert mezôik nem fémlemezre kerültek, hanem az oromdíszek rekeszfalait máriaüvegre rakták fel, majd beolvasztás után ezt lecsiszolták. Hátul az oromzatokat nagy gyöngyök helyettesítik. Elöl a felsô rész közepén, kiemelt helyen a trónuson ülô “világbíró” *Krisztus, görög szóval *Pantokrátor képe látható. A *Pantokrátor fejét keresztes fénykoszorú övezi. Jobbját (görög szertartás szerinti mozdulattal) áldásra emeli, baljában könyvet tart (“az élet könyvét”). A görög korona ábrái közül egyedül ô szerepel teljes alakban, a többieknek csak mellképük látható. *Krisztus trónusának jobb és bal oldalán egy-egy ciprusfa (»életfa«) áll, a két fa felett kör alakú mezôkben *Krisztus monogramja olvasható (bizánci szokás szerint görög betűkkel írva). Minthogy a bizánci művészetben sokszor ábrázolják *Krisztust, amint éppen megkoronázza az uralkodót, a *Pantokrátor képe a koronán a feudalizmus eszmerendszerének megfelelôen a koronával nyert uralkodói hatalom isteni eredetére utal.

A bizánci korona felsô részének hátoldalán, a trónuson ülô *Krisztussal átellenben fekete szakállas uralkodó képe vonja magára a figyelmünket. Míg a *Pantokrátort ábrázoló oromzat 47 mm magas és 55 mm széles volt, az átellenben lévô alaké kisebb, csak 40 mm magas és 45 mm széles. A görög felirat szerint e férfiú »Mihály, a rómaiak (értsd: a bizánciak) császára, a *Dukász«. Teljes császári díszében pompázik elôttünk. Válláról a bizánci uralkodók jellegzetes ruhája hull alá. Koronával ékesített fejét kékeszöld dicsfény övezi, jobbjában a bizánci császárok hagyományos, a nyugat-európai jogarnak megfelelô jelvényét, a labarumot tartja, bal kezében kardmarkolat látható. *Dukász Mihályt más, korabeli ábrázolások és leírások is hasonlónak mutatják, mint a koronán látható képe. Császár voltát az is hangsúlyozza, hogy a zománckép betűi, amelyek ôt megnevezik, vörös színűek. (A bizánci császári oklevelekben az aláírás mindig vörös betűs.) A görög korona zománcképei közül – ha átellenben is – egyedül *Dukász Mihály portréja került a *Pantokrátorral egy sorba, s így megelôzte nemcsak az alsó részen megjelenített világi személyeket, hanem az ott található arkangyalokat, illetve szenteket is. Mindez a császárnak, a Föld urának a nagyságát, *Krisztushoz hasonlatos voltát hangsúlyozza: ô az égi hatalom földi hordozója.

A görög korona alsó részén nyolc négyszögletű, színes zománclemez váltakozik sima mezôkkel, amelyek mindegyikében egy-egy nagyobb drágakô látható. A középsô koronatengely két oldalán, jobbról és balról, két arkangyal mellképe tűnik fel: Mihályé és Gábrielé. Mindketten a korona középsô tengelye felé, azaz elôre néznek. Kezükben három ágban végzôdô hírnöki pálca látható. A bizánci egyházi művészet gyakran ábrázolta így a két arkangyalt. A mellképeken a fejek mellett jobbról-balról görög betűk jelölik – rövidítéssel –, hogy valóban Mihály, illetve *Gábriel arkangyalé a két kép. A koronán feltehetôen nem pusztán díszítô szerepük van, hanem fontos eszmei funkciójuk is. A bizánci hagyomány szerint Nagy *Konstantinnak az Úr angyala hozta le az égbôl a koronát és a császári jelvényeket. Ismerünk olyan X. századi bizánci ábrázolást, amely szerint *Krisztus az égbôl koronát nyújt a császár felé, *Gábriel arkangyal ezt az uralkodó fejére teszi, *Mihály arkangyal pedig kezébe adja a lándzsát. A két arkangyal, akiknek képe a felsô rész *Pantokrátorával mintegy háromszöget alkot, a koronaabroncson egyértelműen a koronázás és az uralkodói hatalom égi eredetére utal.

A görög korona következô két ábrája jobbról és balról ismét párba állítható. *Mihály arkangyal mellett *Szent György, Gábriel mellett *Szent Demeter – ugyancsak az ôket megnevezô görög betűkkel kísért – képét helyezték el. Mindkettô a bizánci egyház kedvelt harcos szentje. Érthetô, hogy jobb kezükben mind a ketten lándzsát tartanak, bal oldalukat pajzs oltalmazza. *Szent György Bizáncban a katonák védôszentje volt, az ô képe díszítette a császárok zászlóit. (Bizánc bukása után az orosz cárok is címerükre, zászlajukra vették sárkányölô *Szent György alakját; e jelenet a közép- és nyugat-európai vallásos művészetben is kedvelt volt.) *Szent Demeter, a bizánciak másik harcos szentje, a vallásos hagyomány szerint, számtalanszor kelt ki sírjából s válságos pillanatban fehér lován megjelenve visszafordította a barbár seregek áradatát, megverte a hun, szláv, avar és bolgár támadókat. *Szent György és *Szent Demeter alakja tehát minden bizonnyal a barbárok elleni harcban az égiek segítségét jelképezô motívumként kerülhetett a koronára.

Kétoldalt továbbhaladva hátrafelé, *Szent György mellett *Szent Kozma, *Szent Demeter mellett *Szent Damján látható. A két orvosszent annak köszönhette népszerűségét, hogy a hagyomány szerint ingyen gyógyítottak. Ábrázolásuk megfelel a bizánci művészet felfogásának: jobb kezüket a mellük elôtt tartják s orvosi műszert fognak. Az önzetlen égi tudomány közvetítôiként kerülhettek a koronára. Kozma és *Damján után két e világi személyiség ábrázolása következik: az egyik *Bíborbanszületett Konstantin, a rómaiak (azaz: a bizánciak) császára, a másik »*Geobitzász, Turkia hívô királya«. (*Geobitzászt a kutatók szinte kivétel nélkül Gézával azonosítják.) Ôk már egészen hátra, *Dukász Mihály képe alá kerültek és ugyanúgy háromszöget alkotnak vele, mint elôl a *Pantokrátor a két arkangyallal. Konstantin *Dukász Mihály trónörököse és társcsászára volt, képe sokban emlékeztet apjáéra: koronás fejét ugyanolyan fénykoszorú övezi, koronájáról, akárcsak apjáéról, drágakövekben végzôdô aranyláncok csüngenek alá. Konstantin ruházata is hasonló apjáéhoz. Bal keze kardmarkolatán pihen. (Zárójelben megjegyezzük, hogy egyes kutatók a zománclemezen csak neve három elsô kezdôbetűjével (KON) jelölt alakot nem *Dukász Mihály fiával, Konstantinnal, hanem a császár hasonló nevű fivérével és társcsászárával azonosítják.)

Míg Konstantint vörös színű betűk illették meg, Géza képén a kékes felirat azt jelzi, hogy király ugyan, de rangban elmarad a császár és a társcsászár mögött. A szöveg »Turkia« megnevezése minden bizonnyal Magyar­országra utal: a bizánci források az ezredforduló táján turkoknak nevezték a magyarokat. Külön figyelmet érdemel a *Géza király címe mellé tett “hívô” jelzô: ez a görögben jelent hívô keresztényt, de van “hű” értelme is, ami célzás lehet arra, hogy Géza hű barátja, szövetségese Bizáncnak. Gézát nemcsak Magyarország királyának nevezi a korona, hanem uralkodóként is ábrázolja: fején korona van (persze nem olyan, mint *Dukász Mihályé és Konstantiné), de a fejét nem övezi fénykoszorú. Jobbjában kettôs keresztet tart, de a kereszt alsó vízszintese csak egy szakaszon egyenes, középsô része felül nyitott félkörök alakjában van kiképezve. Géza bal keze is kardon nyugszik. A koronán való ábrázolása és elhelyezése tehát amellett, hogy megbecsülést, elismerést jelent, egyben azt is érzékelteti, hogy Gézát mégsem lehet a bizánci uralkodókkal egyenlônek tekinteni.

A bizánci korona oromlemezei mögül drágakövekkel szegélyezett arany*pántok nyúlnak fel a koronacsúcs felé. A négy pánt alul a görög koronának a *Pantokrátort és *Dukász Mihály császárt ábrázoló zománclemezei mögül, illetve a két oldalon levô kis félkör alakú oromlemezek mellôl indul ki. Fenn középen a négy pánt négyszögletes lemezben egyesül. E négy, egymást keresztezô pánt és a középsô lemez alkotja a latin koronát, amelyet szintén zománcképek díszítenek. Tehát a bizánci koronapántra szerelték rá a latin korona keresztpántjait. A négy félpánt mindegyikén két-két kép van, de a görög korona *Pantokrátort és *Dukász Mihályt ábrázoló oromlemezei ezekbôl egyet-egyet szinte teljesen elfednek. A latin korona tetején a négyszögletes lemez szintén a trónusán ülô *Krisztust ábrázolja, két oldalán egy-egy ciprussal, »életfával«. Feje körül keresztes fénykoszorú, jobbját áldásra emeli, baljában “az élet könyvét” tartja. Feje mellett jobb­ról és balról egy-egy kör alakú mezôben a nap és a hold képe. A *Krisztus-alakot középen kerek, csavarmenetes lyuk fúrja át, a korona tetején álló kereszt beillesztésére. Az elmondottakból kitűnik, hogy a latin korona *Krisztus-ábrázolása, bár másként ül, mégis igen sokban emlékeztet a görög korona *Pantokrátorára, egyes kutatók fel is tételezik, hogy annak utánzataként készült.

A latin korona elsô keresztpántjának alsó zománclemeze alig látható, mert a bizánci korona *Pantokrátora elfedi. Csak a latin nyelvű névfelirat árulkodik arról, hogy *Szent Bertalan apostol képét helyezték a zománclemezre, amelynek mintegy kétharmada hiányzik (szétporlott, csonka). Fölötte a zárt zománctábla fénykörrel övezett, ôsz szakállú férfialakja könyvet tart a bal kezében, jobbjával a könyvre mutat. A felirat szerint *Szent Jánosé ez a kép. A jobb oldali keresztpánt alsó, szakálltalan fiatal férfialakja *Szent Fülöp, fölötte a félkörrel övezett, *Szent Jánoshoz hasonló, jobbját áldásra emelô szakállas férfi *Szent Pál.

A hátsó koronapánt alsó, *Dukász Mihály ábrájától elfedett zománcképén újabb szakállas apostol képe van: Szent Tamásé; felette a fénykörrel övezett, baljában kézirattekercset tartó szakállas alak a latin felirat tanúsága szerint *Szent Jakab. Végül a bal oldali pánt alsó képén levô apostol *Szent András, felette az ôsz szakállú, jobbjában kulcsot, baljában kézirattekercset tartó férfi *Szent Péter.

A latin korona ábráinak magyarázata jóval egyszerűbb, mint a bizánci korona képeié: a bibliai Jézus *Krisztus és nyolc apostola került a zománclemezekre. Mivel pedig a vallásos hagyomány szerint *Krisztusnak tizenkét apostola volt, az is nyilvánvaló, hogy a kompozícióhoz valamikor hozzátartozott mind a tizenkét apostol zománcképe. Mivel négy apostol zománclemeze teljesen hiányzik, ez azt jelenti, hogy a középkorban hagyományos tizenkettônek tekintett apostolok sorozatát alaposan megcsonkítva helyezték a koronára.

Már eddig is volt szó néhányról azok közül a drágakövek közül, amelyek mind a latin, mind a görög koronát nagy számban díszítik. A nagyalakú csiszolt és csiszolatlan zafírok, gránátkövek, rubinok és ametisztek mellett kisebb igazgyöngyökbôl felfűzött egész sorok díszítik a koronát, illetve övezik körül annak alsó pántját. A sokszínű gyöngyöknek, valamint a zöldes translucid oromzatoknak köszönhetô, hogy erôsebb megvilágításban a korona egyszerre a legkülönbözôbb színekben ragyog fel.”^{58 – 11-16.}

Ez a koronaleírás a hagyományos, kétévszázados, egyben többségi véleményt fejezi ki, hiszen az, hogy egy vagy két egyesített koronáról beszélünk, a mértékegységet milliméterben adjuk meg, amint a XIX. századtól általános, vagy az angol inch-ben, hogy hány apostolról szólunk, már keletkezéstörténeti állásfoglalás. Abból, hogy a korona *Szent István idején már ebben a szerkezetben megvolt-e, történelmi, politikai következtetések adódnak. Az újabb nézetek és a hagyományos felfogás között szakadéknyi a távolság. Az újabb, Csomor Lajos és elvbarátai által képviselt felfogásnak nyomatékos teológiai, nemzetpolitikai, a nemzeti küldetéstudatot erôsítô mondanivalója van. Ennek a küldetéses, szakmai (ötvös) és teológiai, ôstörténeti megközelítést képviselô véleménynek az ismerete nélkülözhetetlen a Szentkorona-tan kutatói és hívei számára. E nézetek átfogó és lényeges részleteket jól kiemelô, eredeti keresztény megközelítésű és közjogi elemeket is felölelô összefoglaló, elemzése a Molnárfi Tiboré ^{322, 323, 324.} Csaknem olyan jelentôs a maga rövidségében, mint Kocsis István alapvetô fontosságú, történelmi-közjogi-nemzetpolitikai értekezése.²⁵¹

Mindazonáltal tudnunk kell, hogy a magyar közjogi felfogás szerint: “A Szent Korona ereje végsô elemzésben kétségkívül a nemzet akaratában van. … a magyar népléleknek vallásos hittel párosult hagyományos érzülete a Szent Korona klenódiumát a puszta jelképen túl valóságos egyéni tényezôvé emelte… Ha azonban a szent korona valamely sorscsapás következtében megsemmisülne, vagy annak használata másféle vis maior miatt lehetetlenné válnék, annak pótlásáról, mint azt fentebb már említettük, a nemzet akarata teljes jogérvényességgel gondoskodhatnék.” ^{422 – 290.}

Amikor a nemzeti akarat gyenge, a közösség bajban van, megnövekszik a szent tárgy fontossága, a nemzeti akaratot erôsítô, erôt sugárzó jelentôsége, amint az napjainkban is látható. Amikor a nemzet élete kiegyensúlyozott viszonyok közepette, akaratnyilvánításra képesen zajlik, akkor a tárgy misztériumával szemben megnövekszik a közjogi tanban lévô misztérium ereje és súlya. Legjobb példája ennek a kiegyezés és az elsô világháború közötti idôszak, *Timon Ákos közjogi munkálkodásának ideje, amikor a nemzeti akarat láthatólag erôsnek mutatkozott arra, hogy erôt adjon a Szent Koronának a Szent Korona eszméjében, nem pedig a titokzatos Szent Koronától kérte, várta hiányzó erejét, mint korunkban, amikor igen nagy szükség van a Szent Koronának adott nemzeti erô visszasugárzására.

A Korona történetérôl*

A Szent Korona története maga a magyar történelem. A tárgy és a hozzá fűzôdô eszme nem azonos, de nem is válik el sorsuk, s mi több: nem érthetô egyik a másik nélkül. “A Szent Korona nem királyi ékszer, hanem az ország szent koronája, s mint ilyen, jelképe a magyar államhatalomnak… A koronázás a kezdetben tiszta egyházi szertartásból 1205 óta válik fontos alkotmányjogi intézménnyé, amikor is *III. András koronázásakor esküt tesz arra, hogy “országa jogait és a korona méltóságát sértetlenül fenn fogja tartani.”^{87 – 358.} Koronánk történelmünk hiteles tanúja.

*Bartoniek Emma írja 1939-ben megjelent kitűnô, A magyar királykoronázások története című könyvében:

“Lássuk mármost a magyar Szentkoronának rövid történetét, hiszen ez a jelvény központjában áll az egész magyar koronázási gyakorlatnak, s döntô fontosságú, elengedhetetlen tényezô a magyar királyi hatalom átruházásában.

Eléggé ismeretes, hogy Szentkoronánk két részbôl áll. Az alsó, nyílt koronát, tudjuk, *Dukász Mihály görög császár küldötte *I. Géza magyar királynak mintegy 1075-ben, a hagyomány szerint, elismerésül azért az emberséges bánásmódért, melyben Géza Nándorfejérvár dicsôséges elfoglalásakor a görög foglyokkal bánt. Hogy ezt a diadémet valóban Mihály császár ajándékozta és valóban I. Gézának, az kitűnik a koronát ékítô képek felírásaiból, melyek megnevezik mind Mihály császárt, mind pedig Gézát, »Magyarország (görögül: Turkia) igazhitű királyát« is. Ezen tehát semmiféle szkepszis nem tud egy jottányit sem változtatni. Szentkoronánk másik része, a felsô, zárt korona, melyet egy ma már ferdén álló kereszt ékít. Ez a felsô zárt korona az, melyet *II. Szilveszter küldött *Szent Istvánnak, s melyet valószínűleg már *I. Géza korában összeillesztettek a *Dukász-féle nyílt koronával.

Szilveszter koronaadományát *Szent Istvánnak az a legendája beszéli el, melyet *Hartvik püspök szerkesztett *Kálmán király korában, mintegy 1109 és 1114 között. Nincs ok, amiért hitelét kétségbe vonnám, s ez a legenda a tanúnk arra, hogy mai Szentkoronánknak felsô, nem *Dukász-féle része az eredeti Szilveszter küldötte szentistváni korona.

Igaz, *VII. Gergelynek, a pápai világuralom szenvedélyes elôharcosának egy 1075-ben írt oklevele azt állítja, hogy *III. Henrik német császár, mikor magyar hűbéresét, Pétert 1044-ben trónjába visszahelyezte, a pápának, helyesebben *Szent Péter apostolnak megküldötte a legyôzött *Aba Sámuel királyi lándzsáját és koronáját éspedig azért, hogy »azok, mint az ország jelképei, eljussanak arra a helyre, hová a Magyarország fölötti fôhatalom (principatus) tartozik«. Ne feledjük, Gergely mindenáron fôhűbér urává akarta magát tenni minden keresztény fejedelemnek, így a magyar királynak is. Ezért Gergely elôadása csak részben lehet helyes. Mert ne feledjük azt sem, hogy más, teljes hitelű német krónikák, melyeknek nem volt érdekük mást mondani, mint a puszta tényeket, csak a lándzsa megküldésérôl tudnak. Így az Altachi Évkönyvek is, melyek pedig ennek a kornak magyar eseményeire máig a legfontosabb forrásunk, hiszen egykorú magyar krónikáink is ezekbôl merítettek. És csak lándzsát látott a Szent Péter bazilikában felfüggesztve az a milánói követ is, ki 1077-ben járt városa megbízásából Rómában, s ezt krónikájában szintén megírja. Úgy hisszük, *VII. Gergely a koronát csak állítólagos fôhűbérúri igényei alátámasztására tette hozzá a lándzsához, s ennek a koronaküldésnek csak annyi alapja van, mint a pápai hűbéruraságnak Magyarország fölött, melyet *VII. Gergely ebben a levélben is, de más írásaiban is épp ily meggyôzôdéssel hirdet. Különben is, még Gergely sem arról a koronáról szól, melyet Szilveszter küldött, – ez a hiedelem csak azért terjedhetett el a magyar történetírásban, mert Gergely levelét sokan félreértették, s úgy magyarázták, hogy Henrik azért küldötte volna *Aba Sámuel koronáját Rómába, mert az onnan jött.(*)