HIMworłd

 

Photobucket

Régebbi Tagok

Juska (a HIM billentyűse volt 1998-2000) Zoltan Pluto
Jussi-Mikko Salminen
1977. szeptember 6., Kuosankuski (Finnország)

1998 novemberétől 2000 december végéig volt a HIM tagja.
Találkozott a HIM dobosával, Juhana Rantalával és bekerült a HIM ismeretségi körébe. Amikor Antto helyére új billentyűst kerestek, ő lett a HIM új tagja. Egy idő után már nem bírta az egyre sikeresebbé váló együttes életével együtt járó stresszt és nem érezte elég jónak magát. Mivel eredetileg a technós világból érkezett az is furcsa volt a számára, hogy most egy rockzenét játszó bandában kell bizonyítania. Zeneileg is szeretett volna más dolgokat kipróbálni, ezért közös megegyezéssel kivált az együttesből.
Utoljára 2000. december 31-én léptek fel együtt a Tavastia Klubban, Helsinkiben.
A Razorblade Romance volt az első és egyben utolsó album, amit Juskával vettek fel.
2001 januárjától már Burton lett a billentyűs az együttesben.

Együttesei a HIM-en kívül:
The Swampies, Mary-Ann (később To/Die/For néven), New Dawn Foundation (2001-2003), Verenpisara (2002), Tiaga (2003), To/Die/For

Antto (a HIM billentyűse volt 1998-ig)
Antto Einari Melasniemi
1975. november 20., Helsinki (Finnország)

Antto unokatestvére az a Joel Melasniemi, aki együtt játszott Villével a Donits-Osmo Experience nevű bandában. Joel révén ismerkedtek meg és barátkoztak össze. Antto kezdetben háttérzenész volt a HIM-ben. Egyszer esőhangra volt szükségük az egyik felvételhez és Anttot kérték meg, hogy játssza el. Később egyre gyakrabban játszott velük, majd rendszeresen résztvett a fellépéseken, így lett a HIM tagja.
Mikor az első videójukat forgatták Németországban, a Wicked game-ből, a rendező nem is tudta, hogy billentyűs is van a bandában, ezért Antto csak néhány pillanatra bukkan fel a hóesésben.
Állítólag az egyénisége volt a legfőbb ok, amiért kikerült a bandából, mert nem mindig volt megbízható, nem mindig lehetett rá számítani és emiatt végül már rendszeresen harcban állt Villével.
Az ő helyére érkezett a bandába 1998-ban Juska.

Pätkä (a HIM első dobosa volt)
Juhana Tuomas Rantala
1974. február 11., Tampere (Finnország)

A beceneve Pätkä, mert volt egy barátja, akit Pekkának hívtak. Pekka és Pätkä egy finn komédia híres szereplői.
Ville, Linde és Migé dobost kerestek a HIM számára és a Tavastia Klubban, a Slumgudgeon nevű együttes koncertjén felfigyeltek a dobosra, Pätkära. A Jimsonweed énekese (Suho Superstar) ismerte a bandát és megadta Pätkä telefonszámát Villének. Hamarosan találkoztak, Ville lejátszotta neki az egyik demójukat és Pätkä úgy döntött, csatlakozik a bandához. Ő szerezte a HIM-nek az első próbatermet Tapanilában. Mikor új billentyűst kerestek ő javasolta, hogy Juska Salminent vegyék be a bandába. Problémái voltak az alkohollal és amikor a barátnője is terhes lett, már nem tudott teljesen a HIM-re koncentrálni. Szükség volt egy másik dobosra. Valahonnan visszahallotta, hogy a HIM már keresi is az új dobost és ez elég rosszul esett neki. Otthagyta a bandát még a Razorblade Romance elkészítése előtt. Utána sokáig nem tudott olyan újságot a kezébe venni, aminek Ville volt a címlapján, pedig abban az időben szinte minden finn lap elején csak őt lehetett látni.
Az ő helyére érkezett az együttesbe Gas.

Együttesei a HIM után:
Divine:Decay (1999-2002),
SPIHA (2002-től, Ringo Deathstarr néven)

 

    



                  

   >> Regisztráltaknak <<

Rólam

Képek

Animációim

 




     
     
    >> Making of... <<

Bleed Well

Bittersweet

Wings Of A Butterfly

The Funeral Of Hearts

Wings Of A Butterfly 2

And Love Said No

The Sacrament

Buried Alive By Love

Pretending

 



      
        


 

     
    

 

 







 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




         
              

        

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!