Általános Iskolám padjait a Mexikói úti Mozgásjavító suliban koptattam, ahol bentlakásos voltam. Hát...mit ne mondjak igazán fantasztikus évek voltak ezek! ( egy-két dologtól eltekintve) Bár koleszos voltam, ezt -bármily meglepően hangzik - rettentően élveztem és sokszor kedvem sem volt hazamenni. :-)) Alsós koromban annyira boldognak éreztem akkori életemet, hogy még az IM-be is beírtam a Gondolatok és Érzések rovatba...:-)) Ami meg is jelent. Ma is sokszor elgondolkozom azon; miért túloztam ennyire (ilyeneket írtam " mintha a mesében lennék" "állandóan, éjjel-nappal nevetünk" "felhőtlenül boldog vagyok") vagy tényleg ilyen jól éreztem magam?

Visszagondolva... igen. De nem is csak a suli miatt. Olyan jó gyereknek lenni! Nincs is annál szebb korszak! De tényleg! Felhőtlenül élsz, nincsenek kötelezettségeid, felelőséged, igaz kivagy szolgáltatva és hallgatnod kell a felnőttekre, de hát akkoris... mennyivel szabadabb vagy! És nem fizikailag, mert bár korlátaid vannak, de gondolatban lélekben...!

Arról álmodozhatsz amiről akarsz, abban hihetsz amiben akarsz! Nem fog senki hülyének nézni, hiszen... gyerek vagy! De most... már nem tehetem meg amit akkor. Nem képzelhetem el, hogy egyszer eljön értem Aladin a varázsszőnyegével, sellővé változom. Elveszett hercegnő sem lehetek...Mert egyszer csak szembetalálkozom az élettel aki fejbe kólint hogy: "hé! normális vagy te? itt álmodozol 17 évesen? Igazán felnőhetnél!" Nekem pedig tényleg felkell nőnöm. Addig tartod szépnek az életet, olyan szépnek amilyennek te szeretnéd látni, ameddig álmodozhatsz és hihetsz a mesékben. Utána nem...utána minden olyan zavaros, értelmetlen és "valódi" lesz. Rideg, és néha még kegyetlen is. Folyton keresed az értelmét de nem találod. Kérdéseket teszel fel, hogy miért? De nem kapsz rájuk választ.... Viszont ha gyerek vagy? Nem kutakodsz semmiben, csak játszol, élsz felhőtlenül. És bármily hihetetlen szép ez az időszak. Erre jöttem rá...így 17 évesen....

De nyugi, ez nem egy ilyen depressziós fejezet akar lenni, vagy már az lett? :-)) Hanem a gondolataim leírása... Tehát ami a lényeg, hogy rettentően jól éreztem magam a Mozgásjavítóban, sokat játszottam, sok barátom volt, zajlott az élet és nem volt megállás! :-)) Minden volt ami kellett, szerelem, érzelem kitörések, barátságok, minden! Ezek hiányoznak most. Nem most élem meg ezeket a lázadó dolgokat, akkor éltem meg. De ezt akkor észre sem vettem, csak most látom, milyen klassz kis életem volt akkor. És bevallom nagyon hiányzik! És a legfurcsább.... milyen érdekesen hangzik hogy a legboldogabb talán 12 évesen voltam. Kis gyerekként! Nem 15,16,17 évesen...amikor kéne. Hát ez van. Mindenkinél máshogy alakulnak ezek a dolgok. Nálam így alakultak.....és remélem nem untattalak titeket!

8.osztályban történt egy szörnyű tragédia. Elvesztettük egyik osztálytársunkat, Varga Mátét. Ez a gyertya a jelképe az iránta érzett szeretetünknek és annak, hogy valamennyien emlékezünk rá és örökké a szívünkben él.

Máté Emlékére