Így történhetett, hogy mikor a filmben Paris Hilton fejét keresztülhasítja egy hatalmas fadarab, és mindenki ujjongva konstatálja, hogy a trashkirálynő végre megkapta a jussát, nekem zokog a lelkem, és úgy érzem, mintha az én agyamat szelné ketté a gigantikus karó. És most nem ér röhögni! Egyperces néma csenddel tisztelegjünk a médiasenkik istennője előtt áldozván tragi(komi)kus halálának oltárán.

Megvolt? Köszi. Cserébe itt egy hátborzongató horror, benne a Randy-féle klasszikus rémfilmszabályok sorával: elhangzik a "Hahó, van ott valaki?", akad áldozat, aki felrohan a lépcsőn a gyilkos elől ahelyett, hogy kimenekülne a házból, és itt az elmaradhatatlan, halottnak hitt gyilkos, aki feltámad az utolsó öldöklésre. Főszereplőnőnk pedig biztosan látta a Sikolyt, mert nagyon vágja a témát, hogy lehet horrorfilmtúlélő. Először is: egyszer sem szexel, sőt a mellét sem mutogatja. Másodszor: nem iszik, míg halálra ítélt haverjai vedelik a sört. Harmadszor pedig: sosem mondja, hogy "Rögtön visszajövök!", mert tudja, ezzel önként vetné magát a tűzforró viaszba, hogy Trudy panoptikumának legcuncibb műtárgya legyen. Hogyan lett az élete mégis rövidebb egy (ujj)perccel? Kiderül a Gothika alkotóinak legújabb művéből.

Okos barna szűz, buta szőke ribi és barátaik kiruccanást szerveznek egy állattetemmel teli gödör tőszomszédságába. Ám a nyugati széllel ezúttal esernyős nevelőnő helyett fertelmes dögszag és egy fogatlan, perverz alak érkezik, aki elvezeti hőseinket Ambrose városába s annak viaszmúzeumába. Leszáll az éj, s mire feljönnek a csillagok, fény derül arra, miért oly valósághűek az örök mozdulatlanságra ítélt viasztestek. Végignézhetjük, hogyan lesz a városból egy komplett őspopuláció fazongyantájára elegendő folyékony kulimász, és tanúi lehetünk, ahogy két, egymástól eltávolodott, majd újra összemelegedett testvér véget vet egy őrült ikerpár beteges passziójának, melynek következtében emberek százai végezték preparált bábuként. (Bár a személyleírás passzol, de nem az Olsen ikrekről van szó.)

Az '53-as Viasztestek remake-je sziporkázó. Amellett, hogy átmentette a haldokló teentrash műfajt századunkba, ötven év klasszikus horrorfilmjeinek legrémisztőbb pillanatait oly szemtelen bájjal veti elénk, mint Paris a kis fehér tangát abban az alapműben, mellyel elérte, hogy örökre a szívembe zárjam őt.

- Steiner Kristóf -