A legújabb House of Wax feldolgozás egy újabb darab a Joel Silver-féle Dark Castle produkciók közül. A cég alacsony költségvetésű amerikai horrorok újrahasznosítására szakosodott, jórészt William Castle kis csodáit forgatták eddig újra (13 Ghosts, House On Haunted Hill), teljesen szellemtelenül, de az ISTEN, Val Lewton hajós horrorját, a Ghost Ship-et sem tudták békén hagyni, utóbbit végképp nem tudom nekik megbocsátani.

 Az '53-as House of Wax, bár klasszikus, nem kimondottan jó film – az ötvenes évek elejének amerikai b-horrorjaihoz hasonlóan unalmas és nyögvenyelős (becsszóra mondom, ez az általánosítás megállja a helyét!). Akkoriban volt sláger a 3-D, és a Tóth-féle House of Wax-ban is agyonerőltetik ezt a béna technikát – a pingponglabdákat a kamerába ütögető csávó még a legemlékezetesebb benne. Szóval nem kaptam idegrohamot a remake készülésének hallatán.

 Csakhogy a Viasztestek csupán címében újrája az '53-as filmnek; Silver és csapata valójában az 1980-as Turistacsapdát (Tourist Trap) „modernizálta” – utóbbi viszont minden idők egyik legjobb slasherfilmje, főszerepben a barlangi trollokat is halálra rémítő Chuck Connors-szal! Az új filmben a viaszmúzeum csak mint díszlet van jelen, különösebb funkciója nincs.

 A film első fele akár a nyolcvanas évek elején is készülhetett volna, a slasherfilm hullám csúcsán: két kocsira való tinédzser(nek látszani akaró késő húszas) utazik valami focimeccsre. Néha meg-megállnak, kempingeznek, pettingelnek (slasherfilmben aki szexel, az meghal) – később, hogy végre a horror része is beinduljon a történetnek, találnak egy állati tetemekkel teli gödröt, és mikor az egyik autójuk lerobban, természetesen a csapat ketté válik… A jó öreg horrordramaturgián azért legalább egy cseppet csiszolhattak volna – én nem szoktam filmről kijönni, még akkor sem, ha ingyen van, de a Viasztestek első fele rendesen próbára tett: legalább egy szem eredetiséget passzírozhattak volna belé! Mindenesetre örülök, hogy maradtam, a film fennmaradó része ugyanis kimondottan véres-kellemesre sikeredett.

 És hogy mi az édes (bár inkább fémes ízű) fűszer, amely elviselhetővé teszi a Viasztestek utolsó 45 percét? Ahogy a gépnarancsos Alex mondaná: „a jó öreg ultraviolence!”

 A 24 című tv-sorozatból megismert gyönyörű, de egyébként majdnem teljesen tehetségtelen Elisha Cuthbert fiújával a legközelebbi település felé irányozza lépteit, a többiek, a szuperkurva (van olyan internetközeli férfiember, aki nem látta a szopós videóját? Na azért!) Paris Hilton vezetésével a meccs irányába mennek tovább. Cuthberték egy szellemvárosra akadnak, ahol egyes egyedül a templomból áradnak zajok. Nosza, azon nyomban be is rontanak oda, tönkretéve egy teljesen jó temetést.

 A város tele van titkokkal, bár a film saját futamidejének fogytával ezeket egyre gyorsabban tárja fel előttünk. Azt sem fedi túl sokáig balladai homály, hogy hőseinknek két gyilkossal, egy testvérpárral kell szembenézniük - ők Cuthbert fiúját rövid úton el is teszik láb alól (szinte szó szerint: először az Achilles-ínát vágják át ollóval, utána teljesen leszőrtelenítik, majd olvasztott viasszal fedik be a még élő fazont). Összes áldozatukat hasonlóképp forró viaszba mártják – a korábbi, hasonszőrű történetekkel ellentétben viszont itt nem csak a saját kis múzeumuk, hanem az egész város efféle „műtárgyakkal” van tele.

 Az igazi móka akkor veszi kezdetét, mikor a tinik többsége is a városba érkezik – Hilton lenyűgöző, gory haláljelenete (az ilyesmit a hősi időkben „creative death”-nek hívták) a legjobb a hollywoodi horror new wave összes hasonlója közül; ahogy fentebb már említettem: mintha nem is 2005-öt, hanem megint 1980-at írnánk! Fincsi!

 Jaume Serra korábban videoklipeket rendezett – nem hiszem, hogy ez az információ különösebb megrökönyödést váltana ki a tisztelt olvasóban, főleg mivel mostanában divat a horror remake-eket hasonló kutyaütőkkel rendeztetni. Csakhogy Serra a kivétel közülük, visszafogja a vizuális önkielégítésre irányuló hajlamait, ambícióit képes a történetnek alárendelni. Ez a képessége, a film második felének brutalitásával kombinálva szimpatikussá teszik a szememben.