A téma kiegészítése az oldal alján olvasható.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy hírű vadászterület, melyet nagy vadászunk és vadászírónk, gróf Széchenyi Zsigmond több könyvében is megemlít. Ez az a terület, melyet országunk vezetői is nagyon szerettek a korábbi időszakban, és mint szeretett területet meg is tartották állami kézben a tulajdonjogot és a kezelői jogot is. Mivel a területen katonai létesítmények és katonai gyakorlótér is található, könnyen magyarázható volt, miért volt a terület kezelője a Honvédelmi Minisztérium. Működött is ez a dolog, de eljött a rendszerváltás, majd nem sokkal később a vadászatban is eljött az új vadászati törvény. Ezért 1997-ben a területen kialakításra került egy több mint 12.000 hektáros vadászterület, amelyen természetesen az állami terület részaránya miatt a HM VERGA Rt. mint képviselő egyedül tudta a vadászatot irányítani, a különleges rendeltetésűnek minősített vadászterületen. Az azóta eltelt időszakban azonban a földtulajdonosok kellő módon kiokosodtak és igényt tartottak a vadászati lehetőségekre, valamint a mezőgazdasági vadkár megtérítését is szorgalmazták. Kisebb-nagyobb viták mellett a dolog működött egészen addig, míg egyik nagy emberünk szemet vetett a területre. Viszont a vadkárral sújtott területekre nem tartott igényt, ezért a korábbi nagy terület három részre szakadt és három önálló földtulajdonosi közösség alakult. Két területen az állami tulajdon részaránya elhanyagolható, itt a magánszemélyekbõl szerveződött társaságok vagy tulajdonosi közösségek gyakorolják a vadászatot. A harmadik területrész Széchenyi Zsigmond és mások szíve csücske, többségi állami tulajdonú tulajdonosi közösség ellenére, és a terület különleges rendeltetésû vadászterület besorolás ellenére mégsem maradt állami kezelésben, hanem, - csakúgy, mint a korábban állami pénzekből, tehát az adófizetők sok százmillió forintjából kialakított Mátyás Király Vadaskert is, - egy szűk közösség irányítása alá került.
Vajon milyen államérdekből kifolyólag? Hogy ki a bérlő és hogyan sikerült a bérleti jogot megszerezni, az egy külön történet, bizonyára érdekes lehet ez is.

Ezt a rövid bevezetőt le kellett írni, hogy a késõbbi történéseket olvasóink megértsék.
A kabhegyi vadászterületen jelenleg a Kab-hegy 2004 Kht. gazdálkodik. A tagoknak azonban úgy látszik kevés a vadászati lehetőség, ezért az elmúlt évben elkezdték a terület egy részét kerítéssel elválasztani a szomszéd területtől, hiszen a vad már csak ilyen, sűrűn átment a szomszédba és hogy néz az ki, hogy a szomszéd elejti a mi vadunkat. Igen ám, de a kerítés építése úgy indult meg, hogy arról senki nem tudott és azt senki nem engedélyezte. Szóvá is tette ezt a szomszéd TÁLOD Vadásztársaság, aminek hatására az építkezés hamar leállt, a felállított oszlopokat gyorsan eltávolították. Ezzel egy időben a Kht. építési engedélyt kért, hogy a törvényes utat betartva sikerüljön a kerítés megépítése. Kiegészítésként csak annyit, hogy a Kab-hegy 2004. Kht. egyszemélyes tulajdonosa a Koronás Szarvas Kft. amelynek egy ismert nagyvállalkozó a meghatározó tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosa. Ő annyira imádja a vadászatot, hogy vendégül lát nagyon szívesen más vadászokat is. A pénzt sem sajnálja, hiszen tavaly az elhíresült lónyai vadászat is belekerült néhány millióba.
A kerítés építésére az elsőfokú építési hatósági feladatokat ellátó Veszprém megyei jogú város Címzetes Főjegyzője által irányított hatóság az engedélyt ki is adta, (Eng. Száma: 4031/6/2005) megküldve azt a szomszédos területek tulajdonosainak. Itt olvasható.
Milyen érdekes, hogy többször elhangzik a vadvédelmi kerítés elnevezés, ennek ellenére a vadászati hatóság, mint szakhatóság véleményére az engedély kiadója nem volt kíváncsi! Nem is lehetett, mert építési hatósági ügyekben a vadászati hatóságot nem köteles megkeresni az építési hatóság. Tehát a vadról, vadgazdálkodásról úgy hoznak határozatot, hogy az illetékes szakhatóság véleményére senki nem kíváncsi, mert a jogszabály nem írja elő. Természetesen a szomszéd vadásztársaság a határozat ellen fellebbezéssel élt, hiszen akkor még a végrehajtási rendelet tartalmazott olyan pontokat, amelyeket a kerítés építésére kiadott engedélyben nem vettek figyelembe.
Minő véletlen, hogy pont ebben az időszakban a végrehajtási rendeletet módosították, és lássunk csodát, azok a pontok, amelyek akadályozták volna az építkezést, az építtető számára kedvezően változtak meg. Természetesen összefüggést senki ne keressen, mert mindig lesz magyarázat!
Ugyan már! Ki olyan nagy ember e hazában, hogy saját kénye kedve szerint módosíttassa a törvények végrehajtási rendeleteit?
Vajon mennyire összeegyeztethető mindez a vadászetikával, a nagy vadászokat megillető tisztelettel? Sokkal inkább hasonlít a történet egy mindent maga alá gyűrő, a kapzsiságtól, az irigységtől elvakult puskás ember tetteire, aki nem sajnál milliókat, csak minél több vad kerüljön az ő ellenőrzése és puskája csöve elé, úgy, hogy a szomszéd vadásztársaság elől is elzárja az állomány egy részét.
De nem is ez a fő probléma, hanem, mint a társaság fellebbezésében is olvasható, mintegy húsz kilométeres szakaszon lezárja a vad évszázadokon át kialakult vonulási útját, mivel a Mátyás Király Vadaskert kerítésének szinte a folytatása lenne az újonnan megépínteni tervezett kerítés. Kicsit durván fogalmazva beavatkozik a természet rendjébe, és mellesleg a szintén a fellebbezésben említett útszakaszon indokolatlanul megnöveli a balesetveszélyt!
Nyilvánvaló, hogy az illetékes vadászati hatóságnak lett volna ezzel kapcsolatban véleménye, de mint tudjuk, arra senki nem volt kíváncsi.
Így folynak a dolgok kis hazánkban, így döntenek vadászati szakmai kérdésekben arra illetéktelenek, így lépnek át az 50.000 tagot számláló vadásztársadalom tagjain azok, akik oly magasan érzik magukat, hogy már időszakonként sem éri el a lábuk a földet.
De nem ez a legelszomorítóbb!
A legnagyobb baj az, hogy akik tehetnének a helyzet javításáért, nem képviselik szakmájuk, a magyar vadállomány, a magyar vadászok érdekeit, hanem kiszolgálják azokat a személyeket, akiknek étvágyuk mérhetetlen és kielégíthetetlen.
Miért mondom ezt?
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a kérelem benyújtásának idején, mint természetvédelmi hatóság a kerítés építéséhez nem járult hozzá, rendkívül korrekt módon eljárva, kellő szakmai indokkal alátámasztva a döntést. Sebaj, 2005 január elsejétől nem a fent nevezett szervezet látja el a hatósági jogkört, hanem a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőség, ahol találtak egy olyan embert, aki igazán megfelelően megindokolta, miért engedélyezte mégis a kerítés építését.
Egyébként a terveken látszik, hogy a közel kilenc kilométeres kerítés mintegy felén a tervezett magasság 2.4 m a további részen 1.5 m. De ez "a szarvas számára nem akadály". Hiszen más vad az erdőben nem is él csak szarvas! Viszont a vad átjárását ÖT olyan kapun keresztül kívánják biztosítani, ami a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szerint is csak a gépjármű és gyalogos átkelést hivatott megoldani. Igaz átlagban másfél kilométerenként!!!

Természetesen nem lett volna részünkről korrekt az ügy tálalása, ha nem kérdeztük volna meg a másik felet is. Ehhez azonban egy kis adatgyűjtésre volt szükség, hiszen a vadászati hatóságot nem lett volna ildomos ilyen ügyben kérdezni, ezért a nyilvános cégadatok alapján kiderült, hogy a Kab-hegy 2004 Kht kizárólagos tulajdonosa a Koronás Szarvas Kft. A Koronás Szarvas Kft tulajdonosa pedig egy Veszprém megyei vegyipari vállalat és egy másik kisebb cég, de meghatározó tulajdonnal a vegyipari vállalat rendelkezik. Ennek a vegyipari vállalatnak a tulajdonosa B. László, akiről tudjuk, hogy szenvedélyes vadász. Őt kérdezve a témáról a következõ választ kaptuk: a kerítés építésére azért van szükség, mert az elmúlt évben 1200 tonna!! kukoricát etettek fel a Kab-hegyi részen található vadállománnyal, de a szomszéd vadásztársaság ejtette el a több vadat. Azon belül is a határszélen, vagy ahhoz közel vadászva ejtette el a társaság a teríték jelentős részét. Kifogásolta még B. László, hogy a szomszéd társaságban kíméletlenül lőtték a malacos kocát is, ezért sok gazdátlan malac rohangált az erdőben, valamint a rendkívül sok sebzés miatt az Ő területükhöz tartozó erdőben nagyon sok dögöt találtak. Javasolta, hogy erről a kérdésről kérdezzük meg a Kht. hivatásos vadászát, M. Lajost is, aki a B. László által elmondottakat megerősítette, és annyival egészítette ki, hogy a vaddisznóállomány kezelése és a helyes korosztályi arány beállítása miatt is szükséges a kerítés, ami tulajdonképpen csak egy terelő kerítés, nem zárja le a vad útját. Annál is inkább igaz ez, mert a kerítés egy részén a magasság 2,4 méter, a többi részén 1,5 méter, ami, mint tudjuk: "a szarvasnak nem akadály". A vadgazdálkodást szeretnék úgy folytatni, hogy az öreg és idősebb kanok aránya megváltozzon a kívánatos mértékig. Magyarul szeretnék hagyni, megöregedni a kanokat. Mint mondta egy teríték értékét határozza meg, hogy mennyi a terítéken a kan és fõleg az öreg kan?

Vajon mi lesz a történet vége? Épül-e kerítés Kab-hegyen vagy nem? Sikerül-e tovább szétszabdalni mesterségesen a méltán híres élőhelyet?

Természetesen a fejleményekről is beszámolunk.

Ígéretünkhöz híven beszámolunk a fejleményekről. A mai napon megkaptuk a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal 03/2370-3/2005. számú határozatának másolatát (Itt olvasható. az oldal alján), amelyben a hivatal a kerítés építését nem engedélyezi. Ebben az ügyben tehát úgy néz ki, hogy győzött a józan ész és a törvényesség. A történet másik pikantériája, hogy a határozat 2005. december 14-én kelt, akkor mi tartott ennyi ideig, hogy a címzett csak január 23-án kapta kézhez? Ennyire még a Magyar Posta sem képes önmagát alulmúlni. 

Azért írom, hogy úgy néz ki, mert valami azt súgja: még nincs vége.

Punk János.