Hang a homályból
Hide Deadcat 2007.04.09. 15:52
~*~
Hosszú idő után először elkapott az ihlet, hogy kimásszak az ablakba rákot etetni. Igazán hangulatos volt, tényleg. Eltekintve attól, hogy a külső tényezők nem szándékoztak számomra még pozitívabbá enni ezt az élményt. [Mintha ez is csak azt próbálná bizonyítani, hogy eme sárgolyón minden és mindenki PÖTS, kivéve természetesen szerénységemet.] A partizánakció elkövetése után konstatálhattam, hogy az ilyesmihez én már öreg vagyok, és az égen pont semmi nem látszik, csak valami ordenárérusnya árnyalatú nagy kékség. Még ez sem hiúsíthatta meg, hogy a háttérben halkan és andalítóan zsizsegő zene és pózerségem teljes tudatának hatására megteremtődjön iszonyú emelkedett és elégikus hangulatom. Valamelyik messzi ház sokadik emeletén kigyúlt egy éles fény, egyenesen a képembe világítva. Ez elindított egy nagyon rövid, de annál drámaibb gondolatmenetet csöpp agyamban: mi lenne, ha engem onnan valaki, csak úgy heccből, telibe torkon lőne. Ez olyan vonzó dolognak tűnt adott pillanatban. Elképzeltem, ahogy megjelenik a kis piros pötty a nyakamon, aztán pillanatokkal később, már csak reflexből is kirúgom az ablaküveget, hogy még a patakvér is meglegyen. Mrrr. De annak a világítós valakinek feltehetően nem voltak ilyen szándékai, úgyhogy koporsószegem pislákoló parazsát kivégeztem a párkányon, majd egy elegánsnak szánt mozdulattal belehajítottam a homályba. És ekkor.. ..hangot hallottam a mélyből: 'A kurva anyád, hülye picsa!!!'
Na ennyit arról, hogy grufti leszek. </3
|