Marilyn Manson botrányos öltözéke és szókimondó viselkedése könnyű célpontot nyújt az ellenlábasainak, akik egyszerűen egy 'sokk rocker'-t látnak benne. De nagy fájdalmukra, Manson újra itt van - mégpedig erősebb, mint valaha - a The Golden Age of Grotesque című új albummal.:

Minden eredményed ellenére sokan még mindig elintéznek annyival, hogy egy botrányhős vagy...

Mindig is egyik célomnak tekintettem, hogy provokatív legyek és gondolkodásra késztessem az embereket. Számomra pusztán a botránykeltés nem lenne valami nagy kihívás. A provokációnál tovább kell, hogy mutasson a dolog. Fontos, hogy legyen művészet abban, amit csinálok. Sokaknak a 'művészet' szóról valami kellemetlen dolog jut eszébe, amivel annak idején az iskolában gyötörték. Pedig nem erről szól a dolog. Hanem a képzeletről. Kreativitásról. Ábrázolásról. Előadásról. A művészetem mindig is azt a célt szolgálta, hogy kifejezzem általa az egyéniségemet, a személyiségemet, önmagamat.

Lehet, hogy amit csinálok, az néhány embernek sokkot okoz, de én nem tudok ez ellen tenni semmit. Nem AKAROK tenni semmit. Ahelyett, hogy egyszerűen csak hagynák magukat felháborítani, inkább fel kellene tenniük maguknak a kérdést, hogy miért is vannak lesokkolva? És ki tudja, esetleg találnának egy új szemléletmódot, gazdagodnának egy másfajta meglátással. Talán ha más szemmel nézik majd a művészetet, jobban meg is tudják majd becsülni. Elegem van már azokból az emberekből, akik meg vannak győződve róla, hogy a művészet csakis valami tetsző, vagy szemet gyönyörködtető dolog lehet. A művészet lehet gyönyörű, de ugyanakkor lehet ijesztő, groteszk és félelmetes is. Attól még nem lesz kevésbé értékes.

Különben is, ki definiálja, hogy mi a művészet? Hitler megpróbálta, és törvényen kívül helyezte azokat a műveket, amelyeket elfajzottnak vagy dekadensnek vélt. Hitler betiltotta mindazt, amit erkölcstelennek ítélt. Nem tudom, az emberek, akik megpróbálják az én művészetemet betiltani, észreveszik-e a párhuzamot.

És nekik szól az új album címe: The Golden Age of Grotesque?

Épp elégszer nevezték groteszknek amit csinálok. Úgy gondoltam, a "The Golden Age of Grotesque" (A groteszk aranykora) a lehető legmegfelelőbb cím. Ha megnézed a 'groteszk' szó definícióját egy értelmező szótárban, azt találod: 'a természetestől, az elvárttól, a tipikustól határozottan eltérő'. Számomra ez a szó egyszerűen az individualizmus szinonímája.

Te hogyan definiálnád a művészetet?

Nem minden művészet, amit alkottál. Hiába csinálsz valamit, az még nem lesz művészet. Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. Mindegy, hogy szeretik vagy gyűlölik, de csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja azt, amit alkottál.

Művésznek tartod magadat, vagy előadónak?

A szórakoztatás is lehet művészet, ha megfelelően használják. Sajnos mi azzal a gondolattal nőttünk fel, hogy a szórakoztatás a művészet egy csökevényesebb formája, értéktelenebb, kevésbé őszinte, kevésbé figyelemreméltó. Én ezzel abszolút nem értek egyet. Szerintem a művészet bármely fajtája, amely képes embereket megmozgatni, amely érzéseket kelt abban, aki megtapasztalja, helytálló és értékes, műfajtól függetlenül. Ez az a fajta művészet, amit szeretnék közvetíteni az embereknek; ugyanakkor nem tekintem ezt valami hősies missziónak. Csak azt akarom, hogy megértsék: szükségem van a reakciójukra. A művészet nem teljesedik be, míg valaki nem válaszol rá. Ez még egy magyarázat arra, hogy miért teszem közzé az alkotásaimat. A múltban a művészet és a szórakoztatás két külön fogalom volt. Ezzel én nem értek egyet. A művészet lehet szórakoztató, és a szórakoztatás lehet művészet. De van különbség egy előadó és egy művész között - a előadó az előadás után lehúzza a függönyt, de egy művész a művészetért él.

Visszatérve a betiltott művekhez: a múltban többször is megpróbálták betiltani az előadásaidat, mondván, hogy veszélyt jelentesz a társadalomra és így tovább...



Azok, akik úgy gondolják, hogy veszélyt jelentek a gyerekeikre vagy a vallásukra, erkölcsükre - nos, nekik meg kellene vizsgálni közelebbről az erkölcseiket és a neveltetésüket. Ha ezek olyan ingatag talajon állnak, hogy egyetlen ember ekkora veszélyt jelenthet rájuk, akkor valóban ennyire meghatározóak lennének? Ha komolyan hinnének a tanaikban, akkor nem nagyon tudnám őket megingatni...

Meglep, hogy a legtöbb ember, aki félti tőlem az erkölcsi normákat, nem talál semmi kivetnivalót a profi birkózásban. Mert ugyan hol látni az erőszak ilyen mértékű felmagasztalását: idióta ruhákba öltözött hősök, férfiak testhez tapadó nadrágban akik a nyilvánosság előtt romlott és antiszociális tevékenységet végeznek?

Ellenlábasaid többségben nagyon vallásos, mondhatni vallási fanatikus emberek. Gondolod, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a vallásra?

Az embereknek akik legszívesebben keresztre feszítenének az erőszakos nézeteimért azt ajánlom, hogy üljenek le és olvassák el a bibliát. Vizsgálják csak meg a különböző csodálatos, betegségekről, gyilkosságokról, házasságtörésekről, öngyilkosságokról és gyermekáldozatokról szóló 'keresztény' történetek erényeit. Ha az Ószövetséghez vannak szokva, akkor csodálom, hogy az én dalszövegeimet nem találják messze túl szolidnak és unalmasnak!

Most együtt dolgozol Gottfried Helnwein-nel, aki napjaink egyik legérdekesebb képzőművésze. Ez hogy jött össze?

Találkoztam Cyril Helnwein-nel (Gottfried fiával) a Resident Evil (A kaptár) premierjén. Meghívtak engem és Tim Skold-ot. Úgy róttam le tiszteletemet a bécsi akcionista művészeti mozgalom előtt - amelynek Gottfried Helnwein és Günter Brus is követői -, hogy teljesen feketére festettem magam, Tim-et pedig teljesen fehérre, és egy olyan ruhába öltöztettem, amelyet egyszer Brus hordott, és amelyért le is tartóztatták. Egy fiatal srác odajött hozzám, és azt mondta: "Édesapám szeretne találkozni veled", és átnyújtott nekem egy könyvet. Az első oldalon volt egy fénykép Brus-ról, aki pont úgy nézett ki, mint Tim abban a ruhában! Azonnal tudtam, hogy találkoznom kell Helnwein-nel és amint ez megtörtént, el is kezdtük a közös munkát.

Milyen reakció érkezett a közös munkátokra? Egyik-másik fotó elég felkavaró...

Vicces volt; kiadtunk néhány fotót anélkül, hogy bármit hozzáfűztünk volna, hogy mit akarnak mondani vagy milyen célból készültek - hogy az új album borítójára szántuk őket, vagy sem. Még a kiadónk sem tudta, hogy mit akarunk velük. Azt gondolták, hogy a borítóhoz készültek, és kellően fel is húzták magukat. 'Mi a francot kezdünk egy ilyen borítóval?!?!' Mondtam nekik, hogy ne izguljanak miattuk, nem arra kellenek - és megmutattam nekik a Mickey Egér-füleset. Attól még inkább frászt kaptak. De hát így kell bánni az olyanokkal, akik azt hiszik, hogy ők a tekintély mintaképei.

Hát nem úgy nézel ki, mint aki hagyja, hogy bármilyen hatóság vagy lemezcéges nagykutya zsarnokoskodjon felette...

Amikor az új anyagról faggattak, felvettem, ahogy fél órán keresztül a macskámhoz beszéltem, és azt mondtam nekik, ez lesz az új kislemez. Ettől aztán beparáztak és megpróbáltak 'helyretenni'. Fogadok azon törték a fejüket, hogyan húzhatnák ki magukat a szerződés alól az elmeállapotomra hivatkozva...

A felállásotok minden albummal változni látszik. Legutóbb a barátod, Twiggy lépett ki...



Twiggy maga mondta meg nekem, hogy már nem érzi jól magát a zenekarban. Úgy érezte, megfáradt, és eltűnt a lelkesedése. Világossá vált, hogy zeneileg el kell válnunk. Twiggy nem pusztán a basszusgitáros volt, hanem a barátom is, és noha természetesen meggyőzhettem volna, hogy maradjon, nem lett volna sok értelme. Mindig nagyon fontos, hogy szeresd, amit csinálsz. Én akárhogy viselkedem, bármit teszek, azért teszem, mert a szívem ezt diktálja. Azért csinálom, mert szeretem, élvezem és szükségét érzem, hogy olyan legyek, amilyen vagyok.

Ha valaha is oda jutok, hogy azért csinálok valamit, mert az emberek azt várják Marilyn Mansontól, akkor nekem annyi. Akkor vége. Twiggy ugyanígy érzett. Én ezt elfogadom, és a legjobbakat kívánom neki, bármihez is kezdjen, és kívánom, hogy boldog legyen. Ugyanúgy barátok vagyunk, de a zenében elváltak az útjaink. Mindig azt gondoltuk, hogy minden egyes albummal tovább visszük a csapatot egy lépéssel, és még mindig ezt gondolom - de néha ez nagyon nagy erőfeszítést igényel, és nagyon súlyos áldozatot. De egyáltalán nincs harag.

Már nem használja a Twiggy nevet sem - ez eléggé meglepetésként ért...

Tényleg nem gondoltam volna, hogy ez is meg fog történni, de úgy látszik, megpróbál egy új személyazonosságot találni magának, és a saját útját járni a zenében. Végülis a Twiggy Ramirez név nagyon erősen kötődik a Marilyn Mansonhoz, talán ez lehet az oka. Soha nem volt kétséges, hogy ő önmagában egy nagyon tehetséges zenész, de talán így a közönség is könnyebben felismeri ezt.

Tim Skold volt a produceretek, azután ő lett a basszusgitáros...

Tim producerként ugyanazt az energiát és lelkesedést tudta beleadni a munkába, amit én is beleadok. Személy szerint azt gondolom, ő egyike a legjobb producereknek, akikkel valaha szerencsém volt együtt dolgozni. Régebben hajlamosak voltunk túl sok anyaggal megpakolni egy albumot. Majhogynem túlterheltük őket. A The Golden Age of Grotesque-et jobban kidolgoztuk: minden dal pontosan azt fejezi ki, amit akarunk, nem többet, nem kevesebbet. Néha könnyebb összpontosítani valamire, ha nincs mellette túl sok dolog. Mint egy festmény esetében: ha túl sok minden van a képen, a figyelmed is könnyebben elkalandozik a részletek között, és elsiklasz afölött, amit a kép valójában ki akar fejezni.

Úgy tűnik, nagyon jó passzban vagy, ez itt a te időd...

Most nagyon kreatív időszakban vagyunk. Rengeteg minden van a zenében és a művészetekben, amit még nem hallott és nem látott a közönség, és szeretnék olyan dolgokkal foglalkozni, amiket elhanyagoltam a múltban. Új éneklési technikákkal kísérleteztem, új képességeket fedeztem fel magamban, és az albumon is sok helyen olyasmit csináltam, amit azelőtt soha: minden próba nélkül, a címadó dalt például aznap már fel is vettem, amikor megírtam.

Tehát a spontán megközelítést próbálgatod?

Időnként a túlságosan kidolgozott dolgokból egyszerűen elvész az energia. Tehát egy bizonyos fokú nyerseség sokkal inspirálóbb lehet, mint a túlkomplikált intellektuális gondolatok. A legnagyszerűbb dolgok között vannak néha a legegyszerűbbek is.

Sokszor hangsúlyozod, hogy te az Egyesült Államok terméke vagy, de ugyanakkor az üzeneted az egész világnak szól. Ez hogy működik?

Az embereknek mindig lesz képzeletük és fantáziájuk. Ez minden kultúrára és minden nyelvre igaz. Én azt akarom, hogy az emberek kreatívak legyenek és ne cenzúrázzák magukat. Az öncenzúra a cenzúra legrosszabb formája. Ha bárki más próbál meg felülvizsgálni, az nem olyan drasztikus, mintha önmagaddal teszed ezt, mert akkor a gondolataid még megmaradnak, és azokat senki sem irányíthatja. De ha visszafogod önmagadat, mert 'normális' szeretnél lenni, és be akarsz illeszkedni, akkor még bizonyos gondolatokat sem engedsz meg magadnak.

Gyűlölöm a gondolatát is, hogy a gyerekeknek egy olyan félelemmel kell felnőniük, amely lehetetlenné teszi a szabad gondolkodást. Egy embernek soha nem lenne szabad félnie egyetlen gondolattól sem. Természetesen vannak törvények, erkölcsök, és szabályok, mivel mindannyian egy társadalomban élünk, de szerintem a művészetnek tágítania kell a határokat, lazítania kell kicsit a szabályokon. Végtére is erről szól a civilizáció. A művészet formája mellékes - zene, irodalom, építészet, lehet az bármi.

Szóval a te feladatod a határok tágítása?

Nem vagyok annyira arrogáns, hogy azt képzeljem, nem lenne meg nélkülem a világ; de számomra ezek a dolgok fontosak, és ki tudja, talán valakire ösztönző hatással vagyok. Nem csak egy számodra szimpatikus ember inspirálhat. Valaki akinek ihletet adtam talán alkot valami jelentőset, pusztán azáltal, hogy szeretett vagy gyűlölt valamit, amit én csináltam.

Forrás: www.nyrock.com