Tudod, mi az?

Tudod, mi az, forrón szeretni valakit?

Az ágyban csak álmatlanul hánykolódni?

Tudod, mi az, mikor szíved fáj,

És ezerszer megsirat egy forró éjszakát?

Tudod, mi az, mikor lelkedben hóvihar tombol,

s szívedben ordít a forró fájdalom?

Tudod, milyen, ha remeg a test,

És szád egy forró csókot keres?

Tudod, mi a bánat és fájdalom?

Valaki után zokogni lázas alkonyon?

Hát elmondom neked, de csak ha akarod,

Elmondom, hogy a szerelem olykor egy nagy

             fájdalom!

Szomorú lány

két pici fénylő bogár

szemében a város fényei tükröződnek

apró ráncok homlokán

tekintete álmos hazafelé lépeget

átsétál a hídon

alatta vízbe hull az utolsó napsugár

ringatja a folyó

a lány megáll egy percet vár

lenéz ineteget

egy kicsit talán magának

hullámzó tükrének 

aztán elindul

megy tovább a hídon

arcán alig látható

bánat suhan át

halovány árnyék

elmosodótt emlék

a távolban kutat

keresi az elvétett utat

Szomorú lány, várj még egy percet!

Gondold át újra a dédelgetett terved!

Szomorú lány, ne rohanj úgy, vakon!

Nézz be néha egy sötét ablakon!

Mögötte csendbe burkolózva,

Szomorú fiú újra meg, újra

Arcát párnába fúrja,

Zokogva gondol az elvétett útra.

 *****

Mond, miért fáj?

Mond, miért fáj, ha a szív dobban,
Ha a könny másért pottyan?
Hiszen az is szerelem, mely mély és perzselő.
Tüzet is, Napot is elégető.

Mondd, miért fáj, ha a szerelem vak,
Ha nem látsz más kiutat?
Hiszen azt ő érte teszed, mindenki ellened fordul,
De te Tűzon is, Napon is keresztül mész érte.

Mondd, miért fáj, ha a szív dobban,
Ha szeretsz valakit, akit nem lehet?
Hiszen nekem csak te kellesz.
Tűzön is, Napon is. Mindig is téged szeretlek.

Az angyalokhoz...

A fájdalom tüze bennem ég,
Mi vár rám ezek után még?
Ami eddig is sok volt és nehéz,
Hogy legyek ezek után még merész?

Kövek zúdulnak lábaim elé,
Mikor tartok a boldogság felé.
Így volt ez mindig, miért lenne most más,
Csak zúdul elém a nagy kőrakás.

Ki változtat ezen, már nem tudom,
Ha nincs más ezt is elfogadom,
Mit várjak ezután még szépet s jobbat,
Az egész élet csak elgondolkoztat.

Lehet hogy ez az érdemem,
Ettől csak könnyes lesz a szemem.
Apró lény, és tehetetlen vagyok,
Nálam nem járnak erre angyalok.

Egyszer járnának nekik elmondanám ,
Igazságtalan a világ minden oldalán.
Nem csak a fegyver mivel pusztítanak,
Míg lelkek és érzelmek összeomlanak.