Játék ez, vagy valami más? Választhatok.
Egyre közelebb, az időn keresztül hozzád.
Ne bánts, ha mindezt így kívánom!
Ne legyen túl nehéz, az út amin te lépsz,
Mert visszavárlak!
Arra kérlek, ne legyen túl nehéz nekem.
El soha nem érlek, ha kettéosztod életem.
Add meg nekem, a hosszú évekért,
Minden jóért és rosszért, amit kérek én!
Add meg nekem, engedd, hogy így legyen,
Mert a játék véget ért nekem!
Lennék harang, mi érted szól,
Vigasz lehetnék, ha búcsúzol.
Lennék szél, mely elkísér,
Minden dalt, ami benned él, minden dalt.
Szakadt függöny az ablakokban,
Öregek egymagukban,
Ha tudnám, lecsókolnám a százéves ráncokat.
Szülők egymástól elvadulva,
Gyerekek eltaszítva,
Ha tudnám, összefognám a széthullott családokat.
Lány és fiú együtt sétál,
Test a testtől megoldást vár.
Nem szabad, hogy elfelejtsék kimondani: szerelem.
Egy út van, én ebben hiszek:
A mindent elsöprő szeretet,
A rossz felett győzni fog a jó!
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
Hó és hideg, de a szándék meleg,
A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.
Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerűen érezni kell.
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál, ott ülünk mindannyian.
Anyám, valami színházról meséltél,
Amiben mindenkinek lesz néhány jó szerep,
Kölyökként reszkettem a színház varázsáért,
Irigyeltem, aki ott elől lehetett; ez a színház,
Ez a színház, ez a színház!
Itt a színpad és özönlik a nézősereg,
Valami nagy dolog készül, beszélik, rebesgetik,
Fantasztikus darabot írt egy fiatal író,
És nincsenek benne közhelyek.
De milyen színház ez, amiről meséltél,
Becsaptál, hisz elfogytak a szerepek,
Rendező úr, ön nem teszi a dolgát,
Elkoptak a nagyreményű deszkák.
A világosító rontott mindent el,
Ez azért túlzás, ezt senki nem hiszi.
A súgó a hibás, mert ő csak mormogott,
Hisz könyv nélkül én sem súghatok.
Valami nagyon nagy jót mégis kéne tenni,
Ha már megszülettünk, nem hiába élni,
Kitalálni valami tiszta, igaz szerepet,
Hogy álmaink mind teljesüljenek.
A tévedésre van mindig gyógyír,
A tisztánlátás tablettája segíthet még.
Az igazságtól soha nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás kezéhez érni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás kezéhez érni.
Várok a sorsomra békésen, csendesen,
Így 120 évesen,
Hát ez a színház,
Ez a színház, ez is színház.
Nélkületek ott kinn hideg volt a fény
Nem kellett a nõ, enni és inni sem kértem
Szétszakadt lélekkel ordítottam, üvöltöttem
Nem hallotta senki a múltam kerestem
A sorsom egy másikra nem cserélhetem
Nem cserélhetem
Én nagy családom ti vagytok nekem
Nekem
A lelkem, a lelkem mélyén
Együtt voltam mindig veletek
Álmaimban bárhol jártam
Ezerszer érintettelek
Láttam kényes, fényes gép csodákat
Video kirakatok ontották a vágyat
Indultam volna de nélkületek hova
Hiába, nagy úr a vér szava
Átlövik a fejem elektromos szemek,
Vérem csapolják hideg kezek,
A hatalom szolgáinak jelvényét hordom,
Nem tudom, merre fordul sorsom.
Agyamba táplálják, mikor mit mondjak,
minden emlékem kétfelé szórtak,
Villamos árammal töltik meg fejem,
Nem tudom meddig sokkolják lelkem.
Amim volt, most más kezében,
Üvöltenék, de már nincs szám.
Élek félig megőrülve,
Mi jöhet még ezután?
Nem hívtam, nem kértem,
Hogy az életembe lépjen ?!...
Győzni fogunk, Győzni fogunk!
Mocsárból felkelt népem, te szegény,
A megszült gyermekért élt bennünk a remény
Él bennünk, él bennünk a remény.
Semmiből jöttünk és semmivé leszünk,
Mégis jogunk, hogy boldogok legyünk,
Óh, hogy boldogok legyünk
Verejték arcunkon kemény idők,
A választ most kérjük hej,már nincs időnk!
Verejték arcunkon sok a veszély,
tőletek senki se fél!
Győzni fogunk, Győzni fogunk!
Nem állhat ellen senki már!
Győzni fogunk, Győzni fogunk!
Velünk a nép és velünk az ég.
Sátán szemében gyilkos a fény,
A lelkemért cserébe mindent ígért,
Óh, és most is mindent meg ígér!
A múltunk szomorú és messze még a cél,
A zászlónk meggyötört, de nekünk még is így a szép,
nekünk így a szép!
Néha még újra vágyom a múltba,
Vágyom, de erről te nem tudhatsz már.
Érzem a bőröd, a vállamba körmöd,
Belemélyeszted, nem baj, ha fáj.
Nem segít rajtam senki se már,
De hiába minden, éjfélkor kezdem,
Fény és sötét közt keresni őt.
A többiek nézik és nem is értik,
Mi történik velem, ördögi kör!
Amikor újra látlak,
Amikor megkívánlak,
Nincs kérdés, a válasz mindig Ő.
A srácok szóltak: a törvény a régi,
Kegyelemért ne alkudj senkivel.
Pláne egy lánnyal, aki dobott téged,
Ha ilyen vagy, közülünk menni kell.
Fények suhannak az égbolton át
Megbabonázva és rettegve
Meredten állunk.
A választ keressünk a könyvek között
Az emberi tudás gõgje mögött
De üres minden
A halotti lepel már elporladt rég
A jövõbelátó a sírból üzent
Nekünk
A kezdettõl kapott könyörületet
Eljátszották az évezredek
Már nincsen
Az utolsó nagy robbanás
Aztán a végsõ pusztulás
Nem lesz már kérdezõ
Se válasz, vége
Akarjunk boldog, szép jövõt
A hit majd ad hozzá erõt
Teremtsünk új világot
Újra, újra, újra
Emberbõrbe bújt farkasok
A sátán arca felragyog
Itt van újra
A vér szava megint érezhetõ
És belélegzi a következõ
Nemzedék is
Az éles kés már rég megkopott
A gõgös nap is felzokog
Nincs már fénye
Élt egy babona örök időktől,
Nehogy mosolyogj rajta,
Aki hitetlenül él, semmitől sem fél,
A Sátán útját járja.
Hát add oda, amid van,
És azt is ami nincs,
Kezek nyúlnak feléd sorra,
Hogyha kérik add oda, ha keveset is,
Hátha segíthetsz rajta!
Hidd el, nem kell, hogy félve élj!
A szabadság ára csak benned él!
Hej, hűség és árulás, ha békét kötne már!
Hej, hűség és árulás közt kötéltáncot jársz!
Ha meg kell halni, hát most legyen vége,
Legyek áldozat, de csak ő érte,
Legyen vége, vége már!
És ez az az idő, és ez az a perc,
Az Írás az igazat mondja,
Már letelt az idő, választani kell,
Erős a gonosz hatalma.
Egy sziklából jön elő rettenetes arca,
Kegyetlenül vicsorgó,
Földi helytartói értetek jött,
Nagy sereget akar újra.
Engedd el a lelked,
A tested követ majd,
Nem lesz több félelem,
A szíved virágot hajt.
Szerelem virágot,
Közös boldogságra,
Félelem nélküli,
Elképzelt világra.
Te teremtheted meg,
Én pedig Tebenned,
Nem vagyunk mi mások,
Csak álmodozó szentek.
Kit ha por belep is,
Nem véti az utat,
Kit ha besároznak,
Tiszta marad.
Szerelem Virága,
Hogy imádlak Téged!
Ha meg kell halni egyszer,
Hát haljak meg érted
Szerelem Virága,
Ha élni kell, hát éljek,
De csak Melletted, Veled.
- Így legyen!
Ha éjjel hívsz, én jövök,
Ha nappal hívsz, jövök.
Bíznod kell, hisz vagyok,
És Benned és örök.
Nem mondhatok többet,
Kár is lenne érte,
Csak elrontanám mindazt
Ami szép.
A világ közepén
Egyedül indulok el,
most senki nem figyel.
Nincs bennem félelem,
a sok csillag velem.
Tudják, hogy szeretem Őt,
tudják a titkomat.
Sok ezer éve már
a lelkem társa vagy.
Gyönyörű nappalok,
gyönyörű éjszakák...
Most csak a Hold figyel,
irigyen néz le ránk.
Te vagy a mindenem,
te vagy az életem,
de néha úgy rohansz,
hogy félek...
Ezért kérlek, még egyszer kérlek,
hogy vigyázz a szívemre, mert félek.
Legyél csak te, és legyek én
A világ közepén.
A csendet hallgatom,
a csend, az jó barát.
A gyertya lángja ég,
benne egy új világ.
Nem olyan csábító,
nem oylan harsogó,
mint ez a "most-világ",
- nem olyan számító.
Lehet, hogy tévedek,
hogy másképp is lehet,
hisz az én istenem
ez a kis gyertya lett.
Csillagúton jöttem
Szembe jött az éjjel
hideg sötétséggel
ketté akart tépni,
hogy megtanuljak félni.
Hogy ne szóljon az ének,
hogy ne álljak a fényben,
hogy senki ne higgye el,
hogy van Isten az égben.
Tűz lobogjon benned,
hűség önmagadhoz,
harmatcsepp vizéből
földszagot szippantok.
A napfelkeltét várom,
csillagúton jöttem.
Velem van az Isten,
Szél röpítsen engem!
Röpítsen föl, vagy vágjon a földhöz,
míg az Isten föl nem oldoz!
Röpítsen föl vagy vágjon a földhöz,
míg az Isten engem végképp
föl nem oldoz!
Szembejött a reggel
tele reménységgel
tüzet vet az égre,
csodás napfelkelte.
Lódobogást hallok,
nyílvessző süvít föl.
Odafentről szólít
Valaki az égből...
Azt mondja, hogy higgyem
és tegyem a dolgom,
fényes lesz a puszta,
Ahogyan azt mondom.
Fényes lesz az ember,
fényes lesz a gyermek,
tiszta emberségből
teremtenek rendet.
Röpítsen föl, vagy vágon a földhöz,
míg az Isten el nem üldöz!
Röpítsen föl, vagy vágjon a földhöz,
Míg az Isten engem végképp
el nem üldöz!
A tüntetés
A hamu alatt parázs ég,
egy nap lángra lobban még.
Rettenetes feszültség,
ami régen bennünk ég.
Elég volt,
elég volt,
nincs több alku.
Elég volt,
elég volt,
az utca hív.
Az ígéretekből elég,
nem eladó ez a nép.
Eltűnik minden szemét,
a tűz majd mindent elemészt.
A jövendő nemzedékért,
segítened kell!
Ott leszünk ne félj!
A jövendő nemzedékért állj
mellénk oh, oh, oh!
Úgyse hagynak más utat,
a félelem már nem riaszt.
Kimegyünk és tüntetünk
és mindent visszaveszünk
ami a miénk volt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
