"Szerinted lehet férfi és nő között barátság?" "Szerintem igen, éppen most mondtam
a barátnőmnek, hogy nincs abban semmi, hogy egy másik lánnyal megyek moziba,
és nem értem, mit zokog ezen..." A kérdést már sokan vizsgálták, evolúciós
pszichológusok, szociobiológusok és szociológusok, de a brutális hétköznapokban
valószínűleg már sok sarokba szorított férj vagy feleség döntötte el a kérdést egy
határozott igennel vagy nemmel, megelőlegezve a tudomány végső szavát ebben a
kérdésben. Mert, ugye, akinek éppen van egy ellenkező nemű barátja szerelmi vagy
házastársi kapcsolata mellett, az makacsul hinni szokott benne, hogy létezik
szexmentes, őszinte férfi-nő barátság, míg a másik fél közel sem ennyire biztos
ebben, és féltékenykedéssel, jelenetrendezéssel, nyomozással nyomatékosítja
álláspontját. Teszi ezt jó okkal, hiszen hány barátságnak induló kapcsolatból lett
aztán házasságtörés és válás! Azon sokkal kevésbé szoktunk izgulni, hogy netán
férjünk beleszeret férfibarátjába, vagy feleségünk a barátnőjébe. Jóllehet az ördög
nem alszik, de azért megnyugtatóan kevés ilyen esetről tudunk.

Mi az, hogy barátság?

Olykor muszáj feltennünk alapkérdéseket, például hogy mi a csuda ez a barátság,
amiről annyit zengedeznek írók, költők, filozófusok, és ami letagadhatatlanul jelen
van mindennapi életünkben. Ha naiv evolúciós perspektívából nézzük a kérdést,
joggal kérdezhetjük, hogy miért jó önzetlen barátságokat fenntartani, ahol pénzt, időt
és energiát fektetünk valójában idegen emberekbe, csak azért, mert ők a barátaink.
(Innen üzenem Zolinak, hogy a könyveimet most már adja vissza.)

A barátság nyomban felveti az altruizmus, vagyis az önzetlenség kérdését: már az
állatok közt is megfigyelhető az altruista viselkedés (pesszimisták most azt mondják,
hogy ott még igen), nemcsak szülő és utódja között, hanem lazább rokoni szálak
mentén is (1.). A méh élete árán is megvédi a kaptárt, egy őrt álló állat vészkiáltással
figyelmezteti a többieket, magára vonva a ragadozó figyelmét. A csimpánz szívja
ugyan a fogát, de nem tud ellenállni, ha a másik kér a banánjából. A szociobiológia
feltevése szerint az önzetlenséget a génrokonság erőssége határozza meg, hiszen az
evolúciós cél az, hogy az én nagyszerű tulajdonságaim elterjedjenek. S minél
valószínűbb, hogy valaki hordozza ezeket, annál valószínűbb, hogy segítek neki.
Mondjuk az elmélet megbicsaklik, amikor egy rongyos koldusnak pénzt adunk, mert
nem hiszem, hogy őbenne saját megtestesülésünket látnánk, de erre biztos létezik
egy másik, módosított magyarázat. Ám a génrokonság és a segítőkészség kapcsolata
- ha nem is zavartalanul, de - kétségtelenül működik: Philippe Rushton nem éppen
népszerű a tudomány világában, mert rasszistának tartják. Nem akarom őt tisztára
mosni, csak azért hoztam szóba, mert van egy érdekes elmélete, amelyet a genetikai
hasonlóság teóriájának neveznek (1.). Rushton barátokat vizsgált meg egy rakás
genetikai mutató alapján, és kiderült, hogy genetikailag sokkal inkább rokonai
egymásnak, mint két véletlenszerűen kiválasztott ember. Ugyanez igaz a
házaspárokra is, tehát nem véletlen, hogy a jó házasságok és a barátságok valamiféle
lelki összhangra épülnek. A génrokonok rejtett mechanizmusok révén felismerik
egymást, s erre számos érdekes példát találtak már. Az anyák például a szagukról
tökéletesen felismerik saját gyermeküket, és szag alapján el tudják különíteni édes és
fogadott gyermeküket is (2.). Hasonlóképen az édestestvérek szintén felismerik
egymást a szagukról. Még meglepőbb, hogy a nők olyan férjet szeretnek választani,
akiknek a szaga apjukéhoz hasonlít, s ennek hátterében ismét a genetikai rokonság
iránti vonzalmat mutatták ki (3.). Ha tehát valaki nem bírja a barátja szagát, jó, ha
tudja, hogy régen rossz. Én időben szóltam!

Most már értjük, azért kellenek a jó barátok, hogy legalább mi, azonos génűek
tartsunk össze. Következő leckénk megérteni a női és a férfilélek titkát.

A női és férfibarátság evolúciója

Lionel Tiger érdekes elmélettel hozakodott elő (4.), hogy megmagyarázza a férfiak
és nők barátságának eltérő jellegét. Mert merőben más jellegűek. A férfiak az
ősidőkben erősen egymásra voltak utalva a vadászatban, a harcban, mint most a
BKV-ellenőrök a mozgólépcső tetején, s ezért nagyon fontos volt, hogy képesek
legyenek egymással kooperálni, egymásban megbízni, egymásért áldozatokat hozni:
ez a férfibarátság genetikailag beégetett alapja. Ezzel szemben a nők mondjuk
bogyókat, gyümölcsöket, szöcskéket gyűjtögettek, s ebben egymásnak inkább
vetélytársai, semmint szövetségesei voltak, hiszen egymás orra elől halászták el,
amit találtak. Bennük nem alakult ki ez a nyájösztön, amelyet futballmérkőzéseken
mind a pályán, mind a lelátókon megfigyelhetünk. A nők mindig individualistábbak
voltak, mert a férfiak együtt mentek el bölényezni, a nők meg otthon maradtak, és
magányosan sepregették a kunyhót, csiholták a tüzet, vigyáztak a gyerekekre,
vakarták a bőröket. Na, most majd kifejtem, ez micsoda különbségekhez vezetett.

A férfibarátság

A férfiak barátságát vizsgálva általános megállapítás, hogy nekik sokkal több
barátjuk van. Ennek oka részben az, hogy - mint láttuk - génjeikben hordozzák a
brancsba tartozás vágyát, másrészt többet vannak távol az otthontól, tradicionális
okokból több a szabad idejük, és társadalmilag elfogadottabb, hogy a férfiak
barátaikkal ide-oda grasszálnak, együtt sportolnak, kártyáznak, isznak. Ha egy nő
csinálná ugyanezt, például egyedül menne el egy szórakozóhelyre, az kifejezetten
kihívó volna sokak számára, mint amikor egy gazella fel-alá sétálgat az
oroszláncsalád előtt.

A férfibarátság alapja általában a hűség, a lojalitás, s a férfiak kapcsolata főként az
"együtt csinálásban" merül ki. Ezért a férfiak mindig is kedvelték a csapatsportokat,
a közös aktivitást. Szarvast vagy labdát kergetni ugyanaz az élvezet. Léteznek olyan
nézetek is, miszerint ezek valójában nem is barátságok, sokkal inkább
programkapcsolatok, teniszpartnerségek, ivócimboraságok stb. (5.). Ha innen
nézzük, kicsit megcsappan az igaz barátok száma. Vagyis úgy tűnik, a férfiakat
inkább több, de felszínesebb kapcsolat jellemzi.

A férfiszerephez hozzátartozik az erő és a magabiztosság, legalábbis annak látszata,
s gyengeségnek minősülne, ha szorongásaikról, félelmeikről őszintén beszélnének.
A férfiak nem szeretnek magukról vagy érzéseikről beszélni, inkább összetörnek
valamit, az is elég beszédes. Egyszóval a férfiak utálnak lelkizni, vagy ha mégis erre
vágynak, akkor a családtagjaikkal teszik meg. Bizonyos körökben ezt a rendőrség
megérkezése szokta zárni.

Ahogy egy kutató megfogalmazta, a férfiak szociálisak, de nem intimek. Ha egy
férfi vallomásokkal traktálja barátait, azok rögtön tudják, hogy nagy baj lehet.
Kutatók három fontos okot látnak arra, hogy a férfiak ilyen távolságtartók egymással
szemben: az egyik a tradicionális marlborós, borostás férfiszerep, a másik a köztük
óhatatlanul megbúvó vetélkedés, a harmadik pedig a rejtett félelem a
homoszexualitástól. A homoszexuálisok valószínűleg rejtett heteroszexualitásuktól
félnek.

A női barátság

Modern világunkban a nők már "felszabadultak", vagyis gürizhetnek nemcsak
otthon, hanem a munkahelyen is, de ettől ugyanúgy - vagy még inkább -
korlátozottabb a mozgásterük, mint a férfiaké. Mert a hivatali munka mellett még
mindig az ő vállukon nyugszik az otthon rendben tartása, a bevásárlás, a főzés, a
gyermeknevelés. Ezek akkor is alapvetően magányos tevékenységek, ha jó
szervezéssel olykor-olykor össze lehet hozni egy közös délelőtti babakocsi-
tologatást. A nők barátsága tartalmában egészen más jellegű, a lényeg nem az
"együtt csinálás", hanem az együttlét, s a fő téma a lélek rejtelmeinek kutatása, az
önfeltárás, az érzelmek, a kapcsolati problémák kitárgyalása. A nők mélyen
elköteleződnek kapcsolataikban, és hűségesebbek, kitartóbbak barátságukban (5.).
Tradicionális nézet, hogy a női barátságok intrikusak, rosszindulatúak, mert a nők
imádnak titkokat megtudni, és imádják azokat kifecsegni. Ez nyilván abból fakad,
hogy a férfi mindig leértékelte a nőt, és nem értette meg a női barátság mélységét,
amely számára ijesztő. A férfiak nagy óvatosan arról szoktak beszélgetni, hogy mi
történt, a nők pedig arról, hogy mit éreznek. A (férfi)világ nem sokra becsüli a nők
barátságát, azt felszínesnek és üresnek tekinti. Ha két nő baráti összejövetelt tart,
akkor az "pletyizés", ha két férfi találkozik, akkor az összejövetel. Ha férfiak
beszélgetésébe csöppenünk, akkor egyfajta munkaértekezleten vagy haditanácson
érezhetjük magunkat, ahol mindenki okosabb vagy viccesebb akar lenni a másiknál;
a női beszélgetések meg olyanok, mintha egy pszichoterápiás ülésre kukkantanánk
be, mindenki jobban akarja érteni a másikat. Szóval a nők imádnak lelkizni,
önmagáért a lelkizésért, a férfiak meg lenézik ezt. A pszichoterápiás rendelők
látogatói nem meglepő módon döntően nők.

Mindez a női lélek sajátosságaiból fakad: a nők sokkal emocionálisabbak,
empatikusabbak, vágynak az intimitásra, a közelségre.

A világirodalomban rengeteg felmagasztalt férfibarátság leírását találhatjuk, nőkét
viszont alig. Ennek egyik oka, hogy az írók döntő hányada férfi. A nyelv is
férfinyelv, a barátság szó szinte minden szinonimájának férfias hangzása van: haver,
pajtás, bajtárs, cimbora.

Férfi-nő barátság

Graham Allan Friendship (4.) című szociológiai összefoglalójában meglehetősen
pesszimista férfi és nő barátságát illetően, szerinte ez ritka, mint a fehér holló,
házasemberek esetében pedig még ennél is ritkább. Nézeteit mások is osztják (5.).

Az egyik oka, hogy nincs rá szociális mintánk, hogyan is kell csinálni (más oldalról
meg elviselni), és a környezet sem szokta gyanakvásmentesen figyelni az ilyen
barátságokat. Továbbá mindkét nemnek nyomós evolúciós oka van arra, hogy
féltékenyen figyelje partnere barátkozását a másik nemmel. Mert mi van, ha...?
Nemes elvek tiszteletben tartásáért senki nem akarja később úgy érezni, hogy hülyét
csináltak belőle az orra előtt.

Bizonyos biztonsági intézkedések mellett persze lehetséges a vegyes barátság, ha a
férfi és a nő amúgy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban él, s így nem akar
egymástól semmit. Persze ha ennek a valószínűségét szeretnénk leírni, nagyon sok
nullát kellene felhasználnunk, mert boldog ember kevés van, s hogy kettő, ráadásul
más nemű ilyen ember még találkozzon is, és barátkozni is akarjon egymással,
ritkán jön össze. A probléma éppen az szokott lenni, hogy két olyan ember
találkozik, aki addig azt hitte, hogy boldog házasságban él, és nem akar a másiktól
semmit, ám aztán mégiscsak akar. De ez, ugye, legyen az ő bajuk. Mennyivel
bölcsebb, aki már eleve tudja, hogy boldogtalan!

Aztán egy másik biztonságosnak ígérkező lehetőség, ha a nő jóval idősebb, mint a
férfi, vagy ha a kapcsolat csak a munkára korlátozódik. Sajnos a szociológusok
mindig normális, kellő önismerettel rendelkező emberekből indulnak ki. Mert persze
ezek a dolgok elvileg működhetnének, mégis elég ritkán sikerülnek.

De hogy ne legyünk tendenciózusan egyoldalúak, idézzük Linda Sapadint (6.), aki
szerint a férfi és nő barátságát illető pesszimizmus a múlt öröksége, amikor a férfi
dolgozott, a nő meg otthon várta kérőit, s férfi és nő között hagyományosan csak a
románc teremthetett kapcsolatot. Túl sokáig a szerelem vagy a szeretői viszony volt
az egyetlen lehetséges kapcsolat férfi és nő között, s ez még mindig áthatja
gondolkodásunkat. Ma viszont a két nem együtt dolgozik, sportol, s ha nem is
mindig sikerül, ez a szép új világ elvileg lehetővé teszi köztük a barátságot. Így az
optimista pszichológusnő. Persze nem könnyíti meg a dolgot, hogy remek mintáink
vannak a flörtre, az együtt járásra, a házasodásra, az igazgatói íróasztalon való
szeretkezésre, de nincsenek szabályok arra, hogy hogyan működtethető a vegyes
barátság.

Mondjuk teniszezés után nyugodtan fürödjön együtt a vegyes páros a zuhanyzóban?
Hiszen csak barátok. Vagy a férfi tréfásan bokszolja hasba női barátját, ahogy
férfibarátait szokta? Világos, hogy ez képtelenség. De akkor hogy kell csinálni?

Ráadásul a filmek is azt sulykolják, hogy ami kezdetben barátságnak tűnik, az lassan
úgyis átfordul majd szerelembe. Nézzük a filmet, és azért drukkolunk, hogy
sikerüljön nekik. Legalább nekik! Mert sokan boldogtalanok, és alig várják, hogy a
barátság legalább valami soványka kis kalandba torkolljon, bánják is ők, hogy már
megint a feudális maradványok érvényesülnek! Végül is csak ahhoz a kérdéshez
szóltak hozzá, hogy lehet-e nő és férfi közt barátság.

Don O'Meara higgadtan kezeli a kérdést, s a vegyes barátságokban öt kihívást lát
(6):

1. Nehéz meghatározniuk a résztvevőknek, hogy pontosan mit is éreznek. Ha egy
férfi vagy egy nő vágyik a másik után, szeret vele lenni, hogyan különböztesse meg
ezt a szerelemtől? Ha azonos nemű lenne, nem volna definíciós probléma, volt
szovjet és NDK-s vezetőket leszámítva senki nem akarja szájon csókolni a barátait.
Így azonban inkább csak azt mondhatja: nem akarok lefeküdni vele (illetve
dehogyisnem, viszont ő biztos nem akarja), hát akkor muszáj barátoknak lennünk.
Ez volna akkor férfi és nő barátsága? Hogy mekkora a bizonytalanság ezen a téren,
jelzi Walid Afifi vizsgálata (6.) is, amelyben több száz főiskolás 67%-ának volt már
testi kapcsolata vegyes barátságában, de az mindössze 11%-nál alakult át szerelmi
kapcsolattá. Na, éppen ezzel kapcsolatos a második nehézség:

2. Nehéz kizárni a szexuális vonzalmat a vegyes barátságból. Sapadin vizsgálatában
150 dolgozó nőt és férfit kérdezett meg, hogy mit szeret a vegyes barátságában, és
mit nem. A nők döntő többségét zavarta a barátságban bujkáló szexuális töltés, míg
a férfiak túlnyomó többsége azt mondta, hogy a nő szexuális vonzereje indította őt a
barátkozásra, s ez elmélyíti a kapcsolatot. A férfiak és a nők 62%-a mondta azt,
hogy a szexuális töltet bizony jelen van barátságukban. Ugye érezzük, hogy így
bármikor összedőlhet ez a kártyavár, elég egy holdtölte a vállalati üdülőben vagy
egy elakadt lift az irodaházban. Szóval pengeélen táncol a dolog, mert ki akarjuk
zárni a szexet a vegyes barátságból, miközben az tartja össze. Biztos jó dolog ronda
nőkkel meg gusztustalan pasikkal barátkozni, az ember legalább átérzi, mennyire
önzetlen és plátói a kapcsolat, de minden hátsó szándék nélkül is a szép vagy
legalábbis kellemes külsejű emberekhez vonzódunk. Vagy egyedül vagyok ezzel?

3. A harmadik nehézség az egyenlőtlenség. A barátság két egyenlő ember
kapcsolata, s egy férfidominanciájú világban, ahol a férfi az erős, a nő a gyenge, ezt
nehéz megvalósítani. Fennáll a veszély, hogy a nő öntudatlanul is alávetett szerepet
vesz fel a barátságban, ahogy a házasságokban is a nők az áldozatkészebbek, olykor
meg egyenesen a kapcsolat mártírjai. Shere Hite (7.) vizsgálatai arra mutatnak rá,
hogy a nő férfiakhoz való viszonya az apjával való kapcsolatának függvénye. Sok nő
emlékszik vissza úgy az apjára, hogy "csodáltam, de sosem értettem őt". Ha az apa
megközelíthetetlen és megfellebbezhetetlen tekintély, a nő később nehezen alakít ki
egyenrangú kapcsolatokat férfiakkal, mert mindig a papát látja bennük, s vagy alá
akarja vetni magát a hatalmuknak, vagy lázadni akar ellene.

4. A negyedik nehézség megküzdeni a környezet gyanakvásával, megjegyzéseivel,
célozgatásával. "Ti tényleg csak barátok vagytok?" - hallani a kétkedő kérdéseket.

5. Végül pedig a férfiak és a nők még ma sem tudnak barátkozási célból egykönnyen
találkozni, mert a nemek már az általános iskolától kezdve elkülönülnek, és e
határok átlépése gúnyt, pletykát, gyanakvást szül. Az a duma, hogy "csak a barátja
akarok lenni", már annyira elkoptatott, hogy Patrona Hungariae leánynövendékei
sem veszik be.

Most mi legyen?

Camille Chatterjee (6.) következtetése az, hogy tetszik, nem tetszik, a vegyes
barátságoknak ki kell alakulniuk, ez társadalmi szükségszerűség, hiszen a két nem
mindenféle funkciókban egyre inkább elvegyül, s ki kell alakulnia egy új kapcsolati
mintának, amely lehetővé teszi és szabályozza férfi és nő újszerű kapcsolatát. Ezzel
maximálisan egyet lehet érteni, de amíg a géntechnológia nem tart ott, a férfiak
ösztönösen vonzódni fognak a nőkhöz, a nők pedig a férfiakhoz. Persze azért a
dolog nem reménytelen, ugyanis éppen a női és a férfibarátságok bizonyos
egyoldalúságai miatt a két nemben erős a vágy a tiszta (értsd: szexmentes) férfi-nő
barátságra. Vizsgálatok jelzik (5.), hogy éppen a két nem eltérő tulajdonságai azok,
amelyek oly vonzóvá teszik a vegyes barátságot. Sok férfi például azt az intimitást,
megértést és odafigyelést, amelyet nem kaphat meg cimboráitól, megkapja női
barátjától. Mások azt értékelik a vegyes barátságban, hogy nem kell játszaniuk a
machót, és kimutathatják gyengeségeiket (8.). A férfiak ezért általában sokkal többre
is értékelik a vegyes barátságukat, mint a nők (6.), vagyis többet profitálnak belőle.
Ugyanakkor a nőket éppen a férfiak nagyobb tartózkodása vonzza, mert időnként
felüdülés, hogy nem kell mindig lelki szemétládának lenni, vagy egy elhagyatott
barátnőben éjszakákon át tartani a lelket, hanem lehet felszínesen poénkodni
egymással. A férfi felszabadítja a nőben a racionális és önérvényesítő tendenciákat
is, amelyeket a barátnők nem képesek mozgósítani. A nők pedig megtanítják a
férfiakat arra, hogyan fejezzék ki érzéseiket.

A vegyes barátságok kialakulását megkönnyíti, hogy korunkban a férfiak egy része
feminizálódik, a nők pedig maszkulinabbakká válnak, legalábbis lelki értelemben.
Michael Monsour (6.) vizsgálata szerint a nőiesebb férfiaknak és a férfiasabb
nőknek kétszer annyi vegyes barátságuk van, mint a tradicionálisan maszkulin és
feminin embereknek.

Férfi és nő akkor tud igazán baráttá válni, ha elfogadja a szexuális vonzerőt, de
tisztában van azzal, hogy amit barátként szeret és tisztel a másikban, az nem volna
elég alap egy szerelmi kapcsolathoz.

Mindenesetre - állítja Kathy Werking (6.) - ha megjelenik a szexuális vonzalom,
legjobb azt megbeszélni, mert egyébként olyan, mintha taposóaknán sétálgatnának a
felek.

A fő veszélyt persze a férfiak jelentik: 1450 megkérdezettből 64% szerint a férfiak
azok, akik hajlamosak félreértelmezni a vegyes barátságot, és a szex felé
kanyarodni, míg a nőknek csak 25%-a szokta "elrontani" a dolgot. És megfordítva a
kérdést, hogy ki tudja jobban távol tartani a szexet a barátságtól: a válaszolók szerint
a nők 67%-a képes erre, míg a férfiakról csak 13% gondolta ugyanezt.

Tehát hogy lehet-e férfi és nő között barátság, az úgy tűnik, elsősorban nem elvi
kérdés, hanem önfegyelem, felelősségtudat, egyszóval sok nemes erény és persze
idő kérdése.

Ha még maradt volna nyitott kérdés, minden fényképes női e-mailre szívesen
válaszolok. A Subjectbe kérném szépen beírni, hogy "drága barátomnak", vagy elég
csak annyi, hogy "drágámnak".