Halál: Elisabeth, mért hagylak élve?
Mily varász, mi kényszerít kivételt tennem?

Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön!

Keres engem minden lélek, rám vár minden árny,
énhozzám tér csak vissza minden!

Hogyha csúf is tán a nevem, mégis szép vagyok
annak, ki elvágyódik innen!

Úgy nézem mindet, hogy jó sok még a munkám!

Igen, de itt vagy te, és jössz, mikor már éppen unnám!

Amióta téged nézlek, fényed elvakít,
káprázat bénít immár engem!

Melegedni volna kedvem nálad egy kicsit,
bánom, hogy hűvösnek kell lennem!

Az a tény, hogy máris kissé vonz a földi lét,
mért állnék vonzásodnak ellen?

De a sorsunk úgy van írva, néked jönni kell,
nékem meg várni rád…

Tudom, a dolgok rendje az, hogy végül megszeress,
örökké úrnőm légy az éjben!

Ludovika: Sisikém! Kicsim! Sisi!

Nagybácsi: Beteg beszéd!

Elisabeth: Csakis önmagamra vágyom én!

Sógor: Az apját látom szinte!

Elisabeth: Én csak verset írnék folyton, vagy a széllel vágtáznék!

Nagynéni: Hisz forró!

Elisabeth: Béklyók közt én meg is halnék!

Ludovika: Nyugodj meg, édes kicsikém! Nincs semmi baj!

Leonhard! Küldjön orvosért!