Egy esős napon este 9 óra körül, iszonyú ordítozás volt a Kong Studios-ban. Egy héttel ezelőtt délután Del-nek annyira elege lett Molly-ból, hogy elment. Fogta a cuccait, majd a szomorúan fejét csóváló Elvirával elhagyta a Kong területét. Ezért volt egy igen nagy vitájuk a gorillaz tagjainak, de végül megbékéltek. Viszont ma reggel 2D iszonyúan elkezdett ordibálni Murdoc-kal, nem is lehetett érteni, hogy miért, de valami olyasmiről volt szó, hogy Murdoc egy vadállat. Aztán amikor Noodle megpróbálta lecsillapítani őket, Murdoc behúzott neki egyet, és ezért már hárman üvöltöztek egymással, mivel Russel csak negyedóra múlva jött le.

- Nem érdekel! Akkor is egy vadállat vagy! Én nem akarok veled lakni! –kiabálta 2D.

- Kit érdekel, hogy kivel akarsz lakni?! Itt én vagyok a főnök, és azt csinálod amit mondok! –üvöltött vissza Murdoc.

- És velem mi lesz?! Még soha az életben egyszer se köszöntétek meg, hogy segítettem valamiben! –hozta fel a témát Noodle.

Aztán fél órán keresztül üvöltöztek még. Minden eddig elfojtott sérelmet a másik fejéhez vágtak, és teljesen összefüggéstelen dolgokról beszéltek, ugyanis egyik percben még arról ment a vita, hogy ki mit nem csinált meg amit a másik kért, másik percben pedig arról, hogy mennyire elegük van a parancsolgatásaikból.

- Hagyjátok már abba! –kiabált közbe Codie, aki eddig úgy kuporgott a lépcsőn, mint az a kisfiú, aki a szülei veszekedését hallhatja.

- K*ssolj, ehhez semmi közöd! –Codie legnagyobb csalódására ezt 2D mondta.

- Bárcsak minden másképp lett volna! –mondta végül Noodle, majd elment a szobájába.

Russel is elment, és csak 2D meg Murdoc veszekedtek tovább, de hamar elegük lett az egészből, és ők is elmentek.

Codie nagyon sz*rul érezte magát. Neki a gorillaz jelentette a családot, és el sem tudta képzelni, hogy valaha is feloszlik majd az együttes. Máskor is voltak veszekedések a bandában, de azok pár óráig tartottak, és a végén mindig megbékéltek egymással. Viszont érezte, hogy ez nem olyan vita volt. Noodle szavai visszhangoztak a fejében. „Bárcsak minden másképp lett volna!”

Codie felment Noodle szobájához, hogy megnézze mi van vele. Az ajtó csukva volt. Codie kicsit kinyitotta, majd beszólt:

- Noods! Csak én vagyok! Mi van veled? –kérdezte.

- Tűnj el!!! –kiáltotta Noodle, és egy rúgással becsukta az ajtót, majd kulcsra zárta.

Codie most 2D szobájába akart menni, de az zárva volt, és akárhogy dörömbölt is rajta, meg kiabált, a gazdája nem nyitotta ki neki.

Furcsa volt a ház. Minden csendes, és még Murdoc is lakókocsijában volt, ahol a lámpa sem égett. Máskor ilyenkor még javában tv-ztek, vagy zenéltek, de soha nem voltak csendben.

Codie a padlás felé indult, hogy megkeresse Drack-et. Kicsit félt, mert a lépcsőnél kiégett a lámpa, így csak óvatosan lépkedett felfelé. De érezte, hogy a lépcső közepe felé belerúg valamibe. A valami nem szólalt meg, ezért Codie inkább ment tovább.

A padláson nem találta Drack-et, és a cuccait sem. Eltűntek.

- Drack elment. Még tegnap előtt összeveszett Murdoc-kal, de nagyon csúnyán, mikor ti a városban voltatok. És elment. Vissza a szüleihez. –mondta valaki, mikor Codie a lépcsőn ment le.

- Ki van itt?! –ijedezett Cod.

- Nyugi, csak én! Molly! –mondta Molly, de a régi monoton hangon, amit csak akkor használt, ha rossz kedve volt.

- Hallottad a vitát?

- Heh. Nem lehetett nem hallani!

- Menjünk már le innen! Annyira zavar, hogy nem látlak! –kérte Codie.

- Hát… Nem lehetne itt? –vonakodott Molly.

- Miért, mi van?

- Semmi. Menjünk.

Lementek a konyhába, ahol mikor Codie felkapcsolta a villanyt, meglátta Molly csúnyán összevert arcát.

- Jó ég! Mi történt veled? –csodálkozott Cod.

- Semmi különös. Csak volt egy kis baki a suliban! –Molly miközben ezt mondta, talált egy nagyon érdekes foltot az asztalon, ami elkezdte érdekelni, de aztán felnézett Codie-ra. –Ne nézz már így! Jól van, Murdoc volt! Nesze! Elégedett vagy?

- Murdoc? Ennyire szemét lett? Mit csináltál vele?

- Inkább te mit csináltál a virágával?

- Ehh… Bocs! Csak leöntöttem sósavval!

- Azt hitte, hogy én voltam, mert épp 2D szobájából jöttem ki, mikor észrevette. És engem vert meg. Azért voltam idefent, mert tudtam, hogy 2D összeveszne vele, ha meglátná. De nem vált be, mert tegnap este összefutottam vele, mikor kajáért jöttem le. És ezért vesztek össze, pont ahogy sejtettem!

- Ti meg mit csináltok itt? Akarsz még egy-két pofont, te kis r*banc?! –kérdezte Murdoc totál részegen.

Mind a ketten jobbnak látták elhúzni a csíkot. Codie kaparászott még egy darabig 2D ajtaján, de aztán kénytelen volt Molly-nál aludni, és megállapítani, hogy az ő szobájában hideg és sötét van.

Másnap a többiek, amint összetalálkoztak, elkezdtek kiabálni egymással. Codie és Molly a temetőben beszélgettek, amit eddig még soha nem tettek meg.

- Én tudod mit nem bírok benned? –kérdezte Codie. –A bazinagy szemeidet! Olyan ijesztőek!

- Ehh! Na erről igazán nem tehetek! Én meg azt nem bírom, hogy olyan ijedős vagy! –mondta Molly.

- Nem érdekel! Én akkor sem akarok itt maradni! Elegem van belőletek! –hallatszott bentről 2D kiabálása, de ezt már megszokták.

- Valamit tenni kéne! Én nem akarom, hogy szétmenjen a banda! –nyögte Codie. – Csinálj valamit! Varázsolj, vagy nem tom, de valamit tennünk kell!

Molly elgondolkodott, hogy mit is tehetne.

- Egyet megcsinálhatunk! Noodle azt kívánta, bárcsak minden másképp lett volna! Azt pedig meg tudom csinálni, hogy elaltatom őket, és beletúrunk az álmaikba. Hogy újraálmodják azt az időt, amikor számukra elkezdődött a gorillaz. És akkor meg tudunk változtatni pár dolgot, aztán kitalálhatunk nekik egy jövőt. Úgy értem, hogy mi irányítjuk, hogy miről álmodjanak, és ők meg úgy fogják érezni, mintha az egész valóság lenne! Akkor majd megértik, hogy milyen sz*r lenne nekik a gorillaz nélkül! –magyarázta Molly, és Codie-nak tetszett az ötlet.

Délutánra már kész volt a terv. Codie kívülről folyamatosan altatásban fogja tartani a többieket, míg Molly bele piszkál az álmaikba. De előbb meg kellett főzniük a bájitalt, amivel altatni lehet, és aminek hatására beletúrhatnak az álmaikba.

Éjfélkor már mind a négy alvó gorillaz tag a nappaliban feküdt a földön. Egy tölcséren keresztül töltötte bele a varázsitalt Codie, méghozzá óránként kellett.

- Remélem elég lesz a lötty, mert nem szeretnék valamelyikük fejében maradni, mint egy szellem! –mondta Molly, miközben még egyszer átlapozta a varázsigés könyvét, nehogy valamit rosszul csináljon. –Na, akkor! Kezdhetjük?

- Igen, de mi fog veled történni? Csak hogy ne ijedjek meg! –remegett Codie, mert ő tartott ettől az egésztől.

- Olyan lesz, mintha én is elaludnék! De ne csodálkozz, ha esetleg kiabálok, vagy beszélek álmomban. Amúgy ha becsukod a szemed, és ráteszed a fejükre a kezed, akkor láthatod, hogy éppen mit csinálok, és ha beszélsz, azt is hallani fogom! –magyarázta Molly.

Codie bólintott. Tényleg olyan volt, mintha Molly is csak elaludt volna. Ő egy másik varázsitalt ivott meg, és pár másodperc alatt az oldalára dőlt a földön. 

Először Russel álmába ment. Az éppen a cd boltban rendezgette a cd-ket. Itt már fehér volt a szeme, tehát Del már benne volt. Molly-nak hirtelen lelkiismeret furdalása támadt, hogy Del miatta hagyta el a bandát. Molly akkor eszmélt fel a mélázásból, mikor megjelent Murdoc.

Molly egy cicababa alakját vette magára, majd bement a boltba Murdoc után. Még mielőtt az megszólalhatott volna, Molly odament Russel-hez, és megkérdezte:

- Bocsi! Tudnál nekem segíteni? A Tokio Hotel új cd-jét keresem! –mondta, és direkt olyan együttestől kért cd-t, akik akkor még nem is léteztek.

- Még soha nem halottam ilyen együttesről! Sajnálom! –mondta Russel.

- Oh! Azért köszi! Szia! –felelte Molly, majd tőle szokatlanul csábos léptekkel kisétált a boltból, remélve, hogy Murdoc utána megy.

És jól remélte. A szexi, 24 éves nő alakjában szinte rohannia kellett, mert Murdoc a nyomában volt, de az egyik sarkon sikerült visszaváltoznia. Hirtelen helyszínváltás történt. Egy kihalt utcán állt Molly, és mellette Russel, aki éppen füves cigit szívott. Körülöttük volt még jó pár cigiző fiatal. Mind koszos volt, és sápadt, kivétel az, aki feka volt.

Valahonnan rendőrségi autó szirénája hallatszott, és a fiatalok rohanni kezdtek. Russel már nem volt olyan nagydarab, mint régen, és könnyen szaladt el a rendőrök elől. Molly loholt utána. Mögöttük a rendőrök lőttek, és nem egy fiatalt el is találtak. Végül Russel egy elhagyatottnak tűnt házba ment be, Molly pedig utána. Még éppen eszébe jutott, hogy talán nem egy 11 éves lányként kéne bemennie, ezért még mielőtt belépett volna, egy másik lány alakját vette fel. Nem akart sokáig vacakolni Russel álmában, ezért csak odaállt mellé, és halkan kérdezte, hogy:

- Hát ilyen életre vágysz, Russ? –aztán eltűnt.

Egy másik álomban találta magát. Egy anyahajó fedélzetén volt, ahol Noodle egy újságot olvasott. Molly már jól ismerte a története, tudta, hogy abban az újságban van a gorillaz hirdetése.

- Hey Noodle! –kiabálta próbaképpen, hogy Noodle ráfigyeljen, és el tudja addig venni az újságot.

De Noodle nem hallgatott erre a névre. Felkapta ugyan a fejét, de nem tudta, hogy Molly neki szólt.

- Codie! Codie! –szólította halkan Molly. –Most mit csináljak?

- Menj oda, és vedd el! Változz, mondjuk egy tisztté, és vedd el az újságot! –felelte Codie. –De haladj, mert már 3 órája odabent vagy, én meg nagyon unom már!

Molly egy, japán tiszt alakját vette fel, ahogy Codie tanácsolta, majd odalépett Noodle-hoz, és csak lazán kivette a kezéből az újságot. Noodle még nem olvasta el a hirdetést. Meglepetten nézett Molly-ra, és japánul mondott valamit, aztán lement a hajó belsejébe.

- Huh! Akkor ezzel is megvolnánk! Már csak a jövőjét kell kicsit elcs*szni, aztán mehetek a következőbe! –mondta magának Molly.

Noodle jövője nem is volt olyan távoli. Noodle nem változott sokat. Egy kikötőben ült, és könyvet olvasott. Aztán felszállt egy hajóra, seprűt ragadott, és unottan sepregetni kezdett, majd felmosott, és újra visszament a kikötőbe olvasni.

- Úúú! Szegény Noodle! Ezt az álmot te találtad ki neki? –kérdezte Codie.

- Ööö… igen! Tudom, hogy gonosz dolog volt, de tudod, hogy valami olyan kellett, aminek hatására rájön, hogy nem lenne jó neki nélkülünk! –felelte Molly. –Most megyek tovább. Murdoc-ot és 2D-t egyszerre el tudom intézni, csak nem szabad hagynom, hogy Murdoc elgázolja D-t.

- Mennyire örülök, hogy már nem Stuart-nak hívod! Az szerintem tök cikis név! –vélekedett Codie.

- Miért, az Andersen, és a Kody jobb? –kuncogott Molly.

- Azért te se lehetsz nagymenő a Molly Higginnel, és Mary Margarettel! –vágott vissza Codie.

- Legközelebb a te álmaidba mászok bele!

- Tényleg, téged hogy szoktak becézni? Mert otthon mindenki Molly-nak hív, de hogy hívnak az iskolában? –érdeklődött Codie.

- Ömm… s*ggfejnek!

- És neked nincs semmi beceneved? Mert Murdoc az Muds, Noodle, Noods, Russel Russ, és nekem meg Cod. Neked nincs?

- Még nem is gondolkodtam rajta… Nem, nekem nincs!

- Akkor majd kitalálok neked egyet! –ígérte Codie.

- Jó, de most megyek 2D álmába!

Molly pár másodperc múlva, már egy sötét utcán állt, az úttest kellős közepén. A háta mögött egy pizzázó volt. Az üvegen keresztül látszott, ahogy 2D odabent hordja ki a kajákat.

- Vigyázz már! –dudált valaki.

Murdoc volt az, és majdnem elütötte Molly-t.

- K*rva anyád vaknak szült?! –kiabált utána, mire Codie jól hallhatóan röhögni kezdett.

- Ezt tetszik, ezt megjegyzem! –mondta röhögés közben.

- Örülök, hogy megnevettettelek! –mondta szemrehányóan Molly.

- Megvan hogy, hogy foglak hívni! Morci! Mert mindig olyan morcos vagy, és az M betű még stimmel is!

- Ha már mindenáron valami hülye becenevet akarsz nekem kitalálni, akkor legyen valami normális! Mint a Cod, vagy ilyesmi! De ne Morci! –fakadt ki Molly. –És nem értem, hogy miért nem lehet Molly-nak hívni!

- Nincs egy másik neved? Úgy értem, hogy általában az embereknek van egy második nevük is!

- Nem használom a második nevem, de van! Virgil vagyok.

- Nem csodálom, hogy nem használod! Még 2D se tudta, hogy van ilyen neved, mert már kérdeztem tőle! Molly Virgil Higgin…s? Akkor mondjuk Movir! Vagy Movi!

- Inkább hagyjuk! Mert… ÁÁÁ!!! –Molly csak most vette észre, hogy Murdoc már odabent van, és egy fegyvert tart a pénztáros fejéhez, aki a kasszát pakolja ki.

Molly berohant a pizzázóba, és mindenszem rászegeződött.

- Hello! Csak egy pizzáért ugrottam be! Jesszus! 2D, hogy nézel ki szemmel?! –kiáltott fel, mikor közelebbről megnézte 2D arcát. –Ö..ö… Azt hiszem, hogy… Talán rosszkor jöttem? Akkor…

- Ne hülyéskedj már! Meg kell akadályoznod, hogy elüsse 2D-t! –szólt közbe Codie. –Menj ki, gyere vissza másik alakban, és találj ki valami értelmes szöveget!

Molly gyorsan kiszaladt a boltból, majd ugyanazt az alakot vette fel, amivel Russel álmába kavart be.

- Ne legyél túl szexi, nehogy aztán 2D véletlenül megöljön a nagy… öhm…szeretetével, vagy a f*rkável! –Codie nagyon komolyan kezdte a mondatot, de mikor a poénhoz ért, iszonyúan elkezdett röhögni.

Már nem volt sok idő, Murdoc már bent ült a kocsijában, és éppen indult volna el a zsákmányával. Mivel nem volt sok idő, Molly semmivel nem törődve rontott be a pizzázóba, és mivel azt hitte, hogy Murdoc akkor fog betörni az ablakon, és gázolja el 2D-t, rávetette magát a fiúra, és közben azt kiáltotta, hogy:

- 2D vigyázz!

Már lent voltak a földön, Molly be is húzta a fejét, de a várt üvegcsörömpölés és kiabálás elmaradt, helyette Molly csak Codie röhögését hallotta.

- Ezt jól megcsináltad! –röhögött Codie.

- Ne haragudj, de mit akarsz? –kérdezte bizonytalanul 2D.

- Öh… Semmit! Ne haragudj! Azt hittem, hogy Mur… vagyis, hogy az az örült be fog törni, és elgázol téged! –mikor Molly a mondat végére ért, hangos üvegcsörömpölés hallatszott, majd Molly erős fájdalmat érzett a hátánál, és elterült a földön.

- Molly! Molly térj már magadhoz! Könyörgök! Elfogyott a lötty! Gyere ki az álomból, vagy örökre bent ragadsz! –kiabálta aggodalmasan Codie.

Molly a pizzázóban feküdt a földön, és 2D meg egy másik fiatal srác ültek mellette.

- Jajj ne! Még nincs itt az idő! Még nem fejeztem be! –pattant fel Molly a földről, és már tényleg Molly alakjában volt.

- Jól vagy? Feküdj vissza, mindjárt itt lesznek a mentők! –mondta 2D. –Hogy lettél te hirtelen, ilyen… kislány?

- Idefigyelj! Ne érdekeljen, ha Murdoc megvert, mert tök részeg volt, és ha nem lett volna az, akkor biztos nem bántott volna! Csak emiatt ne vessz össze se Murdoc-kal, se Russel-lel, se Noodle-lel! Kérlek! Codie-nak meg nekem, ti vagytok a családunk! Ha ti szétmentek, az olyan lesz, mintha a családunk menne szét! És nem akarunk elveszteni! –hadarta Molly, majd eltűnt.

Pár másodperc múlva a nappaliban tért magához.

- Sajnálom Codie! Nem sikerült megmutatnom 2D-nek a képzelt jövőjét! Sajnálom! –mondta lehajtott fejjel Molly. –De most vigyük vissza őket az ágyukba!

Persze nem kellett őket cipelni, mert varázslattal simán el tudták vinni őket a szobájukba. Reggel, mikor a banda tagjai felébredtek, és kimentek a konyhába, csodák-csodájára nem kezdtek el ordibálni egymással, mikor találkoztak. Sőt!

Délután Noodle, és 2D kibékültek, és így ketten összeszervezték a banda másik két tagját is, és megbeszélték a problémát. Ki is békültek. Codie és Molly boldogan hallgatóztak a nappali csukott ajtaján keresztül.

- Minek köszönhetjük ezt a szuper békülést? –kérdezte vidáman Codie.

- Tudjátok, meguntam ezt az egészet! –jelentette ki 2D.

- Nem véletlenül egy fura álom miatt? –puhatolózott Codie, mert mindenáron hallani akarta, hogy nem hiába virrasztott este.

- Ezt meg honnan tudod? Tényleg nagyon furát álmodtam! A régi munkahelyemen voltam, és… Csak nem a ti művetek?! –fogta fel D, majd döbbenten nézett hol Codie-ra, hol pedig Molly-ra.

- Hát… Szerinted? –nevette el magát Codie. –De ne tudd meg milyen jó volt beletúrni a fejedbe! Ezt majd újra meg kell csinálnunk Molly!

- Azért örülök, hogy így összebarátkoztatok! –sóhajtott 2D.

- Tudtad, hogy Molly-nak az a második neve, hogy Virgil? Ha-ha! Akkor mostantól így fogom hívni! –jelentette ki Cod.

- Codie! Vigyázz az álmaidra! –mondta fenyegetően Molly.

Vége.