Egy csodaszép, napsütötte nyári napon, Codie szokása szerint sikítozva rohangált a házban. Senki nem értette, mi van vele. Benyitott Molly szobájába, aztán elkezdett sikítozni, és rohangálni.

- Itt van az a dög!!! Tracy döge!!! Mars Molly szobájában!!! –sikítozta Codie.

-Szia Codie, mit csinálsz? –ugrott Codie elé Molly.

-ÁÁÁÁÁ!!! Tracy is itt van!!! -sikította, majd Molly-t fellökve rohant tovább.

A végén Murdoc állította meg amikor Cod a nappalin keresztül akart elmenekülni. Kitartotta elé a karját, Codie pedig nekirohant, és hátraesett.

- Mi történt Cod? –kérdezte 2D.

-Bementem Molly szobájába, és… és… ott feküdt az ágyon Mars!!! Aztán elém ugrott Tracy is, és azt kérdezte, hogy: -Mit csinálsz Cod? –vinnyogta Codie.

Ekkor Molly is belépett a szobába, kezében egy fekete perzsa macskával, ami tényleg olyan volt, mint Mars.

- Codie, te hülye vagy! Ez nem Mars, és én nem vagyok Tracy! –jelentette ki sértődötten Molly.

-Az kinek a macskája? Nem is érdekel, nem maradhat itt! –mondta Murdoc.

-Ez itt Vénusz, az én macskám! Gondoltam, ha neked lehet varjad, vagy hollód, mit tudom én mi az, akkor nekem mért ne lehetne macskám? –vont vállat Molly. –És nem eszik sárkányt! Esküszöm!

-Ugye ez nem „olyan” macska? –kérdezte 2D.

- Mint anyáé? Hááááát… Igazából igen… De ő kislány! És még nincs egy éves! És mondom, hogy nem eszik sárkányt! –Molly egészen belenyomta a macskát D pofájába, hogy az lássa, milyen édes, de nem vált be, mivel az unszimpátiáját jelezve össze-vissza karmolta D arcát.

- Nem egészen olyan, mint anyáé, mert ő tud… -Molly még végig sem mondta, ugyanis a macska ásított egyet, és lángra lobbantotta a szőnyeget.

- Molly! Hidd el, nem kell neked ez a macska! –jelentette ki 2D.

- De én úgy szeretném! Kell, hogy valaki foglalkozzon velem! –nyavalygott Molly.

- Nem hallottad?! A macskának mennie kell! –kiabálta Murdoc. –Különben is! Azt akarod, hogy én öljem meg?

Erre már nem válaszolt, csak szomorúan ment a szobájába Vénusszal.

Molly mostanában mást sem csinált, mint a szobájában kuksolt, tanult, vagy egyedül sétálgatott. A többiek az új lemezükkel voltak elfoglalva, és senki nem ért rá vele foglalkozni.

Pár nap múlva Molly este 10 körül lihegve rontott be a Studios stúdiójába, ahol a többiek épp megbeszélés tartottak. A lány nagyon mérgesnek tűnt. A haja a szokottnál is kócosabb volt, ágak és levelek voltak beleragadva, a nadrágjának pedig hiányzott az egyik szára.

-Hát veled mi történt? –kérdezte röhögve Codie.

-Ha nem tudnátok, és ez pontosabban neked szól Stuart, én iskolában voltam! És általában délután 2 órakor vége vannak az óráimnak! Rémlik valami? –kérdezte fejhangon Molly.

A többiek zavarodottan pislogtak rá.

- Délután kettőkor vége a tanításnak, és haza kellett volna hoznotok a k*rva életbe, mán’!!! És ti még ezt is elfelejtettétek, engem pedig az a k*csög igazgatónő vitt magához! Nem akart hazaengedni egyedül, ezért ki kellett szöknöm az ablakán, viszont az udvaron megtámadott a rohadt pittbullja, és kicsit megtépázott! Ha pedig ennyi nem lett volna elég, vagy 3 órát gyalogoltam, mire ideértem! –kiabálta Molly, és tőle tényleg ritka volt az ilyesfajta dühkitörés.

Ezek után sértődötten csapta be maga után az ajtót, és bezárkózott a szobájába.

-Nem értem! Már máskor is ott felejtettük az iskolában! Vagyis akkor csak két órát kellett ülnie a kapuban, de még soha nem akadt ki ennyire! –vélekedett Codie. –Kicsit bekattant! Múltkor az a  macska, most meg ez!

-Kit érdekel, hogy mi van vele?! Dolgozunk b*sszki ki!!! –mondta Murdoc fejbe csapva Codie-t a gitárjával.

- Én álmos vagyok! –jelentette ki Noodle. –Megyek fürdeni, aztán alszom! Majd holnap folytatjuk!

Mindenki egyet értett vele, és ment a dolgára. 2D már fél órája ült Molly ajtaja előtt, és másodpercenként elrebegett egy „bocsánat!”-ot, már-már reflexszerűen, pedig Molly már rég megbocsátott, csak D nem fogta fel.

-Muszáj nekem iskolába járni? –kérdezte Molly.

-Igen, hogy ne legyél olyan hülye, mint itt a többség!

-Van egy b*zi fiú a suliban… -kezdte lassan Molly. –Aki nagyon idegesít…

-Miért, ő is piszkál?

-Ez rosszabb! Folyton engem bámul, és beszélgetni akar!

-Ez miért baj?

-Mert én meg én nem akarok!

Russel épp akkor lépett át a földön ülő 2D fölött (merthogy Molly az ajtó másik oldalán ült, de nem engedte be a srácot.) és meghallotta, hogy Molly mit mesél.

-Molly-nak pasija van! –kiabálta és közben jót röhögött.

-Na látod D, épp ez a baj! Nekem nem kell semmien pasi, és az sem, hogy hülye fiúk rajtam lógjanak! Holnap gyere be a suliba, és hord le, hogy szálljon le rólam! –kiabálta Molly az ajtó túloldaláról.

-Ööö… bocs, de nem érek rá! Dolgoznunk kell! De te nagyon jól értesz a lehordáshoz! Miért nem mondod meg neki te? –próbált kitérni D.

Molly egy mordulással válaszolt, aztán kinyitotta az ajtót, és elment fürdeni. Pár nap múlva 2D az iskolába ment a szülői értekezletre. A tanárnő szokás szerint elmondta, hogy Molly tanulmányi eredményével nincsen gond, de igazán meg kellene nevelni, főleg, hogy pár napja nagyon csúnyán kiabált az egyik osztálytársával, aki meg akarta hívni a születésnapi bulijába. 2D kénytelen volt beszélni a fiú anyukájával.

-A fiamnak nagyon rosszul esett, hogy az ön kislánya kiabált vele, és a bulijába sem jött el! –mondta a nő, aki mellesleg a helyi rendőrfőkapitány felesége volt.

-Hát ömm… Nagyon sajnálom. Mit szólna hozzá, ha szombaton eljönnének hozzánk? –D nem tudott semmi jobbat kitalálni.

Elmondta a nőnek, hogy hol laknak, aki megígérte, hogy délután 2-re ott lesz a fia. Mikor ezt elmesélte a többieknek, senki nem örült neki. Pontosabban…

-Mi a f*szért kellett idehívnod, te agyalágyult b*rom??!! –kiabálta Murdoc.

-Gondoltam nem lenne jó ötlet haragban lenni a rendőrfőkapitánnyal! –védekezett D, aki már egész testében remegett. –Molly, neked nem kellett volna leüvöltened azt a kölköt!

Mindenki Molly felé fordult, aki összefont kézzel ült a kanapén, és eddig meg sem szólalt.

- De hát! Én! Te mondtad, hogy! Váááh! B*szd meg! –pattant fel, és egy olyan pofont kevert le D-nek, mint amilyet Del-nek is szokott. 2D már értette, hogy mi baja van Del-nek Molly-val, ugyanis az ütés helye még három óra elteltével is szörnyen sajgott.

Pénteken ki kellett takarítaniuk az egész házat, és hosszas vitatkozás után Murdoc beleegyezett, hogy majd csak este hatkor kezd el piálni, és addig lehetőleg a lakókocsijában marad. Viszont Codie és Molly nagyon tiltakoztak az ellen, hogy Chad, a fiú eljöjjön hozzájuk. Szombaton Codie egy határozott hisztit csapott le.

-Engem nem érdekel Molly fiúja! Én nem akarok itt lenni, mikor az a kis p*cs itt van, és nem akarom, hogy simogasson, mint egy kutyát! Nem érdekel! –kiabálta Codie.

-K*ssolj be, te dög! Nem a fiúm, és jó lesz, ha tudod, hogy engem még úgyse érdekel! Olyan hülye vagy Stu, minek kellett idehívnod?! –kapcsolódott be Molly is a vitába.

A végén már mindenki kiabált mindenkivel, és a vitának a csengőszó vetett véget. Noodle nyitott ajtót, mivel Molly elmenekült a szobájába, és D meg Russel hiába próbálták elkapni, csak annyit értek el, hogy kaptak egy pár rúgást a képükbe.

-Jó napot! Szia! –köszönt Noodle az előre begyakorolt mosollyal.

-Szia! –köszönt vissza gyorsan a nő, majd Noodle félretolva bement a házba, maga mögött húzva a vézna, szőke hajú kisfiát.

-Molly merre van? –kérdezte sietve a nő. –Tudod az én kis Chadem hozzá jött!

-Egy pillanat és megkeresem! –válaszolta Noodle letörölve arcáról a mosolyt. –Bunkó paraszt! –gondolta magában, miközben a lépcsőn ment felfelé.

Az emeleten egy elég vicces esemény történt, ugyanis Russel és 2D Molly lábát fogták, és úgy próbálták kivonszolni a lányt a szobájából, aki viszont kétségbeesetten rúgott mindent amit elért, és az ajtófélfába kapaszkodott.

-Gyere már le! –kiabálta Russel. –Ne szórakozz!

- Nem megyek! Nem érdekel! Stuart hívta ide, ő menjen le! –Molly szinte mindig „Stu”-nak hívta D-t, de Stuart-nak csak akkor, amikor mérges volt rá.

- Itt vannak már, te hülye! És ez a nő eléggé türelmetlen! Azt mondta, hogy az ő kis Chadje csak hozzád jött, tehát gyere le! –súgta Noodle.

- Igen, vagy kitagadunk, és mehetsz vissza a rokonaid házába! –jelent meg hirtelen Murdoc.

Erre már nem volt mit tennie. Nem akart elköltözni, ezért lement, és ő is bűbájos mosollyal köszönt a fiúnak, és anyjának. A nő elment, állítólag valami nagyon fontos dolga akadt.

Molly a szobájában volt Chaddel, Noodle Codie-val játszott a szobájában, Russel Murdoc-kal döglött a tv előtt, D pedig a stúdióban szintetizátorozott.

Pár óra múlva Chad benyitott Noodle szobájába.

-Keresel valamit? Molly hol van? –kérdezte Noodle.

Chad nem is válaszolt, csak felemelte a kezét, amiben valami kékes por volt.

-Mit akarsz azzal? –kérdezte ismét Noodle.

A fiú megint nem válaszolt, hanem Codie-ra szórta a port, aki egy nyikkanással elterült. Aztán Chad felemelte a másik kezét is, amiben pedig egy hosszú véres kést tartott. Noodle már korábban rájött, hogy ez nem játék, de nem tudott mit csinálni. A fiú olyan volt, mint egy zombi, és egyenletes, lassú léptekkel közeledett felé. Noodle felkapta az ágya széléhez támasztott gitárt, és fejbevágta vele a fiút, aki az ütéstől megtántorodott, és elesett.

Noodle sikítva rohant ki a szobájából, egészen a nappaliig, ahol Russel és Murdoc nézték a tv-t.

-Chad, a fiú valamit csinált Codie-val! Bejött a szobámba, és engem is le akart szúrni! De leütöttem a gitárommal! –hadarta Noodle, de csak akkor vette észre, hogy a két ember, pislogás nélkül bámul maga elé, az ölükben pedig fura kékes színű por csillogott.

- Franc! –kiáltotta Noodle, és rohant a stúdió felé. –Talán D még magánál van! –gondolta.

És jól gondolta. Chad ott állt 2D előtt, és épp a port akarta rászórni. Noodle egy jól irányzott

Karate rúgással kirúgta a fiú kezéből a port, de akkor az a kést emelte fel, és Noodle felé fordult, aki csak most vette észre, hogy a fiú pupillája vörös, a szemfehérje pedig inkább „szemvöröse”. 2D megragadta a hozzá legközelebb lévő tárgyat, ami itt egy mikrofon állvány volt, és belevágta a fiúba. Mintha Chad vajból lett volna, úgy szúrta át az állvány vége. Bement a hátán, és kijött a hasán. Chad értetlenül meredt a hasából kiálló tárgyra, aztán mint aki hirtelen megőrült, nekirohant Russel dobcuccainak, és elájult.

Mikor magához tért, már egy székhez volt kötözve a nappaliban. Legalább két órán keresztül volt eszméletlen, addig 2D és Noodle megkötözték, és a többiekhez szaladtak. Hiába próbálták őket felébreszteni, azok nem tértek magukhoz, viszont amikor a por hatása elmúlt, felébredtek.

-Egyszer csak jött ez a kis krapek, és a pofámba fújta azt a sz*r port! –mondta Murdoc.

-Én meg ültem a székemen, és ő elkezdett a szüleimről, meg Codie-ról kérdezősködni. De aztán elkezdett arról beszélni, hogy a sárkányoknak nem szabad a földön élniük, és hogy a vámpírok, és az összes efféle varázslény a pokolba való. Én meg mondtam neki, hogy ez hülyeség, erre nekem ugrott, és belémvágta a hülye kését. De mivel az nem ölt meg, rám is azt a port fújta! –mesélte Molly.

Mikor a fiú magához tért, kezdetét vette a kihallgatás.

- Mi vagy te? -kérdezte először Codie.

Molly már korábban biztosította egy bűbájjal, hogy a fiú igazat mondjon.

-Zombi- hallatszott az egyértelmű kijelentés.

-Mit akarsz itt? –kérdezte Noodle.

-Elpusztítani a varázslényeket.

-Ki küldött?

-A családom. Évek óta ez a munkánk. A megbízónk Tracy Higgins úrnőnk volt.

-Nekem ez elég ok arra, hogy kinyírjuk! –jelentette ki Molly.

Azonban egész délután hiába próbálták megölni, hiszen már halott volt.

-Nekem ebből elegem van! Mit nem próbáltunk még? –gondolkodott Murdoc. –Megvan! Gyújtsuk fel!

És ez be is vált, azonban a fiú úgy visított, hogy az apja és az anyja azonnal ott teremtek, az ablakon keresztül,  egy tucat másik zombival. 

- Megölni őket! –kiáltotta az anya, mire a zombik megindultak a banda felé.

A nappaliból szerencsére sok út vezetett kifelé, de ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Codie-nak eszébe jutott, hogy van szárnya is, és Noodle-t felkapva kirepült az ablakon. Murdoc Molly után loholt, aki úgy tűnt a temető felé megy, Russel pedig szintén a arra ment, csak másik úton. Szegény 2D meg össze-vissza rohangált a házban, nem tudta, hogy merre meneküljön, de végül ahogy kinézett az ablakon, meglátta az erdő fele rohanó Russelt, Murdoc-ot, és Molly-t, és elindult utánuk.

- Várjatok meg!!! –kiabálta, mikor már a temetőben rohant.

De a többiek nem hallották meg, ugyanis az erdőből akkor még több zombi jött elő. Egy gyors irányváltás, és máris mindenki másfelé szaladt. Teljesen szétszéledtek, már nem is lehetett követni, hogy ki merre ment. Úgy egy óra múlva Noodle, Codie, és Russel a Tusspot vámpírcsalád egykori otthonában ültek a lépcsőn. Senkinek nem volt ínyére a dolog, de inkább ott voltak, mint odakint a zombik közt. Fogalmuk sem volt, hogy a többiek merre mentek.

-Szerintem biztonságosabb lenne lejjebb menni! –szólalt meg Noodle, mikor egyenletes léptek zaja csapta meg a fülüket.

Hirtelen dörömbölés hallatszott az ajtó felől. Russel azt hitte, hogy valamelyik társuk akar bejönni, de mikor kinyitotta az ajtót, négy zombi állt előtte. Codie gyorsan felgyújtotta őket, így valószínűleg nem, volt idejük valahogy jelezni a többieknek. Viszont nem lett volna biztonságos ott maradni. Elindultak lefelé a lépcsőn.

A fáklyák már rég nem égtek, de amit találtak, azt Codie meggyújotta. Látszott, hogy évek óta egy lélek sem tette be oda a lábát, csak a pókok, és egyéb rovarok. Mindent pókháló borított. Csak egy kicsit tudtak előre menni a lépcsőn, aztán fel kellett gyújtani a pókhálót, mert máshogy nem tudtak átjutni. A szokásos helyen leugrottak.

A teremben is rengeteg volt a pókháló. Mindenkit megrohamoztak az emlékek. Ahogy Molly-t felélesztik, mikor mindenhol a vámpírgyilkosok holttestei feküdtek, akiket Molly égetett szét belülről.

- Ugye nem kell sokáig itt maradnunk? –reszketett Noodle.

- Nem tudom! Majd ha a zombik elmentek! –De az nem tudom mikor lesz! –mondta Russel, és kicsit leporolta az oltárt, és felült rá. A többiek követték a példáját.

- Már nagyon unom, hogy minden a hülye liba Tracy miatt van! Ezeket is ő küldte ránk! Nyugodjon már békében, és minket hagyjon élni! –mondta Codie, és a többiek egyetértően bólogattak.

Eközben Murdoc és Molly az erdőben bolyongtak. Egy ideig nem voltak együtt, de aztán szó szerint egymásba botlottak az egyik fánál. 

- Mondtam, hogy balra kellett volna mennünk! –mérgelődött Murdoc.

- Jól van na! Nekem sem kell mindet tudnom, nem én lakom itt mit tom’ én mióta! –felelte Molly. –Különben is már elegem van ebből az erdőből! Menjünk haza! –nyavalygott.

- Épp azt próbálunk b*szd meg! De ha nem balra fordultunk volna, hanem arra, amerre én akarok, akkor talán már otthon lennénk! –kiabálta Murdoc.

Hirtelen három zombi bukkant fel a fák közül, de Molly gyorsan kapcsolt, és felgyújtotta őket. Aztán hirtelen egy kiáltás hallatszott.

- Neeeee! Ez Stu volt! –sikította Molly, és elkezdett rohanni a hang irányába.

- Molly állj már meg!!! –kiabálta utána Murdoc.

Hamarosan egy tisztásra értek, ahol két zombi feküdt a földön, másik kettőt pedig 2D próbálta az öngyújtójával felgyújtani. Sikerült is neki az egyiket, a másikat Molly ölte meg.

Pár óra múlva Noodle megunta, hogy tétlenül ücsörögnek, és elindult a lépcső felé.

- Nem érdekel ha elkapnak, de már ki tudja hány órája ülünk itt, és unatkozok! Ráadásul most fog kezdődni a Pindúr pandúrok!

Codie is nagyon unta, ezért a többség dönt elve alapján Russel kénytelen volt velük menni. Nem is kellett sokat gyalogolniuk, és összefutottak a többiekkel. Murdoc és Molly egymás épp egymás haját tépve kiabáltak, 2D pedig próbálta szétszedni őket. 

- Engedd már el! –kiabálta D.

- Nem vagyok ribanc, érted?! –visítottam Molly.

- Jó-jó értem, csak szállj már le rólam, te retkes kurva! –üvöltötte vissza Murdoc.

Erre Molly jó erősen tökön rúgta, majd hátba könyökölte, és leteperte a földre, és rálépett.

- Vond vissza! –mondta Molly fenyegetően, észre sem véve, hogy Russel, Noodle, és a másik

két félnótás ott dőlnek a röhögéstől.

- Haggyá’ má’! –nyögte Murdoc, mire Molly a nyaka felé rakta a lábát. –Jó van na! Csak szállj le rólam!

Molly-nak erre nyomban elszállt a haragja, és még segített is Murdoc-nak feltápászkodni a földről. Így, hogy végre együtt voltak, elindultak vissza a Kong-ba. Mikor kiértek az erdőből, meglepődve látták, hogy sehol egy zombi se, a ház ablakain pedig füst szállt ki.

- Ez meg mi? Ki gyújtotta fel a zombikat? –nézett értetlenül D.

Mindenki értetlenül kezdett pislogni, kivétel Molly-t, aki rákvörösen állt, és igyekezett minél kisebbnek látszani, ami nagyon nehéz volt, tekintve, hogy Murdoc-kal egy magasságban volt.

- Molly! Te tudsz valamit, amit mi nem? –kérdezte gyanakodva Codie.

- Nem biztos! Menjünk be!

Odabent az összes zombi szét volt porladva, és néhány bútor is megpörkölődött. Az egyik fotelben pedig egy kis fekete macska dorombolt.

- Hát… Azt hiszem, hogy Vénusz volt a megmentő! –jelentette ki Molly.

- Hát ez nagyon kedves tőle, köszönjük szépen, de nem maradhat itt! –mondta határozottan Murdoc, de Molly még határozottabb pillantása elnémította.

- Bár tényleg elég sokan lakunk már itt! Lehet, hogy igazatok van! Visszaadom ezt a macskát a túlvilágiaknak! –válaszolta Molly.

- Túlvilágiak? –kapta fel a fejét Codie.

- Ahan! A nagynénéimtől kaptam!

Miután a cicát vissza küldték a másvilágra, gyorsan kitakarították a házat, és megegyeztek, hogy akárkit sért is meg legközelebb Molly, azt nem hívják el magukhoz…