-Azonnal gyere le! –kiabált fel 2D a tetőre.

Ugyanis Molly nem adja fel! Mióta az anyja megátkozta, hogy csak egyféle képpen halhasson meg, azóta Molly azzal töltötte a napjait, hogy mindenféle öngyilkossági kísérleteket tett. De sehogy sem akart sikerülni. Mindenhol megszúrta magát, elvágta a saját torkát, felvágta az ereit, mérgeket ivott, felgyújtatta magát Codie-val, Murdoc is megpróbálta megfojtani, de úgy tűnt, hogy semmi nem hat rá. Most éppen a tetőről készült leugrani, mivel ezt még nem próbálta.

-Jól van, megyek! –kiabált vissza Molly, majd egy elindult a lefele vezető lépcső felé.

- Na azért! –sóhajtott 2D. –De neeeeeeeeee!!!!!!!!

Molly nekifutásból ugrott le a tetőről, és pár pillanat múlva, már ott hasalt a földön 2D lábai előtt.

- Molly! Molly! –szólítgatta 2D.

- Ez csak nagyon fájt, de nem haltam meg! –mondta rekedt hangon Molly. –Segítenél felkelni?

2D természetesen segített neki feltápászkodni, de közben nem mulasztotta el a szokásos szidást:

- Mikor fogsz már leszokni erről?! Ha majd egyszer sikerül meghalnod, nagyon fogod bánni!

- Ugyan Stu, szállj már le rólam! Élni, sz@r! Folyton tele vagyok sebekkel, amik véreznek és fájnak! Folyton éhes és szomjas vagyok, a kajálás következtében pedig hát, WC-re kell mennem, álmos vagyok, náthás, és az iskolában mindenki engem cs*szeget! –felelte dacosan Molly, akinek sikerült úgy esnie a lábára, hogy nem tudta megmozdítani, ezért 2D nyakába csimpaszkodva vonszolta magát.

- Lássuk csak! Nem lennél tele sebekkel, ha nem akarnál állandóan meghalni, éhség, szomjúság, a WC használata, és az alvás, az élethez tartozik, nem csak neked kell. Ne csodálkozz, ha megfázol, mert soha nem öltözöl fel rendesen, és ha piszkálnak a suliban, akkor azt majd én elintézem! –sorolta az ellenérveket D. -Különben is nemrég még az volt a bajod, hogy mind ezt nem érzed!

- Egész jó apuka lenne belőled! –jegyezte meg vigyorogva Molly.

Molly lába teljesen kiment a forgalomból, és amikor lépcsőn kellett volna mennie, taknyolt egy hatalmasat. 2D (mint jó pótpapa) felkapta, és felvitte a nappaliba.

- Ó! Nem sikerült meghalni? Őszinte részvétem! –jegyezte meg gúnyosan Del, aki nagyon utálta Molly-t, de a megjegyzéséért cserébe kapott egy kis tűzlabdát a képébe.

Mindenki örömére, Molly meg tudta fogni a szellemeket, és tudott így nekik ártani is, ezért náluk Molly volt a „szellem fenyítési eszköz”.

A házban, Del-en kívül, már mindenki megszokta Molly jelenlétét a fél év alatt. Azóta szeptemberben beíratták Molly-t egy essexi iskolába, ahova nem igazán sikerült beilleszkednie. Az egész suliban ő volt a legmagasabb lány, és valahogy mindenki érezte rajta, hogy más… Senki nem barátkozott vele, de ez Molly-t láthatóan nem zavarta. Az adataiba beírták, hogy a szülei meghaltak, de mivel nem volt hivatalos gyámja, 2D-t írták be, mint nevelőszülőt, és szegénynek elég sokszor kellett bejárnia az iskolába, mivel a tanárok sem nagyon kedvelték Molly-t, és egyfolytában panaszkodtak a lány a „magatartás zavara”, vagy épp „megbotránkoztató stílusa”, és néha a „mocskos szája és fantáziája miatt”. Ami igazából azt jelenti, hogy nem tűrte tovább a sértegetéseket, és nekiesett valakinek, visszaszólt a tanárnak, vagy mindent félvállról vett, csúnyán beszélt, a „mocskos fantáziája” pedig a rajzaiban nyilvánult meg, ugyanis akármit kellett rajzolni, neki mindig haldokló emberek, és sötét dolgok jutottak eszébe. Tehát volt vele elég baj.

És a legnagyobb baj az volt, hogy gyámügyiek is rájuk másztak, mivel az iskola igazgatója szólt nekik, hogy van egy árva „kislány” az iskolában. Azóta szinte minden héten öltönyös ügyvédek rohamozták meg a házat, de az ott lakók úgy tettek, mintha nem lennének otthon.

- Ha megint idejönnek, akkor én esküszöm, felébresztem a zombikat! –fenyegetőzött Murdoc.

- Én meg velük megyek! –jelentette ki Codie, akit nagyon mélyen érintett, hogy 2D nem csak vele foglalkozott.

És szokásuk szerint délután 5 óra fele kopogtattak az ajtón. Még reggel abban állapodtak meg, hogy valaki majd kinyitja az ajtót, és úgy tesz, mintha nem is értené, hogy miről van szó, hátha akkor leszállnak róluk.

- Jó napot! Miben segíthetek? –nyitott ajtót Russel, mivel beszéd szempontjából ő bizonyult a legmegbízhatóbbnak.

- Öhm! Jó napot! Ön Mr. Stuart Tusspot? –kérdezte az ügynök.

- Nem –felelte tömören Russel.

- Akkor ön kicsoda?

- Russel Hobbs.

- Értem uram, és ön itt lakik? –az ügynök gyanakodva szemlélte Russel-t.

- Igen. De ön kicsoda? És pontosan mit szeretne? –kérdezte türelmetlenül Russel

- Daniel Peterson vagyok, és a gyámügyi hivataltól jöttem. Molly Higgin-t keresem! –felelte a férfi, egy névjegykártyát adva Russel-nek.

- Nagyon sajnálom, de itt nem lakik semmiféle Higgin! –jelentette ki Russ, és nem is hazudott, mivel Molly nem Higgin volt, hanem Higgins.

- Igen, gondoltam, hogy ezt fogja mondani! Házkutatási parancsom van! –húzott elő a zsebéből egy papírdarabot.

Russel mordult egyet, majd elállt az ajtóból.

- Fáradjon beljebb! –kiabálta Russel, remélve, hogy a többiek veszik a lapot.

Azonban a férfi nem egyedül jött. Intett a kocsi felé, amiből kiszállt az iskola igazgatója, és két öltönyös krapek.

Az ügynökök úgy néztek mindenre, mintha a puszta tekintetükkel szét akarnák robbantani.

Sajnos a többiek nem hallották Russel kiabálását, mert az emeleten voltak, és ott üvöltött a zene. Így amikor Russel a lépcsőn vezette föl az embereket, a sikítozó Noodle rohant feléjük, 2D-val a nyomában. Szerencsére Noodle-nek elég gyors felfogása volt, és hirtelen megállt előttük.

- Jó napot! –mondta baba mosollyal.

- Szervusz! Te vagy Molly Higgin? –kérdezte az egyik férfi.

2D végre rádöbbent, hogy mi is folyik itt, és gyorsan felszaladt az emeletre szólni Molly-nak, hogy bújjon el.

- Ööö… Nem, én nem Molly vagyok! –felelte megszeppenve Noodle.

- Akkor megtudhatnám a nevedet?

Noodle kétségbe esetten nézett Russel-re, mivel szegényt évek óta mindenki csak Noodle-nek hívta, és senki nem emlékezett az igazi nevére.

- Miho… Ööö… Hatori! –mondta Noodle, mivel ez volt az első név, ami az eszébe jutott.

Ekkor megcsörrent a telefon, és Noodle megkönnyebbülten rohant felvenni.

Az ügynökök legalább egy óráig mászkáltak a lakásban, elkérték mindenki papírjait, a házról szólókat is, aztán Daniel feltett egy kérdést:

- Ismerik ezt a nőt? –és egy fényképet húzott elő a zsebéből, amin Tracy volt. (ki más?)

- Ööö… nem emlékszem, ki ez? –játszotta az ártatlant Russ.

- Tracy Higgin, Molly Higgin édesanyja, de eltűnt, azt hiszem két –három éve, de csak nemrég jelentette valaki. Utoljára itt látták a háznál! –magyarázta Daniel. –Az a gyanúnk, hogy valaki megölte! És tudjuk, hogy itt rejtegetik a lányát! Most igaz, nem találtuk itt, de még visszajövünk, és esküszöm, megtaláljuk a kislányt, ha törik, ha szakad!  

- Hát, ha itt lakna, tudnánk róla! –vont vállat Russel. –De majd nyitva tartjuk a szemünket!

Daniel megengedett magának egy gúnyos mosolyt, aztán hátat fordított, és nyomában a két másik emberrel és az igazgatóval, elment.

- B@ssz ki! –káromkodott Murdoc. –Ezek a f@szik most még jobban ránk fognak szállni!

- Igazad van! Kételkedtem benne, hogy egyszer majd ezt fogom mondani, de egyetértek veled! Mi lesz, ha itt találják Molly-t? Mázli, hogy sikerült a hátsó ajtón kisurrannia! –bólogatott Codie.

-De nagyon ideges volt! –mondta sajnálkozva Noodle. –Megértem! Ki akart volna a halott rokonai házához menni, ahol legyilkolt egy jó pár vámpírgyilkost. Én biztos, hogy nem mentem volna vissza!

-Az azért mégiscsak sz*nyóság, hogy csak reggel megyünk érte, nem? Szegény biztos összecsinálja magát! –aggodalmaskodott D, mire Codie gonoszul nevetni kezdett.

- Nem mehetünk érte, mert azok a valakik biztosan figyelik a házat! Talán még holnap is fogják, de majd csak valahogy visszahozzuk! –vigyorgott Codie. –Különben is! Nem ő akart meghalni? Talán megtalálják, és megölik! Mondjuk, halálra verik egy viperával, vagy valamivel, amit még nem próbáltunk ki rajta!

Másnap reggel D, Noodle, és a közbiztonság érdekében Russel ment el Mollyért. A ház körül lábnyomok látszódtak, de úgy tűnt, hogy nem mentek be. Amint kinyitották az ajtót, ott találták Molly-t. Az csak ült a lépcsőn holtra vált arccal, és bámult maga elé.

- Szia Molly! Hogy vagy? Kik voltak itt? –kérdezte Noodle könnyednek szánt hangon.

- Hello. Csak az ügynökök. Nem tudom mit akartak, de egy csomó ideig itt szöszmötöltek. Arról beszéltek, hogy biztosak benne, hogy ti öltétek meg Tracy Higgin-t, akit mellesleg megjegyzem Higgins-nek hívnak, de ezt senki nem tudja megjegyezni! Engem is Molly Higgin-nek hívtak, és itt volt az igazgatónő is. Arról szövegelt, hogy biztos benne, engem a sátán szállt meg, és hogy milyen neveletlen vagyok, meg hogy Mr. Tusspot csak egy idióta srác, és nem lehet, hogy ő legyen az apa! Komolyan mondom, majdnem elröhögtem magam, amikor az a nő beszélt! Mr. Tusspot, meg a sátán megszállottja! –Molly szórakozottan kacarászni kezdett. –Na menjünk haza!

Molly-nak percről-percre eszébe jutott a hazafelé vezető út alatt, hogy miket mondott az igazgatónő, és úgy kacarászott, mint egy őrült. Aztán Noodle azon kezdett el nevetni, hogy ő hogy nevet, tehát jól telt a kis séta. Nem volt sok idejük, Molly-t el kellett vinni az iskolába, viszont akkor kellett volna indulniuk, mikor hazaértek. Molly gyorsan lefürdött, bepakolt az iskolatáskájába, megállapította, hogy elfelejtette megírni a matekháziját, aztán bepattant a Geep-be a hátsó ülésre.

- Indulhatunk! –jelentette ki vidáman Molly. –Ki vezet?

- Én! –mondta vidáman 2D. –Már két napja van jogsim! Murdoc megengedte, hogy én vezessek!

- De ha összetöröd…! –fenyegetőzött Murdoc, az öklét rázva felé.

D egész jól vezetett, de mivel sietniük kellett, helyet cseréltek Murdoc-kal, aki nagyon jól vezetett. Pillanatok alatt befaroltak a suli elé. Épp akkor csöngettek be.

- Most rohannom kell! Hello! –köszönt el Molly, és már rohant is az iskolába.

- Délután jövünk érted! –kiabált utána 2D. –Várj egy percet Muds! Szomjas vagyok, veszek valamit! –mondta, és kiszállt a kocsiból.

Már épp belépett volna a boltba, amikor Molly sikítozva rohant ki az iskolából.

- Ügynökök! Ügynökök! –sikította Molly.

2D is rohant a kocsihoz, hogy amint Molly odaér, rögtön elindulhassanak. De Molly nem ért oda. Akárhogy futott is, a krapekok utólérték, és elkapták. Szegény kétségbeesetten rugdosta az ügynököket,  még karmolt és harapott is, de csak nem engedték el.

- Mi ez az egész?! Azonnal engedjék el!!! –kiabálta D, és ki is szállt a kocsiból.

Murdoc is elindult, hogy laposra verje az ügynököket. Szépen összeverekedtek, de túlerőben voltak. Pár perc múlva mindketten a földön voltak, Molly-t pedig betuszkolták egy kocsiba, és elvitték.

- A p*csába! –nyögte Murdoc. –Gyerünk a kocsiba!

Otthon mindent elmeséltek a többieknek, miközben a sebeiket jegelték.

- És most mit csináljunk? –tette fel végül a nagy kérdést Codie.

Válaszképpen hangos kopogtatás hallatszott, majd mielőtt bárki is odamehetett volna kinyitni, valaki betörte, és berontott az előtérbe, ahol a többiek ültek.

- Jó napot! Velem kell jönniük! Tracy Higgin meggyilkolásának, és Molly Higgin fogvatartásának gyanújával, őrizetbe veszem önöket! Jogukban áll hallgatni! –mondta a férfi egy rendőr jelvényt mutogatva.

- Álljunk meg egy percre! Nem is ez a nevük! És nem is tartottuk fogva! És különben is mi ez a hülye szöveg?! –ellenkezett D.

A hapsinak nem is volt ideje válaszolni, mert ekkor hat másik valakik érkeztek az ablakon keresztül, leszúrták a rendőrt, majd a többiek felé fordultak.

- Hol van a vámpír? –kérdezte az egyik.

Senki nem tudta, hogy erre most mit válaszoljon.

- Maga egy vámpírgyilkos? –kérdezte remegő hangon Del, az érkezők pedig válaszképpen nevetni kezdtek.

- Valahogy úgy! –mondta gúnyos hangon az egyik nő. –Szóval, hol az a nyavajás? Elvitték?

Ezt már cseppet sem gúnyos, inkább fenyegető hangon kérdezte, és hozzá még meg is rázta Murdoc-ot.

- Mit akarsz tőlem? Elvitték b@zzeg! Mit tom’ én hová! –mondta Murdoc.

Erre a vámpírgyilkosok épp úgy, ahogy jöttek, távoztak az ablakon át. Egy ideig mindenki csak bámult maga elé, próbálták felfogni az eseményeket.

- Tehát! A rendőrség gyilkosság miatt köröz minket, a vámpírgyilkosok keresik Molly-t, és itt egy halott rendőr a földön! –foglalta össze a dolgokat Codie.

Senki nem mondott semmit.

- Ne legyetek már olyanok, mint az élőhalottak!!! El kell innen menekülnünk!!! Vagy életetek végéig egy cellában akartok kuksolni?! –kiabálta Codie. –Nekem nem gond, egy kutyaszerű valamit csak nem csuknak le, de valószínűleg én a sintérhez jutok, onnan pedig vagy egy másik emberhez, aki még nálatok is hülyébb, vagy elaltatnak! Tehát mindenki emelje fel a löttyedt s*ggét, és húzzunk el innen!!! –kelt ki magából Codie.

- Codie-nak igaza van! Nem lenne jó ötlet itt maradni! Én sem akarok sem a kiskorúak börtönébe jutni, sem pedig nevelőszülőkhöz, akik mellesleg tutira Miho-nak hívnának! –felelte Noodle, és már indult is a szobájába összepakolni a cuccait.

- De mégis hova menjünk? –kérdezte Murdoc. –Essex-ben sem maradhatunk! Engem ráadásul köröznek Mexico-ban! Oda sem mehetünk! 

- Sárkányvilág? Apámhoz? –sorolta Drack, aki csak aznap ért haza a szüleitől.

- Na neee! Eszem ágában sincs se a morcos apádhoz, sem sárkányvilágba menni! –ellenkezett Codie. –Akkor már inkább a sintér telep!

Drack sértődött arcot vágott, Codie pedig nyugtalanul tekintett körbe, hogy megbizonyosodjon róla, Drack-en kívül, senki nem akar odamenni. 

- Mit szólnátok egy jó kis világ körüli turnéhoz? –vetette fel 2D. –Elhívunk pár sárkányt a sárkányvilágból, és a hátukon majd átutazunk Európába, vagy Ázsiába! Csak nem teszik közzé a híradóban, hogy keresnek minket!

A többiek bizonytalanul bólogattak. Az ötlet nem tűnt túl jónak, főleg, hogy csak ideiglenesen volt jó, hisz nem bujkálhattak örökké más országokban, de mivel jobb ötlete senkinek sem akadt, beleegyeztek.

Azonban a sárkányok „jó” szokásuk szerint, pont ilyenkor, vészhelyzetben nem voltak képesek jönni. Hiába volt minden próbálkozás, nem jött senki.

- Menjünk repülővel! –mondta Russel. –A rendőrökön kívül senki nem tudja rólunk, hogy mivel vádolnak, és a körözést is valószínűleg csak most adták ki, ha egyáltalán kiadták már!

- A repülőket túlságosan ellenőrzik! Menjünk, a *La Manche–sal! –javasolta Noodle. –Már úgyis régen ki akartam próbálni, és akkor Codie–nak sem kell a csomagoknál kuksolnia!

(*La Manche: Angliát és Franciaországot összekötő vonat, ami a tenger alatt megy.J )

Ezt mindenki jó ötletnek tartotta. Drack nem akart Európában bujdosni, ezért inkább visszament a családjához. Del és Elvira pedig a Kong-ban maradtak, hogy eltüntessék a holtteste, és egy pár illegális cuccot, ha esetleg a zsaruk jönnének, ne találjanak semmi gyanúsat.

A „Csalagút”, vagyis a La Manche londoni végállomásán, most nem volt egy rendőr se, és simán feljutottak a vonatra. Kicsit ijesztő volt a gondolat, hogy a tenger alatt mennek, és ha beszakad az alagút, akkor szinte semmi esélyük a túl élésre, de azért kibírták, igaz Codie a szokottnál is idegesebb volt a szomszédos ülésen ülő néni macskájának folyamatos nyávogásától, bár ezzel nem volt egyedül… Végül sikeresen megérkeztek a másik végállomásra, Franciaországba.

-Szuper! Maradjunk itt! Meg szeretném, nézni az Eiffel-tornyot! –mondta Noodle vidáman.

-Előbb inkább keressünk egy szállodát! –felelte Russel.

- Az jó lesz, mert én nem megyek veletek hülye városnézésre! –jelentette ki Murdoc.

- Én sem! –felelte morcosan Codie. –Tudod 2D, ha nem dőlsz be, annak a hülye k*rvának akkor régen, és ha később nem játszod a másik hülye jó apuciját, akkor most nem itt dekkolnánk, hanem otthon élvezhetnénk a békét és nyugalmat! –kelt ki magából Codie, és el kezdett kiabálni 2D-val, aki homlokráncolva meredt rá.

- Ne üvölts te hülye! Ne feledd, most te csak egy kutya vagy! –mondta vészjósló hangon D. –És nem csak az én hibám volt!

Részéről le is volt zárva a vita. Nem is kellett sokáig keresgélniük, gyorsan találtak egy kényelmes hotelt, de szerencsétlenségükre, csak három szoba volt szabad, és ebből az egyik egyágyas volt, amit Murdoc azonnal lestoppolt magának.

- Akkor Codie te alszol velem! –mondta 2D.

- Veled nem! –jelentette ki Codie. –Én Russel-lel alszom!

- Hát jó! Akkor Noodle marad velem! –vigyorgott gonoszul 2D, mivel tudta, hogy Codie sokkal szívesebben lett volna Noodle-lel, csak elfeledkezett róla, hogy ő is ott van.

Codie szenvedő arcot vágott, majd becammogott Russel-lel közös szobájába. Noodle vidáman szökdécselt a szobába, felugrott az ágyra, és elkezdett rajta ugrálni.

- Tök jó! Tök jó! Franciaországban vagyok! Tök jó! Látni fogom az Eiffel-tornyot! Tök jó! –kiabálta ugrálás közben.

2D elkezdet kipakolni a cuccait, amiket magával hozott.

-Ne sz@rakodj má’! Menjünk! –kezdte el rángatni D karját.

- Jól van, menjünk!

Codie és Murdoc a szállodában maradtak, a többiek pedig egész nap a városban mászkáltak. Noodle szinte megőrült, mikor meglátták az Eiffel-tornyot, Russel pedig akkor örült nagyon, mikor végre beültek egy étterembe. Elkezdték böngészni az étlapot, de minden franciául volt. Végül sikerült valamit találomra kiválasztaniuk. De még nagyobb pechjükre, a pincér nem beszélt sem angolul, sem japánul.

- Russ, te tanultál franciát, nem? –kérdezte Noodle.

- De az már régen volt, és akkor is sz@r voltam belőle! –felelte.

- Nem baj, most vagy éhes leszel, vagy megpróbálod! Kit érdekel, ha hülyeséget mondasz? Többet úgyse jövünk ide! –érvelt Noodle.

Russel hasa azt mondta, hogy meg kell próbálnia.

- Salut! Moi demander poulet carte, et laitue, et sushi! –mondta Russel, aki nagyon f@szán törte a franciát…(Szia! Én kér csirke menü, és saláta, és sushi!)

A francia pincér meg csak mosolygott, de megértette.

Otthon Noodle-nek be nem állt a szája, folyton arról mesélt Codie-nak, hogy mennyire sajnálhatja, hogy nem jött el. Két nap múlva indultak tovább. Németországba utaztak. Itt semmit nem akartak megnézni, de már unták Franciaországot, és hogy senki nem beszélt angolul.

Egésznap a szállodában ücsörögtek, mert az idő is sz@r volt, folyton esett az eső. Itt mindenkinek külön szoba jutott, kivétel 2D-nak és Codie-nak. Codie időközben megbékélt, mivel már elege volt abból, hogy minden jóból kimarad, ha nem megy D-vel.

Épp a szobájukban aludt volna, mikor 2D mobilja csörgése keltette fel.

- Hallo! –vette fel D a telefont.

- Szia! Molly vagyok, New York-ból! –hallatszott a vonal másik végén.

- Szia Molly! El sem tudod képzelni…

- Bocsi, de el tudom! Ne feledd, hogy boszi vagyok! Bocs, de nagyon kell sietnem! Egy hülye keresztény családhoz küldtek, akik olyan vallásosak, mint régen a puritánok! Nincs tv, folyton imádkozni kell, és az Úrról prédikálnak. Ráadásul azzal a címszóval adtak nekik, hogy én a sátán felé fordultam a szörnyű sorsom miatt, és engem meg kell téríteni. Ah! Most is egy utcai telefonról hívlak, mert itt még azt sem szabad!

- Amerikában vagy? New York-ban? És ott ilyen emberek vannak? –döbbent meg 2D.

- Igen! Vagyis pár kilométerre lakunk a várostól, egy kis tanyasi házban. Ez az egyetlen ház itt a környéken! És a hajamat is folyton befonva kell tartanom, hosszú szoknyákat és ronda blúzokat aggatnak rám, és hordanom kell, vagy kapok egy körmöst! Tegnap egy káromkodás miatt nem kaptam ebédet! Borzalom! És van valami hülye családi ékszerük, ami miatt nem tudok varázsolni! Csak akkor, ha nem velük vagyok. Rémálom! És már ezek sem tudják megjegyezni a nevem! Szerintük a Molly Higgin, nem illik egy jó keresztényhez, és a Mary Margaret sokkal szebb név! Megőrülök! Nem tudnátok értem jönni? –kérdezte fáradt hangon Mary M… vagyis Molly.

- Nem, minket köröznek! Azt hiszik, hogy mi öltük meg Tracy-t! mondjuk ez így is van, de nem tudják, hogy ki volt ő valójában! De hát tudod, ezért vagyunk itt! És Murdoc-ot meg Mexico-ban körözik, bár lehet, hogy lemondtak róla. Megpróbálom megfűzni a srácokat, te addig bírd ki!

- Megpróbálom, de most…

- Mary Margaret! Hát te mit csinálsz ott azzal a bűnös tárggyal?! Hát erre tanítunk mi téged? Azonnal tedd le! –hallatszott egy nő hangja a telefon másik végénél.

- Molly? Molly ott vagy még? –kérdezte 2D.

- Hagyjon már békén! Az apukámmal beszélek! De van! És nem érdekel! –kiabálta Molly.

- Apukád? Hát ez kedves! –jegyezte meg 2D, de közben hallani lehetett, hogy valaki el akarja venni Molly-tól a telefont, az pedig kétségbeesetten kiabált mindenfélét.

Aztán egyszer csak valaki hangosan beleszólt a telefonba:

- Hagyja békén a mi kis Margaretünket! Nem akarjuk a sátán közelébe küldeni! –és mindezt úgy kiabálta bele, hogy 2D-nak el kellett tartania a fülétől a telefont, ha nem akart megsüketülni.

- De hát én… -kezdte 2D, de a valaki lecsapta a telefont.

Codie értelmetlenül meredt gazdájára, mivel minden szót hallott. Aztán röhögni kezdett.

- Hát ez állati!!! Mary Margaret! –mondta Codie röhögve. –El tudom képzelni, hogy apácaruhát aggatnak rá!

- Barom! –jegyezte meg 2D morcosan.

Ekkor azonban valaki kopogott az ajtón. D felállt, és ment is ajtót nyitni. De előbb óvatosságból kinézett a kukkoló nyíláson.

-Rendőrség! Kinyitni! –hallatszott kintről.

- B@sszus! Cod, itt a rendőrség! –mondta D, és rohant, hogy összeszedje a cuccát.

-Ne szívass! –röhögött még mindig Codie, de mikor látta, hogy 2D kinyitja az ablakot, hogy átmásszon a szomszédszobába, vagyis Murdoc-hoz, rájött, hogy ez nem vicc. Ő is az ablakhoz ment, és kimászott rajta. Szerencséjükre itt nagyon vastag volt az ablakpárkány, és így könnyen átjutottak a másik szobába.

- Itt vannak a zsaruk! –jelentette ki Murdoc.

- Tudjuk, szerinted mégis miért jöttünk az ablakon keresztül? –mondta szemrehányóan Codie.

- Noods, és Russ a városban vannak! –mondta 2D. –Most el kellene Molly! 

Nem tudták, hogy mit csináljanak. Az ajtó előtt rendőrök, odalent rendőrök, semmi nem segíthetett. Hacsak nem…

Codie elkiáltotta magát, és legnagyobb meglepetésére azonnal ott termett Will.

- Freddyt hol hagytad? –kérdezte Codie.

-Én is örülök neked, egyébként lent hagytam, ő nem akart jönni! –jelentette ki Will. –De mi is a baj?

- Rendőrök! El kéne minket vinned, vagyis előbb meg kéne keresnünk Noods-t, és Russel-! –felelte Codie.

A rendőrök egyre hangosabban dörömböltek, ezért egy székkel kitámasztották az ajtót, de azok nem adták fel, és be akarták törni az ajtót. Nem volt mit tenni, az ablakon keresztül kimásztak, és elrepültek. Minél magasabbra kellett volna menniük, hogy az emberek ne lássák meg őket, de meg kellett keresniük a többieket.

Egy parkban találtak rájuk. Will Russelt, Codie pedig Noodle-t kapta fel, és dobta a hátára. Úgy repültek tovább, egészen Japánig, amit ráadásul egészen gyorsan elérek…(3 nap alatt, mivel közben elég sok szünetet kellett tartaniuk) Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy szállodába menjenek, hiszen lehet, hogy még Japánban is keresték őket, ezért egy erdő szélén telepedtek le, mint a csövesek.

- Szerintetek nem fura, hogy mindenki minket keres? –gondolkozott Noodle.

- Szerintem ez a vámpírgyilkosok műve. Talán azt hiszik, hogy tudjátok, hol van az a kiscsaj, és el akarnak kapni, hogy aztán kényszerítsenek arra, hogy eláruljátok! –vélekedett Will, akinek útközben mindent elmeséltek.

Mielőtt bárki válaszolhatott volna, megcsörrent D mobilja.

- Ismeretlen szám! Ez biztos Molly lesz! –mondta, majd felvette a telefont.

- Hangosítsd ki! –szólt Noodle. –Én is akarom hallani!

- Hallo! –mondta 2D, de nem érkezett válasz, csak szuszogás. –Van ott valaki? Hallo! Ne szóra…

- Nyugi én vagyok, csak itt volt az a nő! Szia! –szólt végre bele Molly. –Megint itt vagyok az utcán, elszöktem egy idióta későesti miséről! Ezért majd kapok a fejemre, de nem érdekel! Itt vannak! A vámpírgyilkosok! Legalábbis szerintem, mert pár napja észre vettem, hogy figyelnek! Csak a családdal mehetek bárhova, és minden délután sétálnunk kell, de nemrég feltűnt, hogy valakik mindig jönnek utánunk. Csak a házig követnek, aztán visszafordulnak! –hadarta Molly.

- És most be vagy sz@rva? –kiabált bele Codie.

- Őszintén szólva, igen! Elég rossz belegondolni, hogyha rájönnek, hogy nem lehet megölni, az idők végezetéig kínozni fognak, vagy mi tom én mit csinálnának velem! –felelte remegő hangon. –Egyébként Codie, fogd be! Ráadásul kaptam egy olyan nyakláncot, mint a család többi tagja, nem tudom levenni, de ez blokkolja az erőmet! Ráadásul nem jön le rólam!

- Sajnos nem tudunk elmenni! Minket is valószínűleg követnek! Németországban is ránk tört a rendőrség, és fogalmunk sincs, hogy mi lehet otthon. Lehet, hogy nem volt jó ötlet Del-re bízni a házat…! –gondolkodott 2D.

Ezután hosszú csend következett.

- Ott vagy még? –szólt bele most Noodle. –Molly! Ott vagy?

- Igen, de nem csak én! –súgta ijedten Molly. –Vissza kell mennem a templomba! Itt vannak!

Molly annyira sietett, hogy a telefont nem is rakta le, csak eldobta, így hallani lehetett, ahogy elrohan, egy kocsi farol, valaki sikít, aztán a templom harangozása elnyomta a többi zajt.

Csak másnapra sikerült döntést hozniuk, miszerint el kell menniük megkeresni Molly-t, és akkor meglesznek a vámpírgyilkosok, akiket elvihetnek a rendőrségre is, hogy Molly tanúskodjon, miszerint ők ölték meg Tracy-t. Ez így elég jó tervnek tűnt, ráadásul még magukat is megmentik vele, a rendőröktől.

Will morgolódva ugyan, de elvállalta, hogy elviszi őket New York-ba, azzal a feltétellel, hogy utána két hétig nem zavarják. Most nagyon siettek, nem tartottak olyan sok szünetet, de még így is két napba telt, hogy elérték New York-ot.

-És most hova tovább? –sóhajtott Noodle.

- Meg kell keresnünk azt a helyet, ahonnan Molly telefonált! –mondta 2D. –Ha jól értettem, akkor egy templom mellett, vagy előtt volt a telefon.

- D, van fogalmad róla, hogy hány telefon és templom van New York-ban? –nézett rá szánakozó tekintettel Russel. –Látszik, hogy angol vagy, és ráadásul kisvárosi!

-Akkor a házat! Azt mondta, hogy New York-tól nem messze, és ez az egyetlen ház arrafelé! –erősködött.

Végül felszálltak egy buszra, és New York végéig mentek vele. Ott leszálltak, és nem is sok gyaloglás után szerencséjükre meglátták a házat. Akkor már sötét volt, és a házban világítottak a lámpák. Csak egy tanyasi ház volt, mögötte nagy istállóval, és szántófölddel, mellette pedig egy erdővel.

-Ez az? –kérdezte Codie.          

- Honnan tudjuk, szerinted?! –morogta Murdoc.

- Kopogjunk be! –ajánlotta Russel. –Csak akkor tudhatjuk meg, nem?

Odamentek az ajtóhoz, és jó hangosan bekopogtak.

- Jó estét kívánok, isten áldásával! –köszönt mosolyogva egy hosszúszoknyás kendős nő. –Miben segíthetek?

- Keresünk valakit. Molly Higgin a… Molly Higgins a neve! –mondta 2D.

- Ti ismeritek az én kis Mary Margaretemet? –nézett rájuk döbbenten a nő. –Azt a kislányt a sátán lelke szánta meg! A pap is megmondta a misén! Nem imádkozott velünk! El tudják ezt képzelni? És ma is elszökött a miséről, aztán meg elő sem került!

- És nem tudják, hogy merre ment? –lépett elő Murdoc.

A nő már épp válaszolni akart, de akkor észrevette Murdoc kis keresztjét.

- A sátán szolgája! Isten ments meg! Az életemért jöttek, pedig én még nem teljesítettem, amit elém rendeltél, Uram! –sikította a nő, és becsapta az ajtót.

Mindenki dühösen nézett Murdoc-ra.

- Mi van? Én tehetek róla?!- kérdezte Murdoc.

- Most azt sem tudjuk, merre keressünk! –sóhajtotta Russel.

Ekkor a mellettük lévő erdő hirtelen lángra lobbant, majd kiabálások hallatszottak.

- Hát, szerintem meg van Molly –jegyezte meg Codie.

- Miből gondolod? –kérdezte Noodle.

- Ki más gyújtana fel ilyen hirtelen egy egész erdőt? Amúgy ha szökni akar, ez a legjobb módszer. Ne felejtsük el, hogy már megpróbáltam felgyújtani, és nem ártott neki! –érvelt Codie.

- Igaz –helyeselt Russel. –Csak a haja égett le!

Erre mindenkinek bevillant a kép, ahogy Molly félig kopaszon ül egy széken, 2D pedig a megmaradt összeégett tincseket vágja le, és mindenki nevetni kezdett. (de amint D levágta a maradékot, Molly visszanövesztette magának)

Az erdőtűz ahogy fellobbant, úgy hirtelen el is tűnt, és a kiáltások is elcsendesültek.

- Szerintem menjünk be! –mondta Noodle, és mindenki elindult az erdőbe, amin nyoma sem volt annak, hogy pár másodperce még lángolt.

Ilyen tüzet csak varázsolni lehetett. Már az erdő közepe felé járhattak, amikor az hirtelen megint lángra lobbant. Mindenki ijedten kezdett el üvöltözni és futni, amerre csak látott. Murdoc nekirohant egy fának, elesett, és amikor feltápászkodott meglepetten vette észre, hogy nem fáj semmije a fején kívül.

- Hé agyalágyultak! Ez a tűz nem is éget! Álljatok már meg! Ez csak illúzió! –kiabálta Murdoc, mire a többiek is megálltak, és körülnéztek.

Mindenhol olyan volt, mintha lángolna, sőt még az emberek is, de közben senki nem érzett se fájdalmat, se meleget.

- Ezt csak Molly kavarta, ha ő van itt. Milyen okos! Mindenki úgy látja, mintha felgyulladt volna, és pánikolni kezd. Addig el tud szaladni, amíg azok rá nem jönnek mi is történt! –gondolkodott hangosan Russel.

- Nekem eszembe sem jutott volna! –jegyezte meg Codie, mire mindenki kórusban válaszolta, hogy:

- Tudjuk!

- Jól van, na! –pirult el Codie.

Ekkor azonban közeledő léptek zaja csapta meg a fülüket, majd hirtelen felbukkant egy nő, nyomában pedig vagy másik 10 ember jött libasorba. A sor végén egy nagyon magas férfi ment, kezében az eszméletlen Molly-val. A tűztől nem látták a morcosan menetelő vámpírgyilkosok a gorillaz tagjait, mivel nem is figyeltek semerre csak előre.

A gorillaz tagjai megkövülten álltak ott, és figyelték Molly-t, aki résnyire kinyitotta a szemét, és rájuk nézett. Semmi baja nem volt, csak úgy tett mintha elájult volna. Ezért nem aludt ki a tűz, de ez a vámpírgyilkosoknak ez nem tűnt föl.

Megtartva a tisztes és észszerű távolságot követék a vámpírvadászokat, akik az erdő vége felé mentek. Ott aztán megálltak, és ledobták Molly-t a földre. Cseppet sem kedvesen ébresztgetni kezdték, mire Molly válasz képpen ártatlan arccal, pislogott körül.

- Hol vagyok? –kérdezte.

- Ne szórakozz velünk, kislány! Mondd el a varázsigét! –rázta meg a nő, aki a sor elején haladt.

- Milyen varázsigét? –játszotta a tudatlant Molly.

- Azt, amivel nektek vérszívóknak örökre véget vethetünk! –kiabálta a nő.

Molly csak értetlenül nézett rá, mire a nő lekevert neki egy hatalmasat.

- Nem tudom, miről tetszik beszélni! A néni tudhatná, hogy boszorkányok, és varázsdolgok csak a mesékben vannak! –mondta Molly egy idióta kislány beszédmódját használva.

A nő válaszképpen még egyet lekevert neki, mire Molly gondolkodás nélkül visszaütött.

- Nem vagy te az anyám, hogy elverjél! –felelte morcosan.

- Hát jó! Ha nem vagy hajlandó válaszolni, akkor kénytelen leszek kényszeríteni rá! Hozzátok az ostort! –kiáltott hátra a nő.

- Ööö… Milyen ostort?- kérdezte Molly a felé közeledő szadista képű férfit nézve. 

A férfi felrántotta a földről, odakötözte Molly-t egy fához, és ostorral elkezdte ütni. Molly szó nélkül tűrte, vagyis nem teljesen szó nélkül, mert halkan varázsigét mormolt, aminek következtében az ostor hirtelen kiszakadt a nyeléből, majd apró kis gilisztákká változott. Molly elégedetten vigyorgott, bár ezt a gyilkosok nem láthatták.

- Mocskos kis f*ttyú! –kiáltotta a férfi, majd nekiesett Molly-nak a puszta kezével. –Annyira rühellem a fajtádat, hogy el sem tudnád képzelni! Most pedig úgy megkínozlak, hogy bánni fogod, hogy megszülettél! –az utolsó mondatot már csak a fülébe súgta.

- Valamit tennünk kéne! –aggodalmaskodott 2D.

Nem messze a vadászoktól álltak meg, de Molly valamilyen varázslat alatt tartotta őket, ami miatt a vámpírvadászok nem látták meg őket, és nem is hallották. Ezt akkor vették észre, mikor Codie megbotlott, és nekiesett az egyik vadász hátának. Az meg csak értelmetlenül nézett mindenfelé, hogy mi lehetett az.

- Mégis mit? Menjünk oda és kötözzük ki? Hiszen boszorkány! Mégis miért nem varázsol?! Simán eloldozhatná magát, és aztán mindenkit legyilkolhatna! Úgy, mint régen! –felelte Murdoc.

- Én sem értem! –rázta a fejét Noodle –Lehet, hogy mazohista lett!

- Szerintem nem tud egyszerre égetni egy erdőt, elrejteni minket, és közben még magára is varázsolni. Az már túl sok lenne! –gondolkodott 2D. –Milyen rendes! Inkább minket ment! Vagy azt akarja ezzel mondani, hogy tűnjünk innen, és akkor elmenekül? 

Mindenki bambán nézett D-re, aki épp az előtt fejtette meg, hogy mit akar Molly. Azonnal elkezdtek rohanni az erdő széle felé, és hamarosan egy hatalmas csattanás, majd tisztán kivehetően hallatszott, hogy:

- Most hova lett? Eltűnt! Keressétek meg azt az átkozott f*ttyút!

Pár másodperc múlva kiértek az erdőből. A tűz hirtelen kialudt, de aztán megint fellobbant. Codie közel állt hozzá, és meg is sütötte a hátát.

- Hé! Ez már igazi tűz! Megsütött! –mondta Codie, és szavainak nyomatékot adott, hogy az emberek az erdőben rémülten kezdtek kiabálni.

Ők is megérezték, hogy ez már nem csak illúzió. Alig telet el egy perc, és a sikolyok szépen lassan elhalkultak. Mindenki meghalt, aki ott volt bent.

- És Molly? –kérdezte Codie.

Senki nem válaszolt neki. De csak pár másodperc telt el, mikor valaki szabályosan kivetődött a lángoló fák közül, és pont Codie lábai előtt ért földet. Molly volt az. Az eredetileg hosszú szoknyája, akkor megpörkölten cafatokban lógott a lányon, és még szerencséje volt, hogy a haját összefonva kellett tartania, mert így csak egy kicsit pörkölődött meg. Viszont az arca tiszta korom volt. Mintha egy afrikai lány lett volna.

- Hello! –lihegte.

A többiek segítettek neki felállni, aztán elindultak vissza a városba. Útközben mindenki elmesélte, hogy mi történt, amióta nem voltak együtt.

- Azok az ügynökök kijelentették, hogy ti öltétek meg az anyámat, és hogy ti nem segíteni akartok nekem, meg ilyesmiket! Aztán azt mondták, hogy találtak nekem egy megfelelő otthont távol tőletek. Ez a bizonyos hely pedig, az a ház volt! –mutatott vissza Molly a parasztházra. – És tényleg nagyon féltek minden mágiától, rám raktak valami nyakláncot, amit nem bírtam levenni. Csak amikor elraboltak szakították le a vámpírvadászok. Valami olyan varázsigét akartak belőlem kicsikarni, amit nem is ismerek. Lehet, hogy anya nem tanította meg nekem, de az is lehet, hogy ő sem ismerte. A vámpírok kiirtására akarták használni, de én tényleg nem ismerem! És veletek mi volt?

Codie, Noodle, és 2D egymás szavába vágva mesélték a történetet, és mikor eljutottak a kiszabadítási tervükhöz, kicsit elszomorodtak.

- Az volt a tervünk, hogy majd elkapunk egy vámpírgyilkost, és…-kezdte volna 2D, de Codie a szavába vágott.

- Akkor most vámpírgyilkosok, vagy vámpírvadászok? Már teljesen összezavartatok! Mindig másképp hívjátok őket!

- Nem tök mindegy?! Na tessék! Most kiverted a fejemből, hogy hol tartottam! –morogta D.

- Jó van, na! –válaszolta Codie. –Már beszélnem sem szabad?

- Szóval el akartunk kapni egy vámpírgyilkost, vagy vámpírvadászt, mert mindegy hogy hívjuk őket, ugyanazt jelenti Codie! –magyarázta tovább Noodle. –És akkor te megátkozhattad volna, hogy vallja azt, hogy ő ölte meg Tracy-t. És akkor te visszajöhetnél hozzánk, és ami még jobb, már bocsi, de nekünk sem kellene börtönbe, sintértelepre, vagy egyéb kellemetlen helyekre mennünk! DE sajnos mindet odakozmáltad! –sóhajtott végül.

Molly kicsit még gondolkozott, aztán elmosolyodott.