23. Záróakkord
2005.07.24. 00:46
A záróakkord (Egy
szerelem emlékére)
Rímeim most alábbhagytak, csak prózain adom
elő, nézd el nekem, kérlek szépen, hisz nem tudni, eztán mi
jő.
Mikor rózsaszínben úszott még auránk, és a szerelem melege benne
pulzált, közös álmokat szőttünk csendesen, emlékszel még? én Kedvesem
...
Találkoztunk a vágyak partján, egy kis padon, szerelmed
felzaklatta lángoló lelkemet, s mikor zokogva borultam a kebledre, mondd,
emlékszel még? Kedvesem ...
Szívünket mardosta e titkolt szerelem, jó
volt! és én hittem, Te megmaradsz nekem, de hagytad, a korlátok
eltérítsenek attól, hogy nyíltan is elfogadd szívemet.
Aztán jöttek
viharok a fejed felett, a lábad alatt a föld is megremegett, a biztos
talaj kicsúszott onnan már, és mégis hagytad azt, hogy ez a vágy, mely
életben tartott egy ideje már, elreppenjen, mint egy csúf
kismadár.
Földbe döngöltél, ahogyan csak bírtál, s bennem mégis még
lüktető szerelem, s mondád: " - fogadd el, egyszerűen barátság!", de azt
hiszem, valamire nem gondoltál...
Ami már
egyszer fent repdesett és szárnyalt égnél is
magasabb magasságok felett, az már nem
elégítheti ki a vágyat egy bizonyos lentebbi
szintnél lejjelebb.
A Barátság titkos szó,
s kötelék a barátságok szövődte
nyomán. De hol egyszer már a szerelem örvénye
lángolt, ott a barátság már csak egy pótlék,
kétes mámor. Ragadós, fekete sár.
Ezt
érzi most a szívem, és benne mély seb tátong, létem, mint egy kivert
eb, lelkem magányban lángol.
Sajnálom, de a Barátod nem lehetek
...
2005.03.02.
_ae_
| |
|