Hét év magány
izike 2005.07.17. 04:37
Hét év magány
Rozsdalepte ajtókat dönget a tavasz a kis
ravasz ajkamat el nem hagyja most jajszó, panasz rajta tapasz ébred a
természet, a lágy föld még mesztelen nesztelen csak ez a fájdalom, ez ne
lenne bennem esztelen.
Ezer gyertyafénynél szívemben még
homály apály, dagály vasmarokkal szorít az öldöklő magány halott
madár némultan figyelem, mint mond a dermedt csend holt lehelet de csak
a fájdalom csipkedi lelkem bent hideg verem.
Ítéltem halálra,
egykoron, mint rabot zúg, jajong juttattam tömlőcbe, kapott
koldusbotot romhalom s a hosszú évek alatt észre se vettem, sercegő
perc hogy a szeretet bénult koldusa lettem oh!
Egek!
Utóirat: Most itt állok bénán és csenget a tavasz, de
fordul a kocka és én leszek ravasz!
Tűzre hajítom a korhadt
koldusbotot letörlök szívemről minden rozsdafoltot lelkemben kicserélek
minden rom-polcot s nyitok a helyükben egy Szeretet-Bolt- ot!
:)
2005.03.11. _ae_
| |
|