Jóbarátok

 

 

 
 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Lisa Kudrow - A lökött csaj a gitárral

A legtöbb fiúnak vagy Jennifer Aniston, vagy Courteney Cox tetszik a Jóbarátok-ból, pedig ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk, hogy Lisa Kudrow is van olyan csinos mint ők, sőt, talán még formásabb és nőiesebb, mint kissé vékony kolleganői. Csakhogy Lisa lököttre és rosszul öltözöttre van véve és - micsoda igazságtalanság! - Joey mellett neki van a legkevesebb szövege. Pedig Phoebe - igen, így írják a "Fíbí"-t - Buffay, a vicces folkénekes és masszőrnő nélkül a sorozat fele ilyen vicces sem lenne!

Már többször figyelmeztettünk mindenkit, hogy csak azért, mert a Jóbarátok sztárjai huszonéveseket alakítanak, attól még lehetnek ennél egy picit - hah, picit? - idősebbek is. Lisa például 1963. július 30-án született a napfényes kaliforniai Encino-ban. Édesapja, Lee Kudrow orvos, fejfájás specialista, anyja, Nedra Kudrow pedig utazási ügynök, Lisán kívül pedig még van egy lány és két fiúgyermekük. A család később a szintén kaliforniai Tarzanába költözött, de Lisa Vassar College-ben szerzett diplomát, a New York állambeli Poughkeepsie-ben. Ez a diplomát pedig biológia szakon érdemelte ki, lévén, hogy a családi hagyományoknak megfelelően Lisa is kutatóorvos kívánt lenni. A színészet egészen addig meg sem fordult a fejében, amíg a család egyik közeli barátja, Jon Lovitz le nem szerződött a híres Saturday Night Live Show-hoz és el nem kezdte bíztatni a csínos és intelligens lányt, hogy ez biztosan menne neki is.

Lovitznak remek lehet a rábeszélőkészsége, mert Lisa hamarosan hátat fordított addigi szakmájának, hogy színésznő lehessen. Egy Los Angeles-i amatőr társulatnál, a The Groundlings-nál kezdte pályáját Cynthia Szigeti irányítása alatt, majd TV-társaságoknál házalt némi szerepajánlat reményében. Első jelentősebb szerepében Woody Harrelson barátnőjét alakította a nálunk is futott Cheers komédiasorozat egyik epizódjában, majd feltűnt a Mad About You című TV-szériában is. Itt figyelt fel rá az NBC tévétársaság, melynek producereitől megkapta végre a nagy lehetőséget: ráosztották Phoebe szerepét a Jóbarátok-ban. Érdekességként megjegyeznénk, hogy a Mad Abou You-ban általa alakított pincérlány, Ursula a forgatókönyv szerint Phoebe ikertestvére, sőt a technikának köszönhetően egy alkalommal a Jóbarátok-ban mindketten feltűntek (természetesen mindkettőjüket Kudrow alakította). A Jóbarátok természetesen egyszer és mindenkorra megváltoztatta Lisa életét, de nyilván nem akar örökké a bolondos és balfék Phoebe bőrébe bújni, és próbál kitörni a skatulyából. Négy egészestés mozifilmben is láthattuk, többségükben vígjátékokban, mint a Női vonalak (2000), a Csak egy kis pánik (1999) Robert de Niro-val és Billy Crystal-lel, a Nem ér a nemem (1998), ahol egy kissé gonoszkás mostohát alakított, és végül első "nagy" szerepe a Romy és Michelle (1997) Mira Sorvino-val. Utóbbiban egy olyan lányt játszott, aki még Phoebe-nél is idétlenebb - szép kis kitörés! - Kudrow szerepel. A "Mother" című filmben újra Mira Sorvino-val és a "Clockwatchers"-ben Toni Collette-tel láthattuk (akit a Muriel esküvőjé-ből ismerhetünk).

És hogy még némi plusz információt csepegtessünk el az erre éheseknek: Lisa annak idején magas szinten teniszezett, tagja volt az egyetemi csapatnak és kitűnő pool játékos. Sokáig a híres komikus és műsorvezető, Conan O'Brien ("Late Night with Conan O'Brien") barátnője volt, de mentségükre tegyük hozzá, hogy még akkor jötttek össze, mielőtt híressé váltak volna. Életének jelenlegi párja azonban a francia Michel Stern, aki a reklámiparban nagykutya és aki egyben kisfiuk, az 1998-ban született Julian Murray apja is. Nem tudni, hogy még meddig láthatjuk Lisát Phoebe-ként, de az biztos, hogy nélküle a Jóbarátok semmiképpen nem menne tovább. Igaz, a többiek nélkül sem.

Forrás:

http://irisz.sulinet.hu/

eletmod/jobaratok/kudrow.html

 

_______________________________

 

Születési idő: 30. július 1963

 

A Jóbarátok sorozatból ismert színésznő orvos-neurológus család sarja. Kezdetben ő maga is kutatóorvosnak készült, így aztán biológiából szerzett diplomát. A színészetet csupán az osztályteremben előadott viccelődés jelentette számára mindaddig, míg bátyja egyik barátja, a komikus Jon Lovitz rábeszélte, tegyen egy próbát: Lisa hamarosan hátat fordított addigi szakmájának, hogy színésznő lehessen. Egy Los Angeles-i amatőr társulatnál kezdte pályáját, majd TV-társaságoknál házalt némi szerepajánlat reményében. Első jelentősebb szerepében Woody Harrelson barátnőjét alakította a Cheers című komédiasorozat egyik epizódjában, majd lehetőséget kapott a Mad About You című TV-szériában is. Itt figyelt fel rá az NBC tévétársaság, melynek producereitől megkapta végre a nagy lehetőséget: ráosztották Phoebe szerepét a Jóbarátokban. Érdekesség, hogy a Mad Abou You-ban általa alakított pincérlány, Ursula a forgatókönyv szerint Phoebe ikertestvére, sőt a technikának köszönhetően egy alkalommal a Jóbarátokban mindketten feltűntek (természetesen mindkettőjüket Kudrow alakította). A televíziós szerepek, sikert, népszerűséget és szakmai elismerést hoztak. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben Lisa Kudrow a mozivásznon is egyre gyakrabban bizonyíthatja komikusi vénáját.

Forrás: uno.hu

 

 

 

Számláló
Indulás: 2005-07-06
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.