|
Régi jó ismerősök
Kanako 2005.07.16. 23:36
 11. 12. rész
Régi jó ismerősök
11. Rész: Vissza az életbe! By: Kanako
- Legyőzte! Vége a háborúnak! –Ujjongtak a vadászok.
Inuyasha:- Vége? Meghalt?
Kalaido:- Úgy néz ki…
A mágusok feloszlatták a pajzsot. A tűzmágus leszállt. Alakja homályossá vált.
Fekete mágus:- Eltűnik…
Mielőtt eltűnt volna, még mondott valamit:
- Inuyasha! Köszönöm a segítséget! Nélküled nem ment volna! Majd kérj valamit cserébe, rendben? –És köddé vált.
Inuyasha:- Rendben…
Miután ’húga’ távozott, a fekete mágus elindult, lassan, csendben Drakon felé. Drakon előtt feküdt az ékkődarab; felvette. Aztán Drakon kezét érezte a bokáján:
- Add… Add ide… Szükségem van rá… -Dadogta.
A fekete mágus nem szólt semmit, csak ridegen a szemébe nézett, és egy jó nagyot belerúgott.
Kagome:- Tudjátok mit? Most Sesshomarura emlékeztet.
Kaleo:- Igen, mert a fekete mágusok a föld leggonoszabb és legkegyetlenebb lényei közé tartoznak.
Drakon hörgött a rúgástól, majd a mágus kinyújtotta felé a kezét. A majdnem halott egyed megrémült:
- Ne! Ne tedd! Kérlek! Kegyelmezz meg nekem! Te túl jó vagy! Nem tudod megtenni!
- Fogadjunk?- Szólt a mágus- Elpusztítalak örökre, te szánalmas patkány! Búcsúzz el szépen!
Drakon:- Ne! Ne tedd ezt! Ne!
Fekete mágus:- Itt vége van históriádnak!/ Most örök börtönödbe zárlak!/ Tenyerembe!
Abban a pillanatban Drakon teste egy lilás-fekete aurát kapott, majd a fekete asszony tenyerébe szivárgott. Az kinyitotta a kezét, és csak egy fekete gömböt lehetett ott látni.
Miroku:- Az ott Drakon? Vajon mit kezd most vele?
Alig, hogy Miroku ezt kimondta, a nő összeroppantotta a gömböt, ami tüstént porrá lett. Ezután belemarkolt a levegőbe, és Naraku hangját lehetett hallani.
Shippo:- Naraku? De hogyan?
Kaleo:- Telepátia…
Fekete mágus:- Naraku! Megbánod, hogy beleavatkoztál!- Belevágott keresztben a levegőbe- Ezt a sebet örökké hordozni fogod keserves kínok közt, és újonnan létrehozott testeden is megjelenik majd! Átok rád, Naraku! –Elernyedt az ökle, és a telepatikus kapcsolat megszűnt.
- Most van vége –Fordult hátra, majd ő is eltűnt. A fehér mágus nagy lélegzetet vett:
- Most én jövök!
Felszállt a felhők közé, majd széttárta a karjait:
- Fényes nap! Süss le újra ránk!/ Nőjetek, növények és fák!/ Sebektől már ne tartsatok./ Ébredjetek, áldozatok!/ Egy mágus könnye értékes,/ Bár ereje sajnos véges./ Bajtársaim, szeretteim!/ Értetek hullnak könnyeim!/ Szűnj meg, káosz!
Ezután az igeszóró könnyezni kezdett. Könnyei kristályokká váltak, és a szél minden irányába szétrepültek. Egyet kapott Jakeru, egyet Kahn, és a többiből kitellett a halott falusiakra, csak éppen Sesshomarura nem. Aki kapott a könnyekből, az feltámadt halottaiból, és teljesen felépült. Inuyasháék sebei úgy-ahogy begyógyultak, csak pár karcolást kivéve. A tisztás újra a régi lett, a falu magától felépült. A mágus leszállt a földre, majd odament a többiekhez.
Jun:- Úrnőm! Jól vagy?
(Fehér mágus) Miya:- Igen, ne aggódj! Bocsássatok meg, hogy nem tudtalak teljesen meggyógyítani titeket, de fogytán az erőm.
Kagome:- Semmi gond. Innen már boldogulunk mi is.
Miya:- Ennek örülök…-Hirtelen rémült arcot vágott- Sesshomaru…
Odaszaladt hozzá, megnézte, majd sírni kezdett:
- Miért vagy még halott? Miért? Nem jutott neked könny? Még mindig ez a vírus…
Sesshomaru bőre alatt még mindig ott lüktetett Drakon magja. Miya megmarkolta, és egyszerűen kiszakította onnan. Szép látvány lehetett… Aztán tovább vizsgálta a testét.
Miya:- A köztes világban van. Ha jutott is volna neki a kristályomból, akkor sem tért volna vissza…
Inuyasha:- Most mi lesz vele?
Miya nem szólt, csak Sess fölé hajolt, és megcsókolta.
Miroku eltakarta Shippo szemeit:
- Ezt most miért csinálja?
- Nem hallottál még a fehér mágus csókjáról?- Mondta Jakeru, ki most tápászkodott fel fektéből.
Miroku:- Miért? Mi fog történni?
Jakeru:- Ha szerencséje van, és Sesshomaru tiszta szívéből szereti őt, feltámad halottaiból. Ha jobb neki a köztes világban, akkor soha nem jön vissza.
Shippo:- Milyen volt meghalni?
Jakeru:- Nem volt rossz érzés… De a fentiek az árnyvilágba akartak küldeni! Mint vándorló lelket! De jó, hogy élek!
Eközben Sesshomaru a köztes világban nagyon boldogan élte második életét. Olyan élet volt, ahol nem történt meg ez a félreértés közte és Miya közt, és boldogan élhettek együtt. Éppen a megtartandó esküvőjük előző napja volt, és a kutyaszellem megvette a jeggyűrűket. De akkor hirtelen sötét lett, és megjelent Miya:
- Sesshomaru!
Sesshomaru:- Miya? Mit tettél? Miért vagy itt?
Miya:- Érted jöttem! Fel kell támadnod!
Sesshomaru:- Nem kell! Jól megvagyok itt! Boldogan élhetek minden kínzó emlék nélkül. Holnap lesz az esküvőm! Nem megyek sehová!
Miya:- Sesshomaru! Ez mind csak illúzió! Egy szép álom, hazugság! Fel kell ébredned!
Sesshomaru:- De én… Nem hagyhatom itt a menyasszonyom!
Miya:- Ő valójában nem létezik! Én vagyok az igazi, és… szükségem van rád! Nélküled nem létezem! Kérlek, gyere velem!- Nyújtotta a kezét.
Sesshomaru elindult felé, de hallott egy hangot, ami a nevén szólította. Az itteni Miya volt az:
- Sesshomaru! Itt hagysz? Már nem szeretsz engem?
Sesshomaru visszafordult, de az igazi Miya megfogta a kezét:
- Velem kell jönnöd, ha élni akarsz! Kérlek, élj tovább!
Sesshomaru az álombeli jövendőbelijéhez fordult:
- Bocsáss meg, szerelmem, de ez nem az én világom! Mennem kell!
Mert ezt kimondta, megnyílt egy kapu és ők kisétáltak rajta. A való világban Sesshomaru testébe visszatért az élet. Miya, utolsó erejét elhasználva, lehullott a földre, Sessy mellé.
Jakeru:- Ne, Miya! Miért tetted? Lehet, hogy örökre elalszol!
Inuyasha:- Hogy mi?
Kagome:- Ne, az rettenetes lenne! Most, hogy visszahozta Sesshomarut, ne hagyja csak úgy faképnél!
Kahn felkelt:- Úgy van! Ha én már nem is, legalább ők legyenek boldogok! Gyerünk, emberek! Menjünk vissza a faluba!
Régi jó ismerősök
12. Rész: Egy újabb kaland vége By: Kanako
Inuék és a többi falusi visszatért Ezüstfaluba, hogy a sebeiket bekötözhessék, egyenek valamit, netán aludjanak is egy kicsit. Jakeru vacsorát készítetett, és mindannyian egy nagy teremben ültek most, kivéve Miyát és Sesshomarut. Ugyebár, ők még nem ébredtek fel. A falusi gyerekek faggatóztak:
Miyulin:- Te, Kaleo! Hogy halt meg Drakon?
Kaleo:- Az úrnő szépen lepuffantotta.
Saleman:- És ti addig mit csináltatok?
Kaleo:- Hát, em…
Shippo:- Egy pajzs mögött húzódtunk meg.
Miyulin megvetően nézett:
- Milyen gyáva…
Odajött Kagome is:
- Nem tehettünk mást. Azok az elit katonák túl sokan voltak!
Kaleo:- Ráadást ékkő nélkül!
Miyulin:- Akkor megértem… Mondd,… em, bocsáss meg, hogy is hívnak?- Kéárdezte Kagomét.
- Kagome vagyok. Mit akartál kérdezni?
-Az a kutya harap?
- Mi?- Inuyasha felé nézett, aki Jakeruval és Kahnnal társalgott nem messze tőlük.
Miyulin:- Tudod, én nem szeretem a kutyákat…
Kagome:- Nem bánt, ha t sem őt.-mosolygott.
Kagome aztán odament Inuyashához. A három férfi a falnál ült, Inu mögött egy ajtó volt.
Kagome:- Zavarok?
Jakeru:- Nem, dehogy! Ülj csak le!
Kagome:- Szellemekhez képest elég barátságosak vagytok.
Jakeru:- Köszönd Inuyashának! Ha nem lennénk régi ismerősök, megetetnélek az embereimmel… Bár utálják az emberhúst…
Kagome:- Milyen kedves…-Eliszonyodott- Miről beszéltek?
Jakeru:- Ó, csak tudni akartam, miről maradtam le, míg halott voltam. Ugye, Kahn?
Kahn:- Igen ám! Ezért Inuyashát kérdezgetjük róla… Na, mondd csak tovább! A varázsigénknél tartottál…
Inuyasha:- Ja, igen. Most sem értem, hogy Sesshomaru iért viselkedett ilyen furcsán…
Jakeru:- Hogy érted?
Inuyasha:- Mielőtt a lelke elszakadt volna a testétől, mégegyszer utoljára hátrafordult…
Kagome:- Tényleg? Nem is láttam…
Inuyasha:- Igen, mert gyors volt, egy másodperc csupán… Hátrafordult, rám mosolygott, és mintha azt mondta volna:Sayonara, Inuyasha!
Kagome:- Tényleg nem vall rá…
Kahn:- Ti nem ismeritek Sesshomarut. Fiatal korában nem volt ilyen rideg; Inuyasháéra hasonlított a viselkedése.
Jakeru:- Igaz. Kedves kis srác volt. És rettentően szerelmes…
Kahn:- Az ám! Az örök riválisom! De végül, együtt haltunk meg… Legalább nagy robbanás volt?
Inuyasha:- Óriási! Én biztosan belehaltam volna! Ki tudta, hogy Sesshomarunak ekkora lelke van…- Gúnyosan nevetett. Az sodji hirtelen félretolódott mögötte, és Inuyasha beesett rajta. Sesshomaru állt az ajtóban. Felsőtestén kötést, ezen kívül csak egy nadrág volt rajta. És megvolt a karja; a csók hatására.
Sesshomaru:- Az egyetlen, ami óriási, az a szád, Inuyasha.
Jakeru:- Lám, lám! Felébredt csipkerózsika!
Sesshomaru:- Maradjunk a Sesshomarunál, rendben?- Odament melléjük, és leült ő is.
Inuyasha:- Szólhattál volna…
Jakeru:- Hogy van a sebed, Fluffy?
Mindenkit elkapott a röhögés, Sess pedig morogni kezdett. Mindenki elhallgatott.
Sesshomaru:- Elég jól van ahhoz, hogy egyek valamit! A köztes világban nem nagyon akadt étel…
Kahn nevetett:- Maradtál volna ott, haspók! Most mindent befalsz!
Sesshomaru:- Ugyan. Már nem vagyok abban a korban…
Közben meghozták az ételt, és mindenki helyet foglalt egy óriási ebédlőasztalnál.
Inuyasha:- Jól néz ki…
Miroku:- Nahát, ilyesmit még nem láttam… Ezek embereknek ismeretlen étkek.
Shippo:- Nem lehetnek rosszak, ahogyan kinéznek…
Inuék nekiláttak volna enni, de Sesshomaru ellopta az ételt előlük, és habzsolni kezdte. Inuyasha dühös lett:
- Sesshomaru! Az az enyém volt! Miért vetted el? Előtted is van elég!
Sesshomaru komoly arcot vágott, Inura, majd Jakerura nézett, és elfordult tovább eszegetve. Jakeru megértette, és rögtön hívta a szolgálókat:
- Mit parancsoltam? Ostobák! Megmondtam, hogy a félszellemnek és az embereknek ne hozzatok szellemétket! A rókakölyök sem ehet! Ahhoz túl kicsi! Azonnal készítsetek valami embernek valót!
- Igen, uram- Hajladoztak a szolgálók, és elrohantak a konyhába.
Sango:- Miért nem ehetünk az étkeitekből?
Jakeru:- A szellemétkek tartalmazhatnak olyan összetevőt, amely rossz esetben halálos lehet egy ember számára. Jobb esetben hasmenést okoz…
Inuyasha gyanakodva nézett Sesshomarura, aki immár lenyelte az utolsó falatot is.
Inuyasha: „… Tévedek, vagy Sesshomaru az imént megmentette az életünket? De miért?…”
Kahn Sess hátára ütött:
- Őrült vagy, öreg barátom! Meghalsz egy lányért, aztán mikor az megment, belehal, és most ez…- Hirtelen elhallgatott, mert Jakeru szúrós szemmel nézett rá. Halálos csend lett úrrá a teremben. Sess tekintete eltorzult, felállt, és Jakeruhoz fordult:
- Mit jelentsen ez? Miya meghalt?
Jakeru:- Nem, még él! Csak, mikor téged visszahozott az életbe, elhagyta az ereje. Regenerálódnia kell, de lehet, hogy már késő. Csak remélni tudjuk, hogy valaha felébred. Sajnálom.
Sesshomaru lesütötte tekintetét:
- Már megint én vagyok az oka…- Majd kiment a teraszra, és ott búsult. Látni lehetett egy könnyet lecsordulni az arcán. Alig, hogy kiment, a szembeni ajtó kinyílt, és Miya lépett be rajta. Haját kiengedve húzta maga után a földön, ő maga fehér kimonóban, mint a fehér mágusé volt; arca sápadt.
- Mi ez a búskomor hangulat?- Mindenkiben fennakadt a lélegzet.
Inuyasha:- Tehát jobban vagy. Akkor teljesíthetnéd a kérést, amit megígértél!
Kagome:- Inuyasha…
Miya:- Rendben. Mi lenne az?
Inu:- Változtass teljesen szellemmé!
Miya odament, és a fejére tette a kezét:- Nem lehet. A sorsod nem engedélyezi ezt nekem.
Inu:- Hogy mi?
Miya:- Sajnálom, nem lehet. „… A te érdekedben. Túl veszélyes…”
Inuyasha:- A fenébe! Akkor kérem az ékkőszilánkot, ami Drakonban volt.
Miya:- Tudtam, hogy ez kell neked- Előhúzta az ingujjából- Tessék. A tiéd.
Inu:- Köszönöm. Akkor már csak az eredeti terv marad…
Miya eztán kiment Sesshez a teraszra. Lehetett látni, ahogy a férfi felpattan, és megöleli a lányt. Nagyon boldognak tűnt. Akárhogy marasztalták őket a falusiak, Inuék másnap útra keltek azzal a reménnyel, hogy, mert így alakultak a dolgok, egy ideig nyugtuk lesz Sesshomarutól, aki ez alkalommal egész kedvesnek bizonyult…
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
