Az alvilág királynője

8.rész

Az előző nappal ellentétben másnap igencsak fényes napra ébredtek. Kagome és InuYasha egymáshoz bújva aludtak. Sango ordítására ébredtek.

-Mégis mit képzelsz magadról??? Hogy merészeled a fenekemet fogdosni az engedélyem nélkül???- kiabálta le Miroku fejét.

-Már megint kezdik…-ásítozott Kagome.

-Jobban vagy már?- kérdezte InuYasha és egy csókot nyomott a lány homlokára.

-Igen, köszönöm…

Miroku és Sango erre abbahagyták a veszekedést. Miroku odalépett Sangohoz és az arcuk egyre közelebb ért.

-Mit akarsz már megint?- vágta pofán a fiút.

-Csak súgni akartam valamit- válaszolta az arcát dörzsölgetve. Sango kicsit elszégyellte magát.

-Akkor bocsánat. De nem volt alaptalan!…Nos mit akartál?- kérdezte. Miroku közelebb hajolt.

-Azt mondtad, ma kikérdezed Kagomét…-súgta oda a lánynak.

-Ja, persze, megyek. Te meg InuYashát, jó?

-Rendben...-mondta és egy puszit nyomott Sango arcára, amit ő szokásához híven egy hatalmas pofonnal ajándékozott.

-Tudtam…-tette hozzá.

Sango oda ment Kagoméhoz, Miroku pedig InuYashához.

-Jó reggelt Sango!- mondta Kagome.

-Neked is jó reggelt!- felelte. –Nem jössz fürödni?

-Miroku nem fog leskelődni?- kérdezte Kagome.

-Most fontosabb dolga van…-mondta vigyorogva Sango és elhúzta Kagomét.

-Hogy Mirokunak fontosabb dolga van, minthogy téged meglessen?- ámuldozott Kagome. –Az tényleg fontos lehet…

Pár perc múlva már lenn is voltak a folyónál. Hamar levetkőztek és a kellemesen langyos vízbe nyakig elmerültek. Sango szólalt meg először.

-Na mesélj! Mi volt?- kérdezte a lényegre térve. Kagome nem értette.

-Hogy- hogy mi volt?- kérdezte.

-Tudod te azt! InuYasha és te kézen fogva jöttetek vissza a faluba! Egymáshoz bújva aludtatok! Reggel adott neked egy csókot! És te azt akarod mondani, hogy semmi sem történt?! –kérdezte már szinte ordítva. Kagome teljesen elvörösödött.

-Nyugi Sango! Halkabban, kérlek! Amikor otthon voltam, eljött elmondani, hogy sikerült választania…

-Tényleg? Jaj de örülök nektek! És hogy sikerült neki választani?- kérdezte.

-Azt mondta, hogy Iriye segített neki…

-Iriye?! Hogyan?

-Álmában választania kellett, hogy melyikőnket menti meg és engem választott- mondta mosolyogva. –És mi volt az a fontos dolog, ami miatt Miroku nem leskelődik?

-Ő ugyanezt kérdezi meg InuYashától- mondta boldogan Sango.

-Hát belőle nem sokat fog kiszedni…Na és veletek mi van?- kérdezte Kagome.

-Ugyan mi lenne? Egy perverz disznó, akinek mindig azon jár az esze- mondta dühösen Sango.

-Ezek szerint szereted…-mosolygott Kagome.

-Mi? Hogy én?- pirult el Sango. –Lehet…-mondta végül lehajtott fejjel.

-Ha szereted, miért nem mondod el neki?

-Mert ő mindig más lányok után jár…És nem is biztos, hogy ő is szeret!

-Már hogy ne szeretne?! Azért fogdos, meg piszkál, mert szerelmes beléd…

-Úgy gondolod?- kérdezte Sango.

-Persze!- felelte Kagome. –De most fürödjünk! Elvégre azért jöttünk…

Eközben Miroku InuYashát faggatta, aki a sarokban ült.

-Na InuYasha! Mond el, hogy mi történt?!- kérlelte a fiút.

-Hagyjál!- felelte.

-Ez azt jelenti, hogy történt valami…-sóhajtott Miroku. InuYasha kinyitotta az egyik szemét.

-Na és ha igen?

-Akkor elmondod?- reménykedett a szerzetes.

-Nem! És hagyj békén!

-Tényleg történt valami…-sóhajtozott tovább Miroku. InuYasha felállt, oda sétált hozzá és egy hatalmasat vágott Miroku fejére.

-Mondtam, hogy hagyj békén- tette hozzá és visszaült. –De, ha annyira tudni akarod, Kagomét választottam…

-Gondoltam! És mi történt, amíg a másik világban voltál?- kérdezte vigyorogva Miroku. InuYashának ez már sok volt. Megint felállt, de most a kunyhóból is kiment. Miroku megint sóhajtott.

-Biztosan történt más is…

Lent a folyónál a két lány sokat nevetgélt. InuYasha egy fán ült, ahonnét nem látta őket, viszont jól hallotta. Szerette hallgatni Kagome nevetését és most, hogy már tudja, hogy kit szeret igazán, csak még jobb volt. InuYasha elszundított a fán. Nyugalmát Kagome hanja zavarta meg. De nem biztos, hogy zavarta.

-InuYasha! Mit csinálsz ott fenn?- kérdezte. A fiú kinyitotta szemeit és gyorsan leugrott a fáról.

-Én csak…Ott hagytam Mirokut, mert nagyon idegesített- válaszolta.

-Azt kérdezte, hogy mi történt?

-Igen! Sango is?

-Igen, ő is…

-Ha összejönnének, talán nem piszkálnának folyton minket- morgott InuYasha.

-Talán, de Miroku nagyon rossz irányba halad…-mondta Kagome, majd észrevette, hogy InuYasha furcsán néz. Már látta ezt a nézést.

-Kikyou?- kérdezte lehajtott fejjel. InuYasha észrevette, hogy Kagome elszomorodott. Közelebb ment hozzá és megcsókolta.

-Megmondom neki, hogy téged szeretlek…-mondta, és átölelte. Kagome nagyon örült. Kikyou néhány perc múlva megérkezett.

-InuYasha! Örülök, hogy látlak! Már meg sem ölelsz?- kérdezte szokásos, nyugodt hangján.

-Miért tenném?- kérdezett vissza a fiú.

-Hát már nem szeretsz?- szólt Kikyou és közelebb lépett. InuYasha megfogta Kagome kezét és hátráltak.

-Úgy! Szóval őt választottad?! Akkor mindkettőtöknek meg kell halnotok!- mondta, elővette az íját és célba vette a két fiatalt. Ekkor azonban megjelent Iriye.

-Kikyou!- kiáltott rá.

-Te mit keresel itt?- kérdezte félve.

-Emlékszel? Volt két megállapodásunk! Te megszegted! Most pedig vissza kell velem jönnöd!

-Miféle megállapodás?- kérdezte Kagome. Iriye felelt.

-Ha InuYasha Kikyout választja, akkor visszaadom az életét. Ha viszont téged, akkor vissza kell térnie a holtak világába…

-És ő ezt a kis libát választotta? –kérdezte ingerülten Kikyou.

-Igen, őt választottam! És ne beszélj vele így!- szólt közbe InuYasha.

-És mi volt a másik?- kérdezte újból Kagome.

-Visszaadom az életét, ha eltűnik az életetekből…Csak hogy itt van, vagyis megszegte a megállapodásunkat!- felelte Iriye.- Most pedig gyere Kikyou!

-Nem megyek sehova! Inkább megöllek!- mondta és kilőtt egy nyilat Iriye irányába. Ő csak nézte, ahogy lila fénnyel körülvéve száguld felé a nyíl, amit szintén elnyelt.

-Csak a saját dolgod nehezíted…-mondta és felemelte a kezét. Tenyere Kikyo irányába mutatott, majd elkezdett fényleni. A fény felvette egy gömb alakját, majd a lány felé indult. Mikor elérte, Kikyo összeesett.

-Mi történt vele?- kérdezte Kagome, mikor odafutott hozzá. InuYasha meg sem moccant.

-Visszaküldtem…-válaszolta Iriye.

-Nem lehetne valahogy életben hagyni?- kérdezte Kagome.

-Nem…Megszegte a megállapodást! –válaszolta komoran.

-Kérlek!- kérlelte Kagome. Iriye behunyta szemeit.

-Rendben…-sóhajtott egy nagyot. Oda ment a halott lány testéhez, kezét mellkasára tette, mire az újra fényleni kezdett. A fény Kikyou egész testét elnyelte, majd eltűnt.

-Mi történt vele? –szólalt meg InuYasha igen nagy nyugalommal.

-Elküldtem egy másik helyre. Nem emlékszik semmire. Most csak egy egyszerű halandó…Hmm, ez a sok jó tevés teljesen kifárasztott. Sziasztok!- mondta és eltűnt. Kagome örült, hogy végül Kikyouval minden rendben és annak is, hogy InuYasha megvédte.

*

Eközben Naraku magában tűnődött.

-Annak a lánynak sikerült ellenállni egy ékkőszilánknak. Valóban nagy lehet az ereje. És vajon tudj, hogy én ki vagyok?! Vagy hogy ő ki volt?!…De még nagyon megbánja, hogy átvert!- mondta és elkezdett gúnyosan nevetni.

-Kagura! Kanna!- kiáltott ki a két reinkarnációnk. Nemsokára be is léptek.

-Igen?- szólt Kagura. Tanult a múltkori esetből.

-Visszamegyünk! Kell a lány!

-Mi? De hisz nem használ az ékkő sem?! Akkor mégis hogy akarod magad mellé állítani?- kérdezte értetlenül Kagura, mire Naraku elővett egy hatalmas darab ékkövet.

-Ennyinek nem tud ellenállni…-mondta és tovább nevetett.

*

InuYasha és Kagome a faluba együtt mentek vissza. Sango és Miroku már várta őket, hisz Kagome fél órája ott hagyta a lányt.

-Te hol jártál?- kérdezte Sango.

-Hát…Segítettünk Kikyounak…-válaszolta.

-Hogy mit csináltatok?- kérdezte furcsállva.

-Meg akart ölni mind a kettőnket, mert Kagomét szeretem és nem őt –vágott közbe InuYasha.- Aztán megjelent Iriye, aki vissza akarta vinni az alvilágba, de ő nem akart menni, ezért megölte. Aztán Kagome megkérte Iriyét, hogy mégis hagyja életben, és ő megtette. Kitörölte az emlékeit és elküldte egy távoli helyre…

Miroku és Sango figyelmesen végighallgatták.

-És akkor most már soha többé nem találkozol Kikyouval?- kérdezte Miroku.

-Már miért tenném?

-Csak kérdeztem…Ezek szerint ti most együtt vagytok?- kérdezte Sango. InuYasha és Kagome egymásra néztek. Ezen még nem gondolkodtak.

-Persze…-szólalt meg InuYasha.

-Tényleg?!- kérdezte Kagome örülve és meglepve.

-Szerintem hagyjuk őket…-mondta Sango és kirángatta Mirokut. InuYasha megvárta, míg kimennek.

-Tényleg! Igen, Kagome, szeretlek és téged nem akarlak elveszteni! –mondta tőle nem megszokott kedvességgel InuYasha, majd megcsókolta a lányt.

A délelőtt ilyen kellemes dolgokkal telt, de a délután már korántse volt ilyen meghitt. A faluba betört egy szellem és sok házat lerombolt. Később megjelent még egy, aki már jóval nehezebb ellenfélnek bizonyult, de őt is sikerült megölni. A második démon után azonban egy sokkal rosszabb szörnyeteg jött.

-Naraku!- morogta InuYasha, mikor megérezte annak a hitványnak a szagát. Kirohant a kunyhóból.

-Szólj Mirokuéknak! -mondta a lánynak.

Néhány perc múlva meg is érkezett Naraku.

-Mit akarsz már megint?- kérdezte és előhúzta a kardot.

-Én  lányért jöttem…-mondta és körülnézett, de sehol nem látta. –Hol van? –kérdezte.

-Valószínűleg éppen kiéli gyilkos vagy épp segítő vágyait…-felelte InuYasha. –De neked most véged!- ordította és lecsapott Narakura. De mivel ott volt Kanna, nem sokat ért vele. Visszaverte a csapást.

-A fenébe! –morogta.

-Most se hozzád jöttem! A lányt akarom!- mondta Naraku mérgesen. Majd eszébe jutott valami.

-Hmm…-dünnyögte, majd szólította Kagurát, aki rögtön szélpengéket küldött InuYasha felé. Már majdnem eltalálta, mikor Iriye kivédte a csapást.

-Kicsit több kell a szélnél, hogy áttörjék a pajzsom…-nevetett a lány. Naraku elmosolyodott.

-Te lány! Szépen belesétáltál a csapdámba!- mondta és elővette az ékkőarabot.

-Azt csapdának nevezed, hogy megtámadod InuYashát, hogy idecsalogass?

-Honnan tudod…?- kérdezte ámuldozva Naraku.

-Mit? Hogy ezt csapdának szántad? A gondolataid nyitottak előttem…És felejtsd el! Nem fog beválni az ékkő. Már a múltkor sem sikerült!- mondta nevetve Iriye.

-De neked engedelmeskedned kell nekem!- mondta magabiztosan Naraku. –Hozzám tarozol!

-Hogy mi? –kérdezte InuYasha és a közben megérkező Sango, Miroku és Kagome. Iriye lesütötte szemeit.

-Nocsak! Felébredtek benned az apai ösztönök? Kicsit elkéstél, nem gondolod?- kérdezte gúnyosan.

-Á! Szóval tudtad!- mondta Naraku.

-Mit?! Hogy te az apám vagy? És megöltél engem? Igen, tudtam! Mit gondolsz, miért gyűlöllek ennyire?

-Iriye Naraku lánya?- kérdezték InuYasháék döbbenve.

-Jó család!- gondolta magában Kagura.

-Nem! Iriye nem Naraku, hanem Onigumo lánya!- fordult a csapathoz Iriye.

-De hát Onigumo az Naraku!- mondta Miroku.

-Tudom! De az én apám meghalt, mikor Naraku megszületett…

Naraku megragadta a lehetőséget.

-A te apád még itt van!- mondta „kedvesen”. –Még egy család lehetünk, ha akarod- folytatta. –Csak gyere ide!

-Egy család? Először magamra hagytál, mikor tizenhárom éves voltam. Aztán megöltél, mikor tizennyolc. Most én vagyok az alvilág királynője és kénytelen vagyok itt szórakozni veled, mert unatkozom…

-Ez neked szórakozás?- csodálkozott Kagura. Naraku megint rákezdte.

-Kislányom! Emlékszel, milyen szép napokat töltöttünk lent a folyóparton anyáddal?- kérdezte nyájasan.

-Hagyd abba és ne hívj kislányomnak!- szólt rá flegmán, de Naraku folytatta.

-Egyszer, mikor rosszat álmodtál, átjöttél hozzám és én az ölemben fogtalak. Úgy aludtál…

Iriye kezdett ideges lenni.

-Fejezd ezt be!- kiáltott rá.

-Egy másik nap pedig sírva rohantál be a házba, hogy megtámadott egy szellem, pedig csak egy róka volt…

-Azonnal hagyd abba!!!- ordított Iriye. Az emlékek nagyon felkavarták, legalábbis úgy látszott. Fejét fogva térdre rogyott és sírni kezdett. –Hagyd abba, kérlek! Nem bírom!

Naraku közelebb ment.

-Egyszer télen kimentünk megnézni az őzeket és találtunk egy gidát. Hazavittük. Emlékszel?- kérdezte és már Iriye előtt állt. Ő csak sírt a földön, majd megszóllt.

-Apám…Apám! Miért tetted ezt?!- kérdezte. –Pedig boldogok lehettünk volna…

-Még lehetünk! –mondta és letérdelt Iriye elé.- Ölelj meg és akkor megint boldog család leszünk.

-Boldog család…suttogta Iriye és felnézett. Mosolygott és boldognak tűnt.

-Iriye, ne!!!- kiáltott rá Kagome.- Ő nem az apád! Ő Naraku! Be fog csapni!- ordította de már nem figyelt rá.

-Boldog család…-suttogta tovább és megölelte Narakut.

Az alvilág királynője

9.rész

Iriye Naraku, azaz apja karjaiban sírdogált. Teljesen kizárta a külvilágot.

-Iriye! Ébredj!- ordították a többiek. De  már hiába: nem hallott és nem látott semmit és senkit. Elkezdtek Naraku felé rohanni, hogy kiszabadítsák Iriyét. Naraku csak nevetett.

-Már késő! Ő az enyém! –mondta és belehelyezett egy hatalmas ékkődarabot, majd folytatta. –Most pedig kislányom, öld meg őket!

InuYasháék nagyon megijedtek, mert tudták, hogy Iriye ellen nincs esélyük. A lány felállt, leporolta ruháját, majd elindult a csapat felé. Feszült figyelemmel nézték, ahogy közeled feléjük. Semmit sem tehettek. Majd InuYasha megérezte bátyja szagát.

-Sesshoumaru?! Már csak ő hiányzott!- mondta mérgesen és felkészült Iriye támadásának visszaverésére. Bár nem sok esélye volt. Néhány pillanaton belül Sesshoumaru megjelent.

-Mi folyik itt?- kérdezte, mikor körbe nézett.

-Sesshoumaru…-mondta Naraku, mikor meglátta. –Már vártam, hogy mikor érsz ide.

-Valóban? Naés miért?- kérdezte.

-Hogy együtt halj az öcséddel…-válaszolta sunyi mosoly kíséretében.

-Azt inkább kihagynám!- mondta, majd Iriyére tekintett és rámosolygott. Senki nem értette, hogy ezt miért csinálja.

-Sesshoumaru! Iriye engem szolgál és ha megparancsolom, téged is megöl!- mondta Naraku nevetve. Sesshoumaru nyugodt maradt.

-Engem nem fog megölni! –mondta magabiztosan.

-Naraku belerakott egy hatalmas ékkövet! Most ő irányítja!- kiabált Kagome.

-És szerintetek Iriyére hat egy darab kavics?- kérdezte továbbra is nyugodt hangon Sesshoumaru. Nem értették, hogy mire akar kilyukadni. Naraku kezdett ideges lenni.

-Iriye! Öld meg, mind!- adta ki a parancsot. Iriye csak állt és nem mozdult. Naraku megfogta a kezében lévő ékkődarabot és megszorította. Iriye térdre esett, de egy hangot se adott ki.

-Öld meg őket!- mondta idegesen Naraku, de Iriye nem mozdult. Naraku megint megszorította a követ. Csakhogy Iriye most semmit sem csinált. Naraku még erősebben elkezdte szorongatni, de semmi sem történt. Majd hirtelen Iriye hangos nevetésbe kezdett.

-Naraku! Ostoba vagy! - mondta és tovább nevetett. Senki nem értette, hogy mi történik. Iriye felállt, majd Sesshoumaruhoz fordult.

-Szia!- mondta és újra Narakura nézett.

-Sesshoumarut soha nem bántanám- mondta és odasétált hozzá, majd megcsókolta.

Sesshoumaru viszonozta és mosolygott. InuYasáék értetlenül néztek és nagyon meglepődtek a látottakaon. Iriye ezután kivette a testéből az ékkődarabot. Naraku nem tudta, hirtelen mihez kezdjen.

-Kagura! –kiáltotta. Kagura támadásba lendült. A szélpengékkel Iriyét támadta, aki nyugodtan nézte a közeledő csapást.

-Ezt már eljátszottad egyszer!- mondta és nevetett, majd felemelte kezét, mire a csapás visszafordult. Naraku tehetetlenül nézett maga elé. Úgy döntött, jobb ha inkább eltűnik. Csakhogy nem sikerült neki. Iriye megint nevetett.

-Csak nem itt akartad hagyni a kislányod?- mondta gúnyosan és csak nevetett. Naraku, látván hogy nincs kiút, lenyelte a maradék ékkövet, mire egy hatalmas szellemmé vált és nekirontott a csapatnak. InuYasha alig bírta kivédeni a támadást, Sesshoumaru és a többiek félreugrottak. Iriye arcára újra kegyetlenség és bosszúvágy ült ki. És még hozzá mérhetetlen boldogság is. Elővett egy tőrt, majd végighasította vele tenyerét. Fogta a véres tőrt, majd elhajította, egyenesen Naraku szívébe. Ő azonnal összeesett és visszaváltozott. Iriye odasétált a földön fekvő férfihoz. Mélyen szemébe nézett, majd ismét elnevette magát.

-Gyűlöllek!- mondta. –Amióta megöltél, készülök erre a napra! A halálod napjára! Arra, hogy végignézhetem, hogyan halsz meg! Apám!- mondta gúnyosan. Naraku már alig lélegzett, de még támadni próbált. Kihúzta szívéből a tőrt, majd megsebesítette Iriyét, mire az megint kacagni kezdett.

-Mikor fogod ár fel, hogy engem nem tudsz megölni! A tőr a pokolban készült! Halottak csontjából, elkárhozott lelkekből és az én véremből! Akit ez megsebesít, meghal! Lassan, fájdalmasan, kínok közt leli halálát. És már semmi sem menthet meg! Legfeljebb én, de én nem foglak, elhiheted!- mondta és kivette Naraku kezéből a kést.

-Ezt kérem vissza! Nagyon szép darab!- mondta kacagva. Naraku már nagyon rosszul volt. Térdre esett. Iriye csak nézte és nevetet. Apja még néhány szót kipréselt magából.

-Miért? –kérdezte utolsó erejével. Iriye abba hagyta a nevetést, odament Narakuhoz, majd közelebb hajolt és a fülébe súgta.

-Unatkoztam!- mondta és újra beledöfte a tőrt. Naraku már nagyon szenvedett. InuYasháék csak néztek, majd Kagome megszólalt.

-Tudom, hogy sok szenvedést okozott meg minden, de nem lehetne gyorsan végezni vele?- kérdezte. Iriye mérgesen rápillantott, Kagome megijedt.

-Rendben, de akkor végezzetek vele ti! Hmm! De az unalmas lenne! Tegyük kicsit izgalmasabbá!- mondta és megérintette Naraku homlokát, mire az új erőre kapott. –Tessék, most már egyenlőként küzdhettek!

InuYasha nem sokat tétovázott. Fogta a kardját és lesújtott vele. El is találta Narakut, mire az semmivé lett, csak az ékkő maradt. InuYasha egy darabig állt, némán. Senki nem hitte el, hogy vége. Iriye odasétál az ékkőhöz és fölvette. Hosszan nézte.

-Odaadnád?- kérdezte Kagome. –Meg kell tisztítanom…

Iriye csak nézte a gyöngyöt.

- A Négy Lélek Szent Ékköve, mely hatalmas erőt ad halandónk és démonnak egyaránt! Ugyan miért adnám? –kérdezte mosolyogva. Erre kicsit megijedtek. InuYasha kikelt magából.

-Szóval végig ez volt a célod? Csak az ékkövet akartad, nem igaz???

-Ugyan már, ne nevetess! Ez az kő semmi, ahhoz képest, amekkora hatalmam van. Csak rontanék vele- mondta nevetve, majd odadobta a követ Kagome kezébe. Megint meglepődtek. Sesshoumaru az egyik fa árnyékából figyelte az eseményeket és mosolygott, hogy Iriye mennyire élvezi, ha másokat bosszanthat.

-Kérdezhetek valamit?- kérdezte Miroku.- Ha gyűlölted Narakut, mi volt az sírás akkor.

-Kellett egy kis izgalom! Ötven évig unatkoztam odalenn. Muszáj valahol szórakoznom…

-Szerelmes vagy Sesshoumaruba?- vágott közbe Kagome. Sesshoumaru is meghallotta és kíváncsian várta a választ.

-Szerelem? Ostoba emberi érzések! Mire jó az?! Csak fájdalmat okoz! Amit Sesshoumaru iránt érzek, az teljesen más érzés. Ilyen nincs az embereknél. Soha nem értenétek. Most pedig megyek, mert végeztem és új szórakozást kell keresnem. Sziasztok! –mondta és elindult Sesshoumaru felé. Nem értették, hogy mit akar vele.

-Biztosan szereti…-mondta Sango.

-Hogy a bátyám szerelmes lenne? –ez elsőre elég ostobaság, de ahogy így elnézem őket…-mondta InuYasha és a távolodó Iriye után nézett. Iriye odament Sesshoumaruhoz.

-Jössz?- kérdezte.

-Tényleg nem vagy szerelmes belém?- kérdezte nyugodt hangján.

-Ó! Nem kell mindent tudniuk…-mondta mosolyogva, majd megfogta Sesshoumaru kezét és eltűntek.

-Azt mondod nem azok?- kérdezte Sango.

-Én inkább nem mondok semmit! –mondta durcásan InuYasha, majd Kagoméra nézett. Kagome arca elsápadt.

-Mi a baj?- kérdezte ijedten InuYasha.

-Már csak két szilánk hiányzik…-mondta és Sangora nézett, aki nem értette, hogy mit akar ezzel. Kagome folytatta.

-Az a kettő pedig Kouga lábában van…-mondta csendben. Erre Sango is elsápadt, térdre borult és sírni kezdett.

-Kohaku! Ne…-motyogta, mikor megjelent egy fekete alagút és kilépett belőle Iriye.

-Őt majdnem elfelejtettem!- mondta és a háta mögül kilépett Kohaku.

-Nővérem!- mondta és odaszaladt Sangohoz. Iriye, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Most már mindenki boldog volt. Sango visszakapta öccsét. Miroku tenyeréről eltűnt a lyuk, és persze Sangoval is összejött. InuYasha megbosszulta Kikyo halálát és megkapta Kagome szerelmét, bár az már régóta az övé volt. Kougától megkapták a szilánkokat, így az ékkő ismét teljes fényében ragyogott, ezúttal Kagome oltalmazó kezei közt. Örök biztonságban. (Vagy lehet, hogy még sem?)

The End