-          Ügyesek vagytok! – mondta a tigriseknek, majd Melinához fordult – Te, pedig nagyon rossz kislány voltál. Ezért meg kell, hogy büntesselek. Melinát megint láncra verték.

-   Tudom, hol van az égkőszilánk. – mondta Kagura Nobuakának – A jobb vállában van. Vedd ki!

-    Rendben. – Nobusaka engedelmeskedett. Egy tőrrel megvágta Melina jobb vállát, aki erre fájdalmasan felordított. Sesshoumaru ezt meghallotta és a hang irányába tartott. Nobusaka két ujjával kivette az égkőszilánkot, és diadalittas mosollyal bele nyomta a mellkasába.

-          Á, már is érzem, mennyivel erősebb lettem, Kagura! Próbáljuk ki rajta? – kérdezte a lány felé biccentve.

-          Igen. Öld meg!

Nobusaka, az egyébként is sebesült lánynak, újabb sebeket csinált. Szegény lány, végül már állni nem bírt, de a láncoktól nem tudott leülni. Nobusaka éles karmaival felhasította a felsőjét és végig karmolta a hasát. Kagura örömittasan nevetgélt a látványtól.

Sesshoumaru végre oda talált.

-          Ereszétek el! – szólalt meg nyugodt hangon.

-          Á, Sesshoumaru! – köszöntötte Kagura – Örülök, hogy látlak. Hiányoztál.

-          Kagura, nem mondom még egyszer. Engedd el!

-          Mit akarsz ettől a halandótól? – kiabált Kagura – Mit adhat ő, amit én nem? Kérlek, Sesshoumaru, felejtsd el őt! Itt vagyok neked én! – közelebb ment hozzá, de Sesshoumaru elkapta a nyakát.

-          Te egy Senki vagy hozzá képest! – Sesshoumaru egy könnyed mozdulattal kitörte a nyakát.

A szélboszorkány tehetetlen testként esett le a földre. Sesshoumaru ezután Nobusakára nézett.

Nobusaka, látván mit művelt Kagurával, átváltozott egy hatalmas tigrissé. Sesshoumarunak sem kellett több, ő is átváltozott egy félelmetes kutyaszellemmé. Melina is megijedt tőle, még soha nem félt tőle ennyire, mint most. A két félelmetes ellenség halálos küzdelmet folytatott egymással. Végül Sesshoumarunak sikerült felülkerekednie, és megölte Nobusakát. Az holtan rogyott össze, ekkor Sesshoumaru Melinára nézett, még mindig kutyaszellemként. Érezte vére szagát. Közelebb ment hozzá és szagolgatni kezdte.

-          Sesshoumaru… én vagyok az… Lina – mondta neki lány.

Sesshoumaru végül morgott egyet és visszaváltozott. Amikor visszaváltozott, akkor látszottak csak a harc során szerzett sebei, amik nagyon komolyak voltak. Odament Melinához, és letépte a láncait. A súlyosan sérült lányt az ölébe kapta és kivitte a kastélyból.

-          Ne aggódj, szerelmem! – súgta a lánynak – Mostantól mindig vigyázni fogok rád.

 24. FejezetElválás

-     Várj, Sessy! – súgta a lány – Az égkőszilánk ott maradt.

-          Hagyd a fenébe azt! Sokkal fontosabb most ellátni a sebeidet.

-          De Kagoménak fontosak. Kérlek, menjünk vissza érte.

Sesshoumaru megadta magát.

-          Jó, rendben.

Visszamentek az égkőszilánkért. Melinának elég súlyosak voltak a sérülései. Ezért azt kérte a szellemtől, hogy vigye haza. Sesshoumaru átvitte a másik világba és lefektette a lányt.

-          Magadra hagyhatlak? – kérdezte Sesshoumaru-

-          Igen. Majd anyukám ellátja a sebeimet. Ért hozzá, hiszen ápolónő.

Sesshoumaru odahajolt és megcsókolta Melinát. A lányt ekkor fogta el az a rossz érzés, hogy talán soha többé nem látja Sesshoumaru viszont.

-          Mikor látlak legközelebb? – tört ki belőle a kérdés. Sesshoumaru nem mert Melina szemébe nézni.

-          Nem tudom. Nem akarlak még több veszélybe sodorni. Nagyon sokat jelentesz nekem… - ekkor belenézett a lány könnyező szemeibe – Én ezt nem bírom tovább…

Sesshoumaru felállt és átment a másik világba, magára hagyva így a síró lányt.

Nem sokkal később haza jött Melina anyukája, és ellátta lánya sebeit. Megpróbálta kikérdezni, hogy mi történt, de Melina nem volt beszédes kedvében. Érezte, hogy soha többé nem fogja látni Sesshoumarut. Sesshoumaru soha nem mondta neki, hogy szereti, csak éreztette, hogy fontos neki. „Talán nem is szeret… De nem tudok rá haragudni. Annyira szeretem!”

-          És annyira fáj! – tört ki megint belőle ki a sírás.

Sesshoumaru közben elment Kaede anyóhoz, hogy lássa el a sebeit. Nem szólt semmit. Az anyó sem szólt egy szót sem. Tudta, hogy mi baja lehet a szellemnek, hiszen körülötte lévőknek is ugyanaz volt a baja. Inuyasha és Kagome. Sango és Miroku. Sesshoumaru és Melina. Mind, mind szerelmesek. De még maguknak sem merik beismerni.

-          Ezek a mai fiatalok! – mondta Kaede anyó magának.

25. Fejezet3 hónappal később

Eltelt 3 hónap, és Melina azóta nem látta Sesshoumarut. Ő nem vette a bátorságot átmenni hozzá, de a szellem se jelentkezett azóta. Melina azóta elkezdte a főiskolát. Megpróbálta elfelejteni a szellemet, de sajnos nem sikerült. A tükröt és levitte a pincébe, nehogy kísértébe essen és átmenjen. A sulit utálta. Nem nagyon barátkozott össze ott senkivel. Szórakozni is ritkán járt. 3 hónap alatt volt egy pár srác, akik próbáltak neki udvarolni, de mindegyiket visszautasította. Még mindig Sesshoumarut szerette.

Egyik reggel, amikor ment iskolába, majdnem elesett, de valaki elkapta. Felnézett és egy ismerős arcot látott.

-          Kacumoto?! Te, hogy kerülsz ide? – kérdezte Melina meglepetten.

-          Elnézést, de szerintem összekeversz valakivel. – válaszolt a fiú, aki feltűnően hasonlított Kacumotora. Melina most vette észre, hogy tényleg nem ő.

-          Elnézést. – mentegetőzött – Csak nagyon hasonlítasz…

-          Kacumotora? Ezt vehetem bóknak? – kérdezte a srác.

-          Fogjuk rá. Most mennem kell. Szia!

-          Várj! – szólt utána a fiú – Mikor látlak legközelebb?

-          Randizni akarsz velem? – kérdezte Melina meglepődve.

-          Hát… még nem döntöttem el. Esetleg ha eljönnél velem kávézni… talán azután.

-          Hmm… - Melina gondolkodott egy picit – Rendben. 2-kor végzek. Találkozzunk itt 2:30-kor.

-          OK. Szia!

Meilna elindult a suliba. „Jézusom! El se hiszem, hogy randizok! És ráadásul, úgy tűnik én hívtam meg! De ciki! És ha nem jön el? Mindegy. Majd meglátjuk, úgyis rám fér egy kis flörtölés. És egyébként is, túl jóképű ahhoz, hogy visszautasítsam.”

Melina mosolyogva ment be a suliba. Alig várta már, hogy vége legyen. Egész nap nem gondolt Sesshoumarura, pedig ő közelebb volt, mint gondolta…

  26. FejezetTalálkozások

 A nap hamar eltelt, és Melina már a buszmegálló felé közeledett. Nem akart korán odaérni, de késni sem, ezért távolabb állt meg. 2 előtt 3 perccel látta azt a fiút. Milyen fura, még a nevét sem tudja! A srác egyből észrevette Melinát és elindult felé. A lánynak már a torkában dobogott a szíve az izgalomtól. Már nagyon régen érzett ilyet.

      -      Szia!- köszönt neki a fiú – Hát eljöttél?

      -      I-igen. – Melina zavarba jött – De csak azért, mert nem tudom a neved, és kíváncsi voltam.

      -      A nevem Yuka. És csak ezért jöttél?

      -      Tulajdonképpen, nem. Miért? Te miért hívtál el?

      -       Majd megtudod – felelte mosolyogva Yuka – Gyere, igyunk meg egy kávét!

Beültek egy kávézóba. Melina csak hamar feloldódott és jót beszélgetett Yukával. A fiú cseppet sem leplezte mennyire tetszik neki Melina. Melina sem tagadhatta, hogy jóképű ez a Yuka. 4 körül Yuka hazakísérte Melinát.

-          Mikor látlak legközelebb? – kérdezte Yuka reménykedve.

-          Nem tudom. Majd hívj fel. – Melina odaadta a számát és éppen elindult volna, amikor Yuka megfogta a kezét majd ajkait, a lányt ajkaira tapasztotta. Melina nem akart az első randin csókolózni, de végül ő is viszonozta a csókot.

-            Holnap felhívlak. – mondta Yuka kifulladva – Szia!

-          Szia.-  Melina csak ennyit tudott kinyögni, és értetlenül nézett a távozó fiú után.

Melina nagyon örült, hogy végre megismert egy rendesnek tűnő srácot. Bement a házba, majd felment a szobájába. Ahogy körül nézett a szobájában megint eszébe jutott Sesshoumaru. Itt minden rá emlékeztette, hiszen itt voltak először együtt.

-          Ó, Sesshoumaru! Mi lehet veled? – kérdezte hangosan, de nemvárt válasz érkezett.

-          Velem nincs semmi, de amint látom veled több minden történik.

Melina megfordult és Sesshoumaru állt ott teljes életnagyságban. Az arca torz volt a dühtől. A szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. Csak meredten bámult a lányra.

-          Ó, Istenem! – mondta Melina, és átölelte Sesshoumarut, de az eltolta magától a lányt.

-          Ne érj hozzám, mocskos halandó! – mondta elutasítóan a szellem. Melina nem értette mi baja van, de aztán eszébe jutott.

-          Mióta vagy itt?

-          Már egy ideje.

-          Értem. És miért jöttél ide? – Melina hátrált és leült az ágyára. Még az illatát sem akarta érezni a szellemnek, mert tudta, hogy akkor elveszíti a fejét. Már rá se nézett, csak bámulta a padlót.

-          Az már nem aktuális. Hiba volt idejönni. Látom nélkülem is boldogulsz. – mondta Sesshoumaru gúnyosan.

-          Ha csak azért jöttél, hogy gúnyolódj, úgy kívül tágasabb. – mondta Melina egyre idegesebben.

-          Nekem egy halandó nem fogja megmondani, hogy mit csináljak!- üvöltötte Sesshoumaru és a szemei kezdtek vér vörössé válni. A lány kezdett félni tőle. De nem hagyta magát, felállt és a dühös szellem elé állt.

-          Ez nem a te világod! Itt én mondom meg, mit csinálj! Takarodj vissza a te kis szellemvilágodba, és ott játszd a nagyfiút! – most már Melina is üvöltött. Sesshoumaru meglepődött egy pillanatra, majd megint elöntötte a düh. Elkapta Melina nyakát, és fojtogatni kezdte.

-          Mit képzelsz magadról, mocskos halandó? Egy másodperc alatt darabokra téphetlek!

Melina már nagyon fuldoklott, és Sesshoumaru látta a szemében a félelmet. Hirtelen elengedte. Akkor fogta fel, hogy mit is művelt. Lehajolt a lányhoz, aki még a nyakát fogdosta és levegő után kapkodott.

-          Lina! Ne haragudj! Elvesztettem a fejem! – könyörgött neki a szellem – Kérlek, bocsáss meg! A féltékenység elvette az eszemet! – Sesshoumaru segíteni akart neki felállni, de Melina nem hagyta.

-          Ne érj hozzám! – Melina felállt és falhoz hátrált – Takarodj innen!

Sesshoumaru szomorúan nézett Melinára. Nem akarta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Megfordult és elment. Melina pedig a falnál állt és elkezdett zokogni. Fel sem fogta mi történt. Majdnem megölte az a férfi, akit tiszta szívből szeret.

 27. FejezetŐszinte beszélgetés

 A középkori Japánban:

Sesshoumaru átment az átjárón és Inuyashával találta szembe magát.

-          Te meg, mit keresel itt? – kérdezte Sesshoumaru mérgesen.

-          Téged.

-          Tudod, hogy szavamat adtam, hogy egyelőre nem öllek meg.

-          Most nem arról van szó. Hanem rólad, és Melináról.

Sesshoumaru most már különösen mérges lett.

-          Öcsikém, te csak foglalkozz a saját dolgaiddal! Engem meg hagyj békén! – Sesshoumaru el akart menni, de Inuyasha elé állt.

-          Addig nem mész el, amíg nem beszéltünk! – mondta Inuyasha határozottan – Én se jó kedvemből vagyok itt. Kagome küldött, mert aggódik érted. Az utóbbi időben nagyon szomorú vagy. Még a szokásosnál is jobban.

-          Inuyasha nem mondom még egyszer. Állj félre!

-          Rendben. – Inuyasha félre állt – De hozzám ne gyere, ha valami bajod van!

Sesshoumaru megállt. Valakivel tényleg beszélnie kell, mert ebbe bele fog őrülni.

-          Hát legyen. – egyezett bele Sesshoumaru.

-          Na végre. Tudom, hogy mostanában sokat jártál át a másik világba. Gondolom Melina miatt. Miért nem beszélsz vele?

-          Az nem olyan könnyű. – kezdte a szellem – Ma például beszéltünk.

-          És? – sürgette az öccse.

-          Majdnem megöltem. – ismerte be Sesshoumaru. – Nem tudom mi történt velem, de elkapott a düh. A szellem vér kiütközött rajtam. Láttam egy halandóval. Csókolóztak. Rettentően féltékeny lettem. Majd fel robbantam a dühtől.

-          Megértelek. Én is meg tudnék őrülni, ha Kouga csak hozzáér Kagoméhoz. Szét tudnám szedni!

-          Hát már nem Kikyout szereted? – kérdezte a szellem. Inuyasha zavarba jött.

-          Öö… nem… vagyis igen… nem tudom.

-          És te akarsz nekem segíteni?

-          Most nem rólam van szó. Mit érzel iránta?

-          Nem tudom. Talán szeretem. Talán csak ragaszkodok hozzá. De ő egy halandó. Halandóba nem szerethetek bele!

-          Miért nem? Apánk is bele szeretett egy halandó nőbe.

-          És látott mi lett a végzete.

-          De apánk boldog volt. Még ha csak kevés idő is adatott meg neki. Te ne ess ugyanebbe a csapdába. Ha szereted, akkor minden együtt töltött perc számít. És különben is, csak örülhetsz, ha olyan erős hanyouid születnek, mint én. – húzta ki magát Inuyasha.

-          Ha- ha! Ne nevetess! De lehet, hogy igazad van. – de ekkor eszébe jutott valami – És mi van, ha már nem szeret? Végül is egy másik halandóval csókolózott. Talán már nincs is esélyem arra, hogy valaha is boldog legyek…

-          Nyugi. – csitította Inuyasha – Menj el hozzá, és mond el neki mit érzel. Hidd el, még mindig szeret.

-          De majdnem megöltem.

-          Ezt is meg fogja érteni, hiszen szellem vagy.

-          Mindegy. Már nincs veszteni valóm. Beszélek vele. Még ma este.

-          Na végre. Most már mennem kell. Majd értesíts a fejleményekről.

 Már beesteledett, mire Sesshoumaru rászánta magát, hogy visszamenjen a lányhoz. Amikor Melina szobájához ért, és benyitott, meglátta, hogy a lány eszméletlenül fekszik a földön.

-          Jézusom, Lina!- Sesshoumaru lehajolt hozzá – Mi történt veled?

Alig, hogy kimondta ezek a szavakat már tudta. A lány nyakán ott volt az ő kezének lenyomata, és a hegyes körme belenyomódott a lány bőrébe, így halálos mérget jutatott a szervezetébe.

-          Istenem, mit tettem? – a szellem a karjába zárta Melinát.

-          Se-sesshoumaru… - szólalt meg a lány.

-          Lina! Hát élsz!? – Sesshoumaru boldogan magához szorította a lányt.

-          Megfojtasz… - nyögte ki nagy nehezen Melina.

-          Jaj, ne haragudj! Csak úgy örülök. Én annyira saj… Lina?

Lina megint elájult. Ekkor Sesshoumaru felkapta az ölébe, és úgy döntött elviszi ahhoz az anyóhoz. Ő biztosan tud rajta segíteni.

Kaede anyó szerencsére tudott rajta segíteni, de ha egy órával később viszi oda, biztosan meghalt volna.

-          Már elaludt. – mondta az anyó, amikor kijött a kunyhóból. – Rendbe fog jönni.

-          Hála az égnek! – Sesshoumarunak nagy kő esett le a szívéről.

-           De én sokkal jobban aggódom a lelki egészségéért. Sesshoumaru, ez lány igazán szeret téged. Vigyáznod kéne rá, nem megölnöd.

-           Tudom. – válaszolt a szellem idegesen – Ígérem, többet nem fordul elő.

-           Remélem is. Mert legközelebb bele is halhat!

-           Te, halandó ebbe ne szólj bele! – Sesshoumaru sértődötten elvonult.

-           Nem értem a szellemeket, Kagome. – mondta az anyó a távozó szellem után nézve. – Szereti őt, de nem vállalja fel az érzéseit.

-           Meg tudom érteni őt, Kaede anyó – mondta Kagome – Hiszen az apja is egy halandóba szeretett bele. Ő nem akar ugyanebbe a hibába esni.

-           Igazad van, Kagome. A többiek, hol vannak? – nézett körbe az anyó.

-           Inuyasha elment Totosaihoz, megélesíteni a kardját. Sango és Miroku pedig… nem tudom.

-           Á, fiatalok! Menjünk, nézzük meg Melinát.

29. FejezetBeismerés

 Amikor Melina magához tért szörnyen fájt a feje. Nem tudta, hogy hol van. Szétnézett a szobában. Látta, hogy Kaede anyó fekszik nem messze tőle. A másik oldalt Inuyasha és Kagome összeölelkezve. Kint éjszaka volt. Melina felkelt és nesztelenül kiment. Még egy kicsit kába volt a gyógynövényektől, de elhatározta, hogy haza megy.

Nem messze a kunyhótól, Sesshoumaru megérezte Melina illatát. Hamar ott termett a háznál. Melina már nem volt ott. Sesshoumaru elindult utána. A lány nem sokkal járt előtte. Egyébként sem ismerte ezt a világot, de így sötétben még jobban eltévedt volna… ha Sesshoumaru nem éri utol. Melinát egy fa tövében találta meg.

-           Lina… Jól vagy? – kérdezte Sesshoumaru és megállt a lány előtt.

-           Nem tudom. – válaszolt Melina – Talán jól kéne lennem? – szúrós tekintetét a szellemre emelte – Végül is majdnem megöltél. Vagy nem?

-           Lina… mondtam már, hogy sajnálom. Elvesztettem az eszemet. Szörnyen féltékeny voltam – Sesshoumaru leült Melina mellé.

-           Ez akkor sem ok arra, hogy megölj.

-           Tudom. Sajnálom. Kérlek, próbáljuk meg újra. – Sesshoumaru megfogta a lány kezét – Lina… SZERETLEK… Sokáig nem akartam beismerni, hogy így érzek egy halandó iránt. De tovább nem tagadhatom. Nélküled már semmi vagyok. Olyan érzéseket hoztál elő belőlem, amiket soha senki azelőtt. Tudom, hogy te is szeretsz. Ugye?

Melina szóhoz sem jutott a szóáradattól. 

 30. FejezetBoldogan, amíg…?

 Melina szóhoz sem jutott. Sesshoumaru persze várta, hogy Lina is bevallja, hogy szerelmes belé. A lány nagy nehezen megkérdezte:

-           Tényleg szeretsz? Nem hazudsz?

-           Nem hazudok. Nem vagyok benne biztos, hogy ez szerelem, de annak kell lennie. Azelőtt senki iránt nem éreztem ilyet. És te? – kérdezte Sesshoumaru reménykedve – Szeretsz még?

Melina úgy döntött, hogy húzza még egy kicsit a szellem agyát.

-           Nem tudom. – és elfordította a fejét – Talán. Olyan kuszák most az érzéseim.

Sesshoumaru, egyébként is fehér arca, még jobban lefehéredett. Majd felállt.

-           Ha így állunk, jobb ha most hazamész, és soha többé nem jössz vissza.

-           Szóval, ilyen hamar feladod? – Melina is felállt.

-           Ezt, hogy érted?

-           Lehet, hogy hülye vagyok, de még azután is amit műveltél velem, még mindig szeretlek. – a lány felnézett a szellemre, aki talán most először életében mosolygott vissza a lányra – Nem tudom, hogy működni fog-e ez a kapcsolat, de én mindent megteszek, azért, hogy boldog légy.