Ne aggódj én Verselő Lina vagyok, nem egy kisstílű boszorkány tanonc. :o)

Rin segített Linának lábra állni, és odamentek Sesshoumaru fekhelyéhez. Lina letérdelt mellette, mellkasa fölé helyezte kezeit, mély levegőt vett és mondta:

Legyen áldott teremtő kezed, mivel az életnek magvát elvetetted. Imádkozom előtted és kérlek, adj még egy esélyt lényednek. Mutasd meg kegyes hatalmad, és áldani fogom örökre, a te neved!

Sesshoumaru testét hatalmas fény járta át. Mindannyian reménnyel telve várták, hogy mi fog történni. Megérte. Sesshoumaru pár perc múlva mocorogni kezdett, és lassan a szemét is kinyitotta. Lina nagy megkönnyebbülést érzett a szívén. Sessy először nem értette, hogy mi történt vele. Tulajdonképpen az őt figyelő két aggódó szempár idegesítette a legjobban.

Mit bámultok? – szólt rájuk egy kicsit ingerülten.

Látom a modorod semmit sem változott, én is örülök, hogy felébredtél. – válaszolt mosolyogva Lina.

Miért talán életveszélyben voltam?

Hát eléggé… –szólalt meg Rin, aki szintén örült.

Egyébként miért tettél, ilyen őrültséget? – vágott a szavába Lina, mielőtt még Sessy válaszolhatott volna Rinnek.

Mire gondolsz? – kérdezte értetlenül Sessy.

Arra, hogy megmentettél engem a Souryuuhától.

Hát… nem tudom. – válaszolt, de egyértelműen zavarban volt. – Talán azért…

Igen… - Lina idegei kezdtek dagadni.

Mert… nem akartam, hogy a leendő társam meghaljon. – Sessy ezt olyan gyorsan mondta ki, mintha attól félt volna, hogy útközben elveszíti a fonalat. :o)

Szóval így állunk. – felelte sunyi mosollyal Lina. – akkor meg van bocsátva. ;o)

Azzal Lina faképnél hagyta őket. Furcsamód nem fáj semmije. Úgy látszik, amikor ráolvasta Sesshoumarura az Újjászületés varázsigéjét, akkor az, rá is hatott. Ennek örült, mert most már szabadon mozoghatott. Sesshoumaru még egy napig betegeskedett. A következő két napban nem mehettek sehova, mert odakinn hatalmas vihar tombolt, és a barlang biztonságos volt. Sesshoumaru ez alatt nem volt valami nagyon nyugodt. Fel-alá járkált a barlangban és folyton kifelé bámult, majd dörmögött magában valamit, és ott folytatta, ahol eddig.

Ideges vagy? – szólt neki Lina, mert őt már nagyon idegesítette ez a mászkálás.

Nem. – válaszolt ridegen Sessy.

Akkor ülj már le! Idegesít a rohangálásod. Olyan vagy, mint egy bolygó hollandi.

Hogy mi??? Engem ne hasonlítgass egy közönséges emberhez. – förmedt rá Sessy, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. :o)

A beszélgetés után többet nem lehetett hallani a hangját, legalább is aznap. Másnap ő ébredt föl elsőnek, és örömmel látta, hogy elállt az eső. Így a mai nap végre elindulhatnak Linával Shabranigdo ellen. El is indult, hogy felkeltse, de mikor meglátta milyen édesen álszik úgy döntött, hogy mégsem ébreszti fel a kislányt. Lina majdnem délig aludt. Mikor felébredt, már mindenki fenn volt és ebédhez készülődtek. Sesshoumaru pont akkor ért vissza, amikor Lina éppen kilépett a barlangból.

Azt hittem már fel sem ébredsz? – kérdezte érdeklődve Sessy.

Sajnálom. Ez az idő olyan nyomasztó volt. – válaszolt félkómásan Lina.

Pedig azt hittem, hogy ma végre elindulhatunk.

Akkor miért nem keltettél fel?

Mert olyan aranyosan aludtál, gondoltam nagyon álmos lehetsz. – Sessy elpirult.

Hogy??? – Lina nagyon meglepődik. :o) – mikor először találkoztunk nem gondoltam volna, hogy tudsz ilyen kedves is lenni. :o)

Nekem is van szívem!!! – felelte még mindig pirulva Sessy.

Igen, azt gondoltam. Nos, akkor mikor indulunk? – kérdezte érdeklődve Lina, és ezzel le is zárta a „szíves” témát.

Majd, ha ettünk.

Ebéd közben egyikük sem, szólt egy szót sem, és amikor eljött az indulás ideje, mindketten szó nélkül pakoltak össze. Rin és Yaken is csendben pakoltak, de néha azért figyeltek, hogy melyikük kezdi újra. Azonban még út közben is alig volt hallható néhány szó, amit váltottak. Így aztán a kis csapat csendben haladt előre a végzet felé.

Már harmadnapja mentek, amikor rémült kiáltás hallatszott, és Sesshoumaru vérszagot is érzett. Rint és Yakent hátrahagyva a két harcos elindult a hang és a vér irányába. Hamar odaértek. A látvány nem volt szép, de mindketten hozzászoktak már az ilyenhez, ezért nem is csodálkoztak. Lina körülnézett hátha van még túlélő, míg végül talált egy férfit, akinek súlyos sebek voltak az egész testén. Valószínűleg már az utolsókat rúghatta.

Hatalmas szörnyek támadtak ránk. A vezetőjük egy pávián bőrbe bújt szellem volt. Ő is nagyon erős volt. Ha valaki a közelébe ment közülünk, akkor kínok közt halt meg. Megfulladt a szellem testét körülvevő mérgező aurától. És azt mondta, „minden emberre ez vár, aki nem engedelmeskedik nekem, illetve a Sötétség Mindenható Urának”! Kérlek, mentsétek meg a világot!!! – azzal meghalt a férfi.

Naraku. – szólalt meg hirtelen Sessy.

Tessék?

A szellem, aki a vezetőjük volt, az Naraku.

Ismered?

Igen. Ádáz ellenségem. De most Shabranigdo sokkal fontosabb. Azonban ha ő is vele van, akkor abból semmi jó nem sülhet ki. – mondta gúnyos vigyorral Sessy – azt hiszem jobb, ha sietünk.

Visszamentek Rinékhez, majd gyorsan haladtak tovább, de mindketten tudták, hogy itt már többről van szó, mint az elején. Ha Naraku felbukkan, ott kő kövön nem marad, és ha Shabranigdoval szövetkezik, akkor nemcsak a világ, hanem az egész Univerzum veszélyben forog majd. Az következő néhány órában semmi különleges nem történt. Lina sejtette, hogy Shabranigdo a közelben lehet. Egyre több szörnnyel találkoztak, és az erősségi szintjük is növekedett. Egy-egy csata után nemcsak neki, de Sesshoumarunak is le kellett pihennie, addig is ettek. Mindketten tudták, hogy hamarosan elérik a céljukat.

Yaken! – szólt egy ízben Sessy. – Ha odaértünk téged és Rint hátrahagyunk, és csak ketten megyünk tovább Linával. Túl veszélyes lenne nektek.

Rendben Sesshoumaru Nagyúr.

Azonban ekkor még ő sem sejtette, hogy a számításaiba egy kis hiba lesz. Ugyanis a Sötét nagyúr még mindig Lina erejére pályázott, így ő és Naraku Lináékat kereste, és ez alatt pusztította el a falukat. Tehát valahol majd „egymásra találnak” az ellenségek. De ki tudja hol?

A következő nap megpihentek. Sesshoumaru feltett szándéka az volt, hogy holnap Rin és Yaken már nem jönnek velük, de ezt valahogy közölni kellett velük.

Yaken! – kezdte Sessy.

Igen, uram.

Holnaptól itt maradtok Rinnel, ebben a barlangban. Biztonságosnak látszik, és elég messze van a csatától, tehát gyakorlatilag nem eshet bajotok.

Ilyen hamar nagyuram

Igen. A szagok alapján úgy látszik, hogy nem csak mi keressük Shabranigdot, hanem ő is minket…

Az nem úgy van. – szólt közbe Lina – a Sötét Nagyúr… nem téged… nem Rint… és nem is Yaken keresi…

Hát akkor kit? Csak nem…

Eltaláltad. Engem akar… pontosabban az erőmet, és bármire képes, hogy megszerezze. Éppen ezért keltem útra. Megölte a barátaimat az erőmért, de… nem tudta megszerezni. Egyszer… egyszer már legyőztem, és most is legyőzöm, még ha… még ha az életembe is kerül. Sesshoumaru! Shabranigdo nagyon-nagyon erős. Oly annyira, hogy te azt el sem tudod képzelni. Én, aki már harcoltam vele van valamennyi fogalmam ereje nagyságáról, de még én se láttam teljes erejéből harcolni. Talán mert nem neki egyszer sem esélyt rá. – ezt Lina gúnyos mosollyal mondta – Zheffiednek is csak arra volt ereje, hogy szétzúzza a testét, és a világ hét különböző helyére elzárta őket. Ha viszont egyesülnek, akkor már az én varázserőm se menthet meg minket. Éppen ezért kell, azelőtt megölnünk, mielőtt megtalálja a darabjait. Azért mondtam ezt el most neked, hogy tudd, nem egyszerű szörnnyel van dolgunk. Minden szörny urával, a Rubinszemű Shabranigdoval.

És ezt miért nem mondtad el eddig nekem?

Mert azt hittem tudod, de mikor láttam, hogy nincs a szemedben félelem, rájöttem, hogy te nem is ismered a Sötét nagyúr történetét, csak annyit tudsz róla, hogy gonosz és fenyegeti a világot.

Hát ez tényleg így van. De ezek után is elmegyek veled.

Ugye tudod, hogy az életeddel játszol? Gondolj bele mi lesz velük, – itt Rinre és Yakenre mutatott – mit kezdenek nélküled.

Tudnak ők magukra vigyázni. És én döntöm el, hogy mit kezdek az életemmel.

Ahogy akarod. Holnap reggel találkozunk. Addig is pihenj! Erőt kell gyűjtened a csatára! Nekem el kell intéznem valamit. Reggelre visszaérek.

Hova mész?

Aludj! – Lina rámosolygott Sessyre és elhagyta a barlangot.

A közelben lévő vulkán felé vette az útját. Hogy miért pont arra, azt maga sem tudta, csak a lába vitte. Tulajdonképpen fürödni indult. Sejtette, hogy a vulkán közelében lehetnek forró vizű tavacskák. Fél órájába sem telt és máris talált egyet. Nem volt túl nagy, viszont kellemes volt a hőmérséklete. Levette ruháit és bement a vízbe. Szerette az ilyen fürdőket. Könnyen ellazulhatott tőle az ember, és így könnyebben tudott gondolkodni. Azt szerette volna, ha a barátai újra vele legyenek. Nagyon hiányoztak neki. Nap, mint nap eszébe jutottak. Naga, Zelgadis, Amelia, Xellos, Shilphiel, Gaurry – bárcsak újra együtt lehetnék velük. Talán, ha Shabranigdo legyőz és elveszi az életem, akkor újra láthatom őket, de… Sesshoumaru. – A gondolatai most a szellem körül forogtak. Olyan sok ideje együtt vannak, és még soha nem látta őt mosolyogni. Tud egyáltalán? Biztos tud.

Gondolatait közeledő léptek zaja szakította félbe. Türelmesen figyelt és tettre készen várta a közeledőt. De semmi oka nem volt félni, ugyanis egy régi, jóbarátja volt az ismeretlen.

Nahát Linus! Csak nem akartad megtámadni a legjobb barátnődet. Még ilyet!

Lina felismerte a hangot és feléje fordult. Naga állt előtte, teljes életnagyságban. Nagyon megörült barátnőjének. Nem törődve azzal, hogy meztelen, kipattant a vízből és a barátnője nyakába ugrott.

Naga!!! De örülök neked. Hogy kerülsz te ide? Úgy hallottam, hogy te is Shabranigdo egyik áldozata lettél.

Drága barátnőm! Úgy ismersz te engem, aki csak úgy megadja magát. Meg kell hagyni, találkoztam vele, és kaptam néhány sebet, de itt vagyok.

Örülök, hogy te túlélted.

Ezzel azt akarod mondani, hogy a többiek…

Igen. Meghaltak.

Ezt nem hiszem el! Gonosz szörnyeteg! Ezt nem ússza meg szárazon!

Nyugalom én is meg akarom őket bosszulni, de ahhoz előbb meg kell találnunk.

Ne aggódj! Ahogy én Shabranigdot ismerem tuti, hogy téged keres égen-földön, úgyhogy előbb-utóbb biztos összefutunk vele.

Sesshoumaru is ugyanezt mondta!!!

Az meg ki a szösz???

Egy szellem, aki szintén el akarja pusztítani a Sötét Nagyurat. Nagyon nagy ereje van. Kis híján engem is legyőzött.

Ezt nem mondod komolyan?! És, hogyan taliztál vele?

Hát az egy hosszú történet.

Nem baj van elég időnk. Vagy sietsz valahova?

Hát reggelre vissza kell mennem hozzá. Addig pedig el tudom mondani.

Oké! Addig is fürödjünk egy jót!

Azzal Naga is levette a ruháit és Linával együtt visszament a vízbe, ahol Lina mesélni kezdett. Elmesélte, hogyan mentette meg Sessy az életét, aztán a harcot köztük, majd, hogy milyen kedves volt hozzá. És mesélt, mesélt és mesélt. Naga pedig értelmesen hallgatta a történetet. Mikor Lina végzett csak ennyit kérdezett:

Na mindent értettél?

Hát persze. Ne nézz ennyire hülyének!

Jól van, na! Azért nem kell mindjárt leharapni a fejemet.

Megfürödtek, majd kimásztak a vízből, gyorsan megszáradtak, és utána felöltöztek. Mivel még messze volt a reggel, ezért úgy döntöttek, hogy sétálnak egy kicsit, így kerülő úton tértek vissza Sesshoumaruhoz. Mivel ő még nem kelt fel, úgy döntöttek, hogy tüzet gyújtanak a barlang előtt és megvárják. Nem kellett sokáig várniuk, mivel Sesshoumaru ismeretlen szagot érzett Lina mellett, ezért gyorsan felébredt.

Hát ez meg ki? – kérdezte hűvösen Sessy, mikor meglátta Nagát.

Mi ez a modor? Velem te így nem beszélhetsz szellem. – vágott vissza Naga, látszott rajta, hogy nem tetszett a megszólítás.

Én is mondhatnám ezt. Szóval ki vagy te?

Naga vagyok. Lina egyik barátja.

Lina azt mondta, hogy meghaltak a barátai.

Hát, íme egy túlélő. Én nem olyan vagyok, akit könnyen le lehet győzni.

-         Pedig pontosan úgy nézel ki.

-         Ezt hogy érted? – förmedt rá Naga, kezdett kijönni a sodrából.

-         Sehogy. Értsd úgy, ahogy akarod! – hagyta rá Sessy. Most valahogy nem volt kedve vitatkozni.

Naga erre már nem válaszolt. Látszott, hogy egy kicsit megsértődött, de nem akart vitába bonyolódni. Lina ez alatt tágra nyílt szemekkel figyelte a kibontakozóban lévőket, és nagyot sóhajtott, amikor azok végre abbahagyták a veszekedést. Kellemesen, mintha mi sem történt volna, megették reggelijüket, majd hárman indultak tovább: Lina, Sesshoumaru és Naga, de Lina végig Sessy és Naga között ment.

Már három napja mentek, de sehol nem találtak semmit. Se egy legyilkolt falut, se támadó szörnyekkel nem találkoztak. Ez felettébb furcsa volt mindegyiküknek. A negyedik nap reggelén úgy tűnt, hogy ismét unalmas napnak néznek elébe, de mégsem így történt. Éppen egy falun haladtak végig, amikor hatalmas robaj támadt mögöttük, és az eget hatalmas fekete felhő takarta el. Mindhárman egyszerre fordultak meg, amit láttak attól majdnem elakadt a lélegzetük.

Teljes életnagyságban állt előttük Shabranigdo, és a vállán ott csücsült a páviánbőrbe bújt, Naraku. Lina tudta, hogy eljött a pillanat, hogy végezzen velük, de tudta, hogy ez nem csak az ő csatája, hanem Sessy-jé és Nagájé is. Mielőtt bármit mondhatott volna Shabranigdo megszólalt:

-         Hát végre megtaláltunk benneteket. De ha jól sejtem, akkor tudtátok, hogy keresünk titeket. Vagyis nem ért nagy meglepetéssel a felbukkanásunk.

-         Úgy van, ahogy mondod, de nem számítottam rá, hogy ti találtok meg minket. Ez egy kicsit meglepett. – válaszolt Lina, hogy egy kicsit húzni tudja az időt, amíg kitalál valami hatásos fegyvert.

-         És ezt ugyan miből gondoltad?

-         Narakuból – felelte Sessy – ő mindig az a meghúzódós típus volt. Mindig nekem, vagy annak az ütődött öcsémnek kellett megtalálni. De hála a mérges kigőzölgéseinek hamar a nyomára bukkantunk. :o)

-         Nos Sesshoumaru, ahogy az idők, úgy az emberek is változnak.

-         Te nem is vagy ember? Te csak egy nyomorult félszellem vagy!

-         Mi??? – ordította Shabranigdo – nekem azt mondtad, hogy teljesen szellem vagy.

-         Lehet, hogy csak félszellem vagyok, de egy erős félszellem. – felelt Naraku, de belül reszketett.

-         Én nem társulok korcsokkal. Ők a szellemvilág mocskai. Azonnal takarodj!

És Shabranigdo abban a szempillantásban a hamuvá tette egyenlővé a gaz Narakut. Eggyel kevesebb – gondolta belül Lina. Most már csak a Sötét Nagyúr az ellenségük.