STATIC-X
Új albumuk, a Shadow Zone megjelenésével a
Static-X (Wayne Static:
ének, Tripp Eisen: Gitár, Tony Campos: basszus, Nick Oshiro: dobok)
ismét veszélyes fegyvert tart a kezében: a lemez pontosan azt nyújtja,
amit várunk, és egy őrült erejével ontja a remek dalokat. Lehet, hogy
klisének tűnik, de valóban ez az igazság: az album az együttes eddigi
legjobb munkája; a dallamokat átitatja a zenei őrület és jól
megkomponált zenei mizantrópia. „Nem tudom ezt az albumot az előző
kettőhöz hasonlítani, annyira más mint azok.” – mondja Static. „Ezúttal
Tripp is mellettem volt, és ez volt az első alkalom, hogy volt egy
szerzőtársam. Nagyon szuper élmény volt, mert ő teljesen megírt
néhányat a dalok közül, és nekem csak az énekszólammal kellett
foglalkoznom. Én kihívásként próbálom felfogni a zenélést, és azt
hiszem, ez az album sokkal inkább úgy hangzik, mint egy kerek egész.”
Valóban, Eisen először volt a Static-X-el a stúdióban – Pont a Machine
felvételeit követően csatlakozott a bandához – de legfőképpen Staticnak
köszönhető a Shadow Zone hangzásának sötét mélysége. „Az a vicces az
egészben, hogy az új lemezen azokat a dalokat amelyeknek olyan igazi
Static-X hangzása van, Tripp írta.” – mondja Static amikor az új
albumon található dallamokról faggatjuk. „Azt gondolom, hogy az ember
mindig próbál fejlődni, új dolgokat megmutatni. Nagyon unalmas lenne
ugyan azt a szart újra meg újra megcsinálni. Amikor a ’Not Meant For
Me’-t csinlátam a Queen Of The Damned (A kárhozottak
királynője)hanganyagához, szóval, akkor igazán énekeltem, és nagyon jó
volt a hallgatóság reakciója, úgyhogy azt gondoltam, hogy akkor miért
is ne csinálhatnám ezt.”
Az eredmény pedig egy olyan album lett melyen az énekes hangjának
sokszínűsége csak a dalokban ötvözött zenei stílusok változatosságával
mérhető össze. Az album első kislemezéből az a „The Only”-ból egy
élesebb, tisztább hangú Staticot ismerhetünk meg; az industrial zenére
olyan jellemző hangszín helyett egy sokkal kidolgozottabb hangot
hallhatunk: a hatás fergeteges. A ”So” hátborzongatóan nyersen és
ércesen vall a lelki fájdalmakról és a csapat egyik legjobb számai közé
növi ki magát. A lemez változatossága az, ami igazán érdekessé teszi a
Shadow Zonet.
„A korábbi bandáimban játszottam mindenfélét, kezdve az akusztikus
dalokkal egészen a nagyon húzós metal/death számokig, úgyhogy azt
hiszem, hogy az új albumunk mindennek a betetőzése.”- meséli a csapat
frontembere. „Régebben megpróbáltunk mások lenni, megpróbáltuk
elkülöníteni magunkat másoktól és én sok időt töltöttem el azzal hogy a
dalszövegeket kevésbé személyessé tegyem. Most már nem törődöm ezzel.
Most azt gondolom, hogy vagyunk akik vagyunk, és egyszerűen csak jó
dalokat akarok írni és ezekre építkezni.”
A „Destroy All” vadsága és a „Kill Your Idols” tombolása után
az album komor záró száma az „Invincible” egy igazi merész ugrás a
felkavart lelkek mélyébe. A jelek szerint nem csak Static az, aki
lelkiismereti kérdést csinál a dalszövegek mondanivalójából, hiszen a
„Dead World”-ben hallhatjuk Eisen véleményét is. „Eben a dalban néhány
szövegrészt én írtam.” – mondja a gitáros, majd idéz a dalszövegből:
„Sometimes I wish I could see beyond this dead world…” (Néha azt
kívánom bárcsak láthatnám mi létezik ezen a halott világon túl.) „A
szövegeknek amiket írtam filozofikus jelentősége van: arról írok,
hogyan teszi tönkre a világot, a kultúrát a kormányintézkedések,
amelyek lerombolják a szabad piaci rendszert is. Egy halott világban
élünk és ez csak egyre romlani fog, hacsak nem jövünk rá hogyan
fordíthatnánk meg ezt a folyamatot.”
„Először egy kicsit furcsa volt Trippel együtt írni a dalokat, mert még
sohasem dolgoztam együtt senkivel sem.”- ismeri el Static. „De
ráéreztünk egymás ritmusára és könnyen szót értettünk.” „És nagyon is
jól megértettük egymást” – tette hozzá Eisen, az egész csapatra utalva.
„Mindannyian együtt dolgoztunk ezeken a dalokon. Tizenhárom új dal
található ezen az albumon, és mindnek megvan a saját története, hogy
hogyan készült el. Van néhány da,l aminek én írtam a zenéjét és Wayne
pedig a szövegeket, vannak amiken az egész banda együtt dolgozott, sőt,
még egy olyan dal is szerepel az albumon, ami néhány évvel ezelőtt
született és most egy kissé átdolgoztunk. Vannak olyan dalok is, amiket
együtt írtunk, jammelés közben, mint például az első kislemezen
szereplő dalt, a „The Only”-t is. Ez az első olyan dal, amit az egész
banda együtt írt.”
A Static-X legújabb tagja a dobos Nick Oshiro, aki könnyen
beilleszkedett és méltó utódja lett Ken Jaynek, sőt, tökéletesen vissza
tudja adni amit Josh Freese [A Perfect Circle] a stúdióban feljátszott.
Annak ellenére, hogy az eredeti felállásból már csak Static és Campos
maradtak meg, a csapat névadója úgy érzi, hogy a csapat összetétele
jobb, mint valaha. „Az összetétel igazság szerint még soha sem volt
ilyen jó. Furcsa, mert Koichi [a csapat eredeti gitárosa] pont azelőtt
csatlakozott hogy aláírtuk a szerződést, felvettük a lemezt és turnézni
indultunk, aztán rögtön kilépett. Számomra kicsit olyan érzés, hogy:
’Itt volt egyáltalán?’ Úgy két évig játszott velünk, Tripp pedig már
több mint három éve a csapatban van. Mindannyian nyugodtak vagyunk, és
Nick személyében olyanra emberre találtunk aki szuperül beleillik a
bandába, jól érezzük magunkat együtt, a turnékon is jól kijövünk.
Úgyhogy nagyon szuper hogy velünk van. A régi dalok pedig ugyan úgy
szólnak, sőt talán még jobban is.”
„Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják: ’Hiányzik Ken, hiányzik
Koichi’”- magyarázza tovább Static. „De tudod mit? Az élet megy tovább,
és szerintem a shownk az egyik legenergikusabb amit láthatsz, és ezt
senki sem tagadhatja le. Szerintem ez azért van így, mert a színfalak
mögött is jól kijövünk egymással, mindenki nagyon jó zenész és mert
szeretjük amit csinálunk. Mi zenélünk, nem pedig megjátszuk magunkat,
és nem próbálunk meg mások lenni, mint akik vagyunk. Csak kimegyünk és
nyomatjuk a zenénket. Szerintem tovább fogunk fejlődni, de megtartjuk
azokat a fontos elemeket, amelyek meghatározzák, hogy kik is vagyunk.
Ezt csináltuk a Shadow Zoneon is. Ez a következő lépés a
fejlődésünkben.”
|