A csoportokról általában:

A delfinek között figyelemre méltó a szoros kapcsolat. Rendszerint csoportokba verődve járják a vizeket. A közös tevékenység nem csak a bajba jutott példányok megmentésére korlátozódik. Az egyes fajok egyedei gyakran a táplálék megyszerzésében is szorosan együttműködnek. Többször előfordul, hogy csapatokba verődeve űzik, hajtják a halcsapatokat, fókákat -mindaddig, amíg azok ki nem merülnek és zsákmányukká nem válnak. Vannak olyan csaparok, amelyeknek 100 vagy még ennél is több tagja van.

Előfordul, hogy különféle fajokhoz tartozó delfinek közös csapatokat alkotnak anélkül, hogy ebből bármiféle civakodás, ellentét származna. A legtöbb esetben a csoportban a hímek és a nőstények együtt vannak. Vannak olyan fajok, amelyek bizonyos évszakokban nemek szerint különválva élnek, de szintén közösségekben

Delfincsoportok menekülése:

A közönséges és palackorrú delfinekkel lapcsolatban megállapították, hogy a menekülésnél az elsők nagy sebességgel nekiiramodnak, majd szaporán fel-felugranak a levegőbe -ezalatt a többik a szélrózsa minden irányában "szétspriccelnek". Az utolsók a víz alá buknak.

A delfincsoportok, ha veszélyt észlelnek, akkor azt különféle hangjelekkel azonnal és kölcsönösen egymás tudtára adják. A csoportagok egymással hangjelzéseik segítségével szinte állandó kapcsolatban vannak. 

A delfincsapatok meghatározó egyéniségei:

Egy vizsgálat szerint a delfincsapatok összetartásáért egy-két „hangadó” állat felelős. Eltávolításukkal a közösség felbomlása is bekövetkezhet.

David Lusseau, az Aberdeen Egyetem ökológusa 1994 és 2001 között egy 62 tagot számláló új-zélandi palackorrú delfincsapatot tanulmányozott. A csoport tagjait fényképfelvételekkel követte nyomon, melyeken látszott a delfinek hátúszóján elhelyezett jelölés.

A kutató a felvételek alapján megfigyelte, mely delfinek töltenek több időt egymás társaságában, mint amennyi véletlenszerűen várható volna. Arra a következtetésre jutott, hogy ezek az állatok jelentős szerepet töltenek be a delfintársadalomban.

Lusseau felkérte Mark Newmant, a Michigan Egyetem fizikusát, hogy legyen segítségére a delfinközösségek felépítésének tanulmányozásában. Newman ugyanis egyedülálló matematikai technikákat fejlesztett ki összetett hálózatok, így például az internet vizsgálatára.

Klikkesedés:

Newman tanácsára először olyan kisebb csoportokat, klikkeket kezdtek keresni a csapaton belül, melyek tagjai többször lépnek kapcsolatba egymással, mint a többi delfinnel. Meglepő eredményt tapasztaltak.

Két nagyobb alcsoportot találtak, melyek igen gyengén, csupán egy-két állat révén álltak kapcsolatban egymással. Ezek az összekötő delfinek megjelenésükben nem különböztek a többitől, mégis központi helyet foglaltak el a szociális hálózatban.

Sejteni lehetett, hogy ha e kulcsfigurák eltűnnének, a két alcsoport valószínűleg elkülönülne egymástól. És pontosan ez történt. A vizsgálat évei során egyszer eltűnt kettő az összekötők közül, és a csapat kettévált. Később ez a két tag visszatért, és az alcsoportok újra egyesültek.

Az eredmények arra utalnak, hogy a delfincsapatok kohéziója rendkívül kényes, és akár egy-két tag eltávolítása is képes azt felborítani. Amikor tehát idomítás és nyilvános bemutatók céljára foglyul ejtenek néhány delfint (beleértve a kardszárnyú delfineket is), mindig fennáll az esélye annak, hogy ezáltal megbomlik a csoport egysége.