Az ókori keleti kultúrák zenéje

(India, Indonézia, Tibet)

A természet erőinek fokozott megfékezése és kihasználása vezetett a törzsi életformától az állami lét, a munkamegosztás, az előbbinél magasabb rendű, osztályokra tagolódó társadalom felé. A közösség rétegződése lehetővé tette, hogy a művészet és tudomány ápolása a termelői munkától mentesült csoportok és egyének feladata legyen. Így létesülhettek udvari zenekarok, működhettek hivatalos énekesek, hangszeres virtuózok – ahogy az egy asszír domborművön is látható.

Az ősi mágia közelsége még érezhető az ókori vallások külsőségeiben és tartalmában; de az új intézményeket immár az ember teremti meg: a barlang utódja a templom. A hangszerek már tudományos mérés alapján készültek. És bár a zene eredetének, hatalmának és kozmikus összefüggéseinek misztikus elméletei még hosszú ideig hatnak, feltűnik mellettük a törvényszerűség és logika, a mérték és a számok alapján álló szemlélet és elemző módszer is.

A legkorábbi összefüggő és részletes adatok, amelyek városépítésről, államszervezésről és írásrendszerről tanúskodnak, a kb. 4000 évvel időszámításunk előtt kialakult mezopotámiai és egyiptomi civilizációkból maradtak fenn. Egy évezreddel fiatalabb lehetett az Indus folyó völgyében virágzó dravida kultúra, de annak úgyszólván minden emléke elpusztult az indoárják betörésekor (i.e. 13.sz.)

Kínában legendák szövik át az előidőket: valójában csak a második évezredben lépett a történelem színpadára a távol-keleti birodalom.

(Darvas Gábor: A totemzenétől a hegedűversenyig)

India:

Az ókori zene megismerésénél legfőbb akadálya, hogy kevés a közvetlen tanúbizonyság: dallam, hangszer, korabeli elméleti tanulmány… India esetében ennek az ellenkezője okoz nehézséget. Az ősi hagyományok nagy része ma is elevenen él; a hindu filozófia alaptételei közé tartozik, hogy a szellemi hagyatékot és a régi szokásokat eredeti formájukban kell életben tartani. Csakhogy ezt a ma is élő hagyományt szinte lehetetlen korszakokra bontani: olyan, mintha megállt volna az idő. Szerencsére megmaradt 4gy régi szanszkrit írásmű (Bharata: Nátja-sásztra /=Tanulmány a színházról/), amelyből meg lehet állapítani, hol tartott India zenéje időszámításunk kezdetén, s így segítséget nyújt ahhoz, hogy az ókorban kialakult szokásokat el lehessen különíteni az újabb fejleményektől. Ebből kiderült, hogy akkorra már megszilárdult az indiai hangrendszer, így az oktáv beosztása, a hangnemek, a jóhangzás normáinak rendszere is.

Vannak más irodalmi források is: pl. a Rámájana legendái és zenés jelenetei, valamint régi szótárak és szertartáskönyvek. A képzőművészeti emlékek (pl. domborművek) arról tanúskodnak, hogy a ma használatos hangszerek többségét még nem ismerték akkoriban.

India ókori kultúrája a Véda-kultuszra épült, ezen belül a zene szerepkörét a szent könyvek: a négy Véda, a szertartásokat magyarázó Brahmanák és a költői-filozófiai Upanisádok határozták meg. Az áldozati szertartás igen mozgalmas – igazából szertartás-sorozatról kell itt beszélni, amely néha egy évig is elhúzódik. Ez a változatos tevékenység szakadatlan recitálással és énekléssel jár együtt: a Véda-kultusz legfontosabb, éltető eleme ugyanis a hang, melynek szigorú és részletes előírások szerint kell megszólalnia – a legcsekélyebb változtatás mindent elronthat. Emögött a hindu filozófia ősi tanítása húzódik meg, aminek értelmében a zene hatalma befolyást gyakorolhat az ember, a társadalom, de még a világegyetem sorsára is. A szertartás rendje – ha megfelel az előírásoknak – még az isteneket is kötelezi, hogy ne bolygassák meg a világ egyensúlyát.

Az ókori szertartások zenei része négy pap között oszlott meg:

Ø      az első az ATHARVA-VÉDA verseiből idézett,

Ø      a második egyetlen hangmagasságon suttogta el a JADZSUR-VÉDA varázsigéit,

Ø      a harmadik a SZÁMA-VÉDA dallamai közül,

Ø      a negyedik pedig a RIG-VÉDA himnuszaiból énekelt.

A hindu hangrendben az oktáv 22 hangközre tagolódik, amik fizikailag nem pontosan egyenlők. A legkisebb hangtávolság a szruti; az indiai zene sajátossága, hogy hangköznek nagyobb a jelentősége, mint az egyes hangoknak, éppen fordítva, mint Kínában.

Az oktáv 22 hangja nem tekinthető skálának, hangkészletnek, amelyből hétfokú hangsorok, ill. hangnemek választhatók ki, hogy a dallamok alapjául szolgáljanak. A hét hang: sza – ri – ga – ma – pa – dha – ni. Ebből két alaphangnemet származtatnak: sza-gráma (kb. dúr) és ma-gráma (kb. líd).

Mint a zenének általában, a gráma tisztaságának is természetfölötti erőt tulajdonítottak az ókori Indiában. (legenda: Ráma megszégyeníti a majmok királyát, Hánumant. Hárfán játszanak… a nimfa meghal, amikor Hán. játszik, de Ráma játékától feléled, amikor a megfelelő hangok a megfelelő módon szólalnak meg.)

A hangsorok transzponálhatók, az így nyert 14 hangnem számát Bharata különböző kombinációk segítségével 21-re növelte. Nevük „játi”. Mindegyiknek 3 kiemelt hangja van: az első, az utolsó és az, amelyik a leggyakrabban fordul elő a játiban.

Az ókori keleti zenekultúrák többsége előírásos zenei formulák, melodikus és ritmikus minták rendszerbe foglalt választékán alapul. A rága eredeti jelentése „szín” vagy „kedélyállapot”; a hindu zenében a dallam-modellek gyűjtőneve. Először a Rámájanában bukkant fel a „rága” és „rágini” (hímnemű és nőnemű dallam) fogalma, valamint a 9 érzés, melyet a hallgatásuk ébreszt: szeretet, gyöngédség, humor, ijedtség, félelem, meglepetés, nyugalom, hősiesség… A rága előadásának leglényegesebb oldala a dallam díszítésének módja, kidolgozottságuk mértéke.

India zenéjében nemcsak a hangokat, de a ritmust is előírások szabályozzák. Már a Baratha-tanulmányban is megjelennek a tála nevű ritmusképletek. Ez lényegében az európai zene ütemfajtáinak felel meg, de sokkal bonyolultabb annál, mert az ütemen belüli hangsúlyozás vmennyi lehetősége külön nevet kap. A ritmusok kerülik a szimmetriát és a hangsúlyok egyenletes eloszlását, de az európai fülnek az is szokatlan, hogy az ütem eleje nem kap kiemelt hangsúlyt.

A hindu zene hagyományos kis létszámú előadóegyütteseinek játékmódját a különböző tálák kombinációja jellemzi.

(Darvas Gábor: A totemzenétől a hegedűversenyig)