Enahma portája
Enahma portája
Nyitó
 
Magyar HP oldalak
 
Magyar HP fanfic oldalak
 
HP fórumok
 
Magyar HP virtuális közösségek
 
Angol HP oldalak
 
Angol HP fanfic oldalak
 
Legfontosabb HP fanfic közösségek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Boldog napok a pokolban
* Boldog napok a pokolban : 3. fejezet

3. fejezet

  2005.06.18. 13:01


3. fejezet - Az élet értelme

 

Az első eseménytelen, majdhogynem békés nap után nagyon hosszú és mozgalmas éjszakájuk volt.

A padlón feküdve Perselus Piton az előző éjszaka kínzásain töprengett. Jól gondolta, mikor a fájdalmat a megtisztítás eszközének tekintette, és Merlin tudja, mennyi mindenért kell még vezekelnie. A pokolba is! Ő valóban hihetetlen és megbocsáthatatlan bűnöket követett el, úgyhogy teljesen megérdemelte, amit kapott. Az összes ütést, rúgást, átkot. Mindent, az első pillanattól kezdve az utolsóig.

De Potter...

Potter teljesen más kérdés volt. Az ő bűnei – bűnei? Nevetséges! – Nem voltak nagyobbak, mint kis kihágások és csínyek, az iskolai szabályok megszegései. És mégis, őt még sokkal kegyetlenebbül megkínozták, mint Pitont, az árulót.

Az egész kínzás ideje alatt érezte, hogy egyre dühösebb és dühösebb lesz, ahogy hallgatta Potter sikoltásait, amik átszűrődtek a falon (nem ugyanabban a kínzókamrában voltak). Ez nem hagyta, hogy Piton nyugodtan, és csendben szenvedjen. A fiú hangosabb volt, mint bárki, akit eddig hallott. És ez óriási hiba volt. Ha kimutattad, hogy mekkora fájdalmat érzel, a kínzóid egyre szórakoztatóbbnak találták a kínzásodat. A bolond gyerek! Miért hívta fel magára ennyire a figyelmet?

De a végén, mikor parancsot adtak, hogy vigye vissza a fiút a cellájukba, rájött, hogy valami nincs rendjén. Valami nagyon nincs rendjén. Abban a pillanatban, ahogy belépett abba a kamrába, Harry kamrájába, mindent megértett. Az ő kínzása csak egy érdekes és kellemes szórakozásnak, jó időtöltésnek tűnt a fiúéhoz képest.

Megpróbálta Pottert olyan óvatosan tartani, ahogy csak tudta, de ez lehetetlennek bizonyult. Nem talált egyetlen épen maradt részt sem a testén. Ahogy felemelte Pottert, a zöld szemek egy pillanatra felpattantak, és láthatta a fájdalmat és a zavarodottságot, de ez azonnal eltűnt, megkönnyebbülés ömlött szét bennük, és a teste elernyedt a kezei között.

Pitont meglepte a fiú nyilvánvaló megkönnyebbülése. Potter tényleg megörült, hogy láthatja? Érdekes.

A pincébe vezető hosszú és botladozós út után le akarta tenni Pottert a földre, de a fiú, nagy meglepetésére megragadta a ruháit (ruháit... nevetséges: a ruhái maradékát) és úgy kapaszkodott beléjük, mintha az élete függne tőle.

– Kérem ne – nyögte csendesen. A meglepett férfi nem tudta, mit csináljon a karjai között fekvő gyerekkel.

Perselus szerencséjére Harry gyorsan elvesztette az eszméletét. Így le tudta fektetni a földre, és melléült. Ez után az éjszaka után úgysem tudott volna elaludni. A fájdalom tette? Természetesen nem. A fájdalomhoz rég hozzászokott. Nem, ezt Potter viselkedése okozta, vagy inkább a saját reakciója?

Közös sorsuk előhozhat olyan dolgokat, mint a szeretet, odafigyelés, törődés, kötődés, ezt tudta, még ha nem is volt profi pszichológus... A szenvedésnek még rajta is meg fognak mutatkozni a jelei, még a természetes kegyetlensége és hidegsége ellenére is. Igen, ő valóban egy kegyetlen és hideg rohadék volt, ez nem csak egy szerep volt, amit az iskolában a diákok és a kollégái előtt játszott. A döntés, hogy elhagyja a Sötét Urat, nem a szívében bekövetkezett hirtelen változásnak volt köszönhető, nem bizony! Sokkal jobb oka volt erre, erősebb, mint a lelkiismeret-furdalás vagy bűnbánat.

Albus tudta ezt, és ez volt az oka, amiért jobban megbízott benne, mint bárki más. Ha csak egy egyszerű megbánásról lett volna szó, az igazgató soha nem fogadta volna el az ajánlatát, hogy kémmé váljon Voldemort köreiben. Nem. Ez nem megtérés volt. Ez döntés volt. Hideg, érzelmek nélküli átállás.

Érzelmek nélküli?

Hirtelen abba kellett hagynia. Ez már nagyon veszélyes gondolat volt.

Mégis, tiszta szerencse, hogy nem kell az egész iskola előtt felvállalnia a Potterrel szembeni megváltozott viselkedésének következményeit. Érdekes látvány lenne: ő és Potter, kéz a kézben... Szerencsére meg fognak itt halni, megváltozott érzelmeikkel együtt, és senki nem fog tudni semmiről.

Megváltozott érzelmek? Hirtelen összeborzongott. Tényleg megváltoztak volna az érzelmei a kölyök felé?

Fogd már be, Perselus! – mondta egy hang a fejében, ami erősen Quietusra emlékeztette... – Ezen már túl vagy, nem emlékszel? Az első estére, a fiú megmagyarázhatatlan viselkedésére, és az azutáni ébredésre. Igen. Megváltoztak az iránta érzett érzelmeid. És emlékezz csak, mit mondtál neki. Ez természetesen nem Quietus hangja volt, csak a lelkiismerete megmaradt foszlányai tiltakoztak.

Piton felsóhajtott. Kénytelen lesz hozzászokni a megváltozott körülményekhez. Többé nem volt kínzó, hanem őt is kínozták, és halálos ellensége gyűlölt fia valahogy... drágává vált számára? Nevetséges, inkább csak fontossá. És mégis... Nem. Ezen felesleges töprengeni. Ezek a gondolatok túlságosan telve voltak hülye érzelmekkel, amiket leginkább csak az elmúlt két nap fájdalmai okoztak.

Ehelyett a fiú felé fordult.

Potter már ébren volt, szemeit a sötét mennyezetre meresztve.

– Attól félek, nem tudom tovább csinálni – mondta nyugodtan, ahogy megérezte a professzor tekintetét.

– Mit, Potter? – kérdezte Piton halkan.

– Ezt az egészet. A kínzásokat. Meg fogok törni. Könyörögni fogok Voldemortnak, hogy megöljön. Igaza volt. – A hangja semleges, érzelmektől mentes maradt.

Pitonnak hirtelen kellemetlen érzés szorította össze a torkát. Nem. A fiú nem mondhat ilyeneket. Kinyitotta a száját, hogy elhallgattassa, de egy pillanattal később meggondolta magát.

– Nem vagy szomjas?

A fiú kíváncsian rápillantott. Piton megnyugodott. Potternek még mindig képes volt érzelmekre, mint például a kíváncsiság. Még nincs tehát vége. Még nem.

De egy rövid pillantás után Potter szemei újra visszatértek a mennyezetre.

– Nem.

– Muszáj innod – mondta Piton olyan kedvesen, ahogy csak tudta. Nem volt egyszerű, ez a tompa viselkedés dühítette.

– Miért. – Ez igazából nem kérdés volt. Ez csak egy... szó volt, egy üres szó. Piton mégis válaszolt.

– Túl sok vért vesztettél.

– Gondolom.

– A gyógyító varázslatok, amiket alkalmaztak, nem működnek, ha nem veszel magadhoz folyadékot.

– Csak a kínjaimat akarják meghosszabbítani velük.

– Mégis ihatnál legalább néhány kortyot.

– Nem.

Ekkor a professzor már nagyon dühös volt.

– Potter! – mordult fel.

– Igen. – Monoton, élettelen hang. Piton nyelt egyet, dühe bizonytalansággá foszlott. Harry mentális állapota nagyon rossznak tűnt.

Felállt, az ajtóhoz ment, felemelte a korsót, és a fiú mellé térdelt vele.

– Innod kell – mondta csöndesen, miközben egyik kezét óvatosan a fiú vállai alá csúsztatta. Ülő helyzetbe segítette Pottert, amíg a másik kezével a szájához emelte a korsót. Az a francos edény túl nehéz volt, remegett a kezeiben. A fiú újra rá emelte a szemét.

– Sajnálom, tanár úr. Nem akarok inni, nem vagyok szomjas.

– Muszáj innod – jelentette ki Piton ellentmondást nem tűrő hangon, – és fogsz is.

A korsó újra megremegett a kezében. A kínzásoknak még rajta is megmutatkoznak a hatásai, jött rá aznap már másodszor.

– Nem.

– De igen.

Mint az óvodában, gondolta Piton.

Végül az a bolond Potter kinyitotta a felséges száját, és elfogadott néhány korty vizet. Piton felsóhajtott. Ez nem lesz egyszerű. Komplikáltabb, mint az egész nyomorult Trimágus Tusa, vagy a Százfűléfőzet elkészítése. Visszatette a korsót a földre, és lassan visszaeresztette a gyereket a hátára. A korsót felemelve ő is ivott egy keveset, és újra a fiúhoz fordult.

– Mit tettek veled? – kérdezte végül, olyan közömbös hangon, ahogy csak tudta.

– Nem számít. – Megint ez a monoton hang.

– Potter. Ez IGENIS számít.

– Nem. Voldemortnak igaza volt. Gyenge vagyok.

– Nem, Potter. Az biztosan nem vagy. Csak hülyeségeket beszélsz.

– Nem beszélek hülyeségeket. Nem fogom sokáig bírni.

– Ez még csak a második menet volt. Nem adhatod fel ennyire könnyen.

– Miért nem? – A fiú megremegett. – Nem hiszem, hogy tiltaná a törvény.

– Azt akarod, hogy a Sötét Nagyúr győzzön?

– Többé már nem érdekel.

Ezek a szavak úgy szíven ütötték Pitont, hogy összerándult. Ez nem lehet igaz. De végülis... miért nem? Potter csak egy 15 éves fiú. Ez nem volt teljesen váratlan. Csak... kiábrándító.

– Miért gondolod, hogy nem számít? – kérdezte fáradtan. Hirtelen nagyon öregnek és kimerültnek érezte magát. Miért kell neki megerősíteni a fiút? És képes rá egyáltalán?

– Meg fogok halni.

– Ne gondolt, hogy ha feladod, nem fogsz meghalni.

– Tudom. De akkor nem kell itt hetekig szenvednem. Rövid lesz. Egy zöld villanás, és vége.

– Potter...

– Zöld villám – folytatta a fiú, anélkül, hogy észrevette volna Piton próbálkozását, hogy félbeszakítsa. – Mint az, amelyik megölte az anyámat, meg az apámat, meg Cedricet. Úgy fogok meghalni, mint Barty Kupor pókja... – A hangja nem volt gúnyos. Nem volt keserű. Csak üres, mint egy mély, sötét lyuk.

Valami nagyon rossz történik. Piton aggodalma nyugtalansággá nőtt.

– Potter. Ne mondj ilyeneket.

– Miért ne? Nem akarok élni többé.

– A kínzások miatt? – kérdezte óvatosan.

A fiú arcán furcsa rándulás futott végig.

– Nem – mondta néhány pillanat múlva. – Nem a kínzások miatt. Nem csak a kínzások miatt.

– Hajlandó vagy elmondani nekem...

– Miért is ne? – kérdezte Potter hirtelen. – Végülis joga van tudni, nem?

– Potter, én nem vagyok a te áldozatod, ezt gyorsan felejtsd el. Minden az én döntésem volt, úgyhogy semmi tartozásod nincs velem szemben. Érted? – kérdezte mérgesen. Ez a Potter kölyök kezdett az agyára menni.

– Persze... – vonta meg a vállát Potter.

A mély szakadék ismerős érzése eltörölte a mérgét. Helyette csak valami furcsa, zavaros érzés maradt, ami egyre erősödött. Az aggodalom, valami más, ismeretlen érzésekkel keverve, amiket nem tudott azonosítani.

De az idegessége nőttön-nőtt.

Megfordult, hogy szembenézzen a fiúval, bár ezt az újabb mozdulatát zavaros, émelygős érzés követte, mégis mindenképpen a fiú szemébe akart nézni.

– Potter, mi a baj? – kérdezte komolyan.

– Minden értelmetlen – mondta a fiú olyan halkan, hogy alig hallotta meg.

– Minden? Mit értesz minden alatt?

– Az élet. Az én életem.

– Tudod, hogy ez nem igaz.

– Tudom? – kacagott fel a fiú keserűen. – Nem, tanár úr. Én tudom, hogy igazam van.

Piton nem mondott semmit, csak bámult a fiúra kíváncsian.

Potter felsóhajtott.

– Nem hiszem, hogy ki tudom fejteni, mint érzek. Valószínűleg nem, de azért megpróbálom, jó? – Mikor Piton bólintott, folytatta. – Azt hiszem, az életnek akkor van értelme, ha az embernek van egy helye, egy biztos helye, ahova visszatérhet.

– Egy helye? – kérdezte a professzor kétkedve.

– Nem fizikai helyre gondolok – sóhajtott Potter. – Inkább valami olyasmi, mint egy... család. Otthon.

Piton felemelte a szemöldökét.

– De... neked van otthonod, nem?

Aznap először, erős érzések mutatkoztak a fiú arcán.

– Ó, hát persze – mondta jegesen. – Ha otthonnak nevezed azt a helyet, ahol élsz. Ebben az értelemben van otthonom.

– Hmm... – a tanár meg volt döbbenve. Erre mit válaszoljon? Eddig semmit nem tudott Potter családi viszonyairól, és nem volt róla meggyőződve, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy rákérdezzen.

– Úgyhogy nincs hova visszatérnem. Soha nem is volt. – Harry szavai valahogy válaszoltak Piton sejtésére.

– És a barátaid? – próbálkozott más oldalról.

Potter felsóhajtott, és hirtelen aggódónak tűnt. Pitont elöntötte a megkönnyebbülés. A fiúnak még mindig vannak érzelmei. Az első lépés visszafelé!

– Igazából... ők mindig ott voltak nekem.... Vagy legalábbis megpróbálták, de... – nem folytatta, de az aggodalom nem tűnt el az arcáról.

– De? – kérdezte Piton egy idő után.

– Ők csak gyerekek, tanár úr – nézett Harry a hirtelen ledöbbent Pitonra.

A fiú megjegyzésének értelme szíven ütötte a professzort. Hirtelen úgy érezte, hogy nem tudja tovább folytatni ezt a beszélgetést. Kifogyott az érvekből. Egy 15 éves fiú... legyőzte. Könnyedén, vagyis inkább elegánsan legyőzte, minden megerőltetés nélkül. Ehhez nem volt hozzászokva.

Harryből hirtelen kirobbant a nevetés, és ez felrázta Pitont a kábulatából.

– Mi az, Potter? – kérdezte összezavarodva.

– Én... én csak... figyeltem az arckifejezését, tanár úr... –  a fiú nem bírta abbahagyni a vigyorgást.

Piton halványan elmosolyodott. El tudta képzelni azt az arckifejezést.

– Potter, az életben más dolgok is vannak, amikért élni lehet, nem csak az otthon és a család – folytatta a férfi hirtelen a félbemaradt beszélgetést.

– Igazán, tanár úr? – Piton nagy megkönnyebbülésére a fiú most láthatóan jobb állapotban volt. De még mindig érezte a hangján a kétkedést és az ürességet.

– Igen, Potter. Hidd el nekem. Én tudom – Piton abbahagyta. Nem értette magát. Minek keveri a saját életét ebbe az átkozott beszélgetésbe?

– És mik ezek a „más dolgok”? – hallotta Harry kíváncsi hangját. Kíváncsi? Ez jó jel. Hirtelen befejezte önmaga lehordását és a mellette fekvő fiúra nézett.

– A belső dolgok. A belső értékek. Azok a dolgok, amik azzá az emberré tesznek, aki vagy. Ahogy Voldemortnak mondtad, nem fogod eladni a lelkedet.

– A lelkem, tanár úr?

Piton bólintott.

– Igen. Minden, ami benned van: az érzéseid, a tudásod, a bölcsességed, a döntéseid, azok a dolgok, amik te vagy. Ezek sokkal fontosabbak, mint a külső dolgok, mint az otthon vagy a szerető emberek.

Hosszú csend ereszkedett rájuk. Piton látta a fiú bizonytalanságát, és ő maga is kezdett kétkedni az előző állítása igazában. Igaz lenne, hogy a belső értékek értelmet adhatnak az életnek? Ha csak a saját életére gondolt, otthon és társak nélküli életre... Persze ezek nagyon fontos dolgok voltak az életében, de mióta Quietus meghalt... minden elvesztette a színét, mindennek az értelme és célja elhomályosult.

– Hát szóval... – kezdte Harry, és ugyanolyan bizonytalannak tűnt, mint Piton volt belül. – Egyrészt értem, amit mond. Másrészt viszont nem értek egyet vele.

– Tényleg? – a férfi nagyon kíváncsi lett. Lehet, hogy a fiú meg tudja oldani az ő belső vitáját?

Harry mélyet sóhajtott, mielőtt válaszolt.

– Ez olyan értelmesnek tűnik, a belső értékekért élni. Mindent fenntartani miattuk. De... – elgondolkodva megvakarta a nyakát, – néha az embernek szüksége van egy kis külső segítségre is. Hogy erőt adjon a folytatáshoz.

Ez igaz volt. Piton hirtelen az Albussal és Minervával folytatott beszélgetésére gondolt.

– Azt hiszem, neked megvannak ezek a külső segítőid – válaszolt Piton halkan.

– Valóban? – a fiú hangja egy kissé gúnyosnak tűnt.

– Természetesen. Vannak emberek, akik szeretnek. Most nincsenek itt, de akkor is szeretnek. És... – ezt hogy magyarázza el a fiúnak?

– És?

– A másik, ami segít értelmet adni az életednek, az a fájdalom.

A fiú nem nevetett, bár Piton számított rá, hogy fog. Ezzel szemben úgy látszott, hogy elgondolkodott a mondat értelmén.

Képes egy tinédzser felfogni egy ilyen komoly állítást? Mikor kijelentette, biztos volt benne, hogy Potter nem fogja megérteni. De.. most úgy látszott, hogy mégis.

– Izé.. tanár úr – mondta végül Harry. – Nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem. Kifejthetem, hogy én hogy gondolom?

– Persze – válaszolta. A fiú intelligensebb, mint gondolta. Valójában soha nem gondolta, hogy intelligens lenne. Épp ellenkezőleg. – Szóval?

– A fájdalom mutatja, hogy... fontos vagyok. – Harry láthatóan küzdött a szavakkal, hogy ki tudja fejezni magát, de nehezen ment neki. Hirtelen valami eszébe jutott, és újra megszólalt. – A fájdalom a gyűlölet jele. És ha gyűlölnek, az jobb, mint ha figyelembe se vesznek.

– Tökéletes, Potter. Ötven pont a Griffendélnek.

Harry kicsit elmosolyodott, de megrázta a fejét.

– Nem gondolja, hogy ötven pont túl sok egy ilyen elégtelen válaszért, tanár úr?

– Hát... nem. De igazad van, ez tényleg nem a teljes válasz volt – mosolygott vissza Piton.

– Gondoltam – bólintott Harry komolyan. – Akkor megkérhetném, hogy elmondja a hiányzó részét, tanár úr?

– Ez egyike az élet legfontosabb dolgainak, Potter. Úgyhogy nagyon oda kell figyelned, ha meg akarod érteni, amit mondok.

– Figyelni fogok, tanár úr.

Piton bólintott, és hozzákezdett a magyarázathoz. – A fájdalom iránya mutatja meg, ki vagy. Ha másnak okozol fájdalmat, gyenge vagy. Ha te viseled el a fájdalmat, erős vagy. Vagyis jobban mondva, gyengébb vagy erősebb, mert mindez kettő vagy több ember viszonyában érthető csak.

– A fájdalom mutatja, hogy erősebb vagyok Voldemortnál, még ha a körülmények alapján másképp is tűnik? – kérdezte Harry felvillanó szemmel.

– Pontosan, Potter. De... – hozzá akart még tenni valamit, de a fiú félbeszakította.

– Akkor magánál is erősebb vagyok – Harry szélesen elmosolyodott.

– Mi... Potter – kezdte fenyegetően, de megint félbeszakították.

– Maga négy évig kínozott engem. Én soha nem kínoztam magát. Maga fájdalmat okozott nekem. Én elviseltem. Úgyhogy a mi kapcsolatunkban én vagyok az erőseb..

Ez nem lehet igaz. Aznap már másodszor, a fiú pálca nélkül is képes volt fölé kerekedni. Az érvelése olyan tökéletes volt, és annyira szépen kidolgozott, hogy nem tehetett róla, de felnevetett.

Olyan furcsa volt ez az egész. Itt ültek a Pokolban, egy egész éjszakás kínzás után, Harry Potter és Perselus Piton, az elkényeztetett Fiú, Aki Túlélte és a szemét Halálfalóból Lett Kém, és nevetnek a fiú enyhén szólva szemtelen, de mégis igaz megjegyzésén.

Furcsa volt, de mégis jó.

Olyan volt, mint a boldogság.

– Tanár úr, feltehetek magának egy... személyes kérdést? – kérdezte Harry egy kis idő után.

– Meglátom. Kérdezz, és eldöntöm, hogy válaszolok, vagy nem – bólintott Piton.

Harry láthatólag kényelmetlenül érezte magát. Idegesen megmerevedett, de a pillantását a professzor szemébe fúrta.

– Ha tudta... ezt az egészet a fájdalomról, miért lett Halálfaló?

Harry mindjárt észrevette, hogy Piton arca elsötétült. Egy pillanatig attól tartott, hogy a professzor dühös lesz, és visszatér a szokásos gúnyos mosolyához és hangjához, de Piton csak megvonta a vállát és beszélni kezdett.

– Mikor fiatal voltam, kerestem a hatalmat. És sokakkal együtt azt hittem, hogy az erő a körülöttünk levők feletti teljes kontrollt jelenti. Gyerekkoromtól kezdve, és egész családomban, a Sötét Mágia mindig természetes útnak számított, és azt hiszem, az volt az egyszerűbb is. Persze soha nem gondoltam úgy a Sötét Mágiára, mint könnyűre, de mégis...

– Ha könnyűnek gondolta volna, akkor valószínűleg a másik oldalt választotta volna – fejezte be Harry a mondatot, és Piton igazán hálás volt érte. Valójában máson járt az esze, amiről nem volt biztos, hogy szívesen megosztaná Potterrel.

– Igen – értett egyet. – A látszat általában csal. Eltart egy darabig, míg az ember megérti, hogy nem minden az, aminek látszik. Pontosan ellenkezőleg, csak néhány igazán ritka esetben fordul elő, hogy a látszat nem valami mást takar.

– Voldemort egy ilyen kivétel, nem? – kérdezte Harry félbeszakítva a professzort. – Ő pontosan az, aminek látszik.

– Hát... igen, most igen. De az elején ez nem volt ennyire nyilvánvaló. Jóképű férfi volt, aki csak egy idealistának tűnt, aki fel akarta virágoztatni a Mágia másik oldalát is – a Művészetét, ahogy ő nevezte – a Sötét Oldalt. Sok követője volt, nem csak a Mardekárból, de az összes Házból...

– Az összes házból? A Griffendélből is? – nézett rá hitetlenkedve a fiú.

– Igen, a Griffendélből is – válaszolta egy kissé hidegebben. – Ha jól emlékszem, te ismersz is közülük egyet.

Harry kissé elsápadt.

– Igen – motyogta halkan. – Peter Pettigrew.

– És nem ő az egyetlen.

Harry percekig szótlanul ült. Aztán sóhajtott.

– Azt hiszem, ezt nem kellett volna elmondania, legalábbis nem most – suttogta.

– Miért? – kérdezte Piton őszintén. Nem értette, mire gondol a fiú.

– Megint csak az élet értelme – magyarázta Harry. – Az élet annyira zavaros. Túl nehéz, ha az embernek nincsenek ideáljai, amikre felnézhet. Mint például a Griffendélesek, mint a tökéletes teremtmények.

– Potter – mondta Piton csendesen. Harry meglepve emelte fel a fejét. Rendreutasításra számított, nem megértésre. – Ha szembe kell nézned az igazsággal, a teljes igazsággal kell szembenézned, úgy, ahogy van. – A fiú vállára tette a kezét, és a szemébe nézett. – A világ nem csak fekete-fehérből áll. Ehelyett nagyrészt kevert, szürke, csakúgy, mint az emberek, akik benne élnek. Úgyhogy a legfontosabb dolog, amire összpontosítanod kell, az te vagy. Nem az érdeklődésed, hanem a személyiséged, a lelkiismereted. Úgy kell élned, hogy magaddal békében lehess. Eddig tiszta?

Harry bólintott. Piton elvette a kezét a fiú válláról.

– Szóval. Hogy vagy?

Harry szemei, amiket megint a plafonra meresztett, visszatértek Pitonra...

– Ezt… hogy érti, tanár úr? – kérdezte, láthatóan megzavarodva.

– Mit? – kérdezett vissza Piton ugyanolyan zavartan.

– Úgy érti... fizikailag vagy lelkileg?

– Ó – bólintott a férfi. – Mind a kettő.

– Lelkileg tökéletesen érzem magam – mosolygott Pitonra. – Magának köszönhetően. A fizikai hogylétemmel kapcsolatban... azt hiszem, az is javult egy kicsit.

Piton meglepődött a fiú köszönetén. Nem volt hozzászokva, hogy megköszönjenek neki valamit.

– Bár az a tudat, hogy nemsokára megint értünk jönnek, nem sokat javít a helyzetemen.

Piton undorodva megrázkódott.

– Nem hiszem, hogy ezen kellene idegeskedned. Ha eljön, szembe kell nézned vele. De addig is, felesleges ezzel foglalkozni.

– Megígérem, hogy megpróbálom, tanár úr.

– Helyes.

Néhány percig barátságos csendben ültek.

– Izé... tanár úr? – próbálkozott Harry.

– Igen, Potter? – Mit akart Potter már megint? Piton bosszús lett. Soha nem volt az a beszélgetős típus, és az előző szóváltás a fiúval kimerítette.

– Túlságosan nehéz nem gondolni a... jövőre, ha csak ülünk itt teljes csendben. Nem beszélhetnénk valamiről?

– Mégis, miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte Piton félig kíváncsian, félig ingerülten.

– Hát, ha nem szeretne személyes vagy filozofikus dolgokról beszélni, még mindig taníthatna bájitaltanra – javasolta Harry.

  Te…tessék, Potter? – nézett rá Piton teljesen megdöbbenve.

– B-á-j-i-t-a-l-t-a-n, tanár úr – vigyorodott el a fiú.

Egy pillanat múlva Piton összeszedte magát (végülis nem ok nélkül volt olyan jó kém!) de fogalma sem volt, hogy mit mondhatna.

– Nézd, Potter. Miért akarsz itt bájitaltant tanulni? Ez egy kicsit... értelmetlen, nem gondolod?

– Értelmetlen? – Harry láthatóan jól szórakozott. – Ha jól emlékszem, éppen az előbb volt egy csodálatos vitánk ezzel a témával kapcsolatban, nem?

Piton nem tehetett róla, de elmosolyodott. Ez a fiú...!

– Potter. Kérlek. Ne használd fel a saját szavaimat ellenem. Ez már a harmadik eset...

– Nézze tanár úr. Magának is szembe kell néznie a teljes igazsággal, még ha azt maga mondta is!

– Potter! Ez már a negyedik...! – emelte fel Piton a hangját, de már szintén mosolyogva.

– Nem matematikai konzultációt kértem, tanár úr – válaszolta a fiú hamis komolysággal.

Megint nevetésben törtek ki. Eltartott néhány percig, amíg összeszedték magukat.

– Soha nem gondoltam volna – mondta Harry néhány mély lélegzetet véve.

– Ez csak egy egyszerű pszichológiai dolog, semmi több – válaszolt Piton.

– Mi? A nevetés? Vagy hogy kibékültünk?

– Mind a kettő.

– Ó – tényleg csalódottság volt a fiú hangjában? – És én még azt hittem, hogy maga döntött így.

– Tessék? – vonta össze Piton a szemöldökét, ahogy megpróbálta követni a fiú gondolatmenetét.

– Tegnap azt mondta, hogy békében szeretne meghalni. Azt hittem, hogy így próbálkozott elérni. És most azt mondja, hogy ezt az egészet csak valami pszichológiai tényezők okozták.

– Szóval. Először is: ez már az ötödik eset, hogy ellenem fordítod a saját szavaimat. Másodszor: az a kívánságom, hogy békében haljak meg, szintén csak egy pszichológiai tényező.

– És hol van maga ezek mögött a pszichológiai rétegek mögött? – kérdezte a fiú, huncut fényekkel a szemében.

– Megöllek, Potter. Nem engedem, hogy a Legnagyobb Rohadék tegye meg. Én akarlak megölni. Most!

Nevetve néztek egymásra, Piton dühöt színlelve, Harry nevetgélve a bajsza alatt. Egy kis idő múlva a fiú újra kérdezett.

– Voldemortot nevezi Legnagyobb Rohadéknak? – nézett a professzorra kíváncsian.

– Ki mást? – kérdezett vissza Piton.

– Miért a „Legnagyobb Rohadék”? Miért nem Nagy Rohadék? Mint például Nagy Sándor?

– Egyszerű. Ő igazából nem olyan nagy varázsló. Csak a rohadtságban tud nagy lenni – magyarázta komolyan.

– Igazán, kedves professzor? – szisszent egy hang hirtelen az ajtóból.

Voldemort az ajtónyílásban állt, dühös vörös szemei égni látszottak a fáklyafényben.

– Azt hiszem, lejárt a szabadidőtök. Most a mi fordulónk jön! – mondta fenyegetően. – Nagyon szórakoztató lesz, majd meglátjátok.

Piton Harry felé fordult.

– Ne felejtsd el, mit mondtam arról, hogy mi az, ami számít – suttogta halkan.

Harry bólintott, szemében aggodalommal.

– Maga se!

***

– Utoljára mondom: nem tudom, hol van Harry Potter! – nézett dühösen Dumbledore az előtte ülő miniszterre.

– Ön rejtette el, nem? Bár nem értem az indítékait. Ki kell vizsgálnunk Cedric Diggory halálának ügyét, és csak a fiatal Harry Potter tud beszámolni nekünk erről a szerencsétlenségről. Nem fogadhatjuk el az ön nevetséges meséjét Tudjukki visszatéréséről, amíg nem mutat rá valami bizonyítékot. És Piton Professzor viselkedésével kapcsolatban... tudhattam volna, már Black szökése után is, mikor azt a dührohamot rendezte... azt hiszem, az Igazgatótanács közelebbről is ki fogja vizsgálni az ügyét. Másrészt viszont, Dumbledore Igazgató Úr, ha ön nem is hajlandó segíteni a Minisztérium munkáját, mi magunk is megtaláljuk Harryt.

– És mit szándékoznak tenni vele? – kérdezte Dumbledore komoran. – Kikérdezni? Vagy meggyanúsítani Cedric Diggory meggyilkolásával? Vagy valami sokkal veszélyesebbre játszanak? Mi történik, ha a végén azt derítik ki, hogy Harry Potter, egy 15 éves fiú az új Sötét Nagyúr?

– Igazgató úr... – Caramel enyhén elsápadt, és megpróbált válaszolni, de Dumbledore belefojtotta a szót.

– Miniszter úr, ha valami hasonló butaságra készül, ne felejtse el, hogy ezzel engem is meggyanúsít. És az ön helyében én nem harcolnék a világos oldal egy támogatója ellen, mikor Voldemort, igen, Voldemort, és nem Tudjukki újra eljött, és egyre erősödik! Attól, hogy ön nem hajlandó elhinni, ő még visszatért, és ellenünk készül, és ha nem készülünk fel mi is, sokkal többet veszíthetünk, mint legutóbb! Megértett, miniszter?

– I... Igen, igazgató úr... – a miniszter hangja gyenge és erőtlen volt.

Dumbledore bólintott.

– Szóval, miniszter úr. Most mennem kell. Ne felejtse el átgondolni, amit mondtam. Viszontlátásra! – mondta, és elhagyta a szobát.

A Roxfortba visszafelé tartva a miniszter furcsa viselkedésén töprengett. A Minisztérium megint olyan egyszerűen akarta megoldani a dolgot, ahogy csak lehetett. Ha azt állítanák, hogy Harry a Sötét Nagyúr, meg tudnák magyarázni Black csodálatos eltűnését,  Cedric Diggory halálát, és ráadásul részben még igazuk is lenne... Ez nagyon veszélyessé vált. A féligazságok sokkal veszélyesebb fegyverek az igazság ellen, mint a puszta hazugság.

Féligazságokkal könnyű az embereket félrevezetni. Harry második éve a Roxfortban ennek jó bizonyítéka volt. Párszaszájúság és erő – és mindenki elhitte a szerencsétlen fiúról, hogy ő Mardekár Malazár utódja. És volt még néhány hasonló dolog, amivel a Minisztérium befolyásolhatta a közvéleményt. Harry képessége, hogy a kígyókkal beszéljen. A különleges ereje, amivel egy éves korában legyőzte a Sötét Urat. A pálcája, amely Voldemort pálcájának ikertestvére volt. Blackkel való kapcsolata, és a férfi tavalyi furcsa megmenekülése. És végül Cedric halála.

Most először, Dumbledore nosztalgiával gondolt Mercury miniszterségének idejére. A férfi szűk látókörű volt, néha egyenesen kegyetlen. De legalább soha nem volt az a manipulatív aktakukac, mint Caramel. És legfőképpen, Mercury soha nem harcolt őellene. Nem voltak barátok sem, Merlin ments! De mikor kitört a háború, szövetségesek voltak, és nem ellenségek.

És Caramel tervével kapcsolatban, mindezek a tények veszélyesek voltak Harryre nézve. Nem is beszélve a többi tanuló várható reakciójáról, mikor elkezdődik az új tanév. Ki kell találnia valamit, hogy Harry helyzetét egy kicsit megkönnyítse.

Valójában volt egy ötlete, ami megoldhatná a dolgot, legalábbis ideiglenesen.

Lily titka. De előbb meg kell találnia a fiút, remélhetőleg Perselussal együtt.

 

Előző               BNP főmenü             Következő

Vélemény

 
Vélemények
 
Segédanyagok
 
Index
 
Ajánlatok
 
Tira Nog
 
Saját fanfiction
 
My English fanfictions
 
Links to my English fanfictions
 
Linkek az írásaim fordításaihoz
 
Erdélyi kopó
 
Számláló
Indulás: 2005-06-17
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!