Nemrég elmúlt KARÁCSONY ünnepünk apropóján több kitűnő adást láttam, illetve írást olvastam különböző médiákban az ünnep eredete, hagyományai, a szó eredete, esetleges „kapcsolata KERECSENY szavunkkal” felvetésben stb. témakörökben. Ez utóbbihoz szeretnék hozzászólni a „tudatlanok magabiztosságával”, hiszen a nyelvészet, a történelem, a népművészetek és népi hagyományok szakmai művelője nem vagyok, olvasottságom, tárgyi tudásom sem lépi túl az átlag emberek műveltségi szintjét. Gondolataimhoz a motivációt és a forrásanyagot Magyar Adorján: Az ősműveltség c. könyvéből, illetve Varga Csabának a 2001 óta megjelent műveiből merítettem.

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint, a KARÁCSONY és KERECSENY szavaink azonos, de legalábbis egymással összefüggő jelentéstartalommal bírnak, hiszen ez utóbbi az elsőnek csak felhangos változata.

Nyelvünket átszövik, színesítik, kifejezésmódunkat árnyalhatóbbá teszik az ilyen szavak. A példa kedvéért itt csak néhányat említek a sok százból: kever-kavar; veder-vödör; lep-lap; lik-lék-luk(lyuk); girbe-gurba – görbe stb. Ugye, mennyi játékosság bújik meg ezen a kifejezésekben?
Azt is tudjuk, az eddigiekből is következik, hogy nyelvünkben a szavak jelentéstartalmát alapvetően a mássalhangzók hordozzák, melyek a fenti két szóban betű és sorrend szerint teljes mértékben megegyeznek, holott, évezredes nyelvi hagyományaink és szabályaink adott esetben még a szótag(gyök!) megfordítását és a betűcserét is megengednék.
A magánhangzók „másodlagos” szerepéről (e jelzőt én használom), bizonyos szabályok érvényesítése melletti elhagyásuk lehetőségéről, azaz, az ősi rovásírásunkban kifejlesztett „hangugratás” módszeréről Varga Csaba: Az ősi írás könyve c. művében nagyon sok érdekes dolgot olvashatunk.

Végül szögezzük le, hogy esetünkben, a két fogalom közötti kapcsolatot nyilvánvalóan megteremti az adott naphoz kötődő két népszokás, az ünneplés és a sólyomröptetés hagyománya mellett, a két, merőben különböző dologhoz fűződő, őseink lelkületében kialakult, máig meglévő mély érzelmi viszonyulás is.

A következő kérdés az, hogy melyik örökölte nevét a másiktól?

Azt a lehetőséget én kizárom, hogy előbb kapott volna egy, legyen bár, mégoly kedvelt és tisztelettel övezett madár is, mint a sólyom, megkülönböztető nevet, mintsem egy, a mindennapi életet lényegesen befolyásoló, természeti jelenségen alapuló történéshez köthető napnak, született volna elnevezése. Egyszerűbben fogalmazva, őseink valószínűleg hamarabb figyelték meg a „Nap járása”, valójában a Földnek, a Nap körüli keringése és a Föld forgása ciklikusságából adódó környezeti változásokat, mint, ahogy megtanultak volna sólymot szelídíteni. Persze, mind ezen feltételezés és okoskodás feleslegessé válik, ha megfejtjük, hogy mit jelent a KARÁCSONY vagy a KERECSENY szó önmaga, hiszen, ismervén őseink romlatlan gondolkodás- és nyelvi kifejezésmódját, tudjuk, ez megtehető, mert ők semmit sem bíztak a véletlenre. Ezért is különb, és nem csak különböző (ugye, micsoda különbség) a magyar nyelv az összes többitől!

Vizsgáljuk tovább, tehát a fentiekből következően e nevezetes napot illetve elnevezését, a KARÁCSONY szót! A KERECSENY szóból levonható további következtetésekre a végén még visszatérek.

Mielőtt azonban elkezdenénk, ellenfeleink lefegyverzése céljából varrjunk el egy fölösleges szálat, ugyanis ezzel a problémával, legalább kétszáz éve, minden magyar gondolatnak szembesülnie kell. A Magyar Értelmező Kéziszótár (Bp. 1972) szerint, a KERECSENY óorosz, a KARÁCSONY szláv eredetű szó. Tovább bonyolítok, a KESELYŰ, mely szintén egy sólyomfajta és elnevezése is hasonló, mégis, már török, ám véletlenül sem őstörök eredetű, de ezzel a leágazással a továbbiakban nem kívánok foglalkozni. Visszatérve, mivel a szlávba az óorosz bőven belefér, a szerkesztők bizonytalansága miatt, legalább két lehetőséget külön meg kell vizsgálni.

Az első, hogy a KARÁCSONY szó is óorosz eredetű.
Ekkor adódik néhány kérdés, mely feltétlen megválaszolásra vár. Miért nem vette át a KARÁCSONY szót is a többi szláv nyelv, egyszerre a KERECSENY szóval? Nekik is hasonló érzelmi kötődésük van mindkét dologhoz, hogy ennyire hasonló nevet adtak nekik? Magyar őseink is tőlük kérdezték: mondanák már meg, hogyan hívják ezeket a madarakat, mert mi szentként tiszteljük őket, de nevet nem bírunk adni nekik?! Gondolom, ez utóbbi felvetésre még ma is, minden magyar azonnal „kardot ránt”.

A másik az, hogy a KARÁCSONY szó mégis, valamely másik szláv nyelvből származik. Annak a valószínűsége, hogy két azonos alakú kifejezés, melyek egymással jelentéstartalmi összefüggésben is vannak, két különböző nyelvben egymással párhuzamosan alakuljanak ki, jelen esetben kisebb, mint a telitalálatos szelvény kitöltésének valószínűsége, az ötös lottón. Továbbá, élnünk kellene újra, egy olyan képtelen feltételezéssel is, hogy a magyarok, egyik dologra sem lévén elnevezésük, ezeket szépen begyűjtötték különböző szláv nyelvekből, majd, ha már ennyire hasonlítanak is egymásra, fondorlatos módon megadták nekik a jelentéstartalmi összefüggést! Ugye, ez is lehetetlen?!
A hasonló betű-összetételű és jelentéstartalmú szavak kialakulására vonatkozó számításokat, levezetéseket egyébként megtaláljuk Varga Csaba: A kőkor élő nyelve c. könyve 5. részének „A szóegyezés esélyeiről” c. fejezetében.
Utolsó érvként szeretnék hivatkozni az említett szerzők által is számtalan példával alátámasztott és igazolt állításra, miszerint általában igaz, hogy a különböző árja és sémi nyelvek vannak tele magyar eredetű szavakkal, van bennük egy „turáni nyelvi” réteg, amelyből azok táplálkoztak, és nem fordítva.

Térjünk vissza az eredeti gondolathoz!

Őseink e napon a téli napfordulót, a világosság fokozatos térnyerését, jelképesen, a „még csak bölcsőben lévő, de máris nagyon erős”, a „két gonosz kígyót”, a hideget és a sötétséget egyszerre legyőzni képes (visszatérő népmesei motívumok!) Napisten újjászületését, egyben az újév beköszöntét ünnepelték. Erre az ősi szokásra csatlakoztak azután, néhány napos eltéréssel a keresztény hagyományok, amelyek e természeti jelenséget, annak megünneplését, összekapcsolták Jézus születésével és a köréje épített mitológiával.

Az adott „nap” jelentőségét tovább fokozza, az év legfontosabb napjává teszi az a feltételezés, mely egyben a megoldást is elősegíti, hogy ebben az időben az Északi-sark még a Kárpát-medence közelében („három nap volt egy év”) illetve még régebben, fölötte („egy nap volt egy év”) volt! Ennek lehetőségét alátámasztja számtalan népmesei utalás, és nem mellékesen az Északi-sark napjainkban is, regisztrált módon „vándorol”. Vándorlási sebessége évi 5-20 méter, igaz spirális jelleggel, tehát az egyirányú elmozdulás ennél nagyságrendekkel kisebb. A téli napfordulót így vizsgálva, leszögezhetjük, hogy a sötétség-világosság átmenet egy hosszantartó, egyenletes, de mégis markáns folyamat volt, benne érzelmileg inkább a sötétség megszűnése, és nem a világosság keletkezése dominált. Én is ebben a megközelítésben kívánom értelmezni a KARÁCSONY szót, előrebocsátva, hogy így értelmezhető is.

Az alapszó tehát: KARÁCSONY

Végezzünk el három egyszerű módosítást, melyek a mai írott és beszélt nyelvben egyaránt elfogadottak, a jelentéstartalmat nem változtatják meg, és szerintem, ezáltal közelítünk az eredeti szóhoz is.
Első változat: KARÁCSON
Második változat: KARÁTSON
Harmadik változat: KARATSON
Ezután, a hangtani, sorrendiségi és jelentéstartalom-hordozói szempontból változatlan mássalhangzókat, átmenetileg a magánhangzóktól „megtisztítva” írjuk le, hogy a vizsgálat szempontjából a legegyszerűbb, kiindulási változat a rendelkezésünkre álljon.

Negyedik változat: K . R . TS . N

Ha a magyar nyelvben használt ősi szavak, kifejezések származását, eredeti értelmét kutatjuk, természetesen nem önkényesen, de szükségszerűen ezt gyökökre kell bontani, majd azok jelentését külön-külön megvizsgálni és értelmezni! Ezzel kapcsolatban szeretnék utalni Varga Csaba: HAR avagy Európa 45.000 éves szellemi és nyelvi öröksége c. művére.

Megfontolásaim alapján, az általam vizsgálandó, „gyökök sorozatából” álló szó tehát a következő: KaRa aT oSoN

Mielőtt nagyon elképednénk, próbáljuk meg a kifejezést összeolvasni, hangosan kimondani! Rá fogunk jönni, hangtanilag sem követtünk el jóvátehetetlen bűnt az eredeti, feltételezésem szerint több tízezer éves kifejezés javára, a mai kiejtéssel szemben, és valójában, érdemben csak egy magánhangzó helyen változtattunk.

Ezek után már könnyű dolgunk van.

A KARA szó őstörök eredetű, magyar megfelelője GARA, jelentésük: fekete, sötét stb. A két szó azonosságát a kiejtésbeli k=g azonnal világossá teszi. Az őstörök eredettől sem kell megriadnunk, hiszen ők is őstörzseink egyikét alkották, nyelvük közelebb állt a magyarhoz, mint a mai törökhöz. Nyelvünkben mindkét változat fellelhető ma is, például vezetéknevekben, eredeti formában. Emléküket őrzik még az „alvilágba”, jóval karácsony előtt „leköltöző”, nagy vörös napot szimbolizáló „Mikulás” kísérője, a feketébe öltözött KRAmpuszra vagy eredetibb formájában KARAmpuszra vonatkozó elnevezések, de ebből ered a mai KoRom szavunk is. Magyar Adorján szerint a GARAbonciás(diák) elnevezés előtagja is jelenthet feketét vagy rosszindulatú, sötét lelket (vihart támaszt), de jelenthet forgást is. Bővebben lásd Magyar Adorján: Az ősműveltség c. könyve 747-748. oldalán, Kandra Kabos: Magyar mythológia c. könyve (181-183. old.) leírása alapján.

Az AT, ATA szintén őstörök eredetű, de a mai magyarban is mély gyökeret vert, nagy szóbokorrá terebélyesedő kifejezés, melyet aty, atya, apa (p=t), ópa, ota stb. formában használunk. Szimbolikus jelentése: ős, öreg, férfinemű személy, de átvitt értelemben: jótevő, szellemi vezető, sőt „isten” vonatkozásban is használjuk. Példa erre az „atyaisten” ma is gyakori kifejezése.

Az OS, a „siető elsurranás hangja”, melynek további értelmezését megtaláljuk Varga Csaba: A kőkor élő nyelve c. műve 360. oldalán, átvéve Czuczor Gergely és Fogarasi László: A magyar nyelv szótára c. kiadványból.

Az ON képző Fáy Elek kimutatása szerint a mai „ó” képzőnknek felel meg. Ha, tehát leegyszerűsítve az OS = „siető elsurranás”, akkor az OSON = „sietve elsurranó” lesz.
Ez azért is érdekes, mert a mai magyar OSON szó minden értelem módosulás nélkül, önmagában is a „sietve elsurran”- ót jelenti.
Írjuk le és olvassuk össze ezek után a kifejezéseket eredeti értelmezésben, majd egy kicsit közérthetőbben is megfogalmazva:

fekete atya oson = sötétség szelleme(istene) sietősen távozik = távozó éjatya

Azt azért lássuk be, hogy a jelenkori legrövidebb próbálkozásunk is legalább négy betűvel többet igényel ugyanazon dolog kifejezésére, mint őseink idejében.

A KARAATOSON ünnepe = KARÁTSON ünnepe tehát nem más, mint a „sötétség fokozatos megszűnése kezdetének” ünnepe, amit őseink többek között KERECSENY sólymok röptetésével ünnepeltek meg.

Várom ezek után a KARÁCSONY szó szláv nyelvi értelmezését, a Magyar Tudományos Akadémia akkori (sajnos jelenkori is) szerkesztőinek nagyobb dicsőségére.

A gondolatmenet lezárásaként talán megengedhető, hogy egy, nem kifejezetten viccnek szánt kérdést magyarságban gondolkodó olvasóinknak feltegyek! Miért nem KARÁTŰZ vagy KARÁTÖL a KARÁCSONY, azon túlmenően, hogy a magyar fülnek mindkét kifejezés roppant disszonánsan hangzik, valamint, miért van nekünk KERECSENY sólymunk, és nem KERETÖL bárányunk?
Válasz: mert az akkori, békés lelkületű, természetet tisztelő őseink nem elűzték vagy megölték a sötétség szellemét, hanem megünnepelték annak elmenetelét, és örömükben nem bárányt áldoztak, hanem sólymot röptettek.

Ígéretemhez híven térjünk vissza még egyszer a KERECSENY sólyom, latin nevén Falco cherrug elnevezése vizsgálatához.

Feltételezésem szerint, először valószínűleg KARÁCSONY sólyom volt a neve, csak később lett belőle magas hangzójú KERECSENY, kifejezvén ezzel azt is, hogy a sólyom „magasban” röpdös, míg a többi, KARÁCSONYI „esemény” hozzá képest „mélységben” játszódik és a sötétséghez, alvilághoz is kapcsolódik.

Nézzük meg ezek után a latin elnevezést kicsit tüzetesebben. Magyar Adorján szerint (idézet megtalálható az „Az ősműveltség” c. könyve 852. oldalán) „….világossá válik ezek után az is, hogy a fakó színű sólyom-madár olasz falco (falko) és német Falke=sólyom szó is ősnyelvünk valkó szava származéka.” A valkó szó palóc eredetű, jelentése őszes, kopott színű. A KERECSENY sólyom is szürkésbarna tollú, tehát a színösszefüggés, a végkövetkeztetés elfogadható.

Az eddigiek alapján feltételezhető tehát, hogy őseink a KARÁCSONYI ünnepek kapcsán kedvenc madarukat színe szerint is „valkó KERECSENY” névvel illették. A latin nyelv kialakulása idején több ősi magyar törzs (székelyek, avarok, etruszkok stb.) maradványa is a mai Olaszország területén élt, elvileg bármelyiküktől átvehették kissé romlottan a mai latin falco cherrug elnevezést, amelynek első tagját azután a mai olaszok és németek is használják a sólyomra vonatkoztatva általában.

Tudjuk-e már végre elég sokan azt, hogy a világ legnagyobb kincse a mi kezünkben van, méltók vagyunk-e őseink örökségére, tudunk-e élni ennek lehetőségével?

Kiegészítés

Eddig tartott az eredeti cikk írása 2007. január 10.-én. Remélem elegendő bizonyítékkal szolgáltam az alaptétel igazolására, néhány felvetést azonban, mint azt a bevezetőben is említettem, feltétlen pontosítani kell.

Az első a keletkezés, a kezdet idejének közelítő meghatározása.

Tudom, hogy ez több mint tiszta matematika, de kiindulási alapként én mégis a következő, valószínűségi feltételezéssel élnék. A ma rendelkezésre álló mérési eredmények az Északi-sark mozgásával, vándorlásával kapcsolatban az alábbi konkrét adatokat szolgáltatják. Az évi átlagos elmozdulás 30 évvel ez előtt, 7 év mérési eredményei alapján 5-20 méter volt, de mivel ez rendkívül szabálytalan, spirális jelleget mutat, így a súlyozott eredő, 10 cm/év elmozdulás Izland irányába.
Ezen adatokból kiindulva, feltételezvén azt, hogy az 1:4 arányú kilengések évszázados távlatokban is szignifikáns szélső értékek, valamint, tudván azt, hogy Magyarország ma az Északi-sarktól átlag 5000 km-re van, a következő kormeghatározások tehetők.
Évi 20 méteres, maximális, egyirányú elmozdulás esetén az Északi-sark, 5000:20 = 250 ezer évvel ezelőtt volt a mai Magyarország fölött. Ugyanezen megközelítésben, de minimális elmozdulás esetén erre már 1 millió év adódik. Ha, pedig a ma mérhető egyirányú elmozdulás adatát nézem, akkor ez az érték 50 millió év.

A következő kérdés, hogy van-e ezeknek a nagyon nagy szórást mutató adatoknak bármilyen kis mértékben is realitása?

Először rögzítsük azt a tényt, hogy az „egyirányú” elmozdulás és a sebességállandóság egyidejű feltételezése elvileg kiegyenlíthetik egymást, és elfogadható közelségbe hozzák a 250-1000 ezer éveket. További eshetőségként számolhatunk még egyszeri drasztikus változással is, hiszen az értékeket lényegesen befolyásolják nagyobb földrengések, kisebb-nagyobb üstökösökkel való ütközések. Áttételesen bizonyítja e feltevést az, az elmélet is, ami szerint néhány tízezer évvel ez előtt a Föld mágneses pólusa is „helyet cserélt”, megtörve ezzel éppen, az emberi világközösségekben addig uralkodó „paradicsomi” állapotokat, a további békés fejlődés lehetőségét. Az 50 millió évet akkor sem vizsgálom, ha az emberi emlékezetbe ivódó benyomások időben nagyságrendekkel is megelőzhették az egyéni közléseket, de főleg a csoportos kommunikációt és a közös szokások kialakulását.

A két alsó értéket viszont emberközelivé teszi az, az általam itt most csak példaképp felsorakoztatott két tény is, hogy a vértesszőllősi Samu 300-350 ezer évvel ezelőtt már emberközösségben élt Magyarország területén, illetve 200 ezer évvel ez előttről már vannak „írásos” emlékeink, igaz a mai Franciaország területéről, de amit Magyarország területén még nem fedeztünk fel, nem biztos, hogy az soha nem is létezett. Utóbbit lásd Varga Csaba: Az ősi írás könyve c. műve 40. oldalán. Visszatérve a legősibb, Magyarország területén megmaradt emberi maradványokra, bátran feltételezhetjük, hogy Ő csak egy, az akkor itt élt emberközösségből, nem biztos, hogy a legrégebbi, nem biztos, hogy a legfejlettebb. Még az is lehet, hogy egy sokkal fejlettebb közösségből „kiszorított” egyed, azért nincsenek mellette családtagok. Azt viszont tudjuk, hogy a fejlettebb kultúrközösségek mindig nagy folyók völgyében, sík vidékeken alakultak ki. Kétségtelen viszont, hogy itt a legkisebb a tárgyi emlékek fenn illetve felszínen maradásának esélye. Azt is joggal feltételezhetjük, hogy ezek az, előbbiek szerint nyugodtan 400-500 ezer évvel előttünk élőknek képzelt emberek értelmes beszélgetéseket folytattak egymással, nem lettek volna képesek egyébként fejlett eszközhasználatra és nagy vadak elejtésére. Az a fizikai képességük ugyanis, ami egy vadászó oroszlán család esetében létezik, náluk nem volt meg. Azok a szavak, szótagok, gyökök amelyeket használtak, ma is a mindennapi beszédünk részét képezik, sokszor ugyanazon jelentéstartalommal, csak a világ legtermészetesebb dolgának tekintjük és nem tulajdonítunk neki jelentőséget.

Miért pont a KARÁCSONY szó az, amely alkalmas ilyen messzemenő következtetések levonására?

A KARÁCSONY szavunk ősiségét több tényező támasztja alá.

Olyan eseményhez kötődik, amely a korai emberi közösségek életében létfontosságú volt. A sötétség és a világosság ciklikus váltakozása alapjaiban határozta meg a „mindennapi” tevékenységüket, főleg akkor, amikor még „egy nap volt egy év”.
A legnagyobb ünnepük a mindennapi létszükségleteik megteremtésén, tehát pl. egy nagyvad elejtésén túl, mindenképpen az kellett legyen, amikor elkezd megszűnni a sötétség és a hideg. Ekkor válik lehetővé a nagyobb területeken való mozgás, ekkor kezdenek teremni a gyümölcsfák, ekkor telik meg élettel a természeti környezet, valószínűleg ekkor indul meg intenzívebben a nemi hormonok termelődése is.

Olyan gyökök sorozatából áll, amelyek önmagukban ősgyököknek tekinthetők.

Nézzük át egyenként újra azokat, most már ilyen megközelítésben!

Kezdjük a KARA szó vizsgálatával, mert ezt más szempontból is ki kell emelnem a többi közül. Jelentése ma elsősorban fekete, de nem kell hozzá nagy fantázia, hogy azt mondhassuk, régen inkább sötétet jelentett, átvitt értelemben titokzatos esetleg iszonyatos, rémisztő értelme is volt.

Mivel a jelentéstartalom ebben a formában is tökéletesen bele illik az eredeti koncepcióba, létezik mai magyar vonatkozása is, ezért első közelítésben nem láttam szükségét a további vizsgálatnak. A gyanú bennem akkor támadt fel, amikor Varga Csaba jelezte, hogy a KAR = KÖR = GÖR összefüggés vizsgálata is szükséges lehet, illetve amikor rájöttem, hogy a tíz hangzóból álló szót én egy négyes és három kettes hangzóra bontottam fel.

Azonnal vizsgálni kezdtem az önmagától adódó KA és RA felbontást, és az eredmény egyáltalán nem lepett meg. Talán dicsekvésnek hangzik, de ezt vártam. A Czuczor G. – Fogarasi L. gyökszótárában található értelmezések szerint:

a KA, valami csúnyát és rosszat jelentő dologgal kapcsolatosat (mai átvitt értelemben kaka is) jelent,

a RA pedig a rám vonatkozó, engem érintő viszonyt fejezi ki, mint például a magamRA szó is, és semmiképpen sem csak „a felszín, magasság alapértcményével”

A KARA, így összevonva, magyar ősgyökökből levezetve is ugyanazt jelenti, mint az őstörök eredet mai értelmezése.

Ezek után azon sem szabad csodálkoznunk, hogy a még mindig, csak háromhangzójú, tehát szintén ősgyöknek tekinthető KAR, KÁR szavunknak is van számtalan, ide illő jelentése, hogy mást ne mondjak, önmagában a „kár” szavunknak is.

Az AT jelentése mindazt tartalmazza, ami a patriarchális berendezkedésű közösségekben az elsődleges, vezető szerepet betöltő személyt megillette. Márpedig Magyar Adorján szerint, az ő kutatásai ezt támasztják alá, őstörzseink közül a magyarok hímelviek voltak.

Az OS gyök oson változattal, illetve ennek további us, uson, usdi képződményei azt fejezik ki, amit az első elsiető embertárs vagy elmenekülő, kiszemelt zsákmányállat elkövetett, amikor „forrónak érezte” a lába alatt a talajt.

Az ON képző használata pedig azonnal szükségessé vált, ha el is kellett mesélni, hogy ez a sietve elsurranó élőlény menekülés közben még meg is sebesített valakit.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a KARÁCSONY szavunk nyelvfejlődésünknek olyan őskövülete és egyben csodája, amely magában hordozza öt eredeti, kéthangzójú ősgyök jelentését, kötődik magyarul beszélő őseink egyik legősibb ünnepéhez, szokásához, amelyet ma is használunk, még ha kissé, eredeti értelmétől méltánytalanul megfosztott módon tesszük is ezt.

Írjuk le még egyszer és nézzük megfelelő áhítattal, őseink iránti tisztelettel ezt a négy szót, amely, nem kimondottan a szójáték kedvéért, de lehet, hogy ilyen rendkívül természetes módon, a maga egyszerűségében 400 ezer évet hidal át.

KA RA AT OS ON = KARA AT OSON = KARATSON = KARÁCSONY

Ne feledkezzünk meg a végén a KERECSEN szavunkról sem, amely, mint egy „ellenőrző kód” úgy követte ikertársát a hosszú évezredeken át, vagy más hasonlattal élve, kissé eltúlozva, mint az örökléstan alapját képező kettős kromoszóma spirál egyes elemei követik egymást a végtelen létidőben.

Most úgy érzem, hogy az alapötletből adódó lehetőségeket kiírtam magamból, ezért csak gondolatébresztés végett mondom, hogy természetesen tovább lehet még folytatni a KARÁCSONY szó és a hozzá kötődő hagyományok, mítoszok más nézőpontok szerinti vizsgálatát, illetve a valószínűség számítás törvényszerűségeivel tovább lehet finomítani a kormeghatározást, a párhuzamos megjelenés vagy a véletlenszerűség kérdései megválaszolását.

Győr, 2007. január 14.

Meggyesi József