Július 6. KEDD
A mai nap már nem a partról írok neked, kedves Naplóm, hanem a szálloda szobájából, ahol kellemes kilátás nyílik a tóra. Azért, vagyok most idebent, mert már odakint az orromig sem látnék a nagy sötétségben. Tomi épp most fürdik, s csak éppen annyi időm van, hogy leírjam neked a mai napi tapasztalataimat, úgyhogy sietnem kell.
A mai nap kirándultunk egyet a Bakonyban. Nagyon szép ez a hegység! A nap fele elment vele, majd amikor estefele hazaértünk hót fáradtan még egy kicsit pancsikoltunk a Balatonban, s most itt vagyunk a jó meleg szobában. Persze ennek ellenére ma is tudtam olvasni, csak nem olyan nagyon hosszat, mint tegnap, de akkor is elég sokat.
Dédanyám már nagyon rég nem említette Annát. De most hirtelenjében előjött, s a nagymamám egyszeriben több oldalon keresztül csak róla írt. Ugyanis Anna összeveszett a férjével, s már nagyon nem bírták egymást, s emiatt teljesen széjjelmentek. Nagymamám nővérének a férje nap, mint nap, csak az üvöltözésből állt ki, s ez nagyon nem tetszett Annának. A gyerekük próbálta csillapítani őket nem sok sikerrel. Nem hiába, annak idején csak azért házasodtak, meg, mert már jött a gyerek, s annyi év után elhidegültek egymástól. A végén már oda lyukadtak ki, hogy elválnak, csak a gyerek tartotta össze a családot, mert ő nem akart csonka családban élni. Végül mégis elváltak, s mivel már a fiúk 19 évesen elég nagy volt, így nyugodtan választhatott, hogy kivel akar menni, sőt, akár még egy harmadik irányt is választhatott volna, mert már ugye nagykorú volt. Ő úgy döntött, hogy az anyjával marad, s az apja jó messzire költözött tőlük, hogy még véletlenül se fussanak össze esetleg az utcán. Anna sem maradt ott az eddigi házukban. Azt szépen eladták, s visszaköltözött a szülői házhoz, vagyis a húgához, az én nagymamámhoz. Végül is bőven elfértek, mert így laktak összesen öten abban a házban, ahol, annak idején egy hatszemélyes család tartózkodott, s akkor sem voltak hely szűkében, bár az sem mondható, hogy valami nagyon kényelmesen éltek ott. Például nem volt mindenkinek külön szobája régen, hanem volt egy lányszoba, és egy fiú szoba, s még egy a szülőknek. Így pedig, hogy öten lettek, kényelmesen elfértek, majdnem mindenkinek volt külön szobája. Anna fia kapott egy saját szobát, mert végül is ő a nagyfiú. Anyukám pedig a nagynénjével volt egy szobában, mert ők nyugodtan elfértek ketten együtt, s természetesen nagymamám és Valér szintén egy szobában voltak.
Mára eddig jutottam, de már írni sem nagyon tudok többet ide ma, mert már hallom, hogy nemsokára végez Tamás a fürdéssel, s utána én jövök.
Elég furcsa lehetett abban a nagy házban olyan sok embernek, mert amikor én még ott laktam, anyámmal éltünk együtt ketten, mert ugye, apám meghalt, s nem is nagyon emlékszek rá. Akkoriban elég nagy hodály volt számunkra az a ház, hiszen három nagy szoba volt két embernek. Anyám aludt az egyikben, én a másikban, és a harmadikból, játszószoba lett, s ott voltak a játékaim. Most, hogy anyám egyedül él ott, nagyon üresnek érezheti. Sajnálom is e miatt szegényt… Amikor legutoljára voltam ott, a játszószobát még olyan állapotban láttam, mint még, amikor kiskoromban ott játszadoztam, s az én szobámból egy vendégszobát rendezett be anyám, hogyha jönnek rokonok, akkor ott megszállhatnak.
Most már viszont tényleg mennem kell, mert már Tomi itt van az orrom előtt, s kérdően néz, rám, hogy mit csinálok már ennyi ideig, szóval: jó éjt!
Július 7. SZERDA
A mai nap nem mentünk a hegyekbe, a tegnap is elég kifáradtunk tőle. Ma csak a parton voltunk, s szórakoztunk és természetesen szinte egész nap, csak olvastam.
Gézának idő közben született még egy húga, s őt Gabriellának nevezték el. Úgy tűnik tényleg bejött az elméletem, hogy minden gyereket ”G” betűs néven neveznek el. A kislány két évvel volt fiatalabb, Gedeonnál, de Géza már a 9. életévét töltötte be, mikor legkisebb húga született, ő már tényleg nagyfiú volt a kislányhoz képest, bár, ha ezt levetítjük nagymamámra, ő a legidősebb bátyjánál 18 évvel volt fiatalabb, egyszóval van egy kis különbség…
Anyám nem volt a legjobb tanuló, de azért nem volt olyan rossz sem. Inkább közepes szinten teljesített, egy tantárgyat kivéve: az éneket. Csodálatosan szép hangja volt, nagymamám nagyon büszke volt rá. Nem is tudtam, hogy anyukám ilyen szépen tudott énekelni. Na, majd, ha legközelebb megyünk hozzá, kérdőre vonom… Telt-múlt az idő, s anyámnak a tanulmányai nem nagyon javultak, de az iskola énekkarában nagyon szépen szerepelt. Nagymamám el is vitte egy városi énekkarba, s most már ott énekelgetett. Nagy sikere volt az énekkarnak, lassan bejárták az egész országot, s sikert sikerre halmoztak. Viszont egy idő után anyám megunta az énekkart, s kilépett onnan. Ekkor már 13 éves volt. Eljárt karaoke klubokba, s ott énekelgetett. De, egyszer nem volt több 14 évesnél, s nagyon csúnyán berekedt. Nem tudták, hogy mitől van ez. Nagyon sokáig szenvedett tőle, s e miatt nem tudta űzni a kedvenc tevékenységét, az éneklést. Egy hónap múlva szerencsére meggyógyult a torka, de már nem volt az a régi hangja, s ezzel az énekes pályafutása megbukott. Ugyanis, nagymamám írta, hogy bizony énekesnő szeretett volna lenni, s minden esélye meglett volna rá. De sajnos a természet közbevágott.
Anyám szerencsétlenségét bizony én is nagyon sajnálom, mivel ha nem rekedt volna be, most szupersztár lehetne, és híres. Ezzel együtt pedig nagyon gazdagok lehetnénk. Milyen szép is lenne… Bár a gazdagságban és a hírnévben is vannak hátrányok, és bizony elég nagyok ezek a hátrányok! Mert, ha híres vagy, egyszerűen nem lehet magánéleted, mert mindig ott ülnek a nyakadban a fotósok és a riporterek. A gazdagsággal pedig az a gond, hogy sajnos, számos embert nagyon megváltoztat a pénz, s teljesen más személyiségek lesznek, akiket csak a pénz irányít. De, ha ez nem következne be, akkor is azt mondhatom, hogy vannak olyan, dolgok, amik pénzen nem vásárolhatók, s ezek sokkal fontosabbak az anyagi értékeknél. Itt a szeretetre és a boldogságra gondolok. Hiszen hány olyan gazdag emberről hallani, aki egyáltalán nem boldog, mert nincs egy barátja sem, magyarul nem szeretik. Sajnos ez a gazdagok sorsa. Jobb inkább szegénynek és boldognak lenni, mint gazdagnak és boldogtalannak. Szóval rövid gondolkodásom után arra a következtetésre jutottam, hogy ha felkínálnák a lehetőséget nekem, hogy gazdaggá és híressé tennének, egyértelműen nemet mondanék, mert inkább legyen lelki békém, mint sok pénzem. Ez az én véleményem, de persze biztosra veszem, hogyha másnak felkínálnák ezt a lehetőséget, habozás nélkül elfogadná, mert nem gondolna bele, a sztárok nyomorúságos életébe. Ennyi vesződésért nem éri meg híresnek lenni… Mondjuk, az is igaz, hogy ha ilyen lehetőséget valaha bárkinek is felkínálnának, biztos, hogy lenne benne valami csalás, olyan nincs, hogy ilyet tesznek, és komolyan is gondolják. Sajnos a mai világ már ilyen elfajult lett, hogy mindenütt csak csalással és átvágással találkozik az ember… Miért nem tudnak az emberek jobban viselkedni?
Azt hiszem, elég az elmélkedésből, már elég késő van, s kezdek nagyon fáradt lenni. Úgy tűnik elfáradtam a sok semmittevésben. Jó éjszakát, kedves Naplóm!
Július 8. CSÜTÖRTÖK
A mai nap elmentünk Tihanyba. Nagyon szép hely. Voltunk az apátságban is, ami szintén nagyon szép volt. El se tudom hinni, hogy ott milyen közel van a másik part. Legalábbis, ha máshol megyünk ki a partra, sokkal messzebb van a szembe part. Nem hiába, hiszen egy félsziget. Miután hazajöttünk, még a szállodánál megmártóztunk a Balatonban, s utána elmentünk egy esti szórakozóhelyre. Jól kibuliztuk magunkat, s én nagyon el is fáradtam, s nem bírtam már olyan sokat olvasni, mint az elmúlt napokban, de még így is jelentős az olvasásom.
Anna fia is 26 évesen végre megtalálta az igazit, s egy viszonylag fiatal lányt vett el, még alig múlt 20 éves és még egyetemre járt. Ilyen nagy korkülönbség is ritkán tapasztalható, bár már hallottam olyanról is, hogy több mint 10 évvel volt fiatalabb a feleség, s mégis nagyon jól megvoltak. Az esküvő után elköltöztek nagymamámtól. Így már csak négyen maradtak a nagy házban, s Anna nagyon szomorú volt, hogy a fia elhagyta, de persze megértette, hogy most már a saját életét akarja élni. Anyukám örült a költözésnek, mert már 14 éves fejjel egy kissé zavarta, hogy a nagynénjével van egy szobában. De ez után Anna átköltözött fia volt szobájába, s így mindenkinek volt saját szobája. Sándor, József és Benedek ekkor már iskolás volt, s ekkor kezdek köztük látszani a különbség, ugyanis Józsika nagyon jó tanuló volt, minden jól ment neki, de Sanyiról ez már nem mondható el, valahogy nem fogott az agya. Inkább csak játszadozott nagyokat testvéreivel és Gedeonnal. Benedek nagyon jó futónak látszott, de a tanulmányai neki sem voltak a legjobbak, olyan átlagosak, mint az anyukámé. Gedeon pedig szintén jó tanuló volt, ugyanakkor sokat játszott az ikrekkel.
Ma csupán csak ennyit tudtam olvasni, s így is elég nehéz nyomon követni a rokoni ágakat. Azt hiszem, muszáj leszek, ha nem is egy családfát, de legalább egy kis jegyzetet készíteni, hogy ki kinek a micsodája, és hány év van a közte és a másik ember között, s ha hazamegyek az lesz a legelső dolgom, hogy elkészítem a családfát.
Július 9. PÉNTEK
Van egy jó hírem, kedves Naplóm: a mai napot teljes egészében az olvasásnak szenteltem, kivéve azt a kicsit, amikor leírom ennek az eredményét neked. Ezért ma elég sokat sikerült olvasnom, de még így sem értem a végéig. Most már komolyan mondom, lehet, hogy ez egy mágikus könyv, s talán soha sincs vége, mert a végtelenségig van írva. De ha végtelen is, amit azért erősen kétlek, akkor is el fogom olvasni a végéig, ha már tiszta ősz hajú leszek, akkor is. Engem már semmi meg nem akadályozhat!
Telt múlt az idő, s csendesen folyt a család élete, semmi különös nem történt. A gyerekek cseperedtek felfele, s Anyámnak már 15 évesen barátja volt. Aranyos egy kisfiú volt, egy évvel járt anyukám felett. Az iskolában ismerkedtek meg, s elég hamar össze is melegedtek. Eleinte csak jó barátok voltak, s a fiú gyakran járt ki anyámhoz szórakozni. Megismerkedett Gézával és a testvéreivel is, s még az ikrekkel is el tudott néha játszani. De valahogy mégis inkább anyámmal volt a legtöbbet, s nemsokára már meg is volt nekik az első csók. Onnantól kezdve pedig szinte elválaszthatatlanok voltak. Gézának viszont nem nagyon tetszett ez a srác. Lehet, hogy csak irigyelte, hogy anyukám mindig vele volt. Vége lett az iskolának, s egész nyáron anyám és a barátja együtt voltak. Nyár közepén elmentek egy hétre nyaralni a hegyekbe nagymamám, nagypapám, anyám, és az ő kis barátja. Anna pedig otthon maradt, s inkább a rokonok gyerekeivel volt elfoglalva. A nyaralás minden egyes napját nagyon hosszan ecsetelte nagymamám, még talán hosszabban is, mint én, mert végül is nekem azért ilyen hosszúak a napi leírásaim, legalábbis viszonylag, mert a nagy részén a dédanyám könyvében leírtak lényegét írom ide, mert minden napjukat külön leírnám, akkor már szerintem a több ezredik oldalnál tartanék, s nem tudnám leírni egy nap alatt, amit aznap olvastam. Azt még nem írtam, hogy a Mátrába mentek nyaralni, s első napjukat a Kékesnél töltötték, s még Galyatetőre is átmentek. Nagyon élvezték a nyaralást, legalábbis az első napjait. Ugyanis, a harmadik napon anyám nagyon összeveszett a barátjával, valahogy semmi sem tetszett neki, amit csinált. A hét második fele részükről csupa veszekedésből állt ki, bár igaz, hogy így is elment a család egy-két helyre, de anyámék nem fogták meg egymás kezét, mint eddig, s a lehető legtávolabb voltak egymástól. Legalábbis anyám tartózkodott tőle, s egy idő után már a barátja is, ha még nevezhetem egyáltalán annak. Elmentek a gyöngyösi Mátra Múzeumba is, ami mindenkinek nagyon tetszett. De ekkor már anyám és a barátja nagy távolságban sétáltak. Amikor vége volt a nyaralásnak, alig bírták ki az utat egymás mellett, s amikor hazaértek rögtön szakítottak is. Ezek után nagymamám sohasem látta azt a fiút, s még nem is hallott felőle. Amikor vége volt a nyárnak anyám egy kicsit szomorúan ment újra iskolába, két okból is. Először is, mert már nem volt többé barátja, és másodszor, mert lehet, hogy összefut hajdani szerelmével az iskola folyosóján. Ez utóbbi szerencséjére nem történt meg, legalábbis nagymamám nem tud róla. Géza pedig az előbbinek kifejezetten örült, hogy végre nincs senki, aki teljes egészében lefoglalja anyám idejét, és nyugodtan haverkodhat vele.
A mai nap eddig jutottam, de az a legérdekesebb, hogy eddig még nem találkoztam egyik rokon életében sem, hogy gyerekkori, vagyis inkább már tini szerelmük lett volna. Lehet azért, mert eddig még egyikőjüknek sem volt ilyen drasztikus a szakítás, vagy pedig azért, mert eddig még semelyikőjük sem járt gyerekkorában senkivel, vagy azért mert, dédanyám nem nagyon jegyezte le ezeket, csak már a lényegeseket, amik valószínűbbek, hogy egy életre szólnak. Nem lehet tudni.
Július 10. SZOMBAT
Milyen kár, hogy holnap már megyünk is haza, pedig még igazán maradnék legalább egy hetet. A mai nap egy utolsót fürödtünk még a Balatonban, s még szétnéztünk a környéken egy-két múzeumban.
Ma nem olvastam olyan sokat, mint tegnap, de azért már nemsokára vége van a könyvnek, szerintem már holnap az autóút alatt befejezem. Talán mégse végtelen ez a könyv, mint korábban gondoltam…
Idővel anyám teljesen elfelejtette a volt barátját. Anyám 16 éves volt, amikor Anna fiának megszületett első gyermeke, egy gyönyörű kislány. Végre még egy nőnemű egyed, a fiú uralta családban. Nagyot dobott a mérlegen, hogy nagymamám bátyjának fiatalabb gyerekének bizony hármas ikrei voltak, s mind a hárman fiúk. Anyám lett a kislány keresztanyja, s a keresztapja pedig Géza lett. Mindketten nagyon boldogok voltak, hogy egy ilyen tisztségben részesülhettek. A kislányt Karolinának nevezték el. Jó hosszú név, nem mondom… Anyám és Géza gyakran eljártak ezek után a kislányhoz. Sokat vigyáztak rá és játszottak vele. Anyám még egy kispárnát is vett neki ajándékba.
Így teltek az évek, s anyám és Géza közeledett az érettségihez. Gézát nem igazán érdekelte a dolog, úgy tett, mintha semmi nem jönne, pedig azért az érettségi elég nagy dolog. Anyám Gézával ellentétben nagyon is be volt parázva az érettségi miatt, mivel már korábban írtam, hogy nem voltak a legjobbak a tanulmányi eredményei. Elérkezett az érettségi napja, s anyám nagyon félt tőle, de Géza egy fikarcnyit sem törődött vele. Végül is minden simán ment mindkettőjük számára, s nem történt semmi baj, bár igaz, hogy egyikőjüknek sem lett olyan kiváló az eredménye, de azért mégiscsak átmentek. Anyám megint csak átlagosan teljesített, Gézának pedig 4-es átlaga lett. Bár ő a színötösben bízott. Meg is lett volna neki, ha komolyabban veszi az egész érettségit. Géza nem akart sehova se tovább menni, inkább otthon maradt az anyjának segíteni és vigyázni a testvéreire, akik ekkor már 13, 11 és 8 évesek voltak. Az ikrekkel is sokszor elvolt. Anyám viszont szeretett volna tovább tanulni valamelyik egyetemen, de sajnos nem vették fel sehova sem az átlaga miatt. Ezt nagyon sajnálta.
Most már megyek lefeküdni, mert holnap korán kelünk, hogy megint sikerüljön a nagy meleget elkerülni. Jó éjt, kedves Naplóm!
Július 11. VASÁRNAP
Kedves Naplóm! Ma már sajnos nem a Balaton partjáról írok neked, hanem a dolgozószobámban csücsülve.
Nagy újságom van neked, egy örömteli hírem. Alig bírom elhinni, de mégis igaz: végre teljes egészében elolvastam dédanyám naplóját! Igaz, nem csak az autóút alatt olvastam, hanem még egy kicsit utána is, de végeredményben sikerült elolvasnom, amit már lassacskán azt hittem, hogy végtelen, és még a fejem sem őszült meg.
Anyámnak harmadik próbálkozására végre sikerült bejutni egy egyetemre, 20 évesen. Ott találkozott egy jóképű fiatalemberrel, s nagyon jól megvoltak. A fiú 23 éves volt és Károlynak hívták. Nagyon jól megvoltak, örült az ember szíve, ha őket látta együtt. Mikor vége volt az egyetemnek, még mindig együtt jártak, s teljeséggel elválaszthatatlanok voltak.
Egy nyáron egyszer elmentek egy nagy családi vakációra, ahol ott volt nagymamám, Valér, Anna, anyám, Károly, Géza, Gina, Gedeon, Gabriella, Panni, a férje, az ikrek és szüleik. A rokonok közül egyedül Peti nem volt ott, és az idősebb Géza. Felőlük már nem sokat lehetett hallani. Nem jött még Anna fia és a családja sem, mert a 9 éves lányát még nem akarták elvinni a nagyokkal. Összesen 10 napra vettek ki két 8 személyes faházat a Mecsekben. Autókkal mentek. Az egyikben ültek az ikrek és a szüleik, a másodikban Panni, a férje, és a három kisebbik gyerek. Mivel Károlynak volt saját kocsija, így anyám és Géza vele mentek, de nem is nagyon fértek volna be többen, mert ez egy kicsi, 4 személyes kocsi volt, és a fél hátsó ülésen a csomagok voltak, mert a csomagtér is elég kicsi volt, s azért 3 ember csomagjának kellett a hely. És végül a negyedik autóban ültek az idősebbek: nagymamám, Anna és Valér. Ők bezzeg egy nagy, 5 személyes autóban utaztak. Mindenki épségben megérkezett a faházakhoz, amik nagyon szépek és látványosak voltak. Első nap csak berendezkedtek, és a környéken néztek szét gyalog, hogy mi hol van, majd másnap elindultak az autókkal, hogy megnézzék a tájat. Egész nap oda voltak, s majd éjszaka indultak a faházak felé, de útközben nagy szerencsétlenség történt: a hegyekben a kanyargós utakon és a nagy sötétben nem láttak valami jól, így az egyig kanyarban az egyik autó kicsúszott, mert estére még az eső is elkezdett esni. Ez az autó pedig éppen az volt, amelyikben nagymamám, Valér és Anna ültek. A nagyszüleim sajnos a helyszínen meghaltak, s Annát, az autó vezetőjét súlyos sérülésekkel vitték a legközelebbi kórházba.
Itt megint csak nagy változás történt, ugyanis meghalt szegény nagymamám. Akkor honnan tudta leírni az eseményeket? De már azért elég gyakorlott vagyok, s hamar rájöttem, hogy anyám vette át az írás fonalát. Az írás módja és stílusa is természetesen megváltozott. A lapokon most is látszott még az egykori sírás nyoma. Hiszen anyám egyszerre vesztette el mindkét szülejét ebben a nagy balesetben. Egész idő alatt Károly vigasztalta.
Ezek után az egész nyaralás abból állt ki, hogy a kórházba mentek el Annát látogatni, aki a baleset óta nem ébredt fel, s egész héten, az intenzív osztályon feküdt. A család nap, mint nap ott ült az ágya mellett. Igazából csak a gépek tartották életben. De az egyik nap, a teste nem bírta tovább, s örökre eltávozott az élők sorából. Drága anyukám könnyekkel teli írta ezeket a sorokat.
Mikor hazajöttek a katasztrófába fuldoklott nyaralásból, az egész család gyászolt, még Péter is hazajött a gyász időszakára. Mikor eme oldalakat olvastam, én sem bírtam ki könnyek nélkül… Tomi csodálkozott is, hogy mit bőgök én ennyire. Elmondtam neki, hogy mi történt, s majdnem őt is elfogta a sírás, de mégis inkább a vezetésre összpontosított.
Anyám egyedül élt ezek után a nagy házban, de nem sokáig, mert Károly hozzáköltözött, hogy ne legyen oly magányos. Pár hónapra, a szerencsétlenségre, megszületett Anna fiának második kislánya, ekkor már a nővére 9 éves volt. Ezek után kezdtek feloldódni a gyász alól, s nemsokára az esküvőt is megtartotta anyám Károllyal. Ekkor anyám már 25, az újdonsült férje pedig 28 éves volt. Egy évre, az esküvőre pedig megszülettem én. Anyám minden adatot leírt rólam a születésemnél.
Körübelül 2 éves lehettem, amikor apám valamitől szívrohamot kapott. Nem lehet tudni, hogy pontosan mitől is történt ez, legalábbis anyám nem tudta. Ezek után már csak én maradtam neki, s Gézáék gyakran jöttek át, hogy ne legyen olyan egyedül anyám.
A naplónak ott van vége, amikor iskolába mentem, mert ugye anyám ideadta nekem a könyvet, én pedig nem foglalkoztam vele. De ígérem, be fogom pótolni hiányosságaimat, s holnaptól kezdve mindent leírok, ami eddig történt. Bár igaz, Gézáékról nem tudok semmit, de anyámról és rólam elég sokat, úgyhogy lesz mit bepótolnom.
Most már értem, hogy anyám miért nem akart segíteni, mert minden le van írva. Holnap lesz egy pár dolgom a naplóval, és megpróbálom elkészíteni a családfát is.
Eléggé elfáradtam a sok olvasásban, úgyhogy már csak jó éjszakát kívánnék, és megyek is aludni.
Július 12. HÉTFŐ
Kedves Naplóm! Ma elmentem anyámhoz és elmondtam neki, hogy végre végig olvastam a dédanyám naplóját, és elmondtam neki, hogy én is mennyire sírtam, mikor elolvastam, hogy hogyan haltak meg a nagyszüleim, és utána pedig még az apám is. Tiszta balszerencsék sorozata! Ezek után együtt sírtunk egy jó hosszú órán át… Ekkor ünnepélyesen megígértem, hogy ezen túl sokkal gyakrabban járok majd haza.
Miután jól kibőgtük magunkat, anyám megígérte, hogy segít elkészíteni a családfát, így hozzá is kezdtünk azon nyomban. Viszonylag gyorsan ment a dolog, most, hogy ketten dolgoztunk, de azért még így is elvett egy csomó időt a napunkból. Elmondta anyám, hogy először azért mondott nemet a segítségkérésemre, mert még elég pipa volt rám, hogy nem folytattam azon nyomban a dédanyám naplóját. Viszont elmondtam neki, hogy mostantól be fogom pótolni, amit elpazaroltam, s leírok mindent, ami eddig történt, feltéve, ha tudok is róla. Most ebben is a segítségemre volt anyám, s mindent elmondott, amit csak tudott Gézáékról és a többi rokonról. Így elkezdtem leírni a könyvbe az eddigieket, egy nagy bocsánatkéréssel kezdve.
Tehát, kedves Naplóm ezennel zárom ideírt soraimat, mivel ezen túl a dédanyám egykori naplójába fogok írni, hogy a könyv tovább beszélhessen, s a jövő gyermekei meghallhassák eme különös beszédet. És ha majd nekem is lesz egy leányom, neki fogom adni e könyvet, hogy folytassa a mára már családi hagyománnyá érett naplóírást, s így a családunk története egyben maradva le lesz írva, amíg világ a világ, és ezt elsősorban dédanyámnak köszönhetjük és az ő különös könyvének… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
