Lezárult az ajánlási időszak - íme a jelötek, akikre lehet majd szavazni Öskün:
2024.05.06. 19:32
2024. május 6-án, 16.00 óráig lehetett bejelenteni egyéni jelölteket a Helyi Választási Bizottságnál (HVB). Még aznap, 16.00 óra után a HVB, a jelöltek sorrendjének kisorsolását is elvégezték, így az is ismerté vált, milyen sorrendben fognak szerepelni az indulók a szavazólapon.
Amennyiben jogerőssé válik és további visszalépések nem történnek, az alábbi jelöltekre lehet majd szavazni Öskün:
Polgármester jelöltek:
Eredetileg három polgármesterjelöt gyűjtötte az ajánlóíveket, de közülük Berecz László visszalépett.
A választópolgárok jóvoltából, 2006 óta, négy cikluson át, önkormányzati képviselőként dolgozhattam a településen, köszönet érte.
Az idei választásokon azonban már nem kívánok jelöltként indulni.
Ezen 18 év alatt sokat tanultam a helyi önkormányzás mibenlétével kapcsolatban. Köszönet illeti ezért Gyapay Zoltán akkori polgármestert, aki időt és fáradságot nem kímélve, mindent megtett azért, hogy a testület tagjait a lehető legtöbb információval ellássa, így azoknak a birtokában tudtunk döntéseket hozni. Ugyancsak sokat köszönhetek Szabó Zsuzsának, az akkori jegyzőasszonynak, illetve a mindenkori jegyzőknek és a hivatal dolgozóinak. Az évek során sok kérdéssel és felvetéssel fordultam hozzájuk, ők pedig türelemmel, időt szakítva rám, igyekeztek válaszokat adni.
Kezdetben megtapasztaltam, hogy miként lehetett az eladósodottság mellett (az akkori japán hitel súlya alatt), szigorú költségvetési fegyelmet megtartani, de Öskü fejlődését mégis csak előrébb mozdítani.
Miután az állam megszabadította az önkormányzatokat a hitel súlyától, abban is részem lehetett, miként tudott a településünk a fejlődés útjára lépni, szabadon, saját valamint az európai unió forrásaira támaszkodva.
Sajnálatos módon az utóbbi időben ismételten kihívásokkal kellett szembenéznie az országnak és vele Öskünek is. A járvány következtében előállt rendkívüli helyzet, önkormányzatok forrásainak szűkítése, energiaválság, ezek mind megnehezítették településünk helyzetét. Úgy érzem, igyekeztünk megfelelni a kihívásoknak, számos intézkedést tettünk, hogy stabil maradjon a költségvetésünk.
Az újonnan fennálló, majdani képviselőtestületnek sok erőt, kitartást és felelősségteljes döntéseket kívánok!
Még egyszer szeretném megköszönni az ösküi választópolgárok elmúlt 18 évnyi bizalmát, és támogatását.
Tisztelettel:
Biró Kálmán
Rémülten nézik az itthoni élelmiszerárakat a külföldön élő magyarok
2024.04.29. 19:49
Választás-történet: európai parlamenti választások - Magyarországon.
2024.04.27. 07:16
Az uniós állampolgárok közvetlenül választják meg az Európa Parlament (EP) képviselőit, akiknek a mandátuma 5 évig tart. A megválasztható képviselők, pártok listáján szerepelhetnek. A választás egyfordulós, nagyjából egy időben zajlik minden tagállamban. Az a párt szerezhet képviselői helyet, amely eléri a rá leadott szavazatok legalább 5%-át.
Magyarország 2004. május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz, június 13-án pedig meg is tartották az első európai parlamenti választást hazánkban. Az akkori szabályok szerint 24 mandátumért zajlott a küzdelem a hazai pártok között.
Az EP-be került képviselők frakciókba tömörülhetnek, vagy függetlenek maradhatnak. Az európai parlament létszámát (az Egyesült Királyság kiválását követően) jelenleg 705 képviselő alkotja, melyet 27 tagállamból választanak meg, a mandátumok a tagállamok között, népességarányosan kerül kiosztásra.
Nézzük, 2004 óta milyen eredmények születtek az európai parlamenti választásokon, hazánkban:
A magyarok és az észtek fogyasztása zuhant a legnagyobbat az Unióban 2023-ban
2024.04.22. 05:08
Hivatalosan is elkezdődött az egész országban az európai parlamenti és az önkormányzati választási kampány.
2024.04.20. 18:36
Április 20-tól lehet ajánlásokat gyűjteni, május 6-ig!
2024.04.20. 16:25
Április 20-án megkezdődött a helyi önkormányzati választásokon az ajánlóívek kiadása. Jelöltet ajánlani ajánlóíven lehet.
Ajánlóíveket a polgárester-jelölt, egyéni listás jelölt formanyomtatványon igényelhet a Polgármesteri Hivatalban.
Az ajánlóív egyedi azonosítóval, sorszámmal (és azt tartalmazó vonalkóddal) kerül előállításra. Egy ajánlóíven 8 ajánlás fér el. Hivatalos ajánlóívnek csak a Helyi Választási Iroda által biztosított ajánlóív minősül. Ajánlóívről másolatot készíteni még kitöltetlen állapotban sem lehet! A jelölt a rendelkezésre bocsájtott összes ajánlóívet köteles leadni a HVI-nek. Ennek elmulasztása esetén bírság kiszabására kerül sor.
A képviselőjelöltet és a polgármester jelöltet legkésőbb 2024. május 06-án 16.00 óráig kell bejelenteni az Ösküi Helyi Választási bizottsághoz.
A jelölt nyilvántartásba vételének feltétele, hogy az összegyűjtött ajánlások száma elérje a jelöléshez szükséges küszöbszámot.
Polgármesterjelölt állításhoz szükséges ajánlások száma Öskü esetében: 57.
A képviselőjelöltséghez szükséges ajánlások száma Öskü esetében: 19.
Hamarosan európai parlamenti választás és önkormányzati választás!
2024.04.17. 20:51
2024.06.09-én egyidőben két választást fognak tartani Magyarországon, az öt évente esedékes európai parlamenti választást, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását. Ez utóbbi, egy alaptörvény módosításnak köszönhetően került előrébb, mindezidáig ősszel tartották meg.
2024. április 20-án, szombaton kezdődik az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampányidőszaka. Szintén ettől a naptól lehet ajánlásokat gyűjteni az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választások vonatkozásában, illetve pártlistát ajánlani az európai parlamenti választásra.
A képviselőjelöltet és a polgármester jelöltet legkésőbb 2024. május 06-án 16.00 óráig kell bejelenteni az Ösküi Helyi Választási bizottsághoz.